Pest Megyei Hirlap, 1958. május (2. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-10 / 109. szám
2 v"af£lrlao 1958. MÁJUS 10. SZOMBAT A francia köztársasági elnök Pflimlint bízta meg kormányalakítással AZ ALGÉRIAI segélybizottság felhívásának eredményeképpen húsz indiai fiatal jelentkezett önkéntes szolgálatra az algériai nép szabadságharcának támogatására. A bizottság pénzt és gyógyszereket is kért az algériai szabadságharcosok számára és a közeljövőben valószínűleg orvosok utaznak Indiából Algériába. (Uj-Kína) AZ INDONÉZ HADERŐK főparancsnokságának szóvivője csütörtökön megerősítette. hogy a lázadók nemrégiben elfoglalták az Észak- Malukuban fekvő Morotai szigetét. Közölte, hogy a szigeten partra szállt haderők felszerelése a volt holland királyi tengerészet tulajdona volt. A DPA PÁRIZSI tudósítójának értesülése szerint még ebben az évben aláírásra kerül egy francia—nyugatnémet egyezmény, amelynek értelmében a nyugatnémet szövetségi véderőnek lőszerraktárai MÁJUS 7-ÉN a csehszlovák nemzetgyűlés meghívására Prágába érkezett a Mongol Népköztársaság nagy népi kúráljanak küldöttsége, A mongol parlamenti delegációt Csimiddorzsin Szürendzsav, a nagy népi hurál elnöke vezeti. A küldöttséget május 8-án Viliam Siroky miniszterelnök fogadta. Pleven kormányalakítási kísérletének meghiúsulása után a köztársasági elnök csütörtökön röviddel éjfél előtt Pierre Pflimlint, a Népi Köztársasági Mozgalom országos elnökét bízta meg az új kormány megalakításával. Pflimlint, aki a lemondott kormányban pénzügyi és gaz- daságügyi miniszter volt, gondolkodási időt kért, A, válság megoldásával most másod ízben bíznak meg MRP-tagot. Bidault volt miniszterelnök ezelőtt három hét. tel tett kísérletet a kormány- alakításra. Bidaultnak a szocialisták részéről megnyilvá nuló ellenséges érzülete miatt és maguknak a népi köztársaságiaknak kérelmére kellett lemondani próbálkozásairól. Az utóbbiakat az az aggodalom vezette, hogy szakadás áll be a szocialista balszárnnyal és 28 szavazattal 25 ellenében felkérték Bidault-t kormányalakítási erőfeszítéseinek abbahagyására. Csütörtökön este a Vasvirág című magyar filmet mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. A bemutatón személyesen megjelent Törőcsik Marit — jelenti az AFP — erősen megtapsolták. Törőcsik Mari nem ismeretlen a cannes-i bennfentesek számára: már két évvel ezelőtt felfedezték őt a Körhintában. Most viszontlátták fiatalságtól sugárzó, mosolygó arcát. Megérkezett a lengyel küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) társaság és a Lengyel Népköz- társaság népeinek a szocializmus és a béke közös ügyén alapuló szilárd barátsága! — Éljen a Szovjetunió vezette szocialista tábor, a világbéke szilárd támasza! (Hosszantartó, nagy taps.) Kádár János beszédére Wladyslaw Gomulka válaszolt. Gomulku elvtárs beszéde Kedves elvtársaim és barátaim! Most, amikor a vendégszerető magyar földre léptünk és szívélyesen kezet szorítunk önökkel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Lengyel Nép- köztársaság kormányának forró proletár-üdvözletét tolmácsoljuk a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának. Népünk testvéri Jelentkezés a marxista-leninista esti egyetemre Az MSZMP Pest megyei Bizottsága közli, hogy akik a megye területéről a marxizmus—leninizmus esti egyetemre jelentkeznek a felvételhez szükséges kérelmet a mellékletekkel együtt küldjék be az MSZMP Pest megyei Bizottságra (Budapest, V., Árpád u. 10.) 1958. május hó 30-ig. A megye területéről, akik felvételt nyernek, a Budapesti Pártbizottság esti egyetemén fognak részt venni. (Kérdőívet a Pest megyei Pártbizottság agit.-prop. osztályán lehet kérni.) FELVÉTELI PÁLYÁZAT AZ MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGA MARXIZMUS—LENINIZMUS ESTI EGYETEME 1958—1959-ES TANÉVÉRE 2. kerületi pártbizottsági ajánlást, 3. igazolást a jelenlegi munkaköréről kell mellékelni. MSZMP Budapesti Bizottsága üdvözletét hozzuk a magyar munkásosztálynak, a magyar népnek, Budapest lakosságának. A lengyel nép nagyra értékeli Magyarország népének munkáját és harcát a szocializmus további építéséért. A szocialista államok testvéri együttműködése, barátsága és kölcsönös segítsége nagy mértékben támogatja ezt a munkát és harcot. Az önök eredményeit annál is inkább értékeljük, mert tudjuk, milyen nehéz körülmények között érték el azokat. Elismeréssel üdvözöljük az önök sikereit, amelyekkel jelentős mértékben hozzájárulnak a szocialista állandók táborának erősítéséhez. Kedves elvtársak! Meggyőződésünk, hogy mostani látogatásunk. ez a baráti találkozó jó szolgálatot tesz a két nép barátsága fejlesztésének, elősegíti valamennyi szocialista állam szolidaritásának megszilárdulását, erősíti a szocializmus és a béke ügyét! Éljen a szocialista Magyar- ország! Éljen népeink barátsága! (Hosszantartó, nagy taps.) Beszéde után felhangzott az Internacionálé, majd a díszőrség díszmenetben vonult el a lengyel párt- és kormányküldöttség, s a magyar párt- és állami vezetők előtt. A lengyel párt- és kormányküldöttség tisztelgő látogatása Dobi Istvánnál, Kádár Jánosnál és dr. Münnich Ferencnél Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke pénteken az Országház Munkácsy-termé- ben tisztelgő látogatáson fogadta a lengyel párt- és kormányküldöttséget, élén Wladyslaw Gomulkával. a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárával és Jozef CyrankieAz MSZMP Budapesti Bizottsága felhívással fordul az értelmiségi dolgozókhoz, felhívta figyelmüket a marxizmus—lenínizmus esti egyetemére, amelynek célja, hogy értelmiségi dolgozók, tudómé- iiiiuiiiimiiiimiiHiiiiiHmtiiMiiiiiiiiiiHHHiiiniiiiHiHiiiiritiinitiiMmitiHiitiiiiiiiiiiiiMHiiiiiniiiiiiuiiiMiiHmtiiHiHniniiuiHiiimuiiiiHniiitHiiiiimtHiiiiiiiitiMTiiiiMiiiiiTiiiuiHiiiiiiiiiiimiiiiMiniiiininttu» nyos kutatók, orvosok, mér-i nökök, jogászok, írók, művé-1 szék, pedagógusok stb., párt-, \ állami és tömegszervezeti I funkcionáriusok, vezető pro-1 pagandisták szervezett mar-1 xista—leninista oktatását egye-1 temi színvonalon biztosítsa. 1 Az egyetemen a tanulmányi 1 Idő 3 év. A hallgatók az első I évben filozófiát, a második 1 évben politikai gazdaságtant, 1 a harmadik évben nemzetközi 1 és magyar munkásmozgalom I történetet tanulnak. A tantár- | gyakból félévenként vizsgáz-! nak, és a tanulmányi ered-1 ményekről bizonyítványt kap-1 nak. Ennek törvényes elisme- [ rését az 1008/1957. MT. rende- í let biztosítja. § A tanév szeptember 8-tól j június 30-ig tart. Hetenként} egyszer, meghatározott napon,} délután fél 6-tól 9 óráig kö-1 tött foglalkozás (előadás, ősz-} tályfoglalkozás) van, amelyen | a részvétel kötelező. A tan-} díj egy évre 150 forint. Az egyetemre való felvétel} feltétele: Általában egyetemi, főis-1 kólái végzettség, megfelelő; munkásmozgalmi, szakmai ta-; pasztalat. Az egyetemre pár- } tonkívüliek is kérhetik felvételüket. A hallgatók felvételi j vizsgát tesznek a marxiz- i mus—leninizmus alapkérdé- : seiből. Aki a felvételi vizsgán nem I fejelt meg, vagy más egye-! temre, tanfolyamra is jelent- i kezett. nem lehet az egyetem} hallgatója. A pályázatot az MSZMP} Budapesti Bizottsága marxiz-j mus—leninizmus esti egyete- j mére kell beküldeni (VI. Ben-} czur utca 33.) 