Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-26 / 200. szám
fff» utcrr f&Ctrlap 1958. AUGUSZTUS 26. REDD Jól „hajráztak“ sportolóink az országos spartakiáddöntő utolsó napján Strausz Anna nyerte a 100 métert, Antal József a kerékpárversenyt Pest megye második tett as összesített pont versenyben Benedek Zsófia Váczi József Strausz Anna Antal József Nagy Piroska Döntők napjának is nevezhetnénk az országos spartakiád utolsó, vasárnapi versenynapját öt futószámban ekkor küzdöttek a végső helyezésért, négy számban Pest megyei sportoló is indult De mielőtt ezekért drukkolhattak volna a vezetőik, még egy szurkolásra is sor került ugyanis délelőtt rendezték meg a szolnok —martfűi országúton a keréké párosok küzdelmét Jól kerekeztek... Pest megyéből egy férfi és két női kerékpáros indult. Sportolóink jól megállták helyüket egy első, második és hatodik helyet szereztek. Keszthelyi János, a „bringások” küzdelméről így beszélt — A férfiak 40 kilométeres távon vetélkedtek. A strapa- gépen induló dabasi Antal József szinte végig vezetett, a hajrában előzte meg őt két más megyei versenyző. Ezek azonban jogosulatlanul indultak, eredményüket természetesen megsemmisítették, s Antal lett az első. A mezőny igen kitűnő, 37 kilométeres óraátlagot ért el. — A nők 20 kilométeres küzdelmében meglepetésre Nagy Piroska kezdett jobban, a fordítóig az élbolyban haladt. Itt azonban előbb fordult meg, vissza kellett mennie, s ezzel mintegy száz métert vesztett. Olajkár Irén a táv :második felében jött fel. Hárman felváltva robbantottak, de nem tudták befogni az élen nagy előnnyel haladó Hajdú megyei Divityit. Olajkár'második lett. Jól futottak... Strausz Anna a spartakiád legeredményesebb női versenyzőjének bizonyult mindkét számot megnyerte, amelyikben elindult. A spartakiád egyetlen részvevője sem volt képes ilyen fegyvertényre. Vasárnapi 100 méteres győzelméért tiszteletdíjként egy szép herendi vázát kapott. Férfi 100 méteren Sára igen jól jött fel, az utolsó 20 méteren azonban lemerevedett, s a negyedik hellyel kellett beérnie. Az 1000 méteres Váczi József jobb eredményre is "képes. Előbb végezhetett volna a döntőben, ha nem a kanyarokban próbál előzni, hanem az egyenesben. Eauer Teréz igen jól megállta helyét, a Pest megye* sportvezetők nemigen gondolták, hogy negyedik helyen végez 400 méteren. A tököli PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Telelőn: 343—100, 142—220. Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály. döntő óta 3 másodpercet javult teljesítménye. Mindkettő lépik egyet Női röplabda-csapatunk — mint már közöltük — a négyes döntőben az első mérkőzésen kikapott Vas megyétől. Tovább nem játszhattak, mert az egyik bényei játékosnak kificamodott az ujja, s a Pest megyeiek visszalépve a küzdelemtől, a negyedik helyen végeztek. Bénye azonban előbbre lépett egy hellyel. Az egyik csapatot ugyanis törölték, s ennek „köszönhetik” a bénye iek a felzárkózást A tápiógyörgyei férfi együttes az 5—8. helyért játszott. Mindhárom mérkőzését elvesztette, de mégsem került a 8. helyre, mert a Hajdú megyei csapatot törölték s így végeredményben a 7. helyen végzett a Pest megyei férfi röplabda-csapat. Záróünnepség Színpompás ünnepség zárta be a spartakiád döntőt. A sportinduló hangjai mellett vonultak fel a Szolnoki MÁV- pályán a 19 megye versenyzői. Sándor László, a falusi sportközpont vezetője hirdette ki a pontverseny végeredményét. Pest megye nagy sikerrel szerepelt a küzdelemben, a Szolnokiak mögött a második helyen végzett. Erre a sikerre szombaton este nemigen szállítottak, a szombati események, óvások