Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-19 / 16. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI (3. oldalon) II. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM * ARA 60 FILLÉR 1958. JANUÁR 19. VASÁRNAP Dr. Münnich Ferenc válasza az amerikai újságírók kérdéseire Ismer el es, hogy dr. Münnich Ferenc, a*forradalmi munikás- paraszt kormány első elnök­helyettese január 16-án fogad­ta az amerikai lapkiadók és -újságírók 12 tagú küldöttségét: dr. Münnich Ferenc többek között a következő kérdések­re válaszolt: Az első kérdés az ország gazdasági helyzetére vonat­kozott, s az arra adott válasz igy hangzott: — Az ellenforradalom kár­tevéseit egy év alatt sikerült helyrehoznunk. Költségveté­sünk egyensúlyban van, sőt bizonyos többlet is mutatko­zik. Ezt természetesen nem­csak saját erőfeszítéseinknek, hanem a Szovjetunió és más baráti országok segítségének is köszönhetjük. A szovjet segítségre vonat­kozó kérdésekre ezeket mon­dotta: — A Szovjetuniótól már az ellenforradalom leverése utá­ni első napokban rengeteg tü­zelőt, szenet, olajat és más ipari nyersanyagokat kaptunk. A szovjet kormány több mint egymüliárd forintnyi áruhitelt, sok devizát bocsátott rendel­kezésünkre, — A magyar népgazdaság orientációjára vonatkozó kér­désre a következő választ adta: — Nyersanyagban szegény ország vagyunk, ezért gazdasá­gunkat az olyan, iparilag fej­lett, baráti országokkal való kooperációra építjük, amelyek rendelkeznék a szükséges erő­forrásokkal. Természetesen vannak saját erőforrásaink is, de ezek nem elegendők. Meg­említem például Japánt, amely, bár iparilag fejlett or­szág, tudomásom szerint nyersanyag-szükségletének SO százalékát külföldről szerzi be. KÉRDÉS: Véleménye sze­rint a szovjet szputnyikok megalkotása erősíti-e a szov­jet és a magyar katonai poten­ciált? VALASZ: A békéért harco­ló szocialista államok táborá­hoz tartozunk, s ha annak egyik tagja erősödik, ezzel a többi is erősödik. (Egy ehhez kapcsolódó másik kérdésre ezeket mondotta: A mi ' gaz­dasági rendszerünk olyan, hogy evének feltétlenül békére van szüksége. A mi társadal­munk nincs szétszakadva kü­lönböző érdekű rétegékre, va­lamennyien egységesen békét akarunk. Más a helyzet az Egyesült Államokban, ahol Dulles úr például más politi­kát (képvisel, mint Stewenson úr. Az is bizonyos azonban, hogy a tudomány fejlődése ki­hat a katonai potenciálra is. A külkereskedelemre vo­natkozó kérdésre ez volt a vá­lasz: — Megközelítő adatok sze­rint külkereskedelmünk 60 százalékát a szocialista, 40 százalékát a kapitalista or­szágokkal bonyolítjuk le. KÉRDÉS: Milyen változások történtek Magyarországon 1956 októbere óta? VÁLASZ: Az emberek éle­tében történtek óriási válto­zások. Míg az ellenforradalom idején a ránk szabadított kül­földi és hazai banditáik sza­badon gyilkolhatták az ut­cákon, addig azóta helyreállí­tottuk a törvényes rendet. A gyilkosok ellen alkotmányos, törvényes alapon eljárunk. Hazánk minden becsületes polgára ma már nyugodtan al­hat. KÉRDÉS: Voltak-e Moszk­vában november 7 alkalmából külön tárgyalások a magyar és a lengyel küldöttség között? VALASZ: Tagja voltam a magyar delegációnak, s igy állíthatom, hogy semmiféle „külön” tárgyalás nem volt. A lengyel barátainkkal lefolyta­tott megbeszélés alapvető tár­gya az volt, hogy milyen esz­közökkel tegyük szorosabbá a két ország barátságát, gazda­sági együttműködését. Amit a lengyel kormány országában (Folytatás a ?. oldalon} líj palackozó, borókapálinka készül a nagykőrösi