Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-08 / 6. szám
1958. JANUAR 8. SZERDA 3 "\/f írlap Az év első munkaértekezlete a Szobi Járási Tanácsnál | Óh! Miért oly későn I | gondolta meg a Monori Jó- 1 | rási Tanács, hogy elintézze 1 | a magicái Micsurin Tsz f | több dolgozójának építési 1 | kérelmét? Egy évvel ez-1 1 előtt a tsz belső területé- í | bői 14 családnak tagositot- I | tak házhelyet. Többnek | | közülük megvan az építő- I | anyaga, de mégsem kezd- 1 | heti meg az építést. Má- | | soknak kölcsönre lenne l | szükségük, de nem kaphat- | | nak, amíg nincs nevükre | | íratva a házhely. Ugyanis I | a házhely, illetve tsz-terü- 1 | let még mindig a volt tu- \ | lajdonos: Wodiáner nevén I l szerepel, bár állami tulaj- 1 | dón. így a területet előbb | 1 az államra, majd onnan a I | juttatott nevére kell telek- | | könyvezni. | Igaz, azt Ígérte a tanács, 1 | hogy a közeli napokban I | végleg elintézik az ügyet. 1 | Éppen ideje lenne, tekint-1 | ve, hogy egy évvel ezelőtti | beadták ezirányú kérve-1 | nyűket a tss-tagok. Sz.—«. I xmmmnminiitnitmimiwntiinnnmwmnmitn»»>mnni; Az Antarktisz kisebb, mint gondolták Moszkvában nemrég közzétették azoknak a kutatómunkáknak eredményét, amelyeket a szovjet tudósak egy csoportja az Antarktiszon folytatott. A tudósok megállapították, hogy az Antarktisz jóval kisebb, mint gondolták: hozzávetőlegesen egyharmada az eddig feltételezett területének; A baráti államok együttműködése megmutatkozik az egyetemi hallgatók cseréjében és a külföldi ösztöndíjas rendszer erősödésében is. Ma már mintegy 500 magyar egyetemi hallgató tanul a szovjet egyetemeken: közülük legtöbben a moszkvai és a leningrádi egyetemeken folytatják-tanulmányaikat. Nagy részük a mérnöki karon, de sokan tanulnak nyelvtudományi és agráregyetemen is. Ebben az évben ötven az elsőéves hallgatók száma és százötvenen végeznek az idén, A hallgatók évenként egy alkalommal — általában a nyári szünidő alatt — államSzombat délután fél egy. Éppen befejeztük a beszélgetést, amikor benyit az elnöki szobába egy bogárféléé te leányzó és a biztonság okáért rjieg- kérdezi: ^ — Lencsés elvtárs. megtartjuk a munkaértekezletet? — Igen, egy órakor kezdődik — válaszol az elnök. A kis titkárnő visszavonul. Lencsés elvtárs pedig invitál: — Ha futja idejétől a vonat- indulásig, hallgassa meg nálunk az év első munkaértekezletét. — Jó. Részemről a szerencse. Hátha riport kerekedik belőle. — Hamarosan székekkel telik meg a Szobi Járási Tanács elnöki szobája, majd szállingózni kezdenek a dolgozók. Kissé fáradt arcok, gyűrött ruhák és ingek:.. Gyakoriak a stoppolt nadrágok és a többszörösen javított cipők. Persze, vannak kivételek: a tisztiorvos, egy osztályvezető és természetesen a nők. Ők egytől-egyig csinosan öltöznek. (Vajon a férjük hogyan jelenik meg a munkahelyén?) Több minit negyven szempár néz az elnökre, amikor beszélni kezd. Pedig nincs is itt mindenki. A hattagú mezőgazda- sági osztályt például egyedül Csáki János képviseli. A többiek betegek vagy szabadságukat töltik. Ez már így van hetek óta és ő járja a járás tiköltségen hazalátogatnak és mód van arra is, hogy költségükön a téli szünidőt is itthon töltsék. A szovjet egyetemeken és főiskolákon a fel- szabadulás óta ezerkétszázan nyertek diplomát. ösztöndíjas magyar diákok tanulnak még Románia, Csehszlovákia, Bulgária, Lengyel- ország, az NDK és a Kínai Népköztársaság egyetemein. Ugyanezen országokból Magyarországon mintegy 700 egyetemi hallgató végzi tanulmányait. Ezenkívül albánok, görögök, iránok, továbbá izlandi. kenyai, koreai, mongol, vietnami és szudáni fiatalok választották tanulmányaikhoz a magyar egyetemet. Szóval nem tengenek túl az ..aktatáskások“ a szobi járásban. S valahogy mégis többet végeznek, mint az előző években kétannyian. Ha ilyenkor, hét végén fáradtak is, ha egy kissé kopottak is. kimondott és elharapott szavaikból én arra következtetek, hogy nagyobb örömüket lelik munkájukban, mint régebben. Most nemcsak ők dolgoznak éjit nappallá téve, de irányító kezük munkája nyomán dolgozik egy egész járás.;; Csányi elitért a megmondhatója. hogy járásukban egyetlen évben sem hordtak ki még annyi trágyát, soha nem telepítettek még ki annyi szamócát, málnát, ribizlit és egyéb gyümölcsfát, mint 1957- ben. Rendkívül érdekes és tanulságos Szabó Imre pénzügyi osztályvezető rövid felszólalása. — Most egy éve, amikor az 57-es esztendőt kezdtük, vakarhattuk a fejünket. 2,7 millió forint volt az adóhátralék a járásban. Ehhez jött az 57- es adó. Összesen 7,5 milliót kellett befizettetnünk egy év alatt. Nos, hogyan lesz ebből „tiszta lap“ az év végére? Töprengtünk erősen és munkához láttunk. Igen, dolgoztunk nagyon sokat, mégsem mondhatom, hogy csupán a mi osztályunk jó munkája hozta az, eredményt. A dolgozó parasztokat mintha kicserélték, vol: lel. Pedig kényszerintézkedés ! alig történt az egész esztendőben. Sóhajt, megtörli a homlokát. — Emlékszünk még Perő- cserényre. Szinte országosan a legrosszabb hely volt. A járási tanács dolgozói inkább a fegyelmit választották, minthogy ide kimenjenek. 1957-ben viszont 30—40 ezer forint hátralékokat fizettek be, szinte egyik hétről a másikra. Most már igazán csak a notórius nemfizetők maradtak el. Velük persze szigorúbb nyelven kell majd beszélnünk*.: ■ Lencsés János, az elnök igen furakodik a dicsérő szóval. De felderülnek az arcok, amikor megjegyzi: tegnap a megyei értekezleten szinte jól esett, hogy az örökké szidalmazott szobi járást nem említették. A jók között sem. de — hosszú idő óta először — a rosszaik között sem! S mit vár a tanácselnök munkatársaitól az új esztendőben? Egy mondatba foglalva csak ennyit: még inkább megnyerni a járás dolgozóinak bizalmát. És pon tosan meg is jelölte a cél eléréséhez nélkülözhetetlen eszközöket. Az egyik: nagyobb gondot kell fordítani az úgynevezet apró ügyekre, mert ami a járási tanács dolgozóinak kis ügynek tűnik, az illető számára talán a legnagyobb. Itt van a csehszlovák határ. Szob. Ipolyda- másd, Letkés, Vámosmikola. Ipolytölgyes lakói általában jó viszonyban vannak a patak túlsó partján, csehszlovák területen élő néppel. Ha átúszik a liba az Ipolyon, rendszerint visszaterelik odaátról az ismerősök. Csak a „haragos“ szomszédok fogják el a patakon túl. de hát onnan is úszik át ide jószág. És a következő, múlhatatlanul fontos dolog: a tanulás. — Tegyék szívükre a kezüket az elvtársaik. ha most feladnék tíz kérdést a tanácstörvényből, hányán jönnének zavarba? Itt is, de főleg a községi vezetők közül. Hányszor fordul elő. hogy bizonytalan, nem kielégítő válaszokat adnak, dolgavégezetlenül, semmivel sem okosabban távozik tőlünk a panaszos. Cseppet sem sértődnek meg a jelenlevők. Valamelyikük j egy előbbi felszólalásra reflek- j tálva így foglalta össze az ér- 1 tekezlet tanulságát: — Igen, való igaz, hogy a közigazgatásban dolgozni sohasem volt háládatos. De ma széppé lehet tenni ezt a munkát, mert mi vagyunk azok. akik hivatásunknál lógva intézzük a dolgozó emberek üigyét-baját, s egyengetjük egv egész járás útját a boldogulás irányába. A megyei értekezleten 1957es munkájáért még nem kapott nyilvános elismerést a szobi járás. De elismerésre érdemes, ahogyan megtették első lépéseiket az új esztendőben. Ez a munkaértekezlet igen fontos lép« lehet afelé, hogy 1958 végén már őket is a legjobbak között emlegessék. Hol ka Vilmos zenhét községét rendületlenül. *• Ötszáz magyar diák tanul a szovjet egyetemeken CBáettí Kittenberger Kálmántól Megdöbbenve értesültem « i'l szomorú hírről, hogy Kittenberger Kálmán, világhírű Afrika-vadászunk örökre lehunyta szemét, nemes szíve megszűnt dobogni. A hír vételének szomorú óráiban felidéztem magamban régi barátságunk egy-egy felvillanó, kedves emlékét. Már kisdiák koromban is nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel olvastam világhírű utazók történeteit, s híres vadászok kalandjait, közöttük talán legszívesebben Kittenberger Kálmánét. Titkos vágyat éreztem, hogy ezzel a kiváló, számtalan kalandot átélt férfival egyszer szemtől-szemben állhassak, s beszélhessek vele. Ez a vágyam sókáig teljesítetlen maradt. Evekkel ezelőtt végre egy kedves kollégám személyében, aki maga is vadász, olyan valakire akadtam, aki igen jó barátságban állt vele. Az ő rétvén sikerült végre találkoznom Kittenberger Kálmánnal. Élénken emlékezem a találkozó minden mozzanatára. Egy hétfői este a Mátyás-pincében, fehér asztal mellett történt ez a számomra oly régen várt nevezetes esemény. Végre szemtől-szem- ben..; lacsony, izmos, zömök termete volt, széles vallóikkal. Arcán, kezén jól látszották Afrika vadonjaiban és szteppéin átélt kalandjainak eltörölhetetlen nyomai. Villogó tekintetéből idősebb kora ellenére is f iatalos láng, törhetetlen akarat és tetterő sugárzott. Barátságosan nyújtotta felém kezét, hamiskás mosoly játszadozott ajkai körül, s olyan tekintettel nézett rám, amelyről leolvastam, hogy tudja, mit jelent számomra ez a pillanat. Megvera- gette váltamat s szelíden lenyomott maga mellé a székre. A bemutatkozás izgalmas pillanatai után türelmetlenül vártam, mikor mesél egy-két történetet magáról, s az átélt kalandokról. Ö azonban mindenről érdeklődött, foglalkozásomat, tanulmányaimat, családi állapotomat illetőleg, csak éppen magáról és 5aa- landjairól nem volt, hajlandó egy szót sem szólni. Egy idő múlva — talán kissé csalódottan — távozni készültem, amikor újra megjelent arcán a hamiskás mosoly, amely őt oly kedvessé és vonzóvá tette, s a legnagyobb meglepetésemre és örömömre meghívott nagymarosi házába, amelyet ő „szűkebb vadásztanyá- jának” nevezett. Nemsokára eleget is tettem a meghívásnak a vadregényes vidéken fekvő házba, s ekkor mindenért kárpótlást kaptam. Bevezetett dolgozószobájába, amely tele volt Afrikából származó vadászemlékekkel. Ez azonban a gyűjteménynek csak egy töredéke volt, mivel a többit a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. M egkínált saját készítésű pálinkájával, s poharaz- gatás közben minden kérés nélkül, egymás után mesélte el izgalmasabbnál izgalmasabb vadászkalandjait, közöttük talán az egyik legizgalmasabbat, a híres oroszlánkalandet, amelynek majdnem tragikus lett a kimenetele. — Első afrikai utam alkalmával történt velem ez a kaland — mesélte a nagy vadász —, melyet a vigyázatlanság és a csütörtököt mondott fegyver okozott. Éjjel a tábor közelében oroszlán járt. Alig volt tőlem 30—50 lépésre. Mivel nem akartam a koponyáját szétloccsantani, a nyakára céloztam, s lőttem. Az oroszlán hörögve felfordult. Hogy jobban lássam a lelőtt állatot, amelyet a fű teljesen eltakart, pár lépést tettem feléje. Mi/vel a sebzett állat felöl fenyegető morgást hallottam, lövésre kész fegyverrel vártam a támadó előbukkanását. Amikor a fe- lémtörő oroszlánt megláttam, elhúztam a ravaszt, de durranás helyett csak egy csattanás hangzott. A puska csütörtököt mondott. A következő pillanatban az oroszlán már mellettem termett, mancsával combomra vágott, s én a földre kerültem. Fektémben a puskát kétkézre fogva, az oroszlán szájába szorítottam, s úgy próbáltam tévői | tartani magamtól. E szörnyű § pillanatok egyikében az ál-| lat nyelve 'kezem ügyébe ke-1 rült, s én nagyot rántottam f rajta. Erre a várait Ián ese-1 menyre az állat visszahőkölt. 1 Ezt a pillanatot felhasználva, | sikerült megtölteni a pws-| kát s az oroszlánra sütni. A | lövedék szétzúzta a koponyá-1 ját s azonnali halált okozott. | Ennek köszönhetem életemet'’ | — fejezte be elbeszélését. A nevezetes fegyveren kü-i lönben igen jól kivehetők vcű- \ tak az oroszlán hatalmas fo-| gainak nyomai, rpörhetetlen életerejére, va-1 * dászszenv edélyére jel-1 lemző volt, hogy az utolsó | időkig járta a környékbeli er-1 dákét, s dunai szigeteket, | ahol apróvadra vadászott, an-1 nak ellenére, hogy lábai bi-| zony már nehezen mozogtak. § Némi kis iróniával jegyezte 1 meg egyik találkozásunk al-1 kaiméval: „Bizony, ma már 1 oroszlán és elefánt helyett I szarkára és rókám vadászok, \ no de ez is jobb a semminél”. | Utolsó együttlétünk atkái-1 mával megajándékozott leg-§ újabb művének, a Kilima-1 Ndzsárótól Nagymarosig de- s átkait példányával. Ez a 'kötet és a többi Kit-1 tenberger-mű mind becses | darabja könyvtáramnak. Ezeket olvasgatva minden-1 kor nagy-nagy szeretettel fo-1 gok visszaemlékezni rá, akii nincs közöttünk, rá, éki vi-1 lághíre mellett oly egyszerű és | puritán volt, rá, aki annyi t kellemes percet szerzett <d-1 vasóinak, rá. a drága és felejt-1 hetetlen Kálmán bácsinkra. 1 Hoffman Norbert A VÁCI DUNAI HAJÓGYÁRBÓL JELENTJÜK A Gtteorghhi-Dej Hajógyár részére késsitik a legújabb tipnú tengeri mentocsónakokat + + Tágas, világos, tiszta és majdnem teljesen automatizált a fényesőmúhely, ahol a Pannónia motorkerékpár-oldaikocsi- kát szépítik . + + A festékszárító kamrában Fekete József művezető — a szalag haladása közben zománcozza az oldalkocsikat +: + A kocsik továbbhaladnak ae inf rászán tó alagútba Udvari Rozália és KajKk Lászlóné as utolsó simításokat végzik a csomagolásra kész oldalkocsin Gábor Viktor felvételei