ugyanis Igen lehangolták a csapatot. Vasárnap aztán magukra találtak versenyzőink, s jól hajrázva, sok értékes pontot szereztek. Az eredményhirdetés után Eperjessi László az OISB elnöke szólott a versenyzőkhöz, majd a KISZ-induló hangjai mellett bevonták a nemzetiszínű lobogót. A közönség ütemes tapsa s a sportinduló zenéjére helyezési sorrendben vonultak le a pályáról a megyék csapatai. — Hajrá Pest — így köszöntötték a sötétkék melegítőben elvonuló társaikat a lelátón helyet foglaló Pest megyei sportolók, A spartakiád eredményei: ATLÉTIKA Férfiak. Súlylökés (31 induló): 1. Kun (Tolna, 12.56, (Kun eredménye jobb a II. osztályú szintnél, s egyúttal spartakiád csúcs.) ... Horváth Ákos (Pest) 10.85. Távolugrás (36 induló): 1. Pálinkás (Szolnok) 682, 2. Konecsni (Pest) 620, ... Károlyi Mihály (Pest) 562. Magasugrás (30 induló): 1. Császár (Baranya) 170, ... Podlavicki (Pest) 155, Schwarc (Pest) 155. loo m: 1. Gergely (Veszprém) 11.4, ... 4. Sára Sándor (Pest) 11.7. 400 m: 1. Szeleczky (Tolna) 54.8. 1000 m: 1. Tímár (Fejér) 2:42.1, ...5. Váczi József (Pest) 2:49.5. Nők. Súlylökés (31 induló): l. Varga (Szolnok) 9.79. Baranyai Teréz (Pest megye) elsőségét — 10.41 _ megsemmisítették, mert súly- lökésben csak 18 évét betöltött versenyző indulhat. Magasugrás (34 induló): 1. Pataki (Nógrád) 139, ... Benedek Zsófia (Pest) 139. Tóth Sarolta (Pest) 125. Távolugrás (33 Induló): 1. Strausz Anna (Pest) 472, ,,. 3. Benedek Zsófia (Pest) 436. 100 m: 1. Strausz Anna (Pest) 13.8, 2. Tóth (Csongrád) 14.3, 3. Mészáros Zsuzsa (Pest) 14.1. 409 m: 1. Öllé (Szolnok) 66.2, .;. 4. Rauer Teréz (Pest) 68.8. A döntőbe jutott még a Pest megyei Magyar Ildikó is. de a versenybíróság nem engedte- indulni. KERÉKPÁR Férfiak. (40 km, 31 induló): 1. Antal József (Pest) 1:09:44, 2. Könnyid (Veszprém) 1:09:45. Nők. (20 km. 23 induló): 1. Divityi (Hajdú) 38:52. 2. Olajkár Irén (Pest) 39:57, ...6. Nagy Piroska (Pest) <0:38. RÖPLABDA Férfiak: 1. Borsod (Hemádnéme- ti), 2. Szabolcs (Rozsály), 3. Vas (Pankasz), .;. 7. Pest (Tápió- györgye). Nők: 1. Vas (Pankasz). 2. Veszprém (Borsosgyőr). 3. Pest (Bénye). TORNA Férfiak (14 induló): 1. Szolnok 337, j. .• 10. Pest (Jászkarajenő) 307.4. Nők (16 induló): 1. Hajdú 330.4. A győztes jászkarajenő! csapat eredményét, több versenyző szabálytalan indulása miatt megsemmisítették. ÖSSZESÍTETT PONTVERSENY 1. Szolnok megye 72 pont, 2. Pest 56, 3. Veszprém 47, 4. Hajdú 45.5, 5. Szabolcs 37, 6. Bács 31,, 7—8. Tolna, Vas 28. 9. Borsod 26, 10—11. Békés, Nógrád 19, 12. Csongrád 15, 13. Győr 12. 14. Baranya 8, 15—16. Somogy, Fejér 7, 17. Zala 15.5, 18—19. Heves, Komárom 0 pont. Szöveg: Reitter László Kép: Gábor Viktor Labdarúgó Vasutas Kupa mérkőzés Ceglédi VSE-BVSC 3:3 (3:1) Cegléd, 1200 néző. V.: Szigeti. CVSE: Madarast — Vár- konyidr., Gyikó, Pintér —Bo- ranyi, Lengyel — Kökény, Halász, Fodor, Kubinyi, Botos. BVSC: Mészöly — Kapuszta, Rada, Rendek — Szalai, Fazekas — Murár, Csernai, Borbély, Nagy, Gerencsér. Úgy látszik, az NB I újoncának, a BVSC-nek nemigen megy Pest megyében a játék. Augusztus 20-án kikaptak Vácott, most pedig döntetlennel kellett beérniök. Az első félidőben a hazai csapat sokkal többet támadott. A 35. percben Rendek felső sarokra tartó 11-esét Madarasi kivédte. Fordulás után feljöttek a lelkesebben küzdő fővárosiak. RÖPLABDA MNK Nyíregyházi Építők—Dunakeszi Spartacus 3:1 (4,6,13:15,12) A röplabda Magyar Népköztársasági Kupa második országos fordulójában az NB Il-ben szereplő nyíregyházi férficsapat Dunakeszin vendégszerepeit. A Spartacus Így állt fel: Rátki, Volár, Kupái, Galla Papp, Bardócz. A dunakesziek két játékosa nem jött el. s igy tartalékosán kellett kiállniuk. Bardócz csak hosszas rábeszélés után játszott, és sportszerűtlenül szinte állt a pályán. Érdekesség, hogy szinte állandóan a hazai csapat vezetett, a játszmák végén jöttek fel a vendégek. Teljes csapattal valószínűleg más eredményt ért volna el Dunakeszi. Nincs telitalálat a totón A totó legutóbbi fordulójában nem akadt telitalálat. 