Pest Megyei Hirlap, 1958. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-30 / 76. szám

2 Cirlap 1958. MÁRCIUS 30. VASÁRNAP A SVÉD TÁVIRATI IRODA jelentése szerint március 25- én két Hawker Hunter mintá­jú angol lökhajtásos' repülő­gép átrepülve Svédország déli tartományai felett, megsértet­te a svéd légiteret. A svéd külügyminisztérium ' emiatt pénteken nyilatkozatot nyúj­tott át a stockholmi angol nagykövetségnek és kérte, te­gyenek intézkedéseket, hogy hasonló esetek többé ne for­duljanak elő. A BONNI KORMÁNY atom­fegyverkezési terveivel szem­ben felhívást adott ki a Né­met Demokratikus Köztársa­ság tudományos tanácsa. A felhívás aláírói között van Thiessen Lenin-díjas atom­tudós professzor, a tudomá­nyos tanács elnöke, továbbá több nemzetközi hírnévnek örvendő tudós. ABDEL OSSAEIRAN, a li­banoni képviselőház elnöke kairól látogatásáról hazatér­ve. közölte az újságírókkal, hogy Nasszer elnök elfogadta a libanoni látogatásra szóló meghívást. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK légihaderői elhalasztották „At­las" típusú interkontinentális ballisztikus lövedékük kí­sérleti kilövését. A kísérlet elhalasztása „kisebb technikai hiba" miatt történt. Még nem közölték, mikor hajtják végre a kilövést. J. PEREIRE, a világ legidő­sebb embere nagyon beteg. Pár nappal ezelőtt gyengél­kedni kezdett, s a most 167 éves ember olyan álla,pótba került, hogy bármelyik pilla­natban várható halála. A PÉNTEKI jugoszláv lapok első oldalukon több hasábos főcímmel számolnak be a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Jugoszláv Komm«-» Pisták. Szövetsége Központi Bi­zottsága küldöttségeinek' -ta­lálkozójáról. KÖRÜLBELÜL egymillió francia dolgozó lép sztrájkba kedden, mert a vasutasok . sztrájkjához a gázgyárak és az elektromos művek mun­kásain kívül félmillió közal­kalmazott is csatlakozik. Nasszer Moszkvába utazik A félhivatalos A1 Saab je­lentése szerint Nasszer elnök Hruscsov meghívására a jövő hónapban Moszkvába látogat. Ml TÖRTÉNT A H6TEN11 FÉNYEK ÉS ÁRNYAK A KÜLPOLITIKA HORIZONTJÁN felmondhatjuk: a nemzetiközi életben „nagyüzem” volt ^ ezen a héten. Hruscsovot, az SZKP Központi Bizottsá­gának első titkárát a szovjet kormány elnökévé választották, Nyugat-Németországban és Nagy-Britanniában hatalmas ará­nyú tiltakozási mozgalom bontakozik ki az atomfelfegyverzés ellen — s elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban a bonni parlament döntése ellen, amelynek értelmében az úi Wehrmachtot atomfegyverekkel is felszerelik. Párizs és Tu­nisz között az amerikai és az angol „jószolgálati” megbízottak eredménytelenül utazgattak s közben Franciaországban to­vább élesedik a belpolitikai helyzet. Indonéziában — a világ­nak e másik „exponált sarkában” — a kormánycsapatok sike­resen folytatják hadműveleteiket a lázadó szumátrai ezrede­sek csapatai ellen s e terület 60 százalékát már megtisztítot­ták az ellenállóktól. Szaud-Arábiában még nem tisztázódott a helyzet, de annyi bizonyos: Fejszál emir politikájával igyek­szik megjavítani Szaud-Arábiának az Egyesült Arab Köztár­sasághoz való viszonyát, amelyet Ibn Szaud Nasszer-ellene? összeesküvései erősen megrontottak. Hruscsov még nagyobb energiával dolgozhat a csúcstalálkozó sikeréért Nyugatnémet művészek tiltakozása az atom- fegyverkezés ellen A Münchenben megjelenő Kultur című folyóirat legújabb száma „Németországnak soha­sem kell atomfegyver" címmel a szövetségi véderő atom­fegyverekkel való felszerelé­se elleni tiltakozást közöl. Ezt a tiltakozást 24 órán belül a szövetségi köztársaság szelle­mi életének 154 neves szemé­lyisége írta alá. A felhívás megállapítja, hogy a szövetségi véderő atomfegyverekkel való fel­szerelése azzal a veszéllyel jár. hogy