1958. június 15-} íg. A pályázat a munkahely,} illetve a munkahely szerint il-j letékes kerületi pártbizottsá-} gon vagy közvetlenül az egye-} temen beszerezhető kérdőív} alapján történik. A kérdőív-} hez, 1. részletes önéletrajzot,! wicz-cel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpotói Bizottsága Politikai Bizottsága tagjával, a Lengyel Népköztársaság Miniszter-tanácsa elnökével. A látogatáson jelen voltak a magyar—lengyel tárgyalásokon részvevő magyar» küldöttség tagjai, s a két küldöttség szakértői is. A magyar államférfiak szívélyes baráti beszélgetést folytattak a lengyel párt- és kormányküldöttség tagjaival. Lottósorsolás Sztáiinvárosban Pénteken a sztálinvárosi Bartók Béla Művelődési Ház színháztermében nagyszámú közönség előtt tartották meg a lottósorsolást. A 19. játékhétre 3173 581 szelvény érkezett. Ezek közül mintegy húszezret Sztáiinvárosban vásároltak. Egy-egy nyerőosztályra körülbelül 1 200 000 forint jut. A szokásos előkészületek után a következő számokat húzták ki: 7, 15, 24, 38, 43. mai nap 1958. május 10. szombat, Ármin napja. A Nap kél: 4.15, nyugszik 19.07 órakor. A Hold kél: 0.21. nyugszik 10.56 órakor. Várható időjárás szombat estig: változó felhőzet, több helyen, főként ma záporeső. zivatar, mérsékelt, helyen- kint élénk délnyugati-nyugati szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: 12—15. legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 24—27 fok között. — ZÄSZL0AVATÄST tart május 11-én, vasárnap a munkásőrség aszódi egysége. — BALATONZAMÁRDI- BAN, Zebegényben és Du- naharaszlin állítják fel a megye úttörői részére a központi táborokat. A három táborban a nyár folyamán kétezer pajtás üdül majd. — TÁRSADALMI MUNKÁVAL segítenek vasárnap a Váci Járási Tanács dolgozói Erdőkertes község lakosságának a kultúrház építésében. — KABINSORT ajándékoztak teljes felszereléssel a Csepel Autógyár dolgozói a ráckevei járás úttörői részére. A kabinokat a Duna- harasztin épülő strandon már fel is állították. — MEGYÉNKBEN több mint 50 ezer katasztrális holdon termelnek zöldséget és gyümölcsöt. — A DUNAKANYARBAN tavaly június 1-tol szeptember 15-ig 17 400 szervezett üdülő, 13 800 egyéb üdülő és 193 454 hétvégi kiránduló töltötte szabad idejét. Ugyanakkor a Dunakanyar lakosainak a száma csak 112 ezer. — ÉRDEN az elmúlt évben megkezdődött a forrásfoglalás a község lakosainak vízellátására. A forrásfoglalás előreláthatólag május második felében befejeződik és akkor hamarosan megoldódik a régóta húzódó vízkérdés, — HÉT HELYEN alakult termelőszövetkezet az év első négy hónapjában és így jelenleg 199 közös gazdaság működik a megyében. — MEGKEZDTÉK az ■'■■asztást a sári Kossuth Tsz 180 holdnyi rizstelepén. A Nagyvásártelepre pénteken reggel 54 vagon és 10 tehergépkocsi áru érkezett, egyebek között 18 vagon burgonya, 12 vagon vegyes zöldáru és hét vagon saláta. Az őstermelők és a kertészek pénteken reggel már öt órakor elárasztották a piacokat .friss termékekkel, úgy. hogy nyitás után a korán bevásárló háziasszonyokat áruböség fogadta. Az állami boltok azonban csak jóval később kapták meg a szabadföldi salátát, retket és az egyéb idei zöldárut. A föld mű vessző vetkezeti árudák a petrezselyemgyökeret kilónként 2.80 forintért adták. i zsíros tehéntúró árát kilónként 14 forintra emelték fel. Az állami boltokban a szabadföldi salátát 1—1.40, a kis pirosretket 0.60—.90, a nagyobb retket 1.10—1.50, a tisztított parajt 3, a kerti sóskát pedig 6 forintért árusították. A melegágyi . saláta és retek ára 10—15 százalékkal magasabb. Spárgában a kínálat fokozódott, ára 10 dekánként 80 fillér és 2.60 forint. ÍV. ÉLHETNEK-E „MARSLAKÓK”? Az emberek fantáziáját már régóta izgatja az aránylag közeli Mars bolygó rejtélye. A marsbeli életről időnkként a legváltozatosabb feltételezések. terjedték el. Ez érthető, hiszen a Mars megfigyelésekor számos földihez hasonló jelenséget észleltek. A Mars hasonló idő alatt fordul meg tengelye körül, mint a Föld, van légköre, vize, felhőzete, a földitől nem túlságosan eltérő éghajlata. Jogos tehát a fel- tételezés: itt is ki kellett fejlődnie az életnek. A múlt század végén Schia- i pareltí olasz csillagász rend- i kívül érdekes felfedezést tett. \ Megállapította, hogy a Mars \ „szárazföldjeit” számos kes- \ kény csatorna hálózza be és \ ezek a csatornák a marsbeli \ „tengerekbe” torkoltának. A \közlés nyomás még a tudo- \ mányos 'körökben is elkezdő- \ dött a fantasztikus elméletek : hódítása: ezeket a szabályos, i egyenes csatornákat az em- : bérlik, hasonló értelmes lények, a marslakók készítették öntözési, közlekedési és egyéb : célokból. A rádiózás fellendülése idején újabb szenzációs hírt röpítettek világgá az újságaik: — .,Üzenet a világűrből! Titokzatos rádiójeleket sikerült \ felfogni a Marsról! Feltehe- \ tőén a marslakók kívánnak | érintkezésbe jutni a Földdel...” Mindez természetesen ha- ; talmas feltűnést keltett és : nsisidnnprtp-lchpj) TYM><7(>rÖSÍ4,€tt4S a marsbeliek létezéséről elterjedt feltételezéseket. Az egyre fejlődő tudomány újabb megállapításai azonban csakhamar megingatták ezeket a túlzó állításokat. A rádióhullámokról kiderült, hogy nem mesterséges eredetűek, a világűrből természetszerűen érkezik hozzánk ilyen sugárzás. A tengereknek hitt sötét foltokról megállapították, hogy azok nem óceánok, hanem lapos medencék, amelynek alján víz nincs, vagy csak nagyon kevés van. A rejtélyes csatornák mibenlétét azonban még a mai napig sem sikerült eldönteni. Mindenesetre tény az, hogy ezek a csatornák több száz kilométer szélesek, nem valószínű tehát, hogy holmi marslakók áshatták volna azokat. Ellentmond ennek az a tény is, hogy a csatornák alakjában változásokat, kettőzéseket észleltek. Egyesek szerint a távcsöveken keresztül látható vonalak egyszerűen optilcai csalódások. Tény az, hogy lefényképezni még nem sikerült azokat. A múlt évben a Mars ismét földközelségbe jutott, ekkor számos felvételt készítettek róla, de ezeken nem jelentek meg a sokat vitatott csatornák. Ugyanis a fény gyengesége miatt több másodperces felvételt lehet csak készíteni és ennyi idő alatt a földi légkör vibrálása ehnossa a halvány és keskeny vonalakat. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy a Marson lehetséges az élet. Sőt! A legújabb kutatások alapján szinte bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Marson élet található. Persze nem a földi értelemben vett növényzetre és állatokra kell gondolnunk. A Marson egészen más fajta élet fejlődhetett ki, mint a Földön és ez az élet valószínűleg sokkal alacsonyabb rendű. Mindez a földitől eltérő viszonyokból adódik. A Mars ugyanis sokkal távolabb kering a Naptól, mint a Föld. Közepes naptávolsága 228 millió kilométer, a Földé pedig 149 millió. Ezért természetesen a Marson sokkal zordabb az éghajlat, mint a Földön. A sarkvidékek éghajlata a földinél sokkal szélsőségesebb: nyáron hozzávetőlegesen + 15 fok meleg, télen pedig —100 fokos hideg uralkodhat. Az egyenlítő környékén a talaj 30—35 fokra is felmelegedhet, azonban éjszaka fagyok köszöntenek be Az éghajlat tehát a földi viszonyoktól aránylag nem tér el túlságosan. Egészen más azonban a légkör összetétele, ami természetesen módosíthatja az élet megnyilvánulási formáit is. A Mars levegője sokkal ritkább, mint a Földön, ezenkívül egészen más összetételű, sokkal kevesebb oxigént és vízpárát tartalmaz, összetételét még nem sikerült teljesen tisztázni. A bolygó felszínéről már többet lehetett megállapítani. Az erősebb látcsöveken jól megfigyelhető, hogy az északi és déli sarkot hatalmas kiterjedésű fehér lepel borítja. Ez hasonló hó- és jégtakaró lehet, mint amilyen a Föld északi és déli sarkán van. Amikor a Mars északi féltekéjén beköszönt a nyár, a fehér lepel gyorsan fogyni kezd. Az olvadékvíz dél felé ömlik, utat keresve magának, betölti a mélyedéseket és árkokat. Amerre pedig a vix megjelenik, növényzetet hív életre. A sarki jégtakarók között a Mars nagy része narancssárgának, opálos sárgának és vöröses színűnek látszik a látcsöveken keresztül. Ezek a részek valószínűleg száraz sivatagok, homokos, köves területek. N. Radlov szovjet tudós kutatásai során összehasonlította a földi kőzetek és a Mars felszínén látható sárgás vöröses foltok színinde- xeit és albedóját, s meglepő megegyezést talált a marsbeli és a földi sivatagi értékek között. Kiegészítette ezt a kutatást az a tény, hogy már több alkalommal hatalmas porviharokat sikerült megfigyelni a Mars felszínén. így tehát bizonyosra vehetjük, hogy a Mars egy része kietlen sivatag. Ezt a sivatagot azonban helyenként más jellegű területek szakítják meg. A régebben tengereknek hitt medencékben ugyanis a marsbeli nyáron kékes-zöldes foltok figyelhetők meg. Ezek ősszel megsárgul- nak, megbámulnák. Ebből a szabályszerű színváltozásból a tudósok arra következtetnek, hogy ezeket a területeket hatalmas kiterjedésű növényzet fedi, amely a tél beköszön- tévei a földi növényzethez hasonlóan elhervad. Ahol pedig növényzet van, ott az állati éleinek is nyomának kell lennie l A szovjet tudósok erre vonatkozólag már régóta részletes megfigyeléseket végeznek. Tyihov és Bajev érdekes elméletet dolgozott ki ennek során a sokat vitatott marscsatornákról is. Bajev szerint a csatornák mély hasadé- kok, törésvonalaik, Tyihov itt növénysávok jelenlétét tételezi fel, amit megerősít az, hogy a csatornák tényleg zöldes színűek. Könnyen elképzelhető, hogy a törésvonalak a földi vulkánikus jelenségekhez, hői forrásokhoz hasonló képet mutatnak és igy a száraz, hideg sivatagban lehetővé teszik a növényzet és az élet megjelenését. Mindezek alapján szánté bizonyosnak mondhatjuk, hogy a Marson megtalálható az életnek valamilyen formája. Az élet megnyilvánulása körüli elképzelések tekintetében azonban a tudósok között igen heves viták folynak. Egyesek szerint csupán a legprimitívebb mikroorganizmusok, szervezetek létezhetnek. Mások magasabb rendű életre vélnek bizonyítékot találni. A kérdés még eldöntetlen. Azonban mindjárt hozzátehetjük: valószínűleg nem sokáig marad eldöntetlen. A jelenlegi megfigyeléseket nagymértékben zavarja a Föld légkör«, amelynek állandó mozgása kö- vetkeztében még a legélesebb távcsövekben is elmosódnák a részletek. Ez a nehézség azonban most már könnyen legyőzhető::? vált. A mesterséges hold olyan magasan kering a Föld felszíne fölött, ahol gyakorlatilag jóformán már nincs levegő. Pobjedonoszcen szovjet professzor nyilatkozata szerint emiatt lehetővé válik a később felbocsátandó mesterséges holdakra: olyan nagyteljesítményű látcsöveket szerelni, amelyek a Marson 500 méter, a Holdon pedig 12 méter nagyságú tárgyakat is felismerhetővé tesznek. Ezekről a mesterséges hold fénykép- felvételeket is készíthet. Mindezzel a távoli Mars részletesen látható szomszédunk lesz . . . (Folytatjuk.) FOLTÉNYI TIBOR : 1 T 3 Pl I 9 VI Í 3 CIJ U T ! ilinilHHHIIIIiWIIIIIIHIIuiilllliililHIIIIIllllliiílllllllllllllllllllllllllHIHIIIItilllillllllllllllllHlitlIlllllll Bemutatták a Vasvirág című magyar filmet a cannes-i filmfesztiválon