Pest Megyei Hirlap, 1958. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-29 / 24. szám

1938. JANUÁR 29. SZERDA

3

" v'/l írlap

(Folytatás az 1. oldalról.)

Máté János ezután részletesen elemezte azt a fejlődést, amely az állam és az egyházak, így az állam és a katolikus egyház viszonyát is jellemzi. Elmondotta, hogy az egyházak és a vallásfelekezetek szabadságát hangsúlyozó kormány- nyilatkozatot olyan intézkedések követték, amelyeknek eredményeként komoly anyagi segítségben részesültek az egyházak, így a római katolikus

Szünet után Kádár János, a Minisztertanács elnöke válaszolt a vitában elhangzottakra. Az országgyűlés vitájából is világosan kitűnik — ez az utóbbi hónapokban sokféle formában is kifejeződött —, hogy a széles tömegek a kormány politikájában nagyra értékelik azt, hogy ez a politika nyűt és világos,

— kezdte beszédét, majd így folytatta:

Véleményünk szerint a szocializmust építő országok népeinek barátságán belül éppúgy, mint a nemzetközi munkásmozgalomban négy évtized óta központi kérdés a Szovjetunióhoz való viszony; Ez ma is központi kérdés. Legfeljebb a második világháború óta bekövetkezett változások eredményeképpen annyiban bővült, hogy a Szovjetunióhoz és a népi demokráciákhoz való viszony a világ nem szocialista országaiban élő emberék részére is központi kérdés. Meggyőződésünk szerint senki nem nevezheti magát haladó embernek — éljen a világ bármelyik országában —, ha nem szolidáris a Szovjetunióhoz és a népi demokráciákhoz.

A haladás erői világszerte egységesen szolidaritást vállaltak a forradalmi munkásparaszt kormánnyal és annak harcával, az is kitűnt, hogy az egyes pártok közül azők növelték leggyorsabban saját erőiket, amelyek a legkorábban és leghatározottabban elítélték a magyar nép elleni reakciós és imperialista támadást és szolidárisaknak jelentették ki magukat a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánnyal.

Azt, hogy ki hogyan viszonyul a haladáshoz, alapvetően meghatározza korunkban, hogyan viszonyul a Szovjetunióhoz, a szovjet néphez, annak törekvéseihez. Ami minket illet, az élet bizonyította be, hogy helyesen jártunk eb amikor állásfoglalásunkat nem rejtegettük, hanem nyíltan képviseltük. A tömegek a nyílt szót megértették és csatlakoztak állásfoglalásunkhoz;

A felszólalókkal egyetértve vallom, hogy kormányunk politikájának ereje abban is rejlik, hogy a tömegekkel együtt harcolt és együtt cselekedett.

A munkás- és a paraszttömegek állásfoglalása és munkája mellett gazdasági és politikai eredményeinkben, de a politikai konszolidáció eredményeiben is kifejezésre jut természetesen az értelmiségi dolgozó tömegek állásfoglalása és munkája is. Az értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem lehetséges alkotó munka, sem termelőmunka.

S amikor mi mint rágalmat visszautasítjuk az olyan állítást, amely az értelmiséget egészében vagy annak egy kategóriáját reakciósnak akarja beállítani, akkor az a mély meggyőződés beszél belőlünk, hogy az értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem képzelhető el az alkotó munka és a szocialista társadalom felépítése sem.

Számítunk az értelmiségre

és nyugodtan mondhatjuk, hogy nem fogunk csalódni számításunkban.

A kormány tevékenységének egyik erényéként ismerik el a következetességet — és azt hiszem, joggal. A tömegeknek a legelső és legelemibb követelése a vezetéssel szemben az, hogy a vezetés mórul ja meg értelmesen, hogy mit akar. Azt vagy helyeslik, és akikor támogatják — vagy nem helyesük, és akikor taregyház is. Kiküszöbölődtek mindazok a félreértések és panaszok, amelyek a múltban nemegyszer zavarólag hatottak az állam és a katolikus egyház kapcsolatában. A szónok ezután beszélt az Opus Pacis, a katolikus békemű tevékenységéről, és megállapította: a katolikus hívek, az egész társadalom, a papság döntő többsége igen nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy a főpásztorok a kormánnyal folytatott megbeszélések során a