szeszfőzdében A Nagykőrösi Szeszfőzde, Szikvíz- és Jéggyártó Vállalat februárban kezdi meg a fe- nyöboróka-pálinka főzését, hazai fogyasztásra. A gyártás most van kísérlet alatt. A bo­rókafenyő tobozából kivonják az enyvet és a csersavat, utá­na párolják ki szesztartalmát. Előreláthatólag az év első felé­ben elkészül az új épület, amelyben pálinkapalackozót rendeznek be. Az ízletes pá­linkát ízléses „csomagolásban” hozzák majd forgalomba. Uj cefretároló »betonmeden­céket is készítenek. Eddig 17 darab, egyenként 200 mázsa befogadóiképességű, vasbeton tároló készült eL A hermeti­kusan zárható, vízhatlan táro­lóikból még további hét darab készül. 800 éves sakkfigurákra bukkantak A szovjet archeológusok a Sztalinabad melletti vár rom­jai közt elefántcsontból készült 800 éves sakkfigurákra buk­kantak. Ugyanakkor érdekes teafőzőedényeket, bronzeszkö­zöket és egyéb történelmi ér­tékű tárgyakat, is találtak. A Földművelésügyi Minisztériumban kétnapos értekezleten tárgyalják meg a mezőgazdaság idei feladatait A Földművelésügyi Minisz­térium a megyei tanácsok v. b. mezőgazdasági osztályvezetői, a gépállomások megyei igaz­gatóságainak vezetői, vala­mint az állami gazdaságok ter­melési igazgatóságainak veze­tői részére január 24-én és 25-én kétnapos értekezletet rendez. Az értekezlet Dögéi Imre földművelésügyi minisz­ter beszámolója alapján érté­keli az elmúlt év munkáját és megtárgyalja az 1958. év leg­fontosabb feladatait különös tekintettel a termelőszövetke­zetek erősítésére és fejleszté­sére. Több új mezőgazdasági gép kísérleteit fejezik be az idén a Mezőgépfejlesztési Intézetben A Mezőgépfejlesztési Inté­zet ez évi tervei visszatükrö­zik a kormány nagyszabású, a mezőgazdaság fejlesztésére irányuló intézkedéseit Az in­tézet munkatársai az idén el­készítik az új U—28-as uni- verzál traktorokhoz a 24-soros vetőgép mintapéldányát Az új vetőgép súlya könnyebb hss.) r< ezért más, kisebb telr. Hunya Istvánnak, a MEDOSZ elnökének nyilatkozata Június 1-től már két vágányon közlekednek a szerelvények Kelenföld és a Déli-pályaudvar között A MEDOSZ II. kongresszusa Hunya Istvánt, a földmunkás mozgalom régi harcosát válasz­totta elnökévé. Éppen negyven esztendeje. 1918-ban lépett be Hunya István, a Békés megyei Endrőd községben a földmun­kások országos szövetségébe. Az új elnök irodalmi tevékeny­séget is folytat, Kubikosok cí­mű regénye a felszabadulás után két kiadásban jelent meg. Megválasztása alkalmából a következő nyilatkozatot adta a Magyar Távirati Iroda munka­társának: — A MEDOSZ központi ve­zetőségébe a II. kongreszuson több veterán földmunkás ke­rült. Együttes erővel szeret­nénk új életre kelteni néhány jó hagyományt. Úgy gondoljuk, hogy a mezőgazdasági szak­szervezetnek az eddiginél töb­bet kell foglalkozni az embe­rekkel, az emberneveléssel. Az elnyomatás évtizedeiben egy­mást segítve és bátorítva tanul­tunk, nagyon, sokat vitatkoz­tunk és igyekeztünk mindig tájékozottak lenni ,a világ dol­gaiban. Ezt az élénkségek és magasfokú érdeklődést szeret­nénk újra visszahozni a szerve­zett mezőgazdasági dolgozók közé. Nagy szeretettel figyeljük az ifjú traktorosok, állattenyész­tők, mezőgazdasági szakembe­rek munkáját és szakszervezeti munkánkban foglalkozni kívá­nunk minden gondjukkal, ba­jukkal. Tudjuk, hogy nekik már mások az igényeik, más az életszemléletük, de a szoros ba­rátság mindkét nemzedéknek csak jót hozhat. — A MEDOSZ II. kongresz- szusán igen sok hasznos észre­vétel hangzott el, amelyet mun­kánkban maradéktalanul