11 találatot 62 pályázó ért el. nyereményük egyenként 5061 forint, ío találatos szelvény 797. 9 találatos pedig 6759 érkezett be. Előbbiekre 393. utóbbiakra 61 forintot fizetnek szelvényenként. A 12 találatos tiopszclvény: í, 2. x, 1. x, 1, 2. 1. 1. x, X, 1. Totógyilkos" lett a Váci Petőfi A tippelők nagy része „1-est,“ vagy „x-et” vett a Vad Petőfi—Bp. Előre labdarúgó-mérkőzésre. Kevesen számítottak arra, hogy a Nyári Kupa utolsó fordulójában kikap az otthon szereplő, BVSC-t verő Petőfi. Noshát felborult a papírforma, az Előre mindkét pontot elhozta Pest megyéből. BP. ELŐRE—VÁCI PETŐFI 33 (3:1) Vác, 1800 néző. V.: Bokor. Bp. Előre: Szőke — Reiter, Miksovszlcy, Majláth — Anda, Schlick — Németh, Láng, Kiss II, Egervári, Virágh. Vác: Koihlmann — Varga, Lóránt, Czuczor — Neugan, Farkas — Frick, Pintér, Bábi, Rásó, Cservenák. Nagyiramú, élvezetes mérkőzésen sokkal többet támadott a hazai csapat, de a góllövésse] hadilábon áütak a csatárok. Az Előre viszont, kevés helyzetét jól kihasználta. G.: Németh, Virágh, Láng, ill. Bábi, Rásó. Jó: Anda, Láng, Egervári, ilL Czuczor, Friok, Rásó. Olaszország nyerte a párbajtőrcsap»!-világbajnokságot Szombaton éjjel Philadelphiában eldőlt a párbajtőrcsapat-világ- bajnokság sorsa. A döntő mérkőzésen Olaszország 9:4 arányban győzött Magyarország ellen és így megnyerte a világbajnokságot. 1958. évi párbajtőrcsapat-világ- bajnok: Olaszország, 2. Magyar- ország, 3. Franciaország, 4. Szovjetunió; Nagy mezőny indult a női egyéni tőrversenyben. A részvevőket nyolc csoportba osztották, és csoportonként az első négy jutott a második fordulóba. A magyarok közül Rejtő az első, Juhász a második, Dömölki hetedik és Kovács- né a nyolcadik fordulóból került tovább. A második fordulóban négy csoport indult. Az első 4—4 helyezett került az elődöntőbe. A magyar versenyzők közül Juhász az első csoportban 7. volt és így kiesett. Dömölki a második csoportban 1., Rejtő a harmadikban 3.. Kovácsné pedig a negyedikben 2. volt, s így hárman tagjai az elődöntőnek. Az elődöntőben egyébként négy szovjet, 3—3 magyar és amerikai, 2—2 francia és német, 1—1 angol és olasz versenyző küzd a továbbjutásért. A vívó világbajnokságon vasárnap szünnap volt. Külföldi jelentések megerősítik azt a hirt, hogy Magyarország a párbajtőr és kard egyéni versenyben nem Indítja vívóit, mert a Magyar Vívó Szövetség tiltakozása ellenére a nemzetközi szövetség rajtengedélyt adott hontalannak nyilvánított disszidens magyar sportolóknak. Az atlétikai EB „fináléja" Stockholmban Vasárnap délután befejeződtek Stockholmban az atlétikai Európa- bajnokság küzdelmei. Az utolsó versenynap is bővelkedett érdekes^ ségekben. s nem egy esetben izgalmakban. A magyar versenyzőknek ezúttal sem sikerült „megem- berelniök” magukat, s azokban a számokban is, amelyekben érdekelve voltunk. külföldi sikerek születtek. A vasárnapi dijntő eredményei a következők: 806 m női síkfutás. Európa-baj- nők: Jelizaveta Jermolajeva (szovjet) 2:06.3 p. \ Nagykőrösi Kinizsi ökölvívói szerepeltek a legjobban bajnokságon a megyei Pest megye 1958. évi egyéni ökölvívó-bajnokságának küzdelmeit szombat-vasárnap Nagykörösön bonyolították le A felnőttek versenyén a hazaiak szerepeltek a legjobban, 6 elsőséget szereztek. A felnőtt-bajnokság eredménye. Harmatsúly: 1. Valkai (Ceglédi VSE), 2. Galkó (Szentendrei Honvéd), 3. Bársony (Nagykőrösi Kinizsi). Pehelysúly: 1. Szemerei (Nagykőrös), 2. Deák (Gödöllő). Könnyűsúly: 1. Mansz (Nagy. kőrös), 2. Virág (CVSE), 3. Péter (Szentendrei Honvéd). Kisváltósúly: 1. Szűcs (Nagykőrös), 2. Marton (Nagykőrös), 3. Laukó (Gödöllő). Váltósúly: 1. Flórián (Nagykőrös), 2. Békési (Gödöllő). 3. Iszak (Szentendrei Honvéd). Nagyváltósúly: 1. Kazsanov (Nagykörös), 2. Szlávik (CVSE), 3. Ember (Szentendrei Honvéd). Középsúly: 1. Pákozdi (CVSE), 2. Hinterstein (Szentendrei Honvéd). Nehézsúly: 1. Raffael (Nagykőrös), 2. Gyukics (Ceglédi Honvéd). Légsúlyban és félnehézsúlyban nem volt induló. 110 m gát, Euröpa-bajnok: Martin Lauer (német) 13.7 mn 4x100 m női váltó, Európa-bai- nők: Szovjetunió (Krepkina, Kepp. Porljakova. Maszlovszkala) 45.3 mp. 1500 m-es síkfutás, Európa-baj- nok: Brian Hewson (angol) 3:41.9 p. 2. Waern (svéd) 3:42.1, 3. Delany (ír) 3:42.3. 4. Rózsavölgyi (magyar) 3:42.7 ............11. Kovács Lajos (mag yar) 3:31.6 p. Ez volt talán Svédországban a legfájóbb vereség. Rózsavölgyitől többet vártunk, de a nagyon erős nemzetközi mezőnyben nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. igaz ugyan, hogy jó néhány világnagyságot így is megelőzött. (A lengyel Orywall. a csehszlovák Jungwirth és a finn SaLsola.) Marathonfutó. Európa-bajnok: Szergej Popov (szovjet) 2:15:17 6, a legjobb eredmény a világon! 4x100 m férfi váltó, Európa-baj- nők: Németország (Mahlendorf, Hary, Fütterer, Germar) 40.2 mp. 4x400 m váltó. Európa-bajnok: Anglia (Sampson. Mclsaac, Wriab- ton Salisbury) 3:07.9 p. Férfi gerelyvetés. Európa-bai- nok: Janusz Sidlo (lengyel) 80.18 m, 2. Danlelsen (norvég) 78.27, 3. Kulcsár (magyar) 75.26. Kulcsár Gergely eredménye Igen dicséretes ebben a nagy mezőnyben. Elég későn, utolsóként fejeződött be a magasugrás. Ebben a versenyszámban — nagy meglepetésre _ svéd győzelem született. Az esélyes Sztyepanov váratlanul gyengén szerepelt és a csehszlovákok reménysége, Lansky is csak a második helyet tudta megszerezni. Férfi magasugrás, Európa-bai- nők: Richard Dahl (svéd) 212 cm. A Szegedi Vasutas vasárnap számos fővárosi versenyző részvételével úszóversenyt rendezett. A legjobb eredményt Várszegi Lajos, az FTC sportolója érte el. aki a 200 m-es férfi ifjúsági vegyes úszásban 2:30.4 perces Idővel új országos ifjúsági csúcsot állított fel. Dr. Kovácsi Aladár (MAFC) nyerte az országos öttusa-bajnokságot. Jelenet a Pest megye—Nógrád megye férfi röplabda- mérkőzésről, Eladó bázak, telkek! PIK ceglédi kirendeltségén ház 35 000 forinttól. telek 6000 forinttól. Érdj kiren- j deltségén ház 30 000 forinttól, telek 3000 forinttól. Vác: ki rendeltségén ház 40 000 forinttól, telek 10 000 forinttól. Monon kirendeltségén ház 30 ezer forinttól, telelt 4000 forinttól. Gödöllői kirendeltségén ház 40 000 forinttól, telek 15 000 forinttól. Duna- harasztl kirendeltségén ház 50 000 forinttól. telek 8000 forinttól. Szentendrei kirendeltségén ház 50 ezer forinttól, telek 10 000 forinttól Pas’ megyei Ingatlanközve titő Vállalat. Budapest, V., Kálmán u 13. Budapesten, vagy Pestkörnyéken lakó kőfaragó, tetőfedő, állványozó, bádogos és szobafestő-mázoló szakmunkásokat, valamint építőipari segédmunkásokat azonnalra felveszünk. XIII., Tatarozó Vállalat, V., Zrínyi utca 16. Szentendrén a Dunakanyar kijelölt villanegyedében 800 négyszögöles gyümölcsös, ebből 400 négyszögöl termő szőlő, eladó. Nagy Jenő, Szentendre, Dózsa György út 6. HIRDESSEN Q «tere» K^Cirlap