tózkodnak, esetleg küzdenek ellene, de mindenképpen jó tudni azt, hogy a vezetés mit akar. Az elmúlt évékben demokratikus erőink számára többek között az éles kanyarok jelentettek vészes betegséget, mert sem a szolidáris . tömegek, amelyek természetesen az ország túlnyomó többségét teszik ki, sem az ingadozó tömegek nem tudták, hogy végül is miit kívánnak tőlük. Immár tizenöt hónapja — amely sok tekintetben történelmi időszak hazánk és népünk életében — az emberek világosabban látnak, tudják, hogy mit akar a vezetés. Megmondja, mit akar. A kormányzásnak ezt a következetes erényét meg is kell őrizni Van bíráló észrevétel is a kormány tevékenységével kapcsolatban, ez már finomabb árnyalatokat érint. Gyakran beszélgetünk különböző csoportokhoz tartozó emberekkel, akik egyes kérdésekben egyetértenek velünk, más kérdésekben nem és akik néha azt mondják: Arait fent mondanak, azzal md egyet is értünk, de az lent nem mindig úgy néz ki! Tényleg hiba, ha valami másképp hangzik el fent és másképp megy lent. Azt hiszem, nem lehel azt mondani, hogy a párt Központi Bizottsága, a kormány, az Elnöki Tanács mást mond, mint lent a végrehajtó szervek. Lehetséges, hogy egyes esetekben a végrehajtás menetében kicsit gyengül a helyes vonal. Ez sajnos, a dolgok természetében rejlik. Ha egy határozatot, döntést több áttételen keresztül kell végrehajtani, természetes, hogy bizonyos mértékig gyengül.

Minden vonalon törekedni kell arra, hogy amit fent a vezetés mond, az lehetőleg azonos módon érvényesüljön a végrehajtás utolsó pontján is.

Ez azonban közös munka. A kormánynak is, de azoknak is, akik ezt a kormányon reklamálják, a maguk vonalán gondoskodniok kell arról, hogy lefelé is úgy menjen minden, mint — ahogy ők hangoztatják — pozitív formában nálunk fent.

A továbbiakban az életszínvonal egyes kérdéseiről beszélt Kádár János. A többi között ezeket mondotta:

— Az életszínvonalat illetően idei munkánk arra irányul — és erről a kormány jelentése világosan beszél, nehogy félreértés legyen —, hogy megszilárdítsuk az 1957 decemberére elért nívót és a termelés vonalán megteremtsük annak feltételeit, hogy később újra előre tudjunk menni. Nyugodtan állok oda bármelyik munkáskollektíva elé, vagy akármelyik dolgozó-közösség elé és felteszem a kérdést: akkor jár-e el becsületesen és a dolgozók érdekében a kormány, ha azt mondja, hogy most a megszilárdítás esztendejéhez fogunk hozzá, vagy ha felelőtlenül- azt mondja: tegyünk újabb emelést, mielőtt annak reális feltételei megvolnának. Biztos vagyok benne, hogy minden becsületes dolgozó, aki valóban szem előtt tartja saját érdekeit, azt válaszolná: szilárdítsunk és csak akkor menjünk előre, ha megteremtettük annak feltételeit.

Az újságírói felelősségről

Ami az újságokat illeti: véleményünk szerint az újságok általános tevékenysége, összehasonlítva

béke védelmének fontos kérdésében is, az országépítésben való részvétel kérdésében is megtalálták a gyakorlati tennivalók alkalmas módját és keretét. Hiszem — mondotta befejezésül —, hogy kormányunk politikája és sikeres munkája nyomán tovább szépül hazánk arca és gazdagodik népünk élete. Az ilyen törekvést kísérje a Mindenható bőséges áldása. A szívesen hallott kormánybeszámolóval egyetértek.

mondjuk az elmúlt év első hónapjaival — 1956 októberéről és novemberéről nem beszélünk — nagyon sokat javult!

