Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-16 / 13. szám
1958. JANUAR 16. CSÜTÖRTÖK ■"il/Cirlap 3 AZ ELSŐ LÉPÉSEK — MUNKÁHOZ KEZD A CSEPEL AUTÓGYÁR ÜZEMI TANÁCSA — Kedd délután fél négy, vége a műszaknak a Csepel Autógyárban. A munkások zöme haza le lé tart, rohamozzák az autóbuszokat, vonatot; 53 munkás. 32 műszaki és tíz adminisztratív dolgozó azonban a gyár ebédlője felé igyekszik, az üzemi tanács alakuló ülésére. Még december közepén választották meg eket a gyár dolgozói, hogy képviseljék érdekeiket, az üzemi tanácsiban. Alakuló ülés: ünnepélyes hangulat és csupa formaságok — gondolhatnánk. Ünnepélyes a hangulat, de ezt a felelősség érzése írja az üzemi tanácstagok arcára. Legtöbbjük ugyanis már küldetéssel jött az első ülésre is. Békési Józseftől. a hajtómű választottjától például azt várják el az üzem dolgozói, ihogy szólaljon fel és mondja el, hogy a tel- j esítmémyszintek megállapítása körül nincs rendiben minden. Kassák Mihályt az alvázműhelyből azzal küldték, hogy tolmácsolja: minél előbb telepítsék át a műhelyt a szürkevas öntöde helyiségébe, mert a tű-zsúfoltság miatt sok az időkiesés és sok a selejt. Megkezdődik az ülés. Joó István elvtárs, a gyár üzemi bizottságának elnöke emelkedik szólásra. Ismerteti az üzemi tanácsok célját és feladatait. Többször hangsúlyozza beszédében, (hogy a Párt a dolgozókkal együtt akarja vezetni az országot, s azért hozta létre az üzemi tanácsot is, hogy a munkások az eddigieknél még jobban belekapcsolódhassanak üzeműik igazgatásába. Ez azonban nagyobb felelősséget is jelent. Felelősséget a több és gazdaságosabb termelésért, a selejt csökkentéséért. a minőség javításáért. A munkástanács a Csepel Autóban is csak rombolt és herdált, hiszen csaknem 50 millió forint kárt lehet a számlájára írni. Az üzemi tanácsnak építenie, segítenie kell, hogy a termelés növekedésével tartósan emelkedhessen a gyár dolgozóinak életszínvonala. Mohácsi József, idős motorgyári munkás visszaemlékezésében egy rövid kis történetet kan látják a múlt és a jelen közötti különbséget. Csányi Antal igazgató az üzemi tanácstagok kívánságának tett eleget, amikor ismertette a gvár helyzetét. Feladataik betöltéséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy ismerjek a tervszámokat, a termelés alakulását. Röpködnek a számok a levegőben, amelyek azt bizonyítják, hogy az ellenforradalom óta sokat haladtak 'előre a termelésben, de még mindig nagyon sok a tennivaló. Szépek az eredmé- nvek, de látni kell azt. is, hogv az 1957 negyedik negyedévének termelése csupán 82,3 százaléka az előző év harmadik negyede termelésének. A 100 forint munkabérre eső termelési érték is csökkent, pedig a munkabérek tíz százalékkal növekedtek. Arról is bes«él a gyár igazgatója. ami a munkásokat napjainkban nagyon érdekli — a nyereségrészesedésről. Az 1957. év első negyede 3,2 millió forint veszteséggel zárult — beleszámítva a 3.3 millió forint állami támogatást is. A többi negyedév nyereséges volt, s így a számítások szerint mintegy 10—12 napi fizetésnek megfelelő összeget oszthatnak szót a dolgozók között. Természetesen ez az összeg változhat, mert az 1957. évi mérleg még nem készült el. s ezt,a minisztériumnak még jóvá is kell hagynia. A számadatok azonban arról is „árulkodnak”, hogy a nyereségrészesedés több is lehetne, ha .;. Ez a ha azonban a munkásokon múlik — legalább is ami a jövőt illeti. Még mindig