lehetetlenné teszi a megértést Kelet és Nyugat kö­zött, harmadik katasztrófával fenyegeti a német népet és megakadályozhatja az újra­egyesítést. Az atomfegyverek alkalmazása öngyilkossáig. Mindenkinek, aki tudatában van személyes felelősségének, tüntetőén’ állást kell foglalnia a szövetségi gyűlés határoza­ta ellen — hangoztatja a fel­hívás. Sokak szemében meglepetés­ként hatott a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának az az egyhangú döntése, hogy Bul- ganyio helyébe Hruscsov elv­társat, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkárát állt, tották a szovjet kormány élé­re. Nyugaton ezt a változást egyes burzsoá körök és toll- forgatók azzal próbálják „ma­gyarázni“, hogy most valami­féle „látványos” változás vár­ható a szovjet politikában, s a reakciós sajtóban olyan han­gok is hallatszanak, mintha a Szovjetunió ismét az „egysze­mélyi . vezetés“ ‘ felé haladna. Aki ismeri a tényeket és figye­lemmel kísérte a legutóbbi esztendők szovjet politikáját — könnyen megcáfolhatja eze­ket a célzatos állításokat. Valójában arról van szó, hogy Hruscsov elvtárs eddig is tevékenyen részt vett a szov­jet kormány politikájának ki­alakításában, ugyanúgy, mint az SZKP többi vezetője, a párt Központi Bizottsága és elnök­sége — tehát e kollektív veze- ‘tő sxsfxek keretében. .Emel­lett .mancsaik,. a Szovjetunió népei, hanem- az ^gész, .világ ismeri azokat a nagy erőfeszí­téseket és eredményeket, ame­lyekben Hruscsovnak szemé­lyesen is kiemelkedő szerepe volt. Hruscsov elvtárs a XX. kongresszuson é9 azután a le­nini politika élharcosa volt s a szovjet kormány élén az ed­digi következetességgel küzd majd tovább a lenini elvek megvalósításáért. Mindenek­előtt ismeretes az a kezdemé­nyező szerep, amelyet Hrus­csov elvtárs n genfi négyhatal­mi értekezleten, az angliai és az indiai utazása során és más alkalmakkor vállalt magára a háborús veszély elhárítása, a két tábor békés egymás mel­lett élése érdekében. A csúcs- találkozó előkészületei még in­kább igénylik Hruscsov elv­társnak azt az energiáját, amellyel eddig is egyengette az utat a közeledés, a leszerelés, az atomháború elhárítása felé. Azoknak a nyugati toMforga- tőkinaik pedig, akik azt állít­ják, hogy a Szovjetunióban előtérbe kerül az „egyszemé­lyi vezetés“, figyelmükbe ajánlhatjuk az SZKP Közpon­ti Bizottságának munkáját, a kollektív vezetés teljességgel visszaállított módszerét, vagy azokat a hatalmas, az egész szovjet népet átfogó vitákat, amelyek során tízmilliók fejez­tek ki véleményüket a döntő fontosságú kérdésekben, mint a legutóbbi hetek során a szovjet mezőgazdaság további átszervezésének vitájában. F/. a legjobb cáfolat az ellenséges állításokra s a Legfelsőbb Ta­nács ülésszakainak vitái, ame­lyeket egyébként a sajtópáho- lyokból a nyugati újságírók i? végighallgathatnak... A márciusi választások so­rán újonnan választott Leg­felsőbb Tanács napirendjén egyébként más fontos kérdé­sek is szerepelnek, így a me­zőgazdaság további átszerve­zése — a gépállomások gépei­nek átadása a kolhozok szá­mára —, és az atomkísérletek megszüntetése. Ez utóbbi kér­désében — egybehangzó je­lentések szerint — új, nagy­fontosságú szovjet kezdemé­nyezések várhatók. A Legfelsőbb Tanács ülés­szakáról s a szovjet kormány vezetésében bekövetkezett változásokról összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a Szovjetunió mind a belpoliti­kában, mind külpolitikájában következetesen halad tovább a lenini úton. A legutóbbi na­pok intézkedései ezt szemléle­tesen bizonyítják. „Harc az atomhalár ellen!