meg akarunk valósítani — fejezte be nyilatkozatát Hunya István. A MÁV-nait az a törekvése, hogy a balatoni vonalakon nö­velje a sebességet, jobb közle­kedési lehetőségeket teremt­sen. Ennek érdekében ■ egyik feladatának tekintette, hogy kétvágányú vasútvonalat te­remtsen a két budapesti — a Díjkiosztó ünnepségek a győztes termelőszövetkezetekben és az abonyi termelőszövetke­zeteknek csütörtökön, míg a k alku esi és a taksonyi termelő- szövetkezeteiknek pénteken adták át a díjakat a megyei tanács vezetői. Déli- és Kelenföldi- — pálya­udvar között. Éppen ezért át­építették a Villányi úti vasúti felüljárót. Az építkezés befejeződött, s előreláthatólag június 1-től már két vágányon közlekedhetnek a szerelvé­nyek. Nem kell tehát Kelen­földen várakoznia a vonatnak, ha a Déli-pályaudvarról sze­relvény indul ki és fordítva. Átépítik Nagytétény és Tár­nok között a vasúti pályát is, ahol eddig csak hatvan kilo­méteres sebességgel lehetett közlekedni. így azután lehető­ség nyílik, hogy Budapest Kelenföld és Szabadbattyán között száz kilométeres sebes­séggel haladhassanak a vona­tok. jesítményű traktoroknál is alkalmazható. A mezőgazdasági nagyüze­mek részére olyan magámjáró alvázzal kísérleteznek majd, amelyre több mezőgazdasági gép felszerelhető. Ez a gép egész évben üzemeltethető. A magánjáró alvázzal a követke­ző vizsgálatokat végzik: az arató-cséplőgép, a kukorica- kombájn, a járva szecskázó- gép hordozhatóságának kikí­sérletezése. A magán járó al- vázt szállításra is alkalmassá kívánják tenni. A talajműve­lés terén a kultiválás, továb­bá dombos vidékeken haszná­latos váltóval forgató ekék működtetését is tanulmányoz­zák. További kísérletek foly­nak a műtrágyázás és a nagy­teljesítményű fűkasza alkal­mazására is. Ebben az évben készül el a korszerűsített egytengelyes, hét lóerős (kerti traktor minta- példánya. A gép többféle me­zőgazdasági munka végzésére alkalmas és. a talajművelésen kívül az összekapcsolható pót­kocsijával szerszámok, továb­bá termények szállítására is felhasználható. A kerti trak­tort a Kismotor és Gépgyár készíti, a pótkocsit a Török­szentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár gyártja. A mintapél­dány elkészítésével az intézet munkatársai megindítják a kí­sérleti munkát. Ezeken a gépeken kívül nagy teret foglal el az intézet terveiben a homokos és szikes talajok művelésére szolgáló mezőgazdasági gépek tervezé­se. Közülük legfigyelemremél­tóbb az altalaj-lazító gép. A homokos talajra különleges, háromvasú ekét készítenek. A szüreti munkák megköny- nvítésére zúzó- és bogyozó- génet terveznek. Az előzetes gazdasági számítások azt mu­tatják. hogy a présbe kerülő szőlőfürtökből sokkal keve­sebb mustot lehet kipréselni, mint a kocsánytól megszaba­dított szőlőszemekből. A Me­zőgépfejlesztési Intézetben úw számítják, hogy ez a gép az év végéig elkészül. sjiiiiiiiiMiiiiiiiiníiimmiiiiiuiHniiiHminniiiiiiiiiHiimmitmmiHiiiiiiimHiHiiiimiHtiiiimiiiniiiminiiiHnMfiMimiHiiiiiiiiiHiiips Elkészült a gabonaszeletelő gép Ünnepélyes bemutatói tartottak szombat délelőtt a Malomipari Szerelő és Javító Vállalatnál Mint már közöltük, 1957-ben megyénk 23 termelőszövetke­zete nevezett be a termelőszö­vetkezeti veirsenymozgalomba. A járási, majd a megyei ta­nácsszervek gondos értékelése alapján az első díjat, 15 ezer forintot, a megyei tanács ván­dorzászlaját és egy 6350 forin­tos művészi bronzszobrot a ceglédi Dózsa Népe Termelő- szövetkezet nyerte el. A díjak I átadására szombaton került \ sor. A második