elég sok a gyárban a hanyagság, ami emészti a nyereséget. Nagyon magas volt 1957-ben a sele.it. a hibás anyagból származó kár. Tetemes -károk keletkeznek abból is. hogy a gépeket egyes dolgozók nem tartják rendben, vagy rongálják. Az 1957. év termelési szintje mellett is még további 6 millió forint nyereséget érhettek volna el. Hogyan? A selej tcsökkentés, a raktározás, az anyageiszá-moUatás, a munkafegyelem megszilárdítása, a kooperáció szűkítése sok-sok forintot hozott volna a „konyhára”. A felszólalásokból kitűnik, hogy az üzemi tanácstagok magukévá is teszik az igazgató véleményét és segíteni is akarnak. Felvinczi Lajos arról beszél, hogy a rossz minőségű lemezek miatt gyorsan romlanak a gépek, amelyeknek a pótlása nagyon nehéz. Kostaa Jenő is a gépek kezeléséről, azok megőrzésének fontosságáról beszél. „Hozzunk létre gépellenőrző brigádokat” — javasolta. Követeli, hogy szüntessék meg az üzemben a ..íü&eráiást’’. Pálmai elvtárs azt kéri. hogy a munkafegyelem megszilárdításának ügyét rövidesen tárgyalja meg az üzemi tanács és a gyár vezetősége vonja felelősségre a munkafegyelem lazátokat és a gépek tönkretevőit. Sorba jönnek a javaslatok, amelyek a munka megjavítását segítik elő. Egyhangúan szavazzák meg a munkatervet, amelyet az üzemi bizottság készített és elfogadják a munkás- bíróság megalakításáról benyújtott javaslatot is. Megalakult tehát a Csepel Autógyárban az üzemi tanács. Munkájának eredményeiről és a tapasztalatokról még nem lehet írni. de az első ülés azt mutatja, hogy máris munkához láttak. Megtették az első lépéseket az üzemi demokrácia kiszélesítése felé. Mihók Sándor Csak a „státuszon“múlik? 1957. december 11-i számunkban cikket írtunk a fenti címmel. Ebben kifogásoltuk, hogy a megyei tanács ipari osztályának nincs sütőipari előadója és hogy emiatt a sütőipari vállalatok ellenőrzése és az olajtüzelésre való áttérés szorgalmazása csorbát szenved. Strélinger Gusztáv, a Gödöllői Sütőipari Vállalat igazgatója hozzánk küldött levelében hozzászól az említett (kérdéshez. Az alábbiakban közöljük sorait: Igaz, hogy a 10 sütőipari vállalat Pest megyében szakmai irányítás nélkül dolgozik, de az is igaz, hogy a régebben meglevő két sütőipari előadó, akik az akkori élelmiszeripari osztályon dolgoztak, szakmai szempontból semmit sem értek. Azt, hogy a vállalatok többé- kevésbé jól működtek, nem az előadóknak, hanem a vállalatok vezetőségeinek és a dolgozóknak köszönhetjük. Azzal, hogy a megyei tanács ipari osztályán sütőipari előadó Lesz, sem a liszt helyes tárolása, sem a szén elzárása, de még a szitálás sem oldódik meg. Véleményem szerint mindehhez három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Mégpedig arra a célra, hogy megfelelő raktárakat tudjunk építeni. Ez a pénz már meg is lett volna, ha az egykori élelmiszeripari osztály az előadókkal együtt helyesen gazdálkodott volna. Ha nem történt volna meg az, hogy például Alsóda- bason megépítettek egy két- kemencés üzemet, körülbelül 800 000 forintért, amelyet nem lehet üzemeltetni, mert nem jól szerkesztették meg a tüzelési technikáját. Egy kétke- | mencés üzemet 150 000 forintból bármikor fel lehet építeni úgy, hogy üzemképes is legyen. Több ilyen balfogása volt az akkori élelmiszeripari osztályEhhez pedig újra csak pénz kell. S ha pénzt megfelelő helyre fordítják, akkor elő is teremthető, a mai gazdasági viszonyok mellett is. Azonban