“ AZ ÖTEZER FORINTOS REJTVÉNYVERSENY FELTÉTELEI A Pest megyei Hírlap április 4-én induló újabb, ötezer forintos rejtvény versenyét a papír- és rongygyűjtésnek szen­teljük. Ebben a versenyben tehát azok vehetnek részt, akik a hónap folyamán két kiló papirt és két kiló rongyhulladékot beadnak a MÉH-nek. Ez tehát az első megfejtendő rejtvény: ki kell kutatni a házban, hol van elrejtve papír- és rongy­hulladék és azt minél nagyobb mennyiségben be kell szol­gáltatni. Elfogadtuk sok megfejtő javaslatát, hogy minél több díjat adjunk ki. Sőt, külön megjutalmazzuk a legszorgalmasabb gyűjtőket. A rejtvényverseny díjai a következők lesznek: I. díj 1000 Ft IV. díj 300 Ft II. díj 700 Ft V. díj 200 Ft III. díj 500 Ft VI-XVIII. díj 100 Ft Aa ónnal felvessünk épület, asztalos, szobafestő és burkoló szakmunkásokat Jelentkezés: ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Rákóczi város 23. sz. Használt SKODA­FURGON gépkocsit keresünk megvételre HAJDÚSÁGI GYÓGYSZERTÁR DEBRECEN, Telefon : 41-78 Szégyenletes döntést hozott a héten a bonni parlament 51 (!) százalékos Adenauer- párti többsége: a nyugatnémet hadsereget ellátják a legkor­szerűbb fegyverekkel is, vagyis atomrakétákkal, nuk­leáris bombákkal. A parla­menti vita a Bundestag eddigi összecsapásai közül a legviha­rosabb volt. Az Ollenhauer vezette szo­ciáldemokrata ellenzék évek óta a tömegek akarata előli meghátrálás politikáját jár­ja, s így a parlamentben való tiltakozásával már nem tudta megakadályozni az atomfel­fegyverzést. Azonban a nyu­gatnémet dolgozók oly szenve­délyesen, sztrájkokkal és -til­takozásokkal -— sőt: több mil­lióan az általános, atomfenv- verkezés , elleni politikai sztrájk kihirdetésének köve­telésével — léptek fel az új Wehrmacht atomfegyverek­kel való felszerelése ellen, hogy most a szociáldemokrata vezetők is igyekeznek na­gyobb aktivitást tanúsítani az Adenauer-féle katasztrófa­politika megváltoztatásáért kibontakozó mozgalomban, amelynek a „Harc az atomha­lál ellen!” elnevezést adták Ebben a mozgalomban a leg­szélesebb rétegek vesznek részt, ugyanúgy, mint az Ang­liában terebélyesedő, ugyan­csak az atomhalál elleni or­szágosméretű kampányban. A * NATO-politika lépéseit vizsgálva, jellemző tény, hogy Adenauerrel a washingtoni politikusok éppen most, a csúcstalálkozó előkészítésé­nek stádiumában hajszolhat­ták keresztül a Bundestagban ezt a döntést. Hiszen az a céljuk, hogy a nyugatnémet hadsereg atomfelfegyverzésé­vel még inkább súlyosbítsák a két Németország közötti el­lentéteket, s ugyanakkor fo­kozzák .xz, feszültséget,, Elappé­ban, Figyelemre méltó azon­ban az, ezzel szemben kiala­kuló nagy, népi mozgalom, Az atomhalál elleni nyugat­németországi és angliai moz­galom azért is jelentős, mert arra készteti a nyugati kor­mányokat: a keleti—nyugati megbeszéléseken ne utasítsák el a megegyezést az atomfegy­verek és a nukleáris kísérle­tek betiltása érdekében. Sebes Tibor Ezeken kívül 1000 forint jutalmat kap az, aki a legtöbb papírt és rongyhulladékot gyűjtötte. A versenyen bárki részt vehet, aki a lapban elhelyezett rejtvénymondatokat megtalálta, a szelvényre beírta és össze­gyűjtve az egész hónapi szelvényt, egyszerre egy borítékba helyezi a MÉH-től kapott igazolással és együtt beküldi a szer­kesztőséghez. Külön csak a szelvények, vagy külön csak a beadási igazolások nem jogosítanak a versenyben való rész­vételre. A sorsolási eredményt és azt, hogy az 1000 forintos ju­talmat ki kapja meg, május 7-t számunkban közöljük. Egy hét a verseny lezárása után kell a bizottságnak, míg a szel­vénytömeget ellenőrzi. A megfejtőknek nem kell kimutatást küldeniük a monda­tokról, elég, ha a szelvényt pontosan kitöltik és beküldik. A sorsolásban tehát csak azok vehetnek részt, akik a meg­fejtéseket egész hónapról és a MÉH átvételi elismervényeket beküldik. __________ m ciLiuxp 1958. március 30. Izidor napja. A Nap kél 5,28, nyugszik 18,10 órakor. A Hold kél 12,35, nyugszik 2,24 órakor. Várható időjárás vasárnap .estig: felhős, párás idő, he­lyenként köd. Legmagasabb nappal},,.hőmérséklet északon 6—9, aZ ország többi részén 10-13 fok. ' : "- ÉLÜZEMAVATÓ ÜN­NEPSÉGET tartanak április 3-án a Cifrakerti Állami Gazdaságban. Az ünnepsé­gen a szolnoki Szigligeti Színház együttese is fellép és ezen a napon osztják ki a dolgozóknak az 1957. évi nyereségrészesedést. ' A felszabadulás 13. évfordulója alkalmából tartandó megyei ünnepi gyűlések Ürül CEGLÉDI JÁRÁS: Cegléd: április 4-én 10 órakor. Ünnepi szónok: Horváth Andrá« elvtárs, az MSZMP Pest megyei bizottságának első titkára. Nagykőrös: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi előadó: Szabó Károly elvtárs, a megyei tanács elnöke. SZENTENDREI JÁRÁS: Budakalászi Textilgyár: április 2-án délután 2 órakor. Ünnepi szó­nok: Marosi Jenő elvtárs, az MSZMP Pest megyei bizottságá­nak osztályvezetője. Pomázi Posztógyár: április 2-án délután 2 órakor. Ünnepi szónok: Kundler György elvtárs, az MSZMP Pest megyei revíziós bi­zottságának elnöke. Visegrádi április 4-én délelőtt 9 órakor. Ünnepi szónok: Házi Ár­pád elvtárs, országgyűlési kép­viselő. ASZÓDI JÁRÁS: Aszód: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Szabó Sándor elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese. Kartal: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Kókai Já- sosné országgyűlési képviselő. Ácsa: április 5-én délután 5 óra­kor. Ünnepi előadó: Kasós Mihály, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának tagja. SZOBI JÁRÁS: Kemence: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi előadó: Kardos Márton elvtárs, az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa. Nagybörzsöny: április 4-én dél­előtt 10 órakor. Ünnepi előadó: Csala László elvtárs, országgyűlési képviselő. Letkés: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Horváth Imréné elvtársnő, a Hazafias Nép­front Pest megyei bizottságának munkatársa. Vámosmikola: ánrilis 4-én dél­előtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Szokodi Sándor elvtárs, a Pest megyei népi ellenőrzési bizottság tagja. RÁCKEVEI JÁRÁS: Kiskunlacháza: április 4-én dél­előtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Turgonyi Júlia elvtársnő, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsá­nak tagja. Dunavarsány: április 4-én dél­előtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Sófalvi Zoltánná, az MSZMP Pest megyei bizottságának munka­társa. bömsöd: április 14-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Vörös Gyula, a megyei tanács művelő­dési osztályvezetője. NAGYKÁTAI JÁRÁS: Tápiógyörgye: április 3-án este 6 órakor. Ünnepi szónok: Jámbor Miklós elvtárs. az MSZMP Pest megyei bizottságának osztályveze­tője. Tápiószentmárton: április 3-án este 6 órakor. Ünnepi szónok: Wirt Ádám elvtárs, országgyűlési képviselő. Tápiószele: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Bállá Balázs elvtárs, a Kommunista Ifjú­sági Szövetség megyei titkára VÁCI JÁRÁS: Felsőgöd: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Török Má­ria elvtársnő, a megyei nőtanács tagja. Főt: április 4-én délelőtt fél 10 órakor. Ünnepi szónok: Vida Gyula elvtárs, országgyűlési kép­viselő. Dunakeszi: április 4-én délelőtt fél 11 órakor. Ünnepi előadó: Sipos Gyula. GÖDÖLLŐI JÁRÁS: Ganz Árammérőgyár: április 2-án délután 4 órakór. Ünnepi szónok: Gáli Sándor elvtárs. a Pest megyei Hírlap helyettes szer­kesztője. Isaszeg: április 4-én délelőtt 10 Árakor. Ünnepi szónok: Szilánk VnÖrásné elvtársnő, az MSZMP Pest megyei bizottságának munka­társ«« Dány: április 4-én délelőtt 10 óra­kor. Ünnepi szónok: Bozóki István elvtárs, megyei ügyész. MONORI JÁRÁS: Gyömrő: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő. Tápiósüly: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Szijjártó Lajos elvtárs, országgyűlési kép­viselő. Üllő: április 4-én délelőtt 10 óra­kor. Ünnepi szónok: Koller Mátyás elvtárs, az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa. DABASI JÁRÁS: Dabas: április 3-án délután 6 óra- j kor. Ünnepi szónok: Nagy Elemér j elvtárs. a Hazafias Népfront Pest J megyei bizottságának titkára. Kakucs: április 4-én délelőtt 10 órakor. Ünnepi szónok: Török György elvtárs. az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa. Ujliartyán: április 4-én délelőtt fél 11 órakor. Ünnepi szónok: Madai András elvtárs, a Kossuth Könyv- és ^Lapkiadó Vállalat Pest megyei kirendeltségének vezetője. Örkény: április 4-én délelőtt 10 órakor.' Ünnepi szónok: Dajka Ba­lázs elvtárs. a megyei tanács el­nökhelyettese. Gyón: április 3-án délután 6 óra­kor. Ünnepi szónok: Dobi Ferenc elvtárs, a MEDOSZ megyei elnöke. BUDAI JÁRÁS: Prés- és Kovácsoltárugyár: ápri­lis 3-án délután fél 3 órakor. Ün­nepi szónok: Tausz János elvtárs. belkereskedelmi miniszter. Diósdi Csapágygyár: április 3-án délután l órakqy. Ünnepi szónok: Király László elvtárs, az MSZMP Pest megyei bizottságának osztály- vezetője. Kemény fémipari Vállalat: április 2-án délután 2 órakor. Ünnepi szó­nok: Palotás Károly elvtárs. az -ZMT elnöke. Pilis vörösvár: április 4-én dél­előtt 9 órakor. Ünnepi szónok: Céh József elvtárs, országgyűlési kép­viselő.- IFJÚSÁGI vAsAr lyilt ma reggel fél 10-kor IVfonoron. A vásárt a járási K IS Z-szer vezetek szervez­ték .- vándorkiállítást rendez a megyei tanács nép­művelési osztálya Mátyás ki­rály munkásságáról, törté­nelmi szerepéről.- A MAGYAR HONVÉ­DELMI SPORTSZÖVETSÉG aszódi motoroskörében 41 fiatal tevékenykedik.- JÓL DOLGOZTÁK a Buda környéki Vendéglátó­ipari Vállalat dolgozói az el­múlt évben, ezért majdnem egyhónapi fizetésnek megfe­lelő nyereségrészesedést kap­nak.- „AZ ELLENFORRADA­LOM PEST MEGYÉBEN” című kiállítást Monor után Pilisen, Gyomron majd Ve- csésen mutatják be.- A MEGYEI TANÁCS Kút- és Mélyépítő Vállalata élüzemavató ünnepséget tart április 2-án a XII. kerületi Tanács épületében.- TÖRVÉNYEREJŰ REN­DELET jelent meg az ügy­védi hivatás gyakorlásáról és az ügyvédek szervezetei­ről. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának rendeletét a Ma­gyar Közlöny vasárnapi szá­ma tartalmazza.- AL-DUNAI TÜRÄRA KÉSZÜL a váci Búvár Kund vízi úttörőcsapat. A pajtások három hét alatt akarják be­járni a Duna középső szaka­szát. A Nagyvásártelepre szombaton reggel 43 vagon és 12 tehergép­kocsi élelmiszer érkezett, egye­bek között tíz vagon burgonya, nyolc vagon zöldáru, tíz vagon tojás, kilenc vagon narancs és mandarin. Budapesten megkezdődött a húsvéti sonkavásár. A KÖZÉRT- boltokban a füstölt bőrös hátsó sonkát kilónként 40. a földmű­vesszövetkezeti lerakatokban a hátsó sonkát ugyancsak 40, az első sonkát 36. a füstölt sertés­tarját csonttal 36. az oldalast 30 forintért árusították. A szövetke­zeti baromfi-boltokban a tisztí­tott csirkét 30—34, a tyúkot 30—31, a kakast 23—24 forintért adták. A baromfi magánkiskereskedőknél az árak 1—2 forinttal magasab­bak. Szombaton reggel megjött Dunaföldvárról az első szabad­földi paraj szállítmány. Az apró, tisztított parajt kilónként 7 fo­rintért. a jó minőségű kertész- árut a magánkiskereskedők S—9 forintért hozták forgalomba. Pi­ros hónapos retek bőven van az üzletekben, ára nem változott. Szárazfőzelékből kínálat van. A KÖZÉRT-boltok a májbabot, a fehérbabot, a hántolt feles sárga­borsót kilónként 3. a tányérlen­csét 8 forintért árusították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom