Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-15 / 12. szám
«»» »/tere/ • ir» • ■ ^rCtrlap 1958. JANUAR 15. SZERDA Az életre nevel a ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola Nemegyszer éri a vád az iskolákat, hogy az ott folyó nevelés és oktatás elmaradt a gazdasági és társadalmi fejlődés mögött. Ez a felismerés nemcsak a szocializmust építő országok kultúrpolitikusait foglalkoztatja, de a nyugati országok is kísérletet tesznek, hogy a „régiveretű’’ humanista műveltség helyébe a gyakorlatias politechnikai képzést tegyék. Tudjuk, hogy a szocialista ember sokoldalúan képzett. Ennek kialakítása érdekében a pedagógusoknak a nevelés területén konkrét feladatokat kell megoldaniök. Nemcsak az értelmi, erkölcsi, esztétikai és testnevelés területén, hanem a politechnikai képzésben is. Ennek érdekében, sok meddő vita után, az elmúlt tanévben a gyakorlati megvalósítás útjára léptünk. Ha egyelőre még kísérletképpen is, de már kézzelfoghatóan megindult, a munka. A Művelődésügyi Minisztérium 1956 nyarán többek között a ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolát is megbízta azzal, hogy kísérletképpen egyelőre két osztályban vezesse be a „gyakorlati foglalkozások” tantárgyát. A cél az volt, hogy a gyakorlatban igazoljuk, amit Marx, Engels tudományosan beigazolt, hogy a szocialista iskola egyik fő munkaterülete a politechnikai képzés. — „A politechnikai oktatás megismerteti a gyermekkel, vagy a serdülő ifjúval és leánnyal a termelési folyamatok alapelveit, ugyanakkor hozzászoktatja őt a legegyszerűbb munkaeszközök használatához”. — Ez az eszme ma is érvényben van, sőt jobban, mint bármikor. A technika ma rohamlépésben halad és szükségszerű, hogy az iskola ezzel a haladással lépést tartson^ Nagy lelkesedéssel fogtunk a mühelyberendezés megteremtéséhez. Alapot a volt polgári iskola megmaradt felszerelése adta, de a legnagyobb segítséget a város nagy üzemei, vállalatai nyújtották, amelyek szerszámokat, felhasználható hulladékanyaigot adtak. Szeptember 1-én megindulhatott az újszerű munka. Sajnos, a szépen induló munkát az októberi eHenforradalmi események, majd az azt követő tüzelőhiány miatti csökkentett óraszámú tanítás erősek megzavarta. De a lelkesedés és az akarat legyőzte a nehézségeket és a tanév végén nemcsak a kísérleti két osztály tanulói lettek lelkes látogatói műhelyünknek, de a gyakorlati munka iránt fogékony más osztályok növendékei is sokszor egész délutánokat töltöttek vidáman e munkával. Többször előfordult, hogy még a gimnázium tanulói is eljöttek, hogy egy-egy munkadarabot itt készítsenek el. Mi az oka a gyakorlati munka iíyen népszerűségének? Ma, amikor a gépesítés egyre inkább tért hódít, szükség van- e fúró-faragó, ügyeskezű emberekre? Igen, szükség van! Az egyre fejlődő szocialista nagyipar, a gépesített mezőgazdaság, de már a gépesített háztartás is egyre követelőb- ben lép fel a technikailag jói képzett, ügyeskezű, mindenhez értő, általánosan művelt emberrel szemben. Amíg a kapitalista nagyipar a futószalag mechanikusan dolgozó tagjává tette az ipari munkást, a szocialista ipar alap- feltétele a magas műveltségű, a technika minden ágában jár tas, öntudatos munkás. Képes-e a ma iskolája megadni tanítványainak azt, amit a jövő megkövetel tőlük? Be kell vallanunk, hogy ma még nem. De keressük az utat, amely elvezet ide. Ennek az útkeresésnek egyik része ez a kísérlet, ami itt, iskolánkban folyik. Az a meggyőződésem, hogy aki egyszer megnézi ezeket a csillogó szemű, vidáman dolgozó gyerekeket, mikor munkadarabjaik fölé hajolva, ügyes kézzel fűrészelnek, gyalulnak, csiszolnak, az megérzi, hogy helyes úton járunk. Aki egyszer beszél Kiss Dénes tanárral, aki sokoldalúan képzett, egy személyben vas- és fémmunkás, elektrotechnikus. állati preparátumokat készítő biológus, az azzal a meggyőződéssel hagyja el a műhelyt, hogy nem csoda, ha a tanátjfányai lelkesednek ezért a munkáért. Minden nap kora délutántól a munka zajától hangos ez a műhely, ahol a maguk által készített rádió halk zenéje mellett vidáman folyik a mumkia. Itt “ a műhelyben gyakran furcsa, de örvendetes tapasztalatokat is szerezhet a nevelő. Azok a tanulók,' kik a tanteredben a számtan, vagy magyar órán szinte láthatatlanok szeretnének lenni, akik dadogva, félénken nyög- décselnek, akikről azt hinné az eiríbér, hogy semmire sem jók, itt új formában jelennek meg. Bátor, jó fellépésű, öntudatos fiúk, mert a műhelyben ők az elsők, ők a legügyesebbek. Rájönnek, hogy nekik is van tehetségük, ok is hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. Mi, nevelők is más szemmel nézzük ezeket a gyerekeket, akiknek tehetsége a gyakorlati munka közben bontakozik ki. Serényen folyik a hasznos munika. Ez a műhelygyakorlat nem azonos a múlt iskolájának kézimunka tanításával. A tanulók maguk is látják munkájuk eredményét, javítják az iskola padjait, fogasait, tábláikat készítenek stb. Bármely lakás díszévé válna az az éjjeli lámpa, melyet ezek a 10—12 éves tanulók készítettek. Micsoda öröm az első kitömött madár, a kikészített állati csontváz és mindaz a szemléltető eszköz, melyet iskoláink és más iskolák is jól felhasználhatnak tanításaikban. Folyik a munka csendben. Néha-néha jön egy-egy látogató, pedig jó lenne, ha többen ftMumiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiniiinimiiiiiiiiiiiiHmiiuiHMniiiitiiiiiMmHiiimiitmiimiiiiiiiiiiiiimiiniiimuiHitiiiiiiMiiii EZEK A FÉRJEK! is megismernék az itt folyó munkát. Tudom, még több patronálója lenne kis műhelyünknek. Örvendetes volt számunkra, mikor egyik délután eljött városunk egyik legnagyobb üzemének igazgatója. Szelecz-. ki elvtárs és Szeberényi művezető elvtárs. Mindegyik tanulóhoz volt egy-két magyarázó szakuk. A gyermekek örömmel hallgatták őket. hát még mikor kivették kezükből a szerszámot, és megmutatták, hogy „így kell, ni”. Találko. zott a jelen és a jövő, és én érzem, hogy ez a találkozás mindkét fél részére hasznos és tanulságos volt. Gyermekeink felnéztek azokra, akik ma vezetői és irányítói azoknak az üzemeknek, melyeknek ők későbbi munkásai lesznek. De a látogatóknak is jó érzés volt látni ezeket a lelkes gyermekeket, akiknek, kezében már most is jól áll a szerszám; De hasznos volt ez a találkozás műhelyünknek is, mert látogatóink meglátták, hogj mire lenne még szükség, hogy a munka még jobb legyen. ígéretet is tettek, hogy egy-egy nélkülözhető, kiselejtezett szerszámmal ellátják a műhelyt. Azóta már el is készült egy tábori kohó, üllő és eszterga. Az ígéret nem maradt üres szó. Folyik a kísérlet, folyik a munka, hogy az iskola betölthesse azt a szerepet, amely a szocializmus építésében reá hárul. Meggyőződésem, hogv a pedagógusok becsületes, jó munkájukkal hozzájárulnak, hogy ez az építés eredményes legyen. Mohos Imre Ez aztán a kényelem Az egyik New York-í színházban kicserélték á zenekari ülés öt első sorának zsöly- lyéit, s helyükre díványokat tettek. Ezenkívül az igazgatóság minden néző számára, aki óhajtja, kényelmes papucsokat bocsát rendelkezésre. ÜZÉRKEDŐK A BÍRÓSÁG ELŐTT I Árdrágító üzérkedés miatt | állottak a Váci Járásbíróság | előtt Kulcsár Sándor és Veres | Péter dunakeszi lakosok; A bírósági tárgyalás adatai | szerint mindketten üzénked-1 tek. Kulcsár 1956 februárjá-1 bah szabadult ki a börtönből,! nem akart elhelyezkedni. Ta-| lálkozott ismerősével, Veres | Péterrel, s a környező falvak-1 ban, valamint a dunakeszi | piacon bort vásároltak. Veres | kocsiját és lovát cserélte el | borért és azt lakásukon poha-f ranként, illetve literenként ad- \ ták el. Kulcsár ilymódon, 1701 liter bort mért ki 20 forintért, i Veres pedig 700 litert. Mikor | az üzéreken rajtaütöttek, már | csak 60 liter bort találtak ná-1 luk. A Váci Járásbíróság Kul-1 csárt 10, Veres Pétert pedig I hathónapi börtönnel sújtotta. I I Cf ilm, Színház, Qrodalőni A kisfiú és a varázsló Szerkesztői Üzenetek Virágzó gyümölcsösök, szőlőkertek LESZNEK A PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZENTENDREI DOMBOLDALAKON LMHtRADÓ — Most jöttünk haza moziból, tudod öregem, van benne egy remek vetkőzési jelenet! ....•»■■■•■■(imiiimiiiuiiniiiimraiiiiiiinniiiiimnmik. A BUDAPESTI FILMSTUDIO februárban megkezdi Darvas József Szilvesztertől— Vízkeresztig című regényéből készülő film forgatását, Ranó- dy László vezetésével. CLAUDE AUTANT-LARA francia filmrendező megkezdte a Georges Simenon regénye alapján készülő Szerencsétlen esetben című filmje forgatását. A film főszereplői: Jean Gabin és Brigitte Bardot; MOSZKVÁBAN nagy sikerrel mutatták be A szerelem próbája című jugoszláv filmet, amellyel rövidesen a magyar közönség is megismerkedhet. Dósa Józsefnek: Kérjük, közölje velünk pontos cícnét, szeretnénk az érintkezést önnel felvenni. Gellert Géza, Budapest. A fénykép-pályázat 1357. december 31-vel befejeződött. Képeket már nem fogadunk el. Ifj. Petrák János. Szada. Székely Bertalan út 43. Beküldött írásait köszönjük. Van tehetsége az íráshoz, de nagyon célszerű lenne, ha kapcsolatot keresne egy Irodalom tanárral és útbaigazítást kérne a további fejlődésre és tanulásra. Alkalomadtán keressen fel bennünket, szívesen adunk tanácsot. Arra kérjük, hogy a verseken kívül írjon és küldjön prózát, elsősorban a község életét érintő eseményeket, híreket. Várjuk levelét. Szilágyi István rendőrtizedes. Nyáregyháza. Adóbehajtási panaszukat vizsgálat és elintézés végett megküldtük a Pest megyei Tanács pénzügyi osztályának, ahonnan rövidesen értesítést kap az eredményről. Tóbisz Mihályné, Dömsöd. Azt kérdezte szerkesztőségünktől, hova fordulhatna kérvénnyel, hogy 35 000 forint árvízkár kölcsönük részletét csökkentsék. Rövid időn belül döntés történik arra, hogy az állam mennyivel segíti az árvízkárosultakat. A jóváírásról mindenkit értesítenek majd. A szóbanforgő esetiben a ráckevei OTP-fiőkhoz kell kérelmet beadni aziránt, hogy a törlesztési részletet mérsékeljék. Addig is, amíg döntés történik, a korábban megállapított havi részletet pontosan fizessék be. mert csak így számíthatnak kedvezményekre. Yblünk a moziban, s egy- szer csak megelevene- \ dik előttünk gyermékkoru-nSk \ csodálatos mesevilága., s aikar- \ va-akaratlanul képzeletünk \ máris ott szárnyal a mesék j varázsom birodalmában. A kis- I fiú és a csodálatos varázsló ( feledteti velünk a mindennapi \ élet 'kisebb-nagyóbb gondjait, \ bajait. Miről is szól a film? Egy szovjet kisfiú a tóban \ fürdik és közben egy nagy pa- ! lackra akad, amelyben egy varázsló raboskodik. A kisfiú kiszabadítja, mire a csodatevő dzsin engedelmes szolgí- ja lesz. Ettől kezdve a film varázslatok sorozata. Kis epizódokban mutatja be az öreg varázsló hatalmát, aiki azonban gyakran szembe kerül a modern tudomány csodáival és ezért legtöbb esetben bajt akoz kis gazdájának.. A varázsló tudatlansága és járatlansága az új világban, az új emberek között, sok vidám percet szerez a nézőknek. Látjuk, hogy milyen nehezen illeszkedik bele a megváltozott társadalomba és e Beeped, amikor a gyerekek nem akarják elfogadni az eléjük varázsolt gazdag ajándékokat, A film egy érdekes mese keretében mutatja be a gyerekeknek: az az igazi csoda, amit az ember eszével és keze munkájával alkot. Ez a film legnagyobb tanulsága. S ezt még a varázsló is kénytelen elismerni, aki ugyan telefont varázsol, de telefonálni sehogy sem tud megtanulni rajta. A sok ügyes trükk elkápráztatja a nézőt, aki Moszkva gyönyörű utcáit és parkjait a varázsos meseszőnyegről nézheti. A tájfelvételek a film legszebb részei és a gyönyörű színezés még csalk növeli ezt a hatást. Ám a sok apró epizód miatt nem egészen egységes a film szerkezete és így a történetek között nem mindig találjuk meg a kellő összefüggést. Ennek ellenére a film jó és gyermeknek, felnőttnek egyaránt két kellemes, szórakozva eltöltött órát szerez. M. E. Győry Dezső: ZENGŐ DUNATÁJ megért, s egyik nagy eseménye volt irodalmi életünknek. De ennél többet alig tudnak róla. S most ez a verseskötet elvezet Győry írói, költői alkatának rejtett zugaiba is. Fel nem tárt kincsek kerültek elő, s nem hiába írta Móricz Zsigmond, hogy Győryben: „benne van a magyar bánat egész régi skálája, de valami új erővel, az új szociális és emberi célok felé irányuló arccal és szívvel.” Az ember, ha letette kezéből a könyvet, csak bólintani tud a nagy író találó megállapításához. Költészete középpontjában az ember áll, az az ember, aki a boldogságát, igazát keresi a világban, az az émber, akit nem elkeserít, hanem harcra késztet minden igazságtalanság, aki nem ismer belenyugvást, beletörődést, áki nem ismer megváltoztat- hatatlant. A kapitalista világ ezernyi igazságtalansága sem tudja megtörni ezt az embert, az sem tudja önérzetét, a győzelembe vetett hitét megsemmisíteni, Győry nem marxista költő. Haladó, humanista, de mert nem jut el a társadalom törvényeinek marxista szemléletéig, így fellelhetők bizonyos korlátái. De az a szerep, melyet a huszas évéktől fogva, tehát jelentkezésüktől, betöltött, hatalmas, haladó, emlékezetes szerep. A szlovákiai magyarok, akik között Győry hosszú ideig élt, ma is őrzik emlékét, ma is büszkén emlékeznek arra, hogy Győry milyen bátran szembeszegült az urakkal, hogyan vált a nép harcának egyik szellemi irányítójává. A kötet versei maga»-mércéről, nagy költői igényről tanúskodnak. S arról, hogyha késve is, nagy költőt avatunk. Az ízléses, szép kiállítás a Zrínyi Kiadót dicséri, melynek már nem ez az első ilyen nagy sikert aratott könyve. RÖVIDESEN a magyar mozik is bemutatják Svejk, a derék katona humoros történetét, \ MILANÓBAN már forgatják 1 a Brooklyn Anna felvételeit. \ Főszerepeit Gina Lollobrigida, í Amadeo N az zári és Vittorio I De Sica alakítja. I A HUNNIA FILMSTÚDIÓ | filmet készít Szabó Pál Csem- j pészek című forgatókönyvéből. I A film története a 30-as évek- \ ben játszódik, egy magyar férfi ! és egy román asszony sorsát í mutatja be, akiket körülmé- : nyeik csempészésre kényszerí- i tenek. MEGFILMESÍTIK Sándor ! Kálmán A legsovánvabb tehén ! esztendeje című írását A film I rendezője Makk Károly lesz. F ersehet olvasni, még közepes verseket olvasni is, élvezet. Hát még szép verseket, csengő-bongó sorokat, amelyek mélyén gazdag, dús tartalom lapul. Győry Dezső, ez a furcsa lírájú, méltó helyét még meg nem kapott költő most összegyűjtött, válogatott terseivel lép a közönség elé. Sokan ismerik már, hiszen Viharvirág című regénye egy év alatt három kiadást is nek pár éven belül. Aki nem hiszi, járjon utána, s ha kedvet kap rá, vásároljon vi kendtelket Szentendrém * I Szentendre város területén közel 900 hold olyan hegyoldalban fekvő, sziklás, állami tartalék földterület volt, amelynek hasznosítását nagyüzemi- leg semmiképpen sem lehetett megoldani. A nyár folyamán beszámoltunk róla, hogy a városi tanács indítványára a Földművelésügyi Minisztérium és a megyei tanács hozzájárult, hogy ipari munkásoknak, értelmiségieknek és más kisembereknek eladják ezt a területet. Az intézkedésnek több haszna is mutatkozik. Elsősorban az, hogy az üzemi és értelmiségi dolgozók munkájuk befejezése után saját kis telkükön tevékenykedhetnek, kertészkedhetnek, s szorgos munkájuk nyomán megakadályozható a vízmosás pusztítása, a talajerózió. Csaknem két hete tart már az említett földek árusítása, s mint Barvinkó Edit, a városi tanács mezőgazdasági osztályának dolgozója elmondta, igen nagy az érdeklődés. Már eddig, több mint százan beadták föld- vásárlási kérelmüket, s az említett terület esy részén vikend- telepet is létesítenek. Erre a célra csak 200—200 négyszögölet adnak el a lakosságnak azzal a kötelezettséggel, hogy záros határidőn belül betelepítik. Különben az eléggé olcsó vétel árak mellett a tanácsnak olyan kikötései vannak, hogy két éven belül a tanács által megjelölt fafajtákból kell betelepíteni a most megvásárolt földterületet. Őszibarackból például főleg a sárgahúsú fajtát, ezenkívül köszmétét, fekete ribizlit, szőlőből pedig elsősorban furmint, hárslevelűt és ka. dart kell telepíteni. A víz pusztításának kitett, tönkremenésre kárhoztatott hegyoldalak tehát virágzó gyümölcsösök és szőlőkertek lesz-