Vannak azonban hiányosságok és lazaságok. Az újságírói hivatást és az újságok tevékenységét <mi igen nagyra értékeljük. Rendkívül nagy szerepük van a közvélemény formálásában. Kérjük az újságíróktól, járjanak el nagyobb felelősséggel. Kérjük tőlük, hogy ők legalább annyira tiszteljék saját hivatásukat, mint ahogyan mi tiszteljük. Rögtön megemlítek egy kérdést, amely ezzel összefügg, bár alapjában véve egészen másít érint. Peskó elv- társnő beszélt arról a nagy és nehéz feladatról, amely a pedagógusokra hárul a jellemnevelésben és az erkölcsnevelésben. Mindjárt meg szeretném mondani, hogy — legalábbis, ami engem személy szerint illet — egyáltalán nem értek egyet a Hétfői Híreknek azzal a cikkével, amely egy iskoláslány tragikus esetével kapcsolatban elméletet fejt ki, ami nem válik a köz javéra.

Mi van ebben a cikkben? Egy tragikus eseményhez kapcsolódik. Mindig tragikus, ha egy sarjadó fiatal emberélet önmagát elpusztítja. Hogy ennek mi volt az oka, senki sem tudja, soha nem is fogja megtudni, mert nem mondta meg. Feltételezésekből indulnak lei és a következtetést odáig vezetik, hogy ennek a gyermeknek a haláláért az a tanár a felelős, aki intőt küldött aszü- lőnek, mert a gyermek az iskolai foglalkozás helyett moziba ment. Szerintem ez igazságtalan megtámadása általában azoknak a pedagógusoknak, aki}c nagyon nehéz körülmények között végzik munkájúikat. Igen lírai húrokat pengetnek, amikor azt mondják: az a kislány nem bírta elviselni, hogy intőt vitt haza, mert nagyon szerette az édesanyját. Sajnos, serdülő gyermkek között mindig elő szoktak fordulni ilyesfajta tragédiák. De ha már serdülő gyerekről van szó, az ne csak úgy tisztelje és szeresse az édesanyját, hogy nem akar neki kellemetlen estét csinálni egy új intővel — mert iskolai foglalkozás helyett moziba ment —, hanem úgy tisztelje, hogy iskolai foglalkozás helyett ne menjen a moziba.

A továbbiakban feltette a kérdést, hogy a tudományos élet munkásainak, általában az értelmiségnek jobb-e a helyzete most, a népi demokráciában, mint a Horthv-világban volt? Nyugodt lélekkel adhatjuk erre a következő választ:

Ami az értelmiség tömegeinek alsó és középső részét illeti — és ez a fő tömeg — a népi demokrácia viszonyai között feltétlenül jobban él, mert megszűnt az a fajta értelmiségi munkanélküliség, a megalázás stb., ami 15 és 20 évvel ezelőtt várt egy fiatal értelmiségire, mielőtt pályáját megkezdhette volna.

At. értelmiség fő tömege ma jobban él

Tehát az értelmiség tő tömege a népi demokrácia viszonyai között jobban él. Ha az értelmiség legfelsőbb és kiváltságos csoportját — nem is rétegét —, nézzük, akkor lehet mondani, hogy közülük jóné- hánynak a régi világban jobb volt az anyagi helyzete, mint ma. De mi megkérdeztük a tudományos étet vezetőitől: mondják meg. vajon az ilyen, korábban kivételes helyzetben levő tudósnak — akinek talán most nem megy olyan jól, nem

gazdagítja-e a mindennapi életét az az érzés, hogy körülnéz az országban és látja az egykori segédmunkásokat — akikből százezren vannak ebben az országban, és akiket a Vácf úton — mondjuk úgy délután 4 órakor — nemigen lehet megkülönböztetni a tisztviselőtől —, akik most sakkal jobban élnek, mint a múltban. Menjen ki bárki műszak-befejezéskor és nemigen tudja megmondani, hogy főmérnök vagy munkás megy-e abban a kabátban, mert mindegyik jól van öltözve! íme egy másik tény: ha az a magas képzettségű és nagytudású értelmiségi kimegy a falura, és látja ott azokat a néha villának tűnő házacskákat, amelyeket tízezerszámira, sőt lehet mondani százezer- számra építettek a felszabadulás óta, akkor láthatja, hogy az azelőtt emberileg megalázott, nyomorgó falusi dolgozó most ember, méghozzá tisztességesen és jól élő ember. Hát mindez nem javítja meg az ő éjszakai nyugalmát? Hiszen az ő munkája is benne van mindebben az eredményben. Ami pedig a villát meg az autót illeti, nálunk nem elv az. hogy ne legyen villája és ne legyen autója. Nekünk most pármiüió ember életét kellett felemelni és bizonyos, hogy népünk még nem tud egészen kiváltságos dolgokat' nyújtani, de fog nyújtani!