ez nem a sütőipari szakelőadón múlik. * Eddig a levél. Annak ellenére; hogy legtöbb kitételével egyetértünk, végső következtetését, hogy nincs szükség sütőipari előadóra, nem tudjuk helyeselni. A jövő évben jelentősen fejlődik a megye sütőipara. Nem kis összeget kap a budaörsi, a ceglédi, a dabasi, a gödöllői, a dana- haraszti, a gyömrői, a nagykőrösi; a szentendrei és a váci sütőipari vállalat, új gépek beszerzésére és kemenceépítésre. Nem gyanúsítjuk egyetlen vállalatunkat sem, de abban bizonyára mindenki egyetért velünk, hogy a napi munkán kívül a beruházási összegek helyes felhasználását is ellenőrizni kell. Az olajtüzelésre való áttérés megoldása is sok munkát ró az ipari osztályra. (Ezzel egyébként a széntárolás problémája is megoldódik.) Sokirányú feladatai nem teszik lehetővé, hogy megfelelően figyelemmel kísérhesse az osztály a sütőipar munkáját. Ezért kellene legalább egy sütőipari előadó. Es ha jó szakember az illető, az ellenőrzésen túlmenően sok hasznos tanácsot tud adni a vállalatoknak. (Szerkesztőség) IIliiIIIIIIIIIHIHIIIIIIIIIIIIIHCIItillll!lllMlllllltlftftfMlllfllMlllllllltlllffllllll!lflllllllll!l«llltlllllllIIIliiIIIIIIMKIIIMIIIlllllllIIIlinillllllf I Megnyílt a IV. országos csónakkláilítás Londonban nak ahelyett, hogy raktárakat építettek volna. Hotgy a sütőipari vállalatok mennyire megállják a helyüket megyénkben, ^rre legjellemzőbb példa, hogy az ellen- forradalom dúlása idején sem jöttek zavarba. A sütőipari vállalatokat igenis ellenőrizni kell, de ez nem a sütőipari előadó dolga lenne. A megyei tanács ipari osztályán vannak olyan emberek. akik ezt meg tudják tenni. Meg vagyok róla győződve, ha lesz sütőipari előadó, akinek az osztály 1300—1400 forint fizetést tud biztosítani, j nem lesz alkalmas feladatának ■ elvégzésére, mert a jó szakem- ben fizikai munkával ma is megkeresi a 2000—3000 forintot havonta. így a jó szakember nem megy el 1400-ért sütőipari előadónak, tehát csak gyenge szakember vállalkozna erre és így a probléma nem oldódna meg. Oda kell hatni, hogy a megyei sütőipari vállalatok üzemei akár higiéniai, akár más szempontból megfeleljenek a legelemibb követelményeknek. Negyvenöt országnak szállít szerszámgépeket a magyar ipar A ma,gyár ipar a legújabb kimutatás szerint 4p országba szállít ‘különböző szerszámgépeket. öt esztendő óta a nyugati cégekkel is megerősödtek a magyar szemszámgép-ipar kapcsolatai. Ausztriának és Olaszországnak például egy- egy millió dollár értékű gépet adtak el öt év alatt. E két országnak alig van olyan nehézipari üzeme, ahol ne alkalmaznának magyar szerszámgépet. A napokban újabb jelentős üzleteket kötöttek olasz, török. argentin és dél-afrikai cégekkel. Az olasz FIAT-mű- vefcnek százezer dollár értékű szerszámgépet, Argentínának nagyobb mennyiségű ra- ddálfúrót és marógépet, délafrikai cégeknek húszezer dollár értékű esztergapadot adtak el. Tárgyalások vannak folyamaiban újabb üzletkötésekre is. „Scampy“ a szárazföldön és vízen egyaránt használható, biciklipedál- vagy motormeghajtású közlekedési eszköz, rozsdamentes könnyű fémből és rozsdamentes acélból készül. A motor léghűtéses LÁTOGATÁS mondott el arról, hogy a múltban milyen jogai voltak a munkásnak. „A MÁV Fűtőházban dolgoztam 1928-ban, s egyszer felszólaltam munkatársaim érdekében. Az igazgató behívatott és azt mondta: magának a korához képest nagyon nagy a szája, jó lesz vigyázni.” Mohácsi József és rajta kívül még nagyon so.............................nniimiiimmiiHiiitmitmMmmiiu.mimmy N agyarányú pénzhamisítás Közép-Keleten | 1956 óta tízezerszámra | 1 hozták forgalomba a ha- | 1 mis ötfontcs egyiptomi | | bankjegyeket. Az Egyip- \ I tómban, Libanonban és f I Líbiában nagy titokban | I folytatott vizsgálatok meg- | | állapították: „A legnagyobb | I hamispénz ügyletről van § 1 szó, amelyet v Közép-Kelet § 1 valaha látott.’’ | 1 A hamis bankjegyek | | mind az ,,M’’ sorozathoz \ ! tartóznák és a 68, 71, 74 | 1 vagy 124 sorszámot viselik. = I Forgalomba hozatalukról | | „egyes arab személyiségek = I gondoskodtak, akik Liba- = 1 nonba, Líbiába, Francia-1 I országba és Izraelbe utaz-1 I gattak”, írja az egyiptomi | I sajtó, amely hozzáteszi, | 1 hogy az említett személyek é I közé tartozik egy arab ál-1 1 iam egyik volt miniszter- \ | elnöke is. Ma már azt is \ I tudják, hogy a líbiai kor-§ 1 mány szolgálatában álló § 1 egyiptomi tisztviselők hó-1 I napokon át hamispénzben | 1 kapták fizetésüket. A néptelen budaörsi ut- cácslcában úgy bújnak meg a házak a kerítés mögött, mintlva rejtőzködni akarnának valaki elől. A földet borító fehér hólepelben végtelenbe kígyóznak a szekerek nyomai. Találomra benyitok egy kapun. A ház falán festett tábla áll, az alábbi felirattal: Kóródy Károly kosárfonó. Szemügyre veszem a házat. Két ikerablakos, tágas épület. Magas lépcsőfeljárója oszlopokon nyugvó teraszba torkollik. Az udvar közepén vadonatúj, piros szánkó hever; minden bizonnyal a Télapó ajándéka. A nagy ház végében kisebb toldalék-épület. Itt dolgozik a mester. A félig-kony- ha. télig-mühelybe belépve, legelőször az éles. fehérfényű neoncső tűnik szemembe, ami ott függ a munkapad felett. A munkapad egyébként egy öreg ajtószárny; arra rögzíti fel a készülő kosarakat egy csavarhúzó formájú szerszámmal. A földön sok-sok köteg száraz ás áztatott fűzfavessző hever. A szárazaikat áztatás előtt a „segédmunkás’’, rendes nevén Kóródy Károly- né tisztítja meg a rügyektől, apró gallyaktól. A kályha mellett képzeletbeli „paciját” nógatja a „kisinas’’: ifjabb Kóródy Károly. Nővérkéi közül a nagyobbik, a 13 éves Györgyike már komolyan segít szüleinek. A középső gyermek, a huncutszemű, %nros arcú Rózsika olyan, „mint az égő tűz”: sürög-forog, egy pillanatra sincs nyugta, A családhoz tartozik még három selymes bundájú cica és egy láncra kötött adóalany, magyarul: házőrző eb. Beszélgetni kezdünk. A munka azért nem áll meg. Kóródy Károly különben is olyan típusú ember, akinek a keze fürgébben jár, mint a szája. Szemem láttára növekednek, alakulnak ügyes ke. ze alatt a gyümölcsös kosarak. Nem is csoda, hiszen régi kosárfonó dinasztia tagja. Már a dédnagyapja is ezt az ipart űzte; azóta meg a család minden legidősebb fia. ö is az édesapjától tanulta a mesterséget, még pöttömnyi legényke korában. Igaz. nyolc esztendőre hűtlen lett a suhogó fűzfavesszőkhöz, de most már — mint mondja — véglegesen visszatéri a szakmájához. — Nem bánta meg? — Remélem, nem is fogom'. — hangzik a bizakodó válasz. .