Pest Megyei Hirlap, 1958. június (2. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
Í958. JÜNIUS I. VASÁRNAP MSt MEGYEI ^Clrlao Kossuth Lajos és a többi szabadsághős kallódó levelei Körülbelül egy esztendeje a Hadtörténeti Intézet levéltára páratlanul értékes anyaghoz jutott. Bejelentés érkezett az intézethez arról, hogy az alsógödi Egyesült Törekvés Termelőszövetkezet egyik épületének padlásán régi levelek hevernek, A szóbanforgő épület a felszabadulásig a Nemeskéri Kiss- család kúriája volt. Egykori kúriájuk padlásán valószínűleg még a háború végefelé elrejtették családi levéltárukat, többek között Nemeskéri Kiss Miklós 1848—49-es honvédezredes levelezését, amely a szabadságharc és az azt követő emigráció szempontjából fontos történelmi dokumentumokat tartalmazott. Nemeskéri Kiss Miklós 1848-ban 28 esztendős korában a budai nemzetőrség parancsnoka lett és őrnagyi rangot kapott. Nemzetőreivel részt vett a sehveháti csatában, a harcmezőn léptették elő ezredessé. Röviddel ezután kinevezték a budai váé parancsnokává. Néhány hónap múlva Kossuth Lajos diplomáciai megbízatással a piemonti udvarhoz és Londonba küldte. Külföldi útjáról már nem térhetett vissza, mert időközben a szabadságharc megbukott. Kiss Miklós, a fiatal ezredes Franciaországban élt és kapott menedékjogot. Itt ismerkedett meg Le Charron őrgrófnővel, akit még 1849-ben feleségül vett. Házassága révén a legelőkelőbb francia családokkal került rokonságba. Sógora lett III. Napóleon császár külügyminiszterének, Thouvenel grófnak. Rokoni kapcsolatait a magyar ügy érdekében használta fel. Az emigráns Kossuth a vele állandó összeköttetésben levő Nemeskéri Kiss Miklóst bízta meg képviseletével a francia kormány és udvar előtt. Kiss Miklós azonban szoros kapcsolatot tartott fenn a különböző országokban élő magyar száműzöttekkel és minden nép forradalmáraival, köztük elsősorban Mazzinivel, az olasz szabadságharcok nagy forradalmár hősével is. aki az európai forradalmárok központi bizottságát szervezte Párizsban. Érthető tehát, ha a közel két évtizedes emigrációja alatt sok ezer, történelmi szempontból jelentős, vagy legalább is érdekes levél érkezett címére. Tudott dolog volt, hogy amikor hazatért az emigrációból, levéltárát is hazahozta, de általában azt hitték, hogy 1945-ben külföldre távozó unokái levéltárát is magukkal vitték. Valójában azonban a sok ezer levelet a padlás padlója alá rejtették. Pár éve az egyik deszka meglazult és valamelyik padláson járó ember észrevette alatta a nagy papírhalmazt. Attól kezdve néha előfordult, hogy az egykori kúria lakói közül egyik-másik a padláson levő papírokat alágyújtósnak használta.;. A Hadtörténeti Intézet tisztjei nagyon sok bemocskolt levelet találtak a padláson, köztük nem egy Kossuth Lajos kezeirása volt. A deszkák alatt azonban még mindig ezerszámra akadt levél. Klapka. Türr. Czetz, Teleki Sándor és László. Irányi Dániel, Ihász Dániel, Kmetty és sok más magyar szabadsághős írása. A történelmi szempontból any- nyira értékes irathalmaz rendezését a Hadtörténeti Intézet levéltárában csak most fejezték be. A rendezés munkáját hátráltatta a sok beszennyezett levél, melyeket előbb a restaurátorok kezére kellett bízni, hogy megtisztítsák azokat. Közben azonban megkezdték a levelek közzétételét a Hadtörténeti Közleményekben, Először az olaszországi légióra vonatkozó írásokat hozták nyilvánosságra, aztán három részletben mintegy 100 Kossuth-leve- let, köztük több. eddig teljesen ismeretlent is. A többi levelet fokozatosan közölni fogják. A gödi lelethez hasonló értékes történelmi emlékek talán még másutt is kallódnak egykori kúriákban, kastélyokban vagy környékükön. Mindenütt több figyelmet kellene szentelni a véletlenül