Emigrációból es emigrációban élők

Azt hiszem, hogy az emigrációt alapjában két részre oszthatjuk. Vannak az emigrációból élők és vannak az emigrációban élők. Azok, akik az emigrációból élnek, nem különösen érdekelnek minket, mert tőlük soha nem fog bocsánatot kérni a haza.

Ha arról van szó, hogy Varga Béla örökös elnök legyen valamilyen kinti bizottságban, akkor mindjárt ajánlani kellene, hogy trónörököst is keressenek, mert nagyon sokáig kell még annak a bizottságnak működnie — hacsak le nem mondanak a hazával szembenálló ellenséges pozíciójukról és ők nem jönnek bűnbocsánatért a hazához.

Ami pedig a megzavarodott- ságukban 1956 végén innen kiszökött embereket illeti, őszintén meg kell mondani, mi ezeket az embereket nagyon sajnáljuk. Tömegükben nem bűnösek, és lehet látni rajtuk, hogy megismerve „azt a bizonyos paradicsomot” — némelyik az élete árán is törekszik haza. Nem is egy olyan eset volt, hogy — mivel nem jutott legális okmányokhoz — most fordítva csinálja: átszökik a határon és jelentkezik a határőrenél, hogy: itt vagyok, megjöttem, igazítsanak el. Mi azon vagyunk, hogy az ilyenfajta emberek megtalálják útjukat hazafelé.

Állampolgári hűség és egyházi Kötelezettség

Máté János képviselő úr felszólalásával mondhatom, teljes egészében egyetértek. Ezzel kapcsolatban szeretnék utalni arra a gondolatra, amit a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén már érintettem: jó a mindennapi együttműködés, legalábbis a kormány és a püspöki kar viszonylatában. Mi arra törekszünk, hogy az élet menetében keletkező ellentmondásokat és nézeteltéréseket beszéljük meg, tárgyaljuk meg, vitassuk meg, és végül valamiféle döntésre jussunk. Ez jó és hasznos dolog.

De az állam és az egyház viszonyában, az állam és az egyház együttműködésében, véleményünk szerint, tartósabb elvi alapra is szükség volna

— hangsúlyozta Kádár János.

Mi azt gondoljuk — folytatta —, hogy azok az egyházfők járnak el bölcsen, akik megszabadítják a lelkészt és a hívőt is a lelkiismereti konfliktustól. Meg lehet szabadítani. Ehhez csak az szükséges, hogy

ragaszkodjanak hitelveikhez — hiszen anélkül lelkész és hívő nincs, akkor már nem lelkész és hivő —, azonkívül pedig fogadjak el a népi demokratikus rendszer, a szocialista társadalom felépítését, mint társadalmi programot. Ebben az esetben nincs lelkiismereti konfliktus, nem kell latolgatni az embernek, hogy most a pápának engedelmeskedem és állampolgári hűségemet szegem meg, vagy állampolgári hűségemet tartom és akkor a pápa iránti egyházi kötelezettségemet szegem meg.

Beszéde további részében hangsúlyozta, hogy a magyar közvélemény és a magyar kormány is üdvözölte a szovjet kormánynak azt a döntését, amely a hidegháború feloldására újabb háromszázezer fővel csökkentette a szovjet hadsereg létszámát. Ezzel kapcsolatban utalt a szovjet csapatok magyarországi tartózkodására és többek között ezeket mondotta:

— A szovjet csapatok magyarországi ideiglenes tartózkodására, nem a Magyar Nép- köztársaság belpolitikai helyzete, hanem a nemzetközi helyzet miatt van szükség. Kijelentem, ha a nemzetközi helyzet olyan volna, hogy a csapatok kölcsönös visszavonása realizálható lenne — a NATO- országokból is és természetesen a varsói szerződésben tömörült országokból is —■ a Magyar Népköztársaság kormányának ebből nem adódna belpolitikai problémája;

Kei műszak helyeit egy