— Bár, amikor az iparengedély után szaladgáltam, úgy látszott, sosem lesz belőlem kisiparos. Mindenáron azt akarták, hogy menjek be a szövetkezetbe. Szerencsémre, a tanácselnök elvtárs segített, s most már nyugodtan dolgozhatok. — Mi a kifogása a szövetkezet ellen? — Hazudnék, j,fl egyet is megneveznék. Semmi bajom a szövetkezettel, csupán az én helyzetemben így előnyösebb. Először is: ha belépnék, mindennap be kellene járnom Pestre, mert Budaörsön nincs szövetkezet. Ez már maga költséges is, fáradságos is. Másodszor: többe kerülne a kosztolás, mint így; itthon így is, úgy is kell főzni ebédet, vacsorát, hiszén a családnak enni kell. Ha bejárnék, isten tudja, hol ebédelhetnék, mert a szövetkezetekben általában nincsen üzemi konyha. Harmadszor: ebben a ruhában — mutatja a viseltes nadrágot — nem járhatnék dolgozni. Az ünneplőt meg sajnálnám. így hát arra külön kellene vennem egy öltönyt. — És így megtalálja a számítását? Mennyi a jövedelme? — Megélünk belőle — feleli diplomatikusan. — Persze, az asszony is dolgozik. — Amint látom, szorgalmasan — vetem közbe. — Ó, ez a legkevesebb, hogy segít nekem! De ezen, meg a háztartási munkán kívül kertészkedik is! A házat is azért vettük meg, mert jó nagy kert van hozzá. Az épület különben sem volt valami jó állapotban. Harmincezerért vettük, de azóta még egyszer annyit költöttünk rá. Igaz, hogy éjjel-nappal dolgoztunk, de megérte. — Ezek szerint az éjjel-nappal műszak kora véget ért? “ Ahogy tiesszük. Nálunk különben is nyáron van a. „hajrá”, a gyümölcsérés, szőlőszüret idején. A kosaraknak ilyenkor van a piaca. Télen aztán megcsappan a forgalom, meg — természetesen — a bevétel is: télen nemigen vesznek kosarat az emberek. — 5 ilyenkor miből élnek? — Abból, amit nyáron félreteszünk. — En különben is mindig nyáron veszem meg a téli ruhaneműt és a tüzelőt — szól közbe Kóródyné. — Az is sokat jelent, hogy mind a ketten takarékosak, beosztök vagyunk — veszi át a szót a férje. — Baromfit, disznót tartunk minden évben. Tojásra, húsfélére általában nemigen adunk ki pénzt. Ami a háztartásba kell, egyszerre vesszük meg. így aztán egész hónapban tényleg csak „sóra-paprikára’’ kell költenünk. — Szórakozni nem járnak? — Az igazat megvallva, elég ritkán. Nyáron azért bemegyünk néhányszor a ayerek- . sereggel Pestre, végigjárjuk a Szigetet, Ligetet, Allatkertet, Vidám Parkot. Télen azonban lefeljebb a nagymamát látogatjuk meg vasárnaponként. Olvasáshoz többnyire fáradtak vagyunk, iríkább a rádiót hallgatjuk reggeltől estig. Meg moziba járunk. — Na, most egy kényes kérdést: mennyi adót fizet? — Ki lehet bírni, csodál- kozni fog, de nekem nem az adó összegére van panaszom, hanem a bürokráciára! Számtalanszor megtörtént, hogy bementem a tanácshoz, adót fizetni. Külön megkértem az illetékest, hogy nézzen utána, mindent kifizettem-e? A megnyugtató válasz után hazajöttem. Két nap múlva jött a felszólítás, hogy fizessek be haladéktalanul még ennyit, ilyen, vagy olyan adó címén. Hát kérdem én: nem lehetett volna ezt egyszerre elintézni? S ilyen eset többször is előfordul. Meg olyan is, hogy ugyanarra a kishaszonbérleti földre kétféle összegű adót kérnek tőlem ... — De ha már itt tartunk, elmondom még egy panaszomat. Említettem, hogy volt nekünk körülbelül 800 négyszögöl kishaszonbérletünk. Kukoricát termeltünk rajta, a hízóknak. Ezt az ősszel leadtuk, mert nagyon messze volt. Helyette kértünk a közelben egy holdnyi olyan vizenyős területet, amelyen kultúrnövény nem él meg, hogy ott saját szükségletre fűzfát telepíthessünk. A kérvényünkre — sajnos —, a mai napig sem kaptunk választ. — Mit kíván ezák után 'az új esztendőtől? — Méltányos adót. egészséget, sok megrendelést és egy holdat — itt, a Földön! Nyiri Éva