helyezett a | kakucsi Lenin Termelőszövet- \ kezet lett. Jutalma 10 ezer fo- | rint és egy 3800 forintos le- 1 mezjátszós rádiókészülék. A1 harmadik helyezett szokolyai | Béke Tsz 8000 forintot és egy I 3600 forintos írógépet, a ne- § gyedik helyezett alsógödi I Egyesült Törekvő Tsz 5000 fo- I rintot és egy 2000 forintos I festményt, az ötödik helyezett I taksonyi Előre Tsz 3000 form- l tot és egy 1600 forintos ezüst- serleget, a hatodik helyezett ; abonyi József Attila Tsz egy f 1200 forintos ezüstserleget ka­pott. Az alsógödi, a szokolyai ? m i A jövő héten összeül a Biztonsági Tanács Tájékozott ENSZ-körökben pénteken közölték, hogy a jö­vő héten — valószínűleg szer­dán — összeül a Biztonsági Tanács, s fólytatja a vitát a jeruzsálemi ,,senkiföldje” te­rületén történt faültetés miatt Jordánia és Izrael között tá madt nézeteltérések ügyében Jordánia a legutóbbi ülése­den azt követelte, hogy vesse- i nek véget a „törvénytelen iz- 1 raeli behatolásnak”, s állítsák | helyre a terület eredeti stá- | tusát I meket négyfelé vágja, maid osztályozza és a középső részt külön választja a csírától és a szakálltól. Erre a szétválasz­tásra azért van szükség, hogy a nagyobb hamutartalmú csí­ra és szakállrész ne szennyez­ze a lisztet. A gép igen nagy- jelentőségű, mert a leválasz­tott csíra teljes értékű a ve­tésre. A világkiállításra a gép mű­ködésének szemléltetésére egy kisebb üvegfalú szeletelő gépet is készítettek. Ezen a kis gé­pen mutatják be a gabonasze­letelő működését. A nagymarosi víziemről tárgyalt a KGST szakértő bizottsága Befejezéshez közeledik a hungnami műtrágyagyár nitro- ammonia üzemének építése. A szovjet segítséggel épülő hatalmas üzem, melyet a jövő év elején helyeznek üzembe évente 136 ezer tonna nitroammoniát fog termelni | Az elmúlt napokban Bud'a- ! pesten ülésezett a Kölcsönös I Gazdasági Segítség Tanácsa = villamosenergiacsere és Duna vízhasznosítási állandó bizott­ságénak vízügyi szakértő bi­zottsága. í Az ülésen résztvevő szovjet. 1 csehszlovák és magyar küldöt- ! tek G. A. Ruszszonak, a Gidro- I projekt vezetőjének. Cesztmir ! Stollnak, a Csehszlovák Víz- = gazdálkodási Főigazgatóság el­nökének és Dégen Imrének, a Vízügyi Főigazgatóság vezető­jének irányításával megtár­gyalták és a helyszínen meg­vizsgálták a nagymarosi vízi­erőmű létesítésének műszaki kérdéseit, valamint a felső dunaszakasz oldalcsatomás ki­építésének a lehetőségeit. A probléma megoldásában előre­haladás történt.' A kérdés további megtárgya­lásra az állandó bizottság elé kerül, A Malomipari Szerelő és Javító Vállalatnál szombaton délelőtt ünnepélyesen bemutat­ták a brüsszeli világkiállításra készített gabonaszeletelő gé­pet. A bemutatón Babos Zol­tán és Sághy Vilmos, élelme­zésügyi miniszterhelyettesek, Horváth János, a IX. kerületi pártbizottság első titkára, a Kereskedelmi Kamara és a tu­dományos kutatóintézetek kép­viselői, valamint több neves szakember jelent meg. Az új gabonaszeletelő gép 24 óra alatt mintegy három vagon búzát dolgoz feL A gabonasze­1 Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Sok új gyárat építenek, a meglevő üzemeket helyreállít ják, illetve bővítik a KNDK-ban, a népgazdaság további fej lesztése érdekében. Az év utolsó hónapjaiban helyezték üzem be az új halkonzervgyárat, festékgyárat és traktorjavító üze met. Jelentős mértékben bővítik a nampói öntöde, a szung zsini acélművek, a szupungi erőmű és a nyugat-phenjani va gongyár gépparkját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom