Pest Megyei Hirlap, 1958. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

4 ~\4CMao 1958. AUGUSZTUS 3. VASÄRNAP A z idő múlásában immár századik esztendeje kö­zeledik annak az agárdi nap­nak, amikor Gárdonyi Géza — 1860. augusztus 3-án — meg­született. Ám Gárdonyi Gézá­ról minden évforduló nélkül is, sok a mondanivaló, s ha­talmas feladata lesz a magyar irodalomtörténetnek, amíg életművét az elemzés módsze­rével felméri és sajátos, rend­kívüli emberi alakját meg­mutatja a valóság tükrében; Az „egri remete”, a „látha­tatlan ember”, amint a köztu­datban élt, 1922. október 31-én halt meg, óm művei ma olva- sottabbak, mint voltak valaha is. Népszerűségének, kedvelt- ségének sok oka mellett, ta­lán mégis az a legvonzóbb, hogy olyan ember-alakokat formált, akiket nem könnyű elfelejteni, akik velünk ma­radnak az idő múlásában is és foglalkoztatják gondolatain­kat, eszmevilágunkat. Sorsszerűség és talán külde­tés van abban, hogy a magyar Irodalom néhány legnagyobb értékének irodalmi bölcsője a szegedi égtájak alatt ringott. Ugyanezek az írók később a főváros „fénykör”-ébe kerül­tek, mint a magyar halhatat­lanság eliegyzettjei. így Sze­gedről indult el a magyar hu­mor nagy íróművésze: Mik­száth Kálmán is, de a magvar gondolat léleklátóját: Gárdo- nvi Gézát is. a tiszai táiak se­gítették írói kibontakozásában; Gárdonyi Géza 1888 február­jában érkezett Szeged váro­sába, mint a Szegedi Híradó belső munkatársa. S a 28. számban jelent meg a Szegény öreg című tárcája. „Nem volt még országos neve — írja a régi szegedi sajtó egyik króni­kása, viszont a szegedi újság­olvasó-közönség már megsze­rette írásait, mert mielőtt Sze­gedre került volna, megelőzően egy éven át jelentek meg tár­cái a Szeged: Híradóban”. Ilyenformán első írásával 1887. január 23-án mutatkozott be Szegeden. Gárdonyi újság­íróiskolát teremtett a tisza- parti városban és nagy része volt g, régi szegedi újságírás Bzínességében, riportjainak és apró naoi híreinek irodalmi ízében. Törvényszéki tudósító is volt, de ahogyan Móra tizen­négy esztendővel később, mint közigazgatási riporter a vá­ros Forsythia-bokrainak nagy virágzásáról adott szakszerű városházi tudósítást, úgy nagy elődje: Gárdonyi bűnügyi cik­kei sem voltak a történtekről való pontos újságírói beszá­molók, sokkal inkább a lélek- lát'ást kedves, derűs, olykor megrendítő, finom boncoló raj­zok. Ezek az emlékek elkísér­ték Gárdonyit egész írói pályá­ján és későbbi nagyszerű mű­veiben, egy-egy remekül meg­mintázott régi alakjában, az egykori szeged: világ emlékei támadtak fel vagy élték to­vábbi életüket. A közvetlenség erejével ható meleg humora Szegeden kezdte bontogatni szárnyait. 1891-ben a Híradó kötelékéből a Szegedi Naplóhoz ment át. Ott történt meg vele az a tré­fás eset, amelyet egyik karco­latéban írt meg, mosolygósán jellemezve sokoldalúságát, munkabírását és önmagát gú­nyoló ragyogó humorát. Móra azt mondta róla: „Korkép ez a vidéki újságírás őskorából”. Don Vigole volt akkoriban Gárdonyi „robotos” álneve, mert több is volt ezekben a kezdő, nehéz években, amikor a szükségszerűség és nem írói szemléletéinek belső parancsai vezették tollát. Gárdonyi már Szegeden „ezermester” volt. Lámpát, órát és egyéb használati tárgyakat „gyártott”, és k:s albérleti szo­bájában kedvelt szórakozása volt a furulyázás és a pipá­zó s. Sokféle kedvelt foglalko­zása között nagyon szeretett festegetni is. S ha volt is si­kere ezen a .téren, a legna­gyobb mégis Szegeden érte 1890-ben, Jókai szegedi látoga­tása alkalmával, aki a képeit megdicsérte. A nagy „mese­mondó” maga is művelője volt a piktúrának. Gárdonyi nagy regényei mellett szívesen elkalandozott a színpad világába is, sőt ép­penséggel operettel kezdte „színműíró:” pályafutását. A Paradicsom című egyfelvonár sós vígoperettjének Szegeden volt a bemutatója 1893. feb­ruár 24-én. Zenéjét az ottani színiház akkori karmestere, Barna Izsó szerezte s a be­mutatón Gárdonyinak az volt az érzése, hogy a Paradicso­mot megölte a zene, a zene­szerzőnek meg, hogy a szöveg mondta ki a halálos ítéletet a darab fölött. De bárhogyan is volt, Gárdonyi első lelkes kí­sérletével nem jutott el a — paradicsomba ... 1 Qf)T március 21. „nagy nap” volt a Nem­zeti Színház repertoárján. Ek­kor mutatták be Gárdonyi A bor című szánművét, amelyet a szerző falusi történetnek nevez és méltán, mert a darab a falu életét viszi színpadra újszerű formában. A bor előadása ha­talmas színházi esemény volt, mert Gárdonyi szakított a nép­színmű hagyományos konven­cióival, életihű parasztokat vitt a színpadra, a realitás ábrázo­lásával. 1910. december 25-én századszor ragyogtatta meg művészetét a Nemzeti Színház nagyszerű együttese. A jubi­leumi est legnagyobb érdekes­sége az volt, hogy az utána kö­vetkező bankettre a „láthatat­lan ember"-t elfelejtették meg­hívni és így ott valóban • láthatatlanná vált... A bor diadalmas útján elju­tott Szeged városába is, ahol Gárdonyi kocsiját a város népe szűnni nem akaró lelkesedés­sel vette körül. Erre Gárdonyi élete végéig büszke volt. Gárdonyi Géza egri magá­nyában soka-t időzött gondolat­ban a Tisza partján, amelyhez .ifjúságának eltéphetetlen szá­lai fűzték. V. J. a román filmgyártás egyik üdvöskéje. A magyar közön­ség A fekete arany című filmben ismerheti majd meg a tehetséges fiatal színésznőt Kulturális hírek VICTOR HUGÓNAK Ma­dame Biardhoz írt huszon­nyolc, eddig kiadatlan szerel­mes verse a párizsi Hotel Drouot egyik legutóbbi árve­résén egymillióhétszázezer frankért cserélt gazdát. Balzacnak az egyik kézirata és javított kefelevonata ugyanezen az árverésen két­millióötszázezer frankot ért el. A tizenkettedik órában címmel rövidesen új, magyarul beszélő szovjet film kerül bemutatásra. Főszereplője a fiatal és tehetséges Haritonov „A láthatatlan ember“ EMLÉKEZÉS GÁRDONYI GÉZÁRA Lucia Mara Dabija anoiiM»iiiiHiHHiHraiiHimiramiiimiiiimiiiiimiimiiiiiiiiiiimiiiiHiiimmniiiimiiiiimiiiiiiHiiHiiiiimmimnmminiiiiiii^. 1 Vitezslav Nesval: = £ A béke éneke* E = H ogy soká élhess, halandó, hogy tejjel áldjon csorda s nyájad, ne tépje aknamező tájad, ne csapjon ki a halastó, hirdetem: béke: Hogy fiad sose sápadozzék a zúgó ezüst gépmadártól, ne rettegjen a ikatonától, de véle inkább játszadozzék, hirdetem: béke: I ' 1 Hogy az ég tiszta kék színét : ne bántsa ejtőernyők köde, mert ily köd szörnyű száz ördöge -■ az otthonunkat tépi szét — | hirdetem: béke: Hogy fergeteges atomszél | lehetői Párizs, Róma, Prága ne jusson Pompéji sorsára, S New Yorik ne legyen por és vér, = hirdetem: béke: Hirdetem: béke, emberek!- Világunk minden színű népe, a béke éltünk menedéke! Gyermekek, ifjak, öregék, hirdetem: béke: § Üj korszak építéséért, a boldog ember korszakáért, a varrólányok városáért, növésünkért, költészetért, s hirdetem: béke: | Nem sok az ellen! Tartalék | ereje fogy. Talán mi félnénk?! : Harangok, kongjatok! A békénk nem adomány, sem martalék, hirdetem: béke: 1 Előre arc! És szemünket, ' mint tőrt bökjük a szörny szemébe, hogy eszméljen az őrült végre: | nem ronthatja meg Földünket! Hirdetem:, béke! E ’ j = Hogy soká élhess, halandó, 1 hogy tejjel áldjon csorda s nyájad, | aknamező ne tépje tájad, ne csapjon ki a halastó, ; hirdetem: béke: I • Részletek a békedíjjal jutalmazott költeményből. HIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIItMllRlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIillllllllllllllllllllilllillllllllllllllllllMIIIHIIIIIIIIIIHIIHIIIIIIItlIilllllllHlllIflIMIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII III Ilit llllilUIUII Ilii III IIIIIIINIIIIIIIIIIIilllllllilllllHIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIilllH Mészáros Ottó: Nehéz lett volna eldöntenii hogy mi okozott a faluban na­gyobb feltűnést, az-e, hogy Katona Teri férjhez ment, vagy az, hogy Varga János belépett az Űj Fény Termelő­szövetkezetbe. Mert mindkettő nagy ese­mény volt. Katona Teri férjhezmenete- le azért, mert nagy gazdalány­nak férjhez menni manapság nem akármilyen dolog. Azt tartja a falu szája, hogy bo­lond ember, aki kulákhoz házasodik. Mert Katona Ven­del a falu legmódosabb gazdá­ja volt. Három cséplőgép, traktorok, sok egyéb masiná­val együtt hirdették a szín alól Katona Vendel lehetős­ségét. No meg egy daráló, és fele a malomnak. Húsz em­bernél kevesebb soha nem dolgozott Katonáiknál. Igaz, azóta jócskán lejjebb adott a fene nagy gazdagságából, a föld jó részét is suba alatt rá­íratta a gyermekekre, de akad még most is, mit a tejbe aprítani. Az a Katona Vendel, aki mindig csak sopánkodott a tanácsházán, aki azt hajtogat­ta, hogy róla már csak a bőrt lehet lenyúzni, ez egyszer el­feledkezett a sunyiságról, s akkora lakodalmat csapott a lányának, hogy régen emlé­kezett ilyenre a falu. Ez a hétországra szóló la­kodalom is azt bizonyította a falunak — legalábbis azoknak, akik eddig nem nagyon hit­ték —, hogy huncut a kulák. Van annak, csak éppen adni nem akarja. Amikor meghúzták a to­ronyban a harangot, s hat szekéren elindult az esküvői menet, akkor kanyarodott be az Űj Fény portájára Varga János kerékpárján. Mintha a világ legtermészetesebb dolgát tenné, hangos adják istennel nyitott be az ajtón, s nem szólt az többet, csak annyit: no, adjatok egy belépési nyi­latkozatot. Amire az új fé­nyesek majdnem hanyatt es­ték. Az elnök, Nagy Jancsi még visszaköszönni is elfelej­tett, annyira meghökkent. Mert az nem lett volna csoda, ha hirtelen a derült égből villám csap le, vagy ha felkelnek a sírból a hol­tak, de az, hogy Varga János beállít ide, s azt mondja: ad­jatok egy belépési nyilatko­zatot, az mindennél csodála­tosabb. Varga ások kosé tarf0_ zott, akik az istennek se akartak belépni a szövetke­zetbe. Járt már nála az egész falu. De nem hajlott a szóra. Meghallgatott szívesen mindenkit, de a végén min­dig azt mondta: megvagy­tok ti nélkülem is. Nem me­gyek én oda. Mivel Varga nem ment, jó páran nem léptek be a szövetkezetbe. Mert Varga afféle vezérkos volt, amerre 6 ment, arra mentek a többiek is. S ha ő nem megy a szövet­kezetbe, akkor nem mennek a többiek sem. Alig egy-két középparaszt volt csak a szövetkezetben. A többiek Vargával az élü­kön, kinn voltak. Nem vol­tak ők haragban senkivel. Amikor szó jött arról, hogy s mint mennek a dolgók a szövetkezetben, Varga szíve­sen adott tanácsot. El is ment nem egyszer körülnéz­ni a szövetkezetbe, de belép­ni az istennek sem akart. Híre is szaladt pillanatok alatt, hogy Varga belépett. Nem hitte senki. Fehér Man­óinak, a könyvelőnek — mert az szaladt el a földműves­szövetkezeti boltba, elmondani a nagy hírt — valósággal es- küdözni kellett. Egre-földre. De még akkor se nagyon hitték benne. Csak akkor hit­ték el, amikor Varga állí­tott be az üzletbe, hogy do­hányt vegyen, s a kérdésre, hogy belépett-e, azt válaszol­ta: be! Mi van abban olyan csudálatos ? S már ki is fordult a bolt­ból. Elkezdődött a találgatás. Vajon miért lépett be? Nincs- e valami gonoszság ennek a háta megett? A szóbeszéd nőtt, dagadt. Hamar kereke­dik ilyesmiből akkora locso­gás, hogy a végén senki sem tudja, honnan is indult. De akkor kezdődött igazában a nagy terefere, amikor Varga után négy nap alatt még 12 középparaszt lépett be a szövetkezetbe. S ezzel a tu­cat középparaszttal szövetke­zeti ’község lett a falu. Működésbe lépett Katona Vendel is. Azt híresztelte, hogy Vargát kényszeritették a belépésre. De nem adtak már hitelt a szavainak. Bo­lond lyukból bolond szél fú. Mert bolond az, aki a sze­gényt adja, s hirtelen meg akkora lagzit csap, hogy még a kutya is húst eszik. A bestéd keverésében az asszonyoknak volt a legna­gyobb részük. Mindent össze­szedtek, amit a faluban csak hallani lehetett. Otthon a va­csora mellett azután az egésznapi terefere kosarát ki­öntötték a férjek elé. Azok meg, úgy téve, hogy nem is nagyon érdekli őket, kényte­len-kelletlen meghallgatták az asszonyt beszédet. De azért reggel már egymás közt adták tovább. így kerekedett a képtele­nebbnél képtelenebb mende­monda. Varga János pénzt kapott a tanácstól, azért lé­pett be. Megfenyegették. Min­denkinek a földjét államosít­ják, s Varga ezt tudja előre, azért tette. Lassan lecsitult a falu. Megnyugodtak abban, hogy Katona Teri most már Hé­vér Gergelyné, akinek az ura valami úrféle lehetett az­előtt, mert most is nagyon ad­ja az urasat, akár régente a főjegyző. Megnyugodtak ab­ban is, hogy Varga János az Űj Fény Tsz tagja lett. De a csend csak addig tartott, tűig egy új hír fel nem szakí­totta. Macó Illésné, aki Vargánéval süldőlány koruk óta jóban-rosszban együtt volt, addig settenkedett Var- gáné, született Ü. Kovács Rozália mellett, míg kiszedte belőle, hogy miért adta a belépésre az ura a fejét. íme a történet: Van Varga Jánosnak egy fia. A Péter. Ez a Péter tisz­tiiskolát végez fönn Budapes­ten. Csak olykor-olykor ve­tődik haza a falujába. A tisz­tiiskolán együtt van Nagy Ferivel, az Űj Fény elnöké­nek a fiával. Ügy látszik, hogy az ültette a bogarat a fülébe, elég az hozzá, hogy amikor Péter legutoljára itthon volt, alaposan összeakaszkodott az apjával. Hogy miért nem lén be a szövetkezetbe, mit akar, mire vár, miért hoz szégyent a fiára? Az öreg Varga nagyon düh­begurult. Mert tacákó még az a gyerek ahhoz, hogy őt ok- tatgassa, mit tegyen. Főként ilyen dologban. Meg kell azt gondolni százszor is, mint egyszer elhamarkodva meg­tenni. így nem is lett a dologból egyelőre semmi. Az lett a vita eredménye, hogy Varga elzavarta a fiát. Azt mondta neki, hogy többet be ne tegye a lábát a portájára. A gyerek­nek nagyon zokon eshetett a dolog, talán érezte is, hogy el­hamarkodottan cselekedett, amikor ajtóstól rohant a ház­ba, elég az hozzá, hogy bé- külgetni kezdett az öregével. De az nem engedett. Nem is állt szóba a gyerekkel. Bú­csú nélkül váltak el. Ahogy Péter elment fá vagy két hétre jött egy levél. Bizalmatlankodva bontotta fel Varga, mert sohasem szerette a hivatalos leveleiket. Pedig ez az volt. Pecsétes, meg hi­vatalból díjátalányos. Meglepődött, amikor azt ol­vasta benne, hogy szombatra a szülőket szeretettel meghív­ja az iskola parancsnoksága baráti összejövetelre, ahol részt vesznek a gyerekek is, meg a parancsnokok is. S ott közösen megbeszélik, hogy mi­lyen gondok, bajok vannak. Hát menjen csak, aki akar — intézte el magában. Én nem megyék. Odaadta az asszonynak a levelet, de rög­tön hozzá is tette: én nem megyek. Hagyjanak engem békén az ilyesmivel. Nem pa­rasztembernek való az efféle. De nem azért anya Ü. Ko­vács Rozi, hogy csak így hagyja szíve alatt hordott magzatát kihullni a család kötelékéből. Addig-addig pus­mogott az öreg fülébe, addig abajgatta, míg az ráadta a fejét. Pénteken már nagy volt a sürgés-forgás. Készülni kell az ilyen útra. Kikefélni az ünneplő fekete ruhát. Ra­gyogóra a csizmát, hadd lás­sák azok a katonák, hogy ci­vil embernek is lehet olyan csizmája, amelynek a tükré­ben akár borotválkozni is le- ■ hetne. Átjött Nagy Jancsi is. Mert neki is jött meghívás. Elhatá­rozták, hogy együtt mennek. Mert jóba volt Varga meg Nagy. Csak éppen a szövet­kezet dolgában nem tudtak dűlőre jutni. Szombaton haj­nalban, amikor felültek a vo­natra, nem gondolta volna egyik sem, hogy ez a nap sO’k fontos dolgot dönt el. Amikor megérkeztek az is­kolához, egyik ámulatból a másikba estek. Nagy jó pár helyen megfordult már, da még ő is odáig volt a cso­dálkozástól. Akkora tisztelettel bántak velük, hogy Varga már ar­<

Next

/
Oldalképek
Tartalom