felbukkanó régi levelekre, írásokra, és ha valahol ilyeneket találnak, a megtaláló tegyen jelentést a községi tanácsnak, vagy az iskola történelem tanárának, nehogy megismétlődjék a gödi eset. Szokóly Endre lUHiiiimiiiiiiiiiiiiiuuiiiiiitiiiiiiiiumiiuitmuumiiiiiimiiiii Irina Szkobceva Színes és szagos film a Szovjetunióban alakítja a most bemutatott Párbaj című szovjet film főszerepét Moszkvából érkezett hírek szerint szovjet tudósok és film- szakemberek különleges acélszalagra jelvett jilmet készítet, tek, amely nemcsak a színeket adja vissza, hanem az illatokat is. A beállítás lehetőségei anyagira kifinomultak, hogy a közönség valósággal benne érzi magát az eseményekben. A jilm színei az eddiginél sokkal jobban hasonlítanak a természetes színekhez; az acélszalag közvetítésével remekül A szellő és a lányka Míg a szellő fújdogált lányka járta a határt, ifjú lányka, szőke lányka, vadrózsával a hajába: Szólt a szellő csöndesen: — Hová — merre kedvesem? De a lányka bíz nem értett Semmiféle szél-beszédet. S ment a lányka, mendegélt, míg egy útkereszthez ért. Barna legény várta éppen bokrétával a kezében. — Éva! — Jóska! — szállt a szóŰjra együtt, ez a jó! Kéz a kézben, ajk az ajkon. Nem volt, aki felsóhajtson. Mégis csak volt valaki...? Ugyan ki más? mint aki barna hajat a szőkével összekuszált mérges hévvel. Rakovszky József Mihai Beniuc: Egy dalról visszaadják nemcsak az emberi arcvonásokat, hanem a virágok ezer színárnyalatát, az állatvilág érdekességeit és a természeti tájak szépségét. Különösen nagy sikerre számíthat az újfajta fűm azért, mert nemcsak a virágzó kert tavaszi pompája tárul a néző elé, hanem a film közvetíteni tudja a tavaszi levegő illatának árnyalatait is. Most még csak a szakemberek foglalkoznak az újfajta film előállítási problémáival, remélhető azonban, hogy vívmányai hamarosan a nagyközönség elé kerülnek. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Martine Carol Vég s születés közt, elhalóan dalolok még, mindig fakóbban. S éveim nőnek, mint a Himalája, dalom fáradtan fúl a kor zajába. Félre az útból — mondják nékem. Gyorsabb tempót! — így ösztökélnek mások. S én bosszúsan megállva nézem, botomra támaszkodva a világot. De keletről, ó napkeletről új hajnalok intenek mosolyogva. S ismerős dallam hangja zeng föl: „Elvtársak — szól a dal — álljunk a sorba!” Fordította: Baranyi Ferenc a napokban Rómába érkezett legújabb filmje, a Csendes / utas bemutatójára Monopol-irodalmárok ? A Pest megyei Hírlap május 4-i számában közölte Juhász Gyula egyik elfelejtett versét, az Oféliát, amely több mint ötven esztendővel ezelőtt, 1905-ben jelent meg a budapesti egyetemi hallgatók ma már könyvészeti ritkaságnak tekinthető folyóiratában, a Vi- rágfakadás-ban. A nagy költő ezt a verset egyetemi hallgató korában írta, amikor néha statisztálhatott is egy-egy klasszikus drámában a Nemzeti Szín. ház színpadán. Hívei őszinte, nagy örömmel, szinte ajándékként fogadták közlésünket, amit számos levél és telefonérdeklődés bizonyít, ügy látszik, csak egyetlen hely van az országban, ahol a félszázados múltból napfényre hozott Ofé- lia öröm helyett — elég érthetetlenül — bosszúságot okozott. Ez a hely pedig a szegedi egyetem irodalomtörténeti intézete, amely egyik dolgozójának hoz. zánk intézett levele szerint most rendezi sajtó alá „Juhász Gyula összes versei kritikai kiadását“. „A kritikai kiadásig aligha van már értelme — véli a levélíró —, hogy egyesek ismeretlennek vagy elfeledettnek vélt versekkel... megzavarják az olvasókat és kutatókat; a közlőket a kritikai kiadásig türelemre szeretnénk inteni; ha viszont olyan versre bukkannak majd, ami a kritikai kiadásból netán kimaradna, annak majd kétségtelenül nagy jelentősége lesz...“ Az ambiciózus levélírónak azért válaszolunk itt, a nyilvánosság előtt, mert nagy a gyanúnk, hogy ilyenfajta tiltakozásával másutt is jelentkezik, ahol rábukkan hasonló közlésekre, de meg azért is, mert jelentkezésében káros és vészé, delmes tünetet látunk. Mindenki csak örömmel veheti tudomásul, hogy végre készül Juhász költeményeinek kritikai kiadása, mert bizony az eddigi kiadások nagyon sok kívánnivalót hagytak maguk után. A józan ész logikája szerint a szegedi egyetem irodalomtörténeti intézetének örvendezni kellene, ha munkáját a lapok egy-egy ismeretlennek vagy elfelejtettnek „vélt“ Juhász-vers publikálásával megkönnyítik. Lehetséges, hogy az így publikált versek között akadt és akad majd néhány, amelyről már tud a nemes szándékú intézet, ami semmiesetre sem jelenti a vers ismertségét. De megeshet az is, hogy olyan vers kerül így nyil. vánosságra, amelyről a nagy- tudományú, de talán mégsem mindentudó intézetnek sincs tudomása, és amely így kimaradna a készülő nagy műből, az tehát kissé jogosulatlanul viselné a Juhász Gyula „ösz- szes“ versei címet. Vagy netán egészen másról van itt szó? Arról, hogy néhány agilis irodalmár szeretné a maga számára monopolizálni Juhász Gyulát? Az intézet dolgozói elsősorban önmagukat inthetnék türelemre, mert türelmetlenségük, amelynek áruló bizonyítéka ez a levél is, könnyen megzavarja a munkájukat és elködösíti azt a szép célt, amelynek szolgálatába szegődtek. Csak gyűjtsék az anyagot, rostálják, ellenőrizzék az adatokat, és ha imitt-amott találkoznak egy-egy publikációval, tiszta szívvel örüljenek neki akkor is, ha közben ők is rábukkantak már a közölt versre, akkor is, ha éppen a publikáció juttatja őket olyan valamihez, amihez különben nem jutottak volna. A monopol-irodalmárok hiú fontoskodással, balga féltékenykedéssel csak veszélyeztethetik a komoly munka ered. ményét, amiből pedig mindenképp kára származna szellemi életünknek. _ . Magyar László Három régi íróasztal S OKFÉLE FAJTA íróasztalt láttam már életemben. Ültem, is egynéhánynál,, no meg — mi tagadás — állottam előtte is ilyen vagy olyan hivatalban. De egyetlen íróasztal sem hatott meg soha, ahhoz túlontúl ismerem már az efajta bútordarabot, meg a használóit is. S hogy legutóbb Cegléden jártam, mégiscsak megható- dottan álltam meg, három íróasztal előtt. A dolgomat, amiért a városba mentem, elvégéZtetn már, és azon töprengtem, vonatindulásig mivel üssem agyon az időt. ödöngtem az utcákon és egyszerre csak ott álltam a vá. rosi múzeum kapuja előtt. Gondolkodás nélkül beléptem rajta. Szeretem a magyar vidéki városok múzeumait. A kultúrának vára mindegyik, még a legkisebb is erős őrtornya legalább. A környék őstörténetének egy-egy emlékét [ büszkén mutatja fel valameny- I nyi, bizonyságul, hogy nem I kietlen pusztaság helyére épült \ a város. Már akkor is emberek [éltek, dolgoztak, sőt — és ez \ igen fontos, -mert sírjuk mé- \ lyén maradt fenn múzeumi : tárggyá lett maradványuk és \ emlékük — meg is haltak azon \a helyen, amikor még eleink \az Ural erdeiben szilajménese- | két és gulyákat terelgettek, \ vagy éppen csak a csoda- \ szarvast kergették még. Lám, mindjárt a földszinti teremben kiderül, hogy a ceglédi öreghegyen is őskori temetkezőhelyet tártak fel. Volt abban bronzkori, sőt még évezredesebb rézkori sír is és a leletek most itt láthatók üveg alatt. Ugyanebben a teremben helyezték el a néprajzi gyűjteményt is, mely azonban eléggé gyér még. Csak most kezdik a gyűjtést... jM AZ EMELETEN kin- /L csestár fogad, a három íróasztal is. Akkora az egyik, beillene akár ebédlőasztalnak is. Közepén zöld posztó málladozik. Egyébként nagyon egyszerű külsejű, gondolom tölgyfa és fényes politúr sincs rajta. De ez az igénytelen bútordarab talán éppen azért olyan nagy, mert miniszteri íróasztal volt, a legelső magyar minisztérium egyik tagja ült mellette, a pénzügyminiszter: Kossuth Lajos. Hová is kerülhetett volna máshová Kossuth pénzügyminiszteri íróasztala, mint éppen a ceglédi múzeumba. Abba a városba, ahol egy évszázadon át és még ma is eleven valóság a Kossuth-kultusz. A városba, katonát toborzó körútja első állomására, ahol élete egyik legszebb beszédét mondotta el 1848-ban Kossuth Lajos. Rajongó híve lett és maradt személyének és eszméinek, a szabadságnak ez a város. ..„c,-, S a másik, két íróasztal szintén Kossuthé, turáni lakásából való. Az egyik cseresznyefából készült, fényezett és díszes. Állva kell mellette írni. A másik meg még a miniszterinél is egyszerűbb, filigrán kis íróasztal. Ezeknél dolgozott élete al- konyán, ha elfáradt az egyik mellett az ülésben, állva folytatta a másikon, aztán meg újra leült. És írta apró gyöngybe- tűkkel a leveleit, írta és rendezte sajtó alá emlékiratait, a magyar szabadságharc és az utána külföldön kezdeményezett próbálkozások történelmi adattárát. A magyar nép sza- badságszeretetének örökértékű dokumentumait. Csoda-e hát, ha meghatódtam a három íróasztal előtt? A meghatottság — pedig nem vagyok érzelgős — még jobban elfogott, amikor több turini bútordarab között megláttam az egyszerű, barna vaságyat — feje és lába csakúgy egymásra van támasztva — az ágyat, melyben Kossuth Lajos meghalt. Nagy kár, hogy a múzeum nem rekonstruálja Kossuth tu- -rini szobáját, hiszen a bútorok, könyvszekrény, ülőgarnitúra, almáriumok és komódok, mind itt vannak. Megcsinálhatnák. De még így is nagyon gazdag múzeum, a Cegléd város kicsiny múzeuma, (sz. e.) Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiumiiiiiiitiiiiiitiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiiiiiiitf' Antonella Lualdi helyet csinált neki maga es egy ismeretlen asszony között. Az oda se hederített, csak nyelte a falatokat, egyiket a másik után, megállás nélkül: látszott a jólelken, hogy a körülötte zsibongó vásár egyáltalában nem érdékli. Omár alaposan megnézte: iszonyú csámcsogás, szortyogás közepette tüntetett el éppen egy jókora vesepecsenyét. As egyik szomszédja meg is jegyezte: — Ügy látszik, némelyik asszonynak odahaza nincs mit ennie. De a szóbanforgó nőszemély vagy nem vette, vagy nem akarta észrevenni, hogy néki szól a megjegyzés, mert rá se hederített, nem szólt egy árva kukkot sem, csak fáradhatatlanul turkált mutató-, középső- és hüvelykujjával a közös tálban. A másik, aki a megjegyzést tette, széparcú, úrias külsejű asszony volt, magabiztos. fölényes: biztosan valami kereslcedő vagy szőnyeggyáros felesége. Aini nem válaszolt neki. De lopva rá-rápillantott a szegény szomszédasszonyra. Tekintetéből szánalom sugárzott, majd egyszerre a gyűlölet lángja lobbant fel szemében. Fiához fordult: — Nesze, egyél! — biztatta. A kezében tartott kenyérdarabot kettétörte, az egyik darabkát fia kezébe nyomta, aztán ránézett s szemöldökét összevonta. Omár a tál felé nyújtotta kezét, és kedvetlenül belemártotta kenyerét. De egy pillanat múlva már abba is hagyta az evést, a falat nem ment le a torkán. Aini is úgy nyelte az ételt, mintha valami keserves kötelességet teljesítene. Nem messze tőlük, a szomszéd asztalnál. Auisa és Mérjem küszködtek minden egyes falattal, szemmel láthatóan erőlködve. — Már jól laktál? — kérdezte Aini fiától. A széparcú asszonyság közbeszólt: — Hiszen ez a fiúcska még semmit sem evett! — Hogyne evett volna, húgom — mentegette Aini. Aztán Omárhoz fordult: — Eredj kicsinyem, menj játszani — mondta néki kedves, de ellentmondást nem tűrő hangon. A gyerek úgy nézett az asztalkán heverő kenyérre, mint akit megigéztek. aztán elsompolygott. Nemigen tudta volna megmondani, hogy mi is jár a fejében. Csak valami fájdalmas, csodálkozás-féle érzés támadt benne, egyre élesebben. egyre elviselhetetlenebb ül. Úgy járta át a testét, mint a tűz. Kibuggyant belőle a kérdés: „Mért veszik el tőlem a kenyeret?” S utána a másik: „Kinek jó, hogy elveszik tőlem a kenyeret?” Hiszen erre a tejfehér, lisztlángból készült, kenyérre, meg ezekre a süteményekre, amelyeket csak most kezdenek körülhordozni a cselédlányok, Hazna néninek úgy sincs semmi szüksége! Egyszerre csak nyugtalan, aggodalommal terhes nesze\k keletkeztek s nőttek zajjá, hívó szavak, éles hangon élkiáltott parancsok repkedték: a beszélgetések monoton csobogását hirtelen elnyomta a pecsenyesütő konyhalányok sikoltozása, az eszeveszett tolongásban elsodort kutyák vonítása. Az egész alig tartott néhány másodpercig. Az éhes hadat máris kiszorították az udvarból, s a kaput, melyet nagy hirtelen bereteszelték, keményen őrizte két néger asszony. De az a kis idő, ami közben eltelt, éppen elég volt ahhoz, hogy a gyerekek könyörtelenül leseperjenek az asztalokról minden mozditha- tót. Egy pillanat alatt hatalmas darab húsok tűntek el, negyed és fél kenyerek estek sóvár kezek zsákmányául; nemrég még tele tálaik szomorkodtak tisztára nyalva, mazsolás bögrék tartalmát markolták ki piszkos kis öklök ... Hazna néni úgy kóválygott az asztalok közt, mintha hirtelen kiment volna az eszéből, mit kellene most csinálnia. S a néger szolgálók ébersége máris újra csődöt mondott; a kapu körül sereglő csenevész koldushad, a sok apró éhenkórász bősz rohammal törte át az eleven gátat, melyet közéjük s a bent la- kemázók közé állítottak. Fenyegetőzve, ijesztő fogvicsor- gatással, karmolni kész körmökkel zúdultak a násznép közé. Senki sem tudta, -mi történik. A ház egy szempillantás alatt mintha felforrt volna; Omár egy heves lökéstől a sarakba huppant. A lárma, a felfordulás megnőtt, elképzelhetetlen méreteket öltött; az asszonyok eszüket vesztve sikoltoztak. A kiéhezett kis ördögök közben elárasztották az udvart, a szobákat, a konyhát, a megvadult áradat felcsapott az első emeletre is, s végigseperte az udvarer'kélyt. A háziak rájuk rohantak, hogy kiszorítsák őket; ebből aztán általános fejetlenséa kerekedett. A levegőben szitkok repkedtek; megrémült csecsemők bősz üvöltése lebegett az éktelen lárma felett. Most már jó időbe került, mía végre elült a zűrzavar. Lassan, lassan, azért mégiscsak visszatért a nyugalom. A megbékélt hangulatban megpendültek a tamburinok, sűrűn szőtt futamaik alá ütemesen simult az üstdob hangja. Kezdődött a mulatság. — Zohra! Ugorj már! Táncolj, az isten szerelmére! Mutasd meg a többiéknek, mit tudsz! Hazna néni mennydörgőit így felhevülve. A többi asszony is könyörgésre fogta a dolgot; a táncosnő végül mégiscsak engedett és felkelt. Kerekded, keményhúsú karját felemelte, arca elé zöld selyemkendőt tartott; ajkán mosoly futott végig. Testét kiegyenesítette, s karját könnyedén himbálva, alig észrevehető lépésekkel siklani kezdett. Az udvar közepén a táncosnő még mindig táncolt, alakja pompásan 'kinyúlt, szeme epedén mosolygott, félig nyitott ajka remegett. Omár semmire sem gondolt már. állati éhségéről is megfeledkezett. Csak a látvány nyűgözte le, rég kiment fejéből a sok étel; fájdalma sem járt többé az eszében, elmosódott, eltűnt, tovaszállt... Végre is boldog volt. Valami homályos büszkeségféle ködlött fel benne. Élni mégsem jelent csupán annyit, \ hogy enni; öröm? Öröm pedig \ van más is az életben, nem- \ csak az, amit az evés ad. új filmjét nagy sikerrel mu' taiták be a közelmúltban Pál rizsban. A film Maupassarl regényéből készült, címe: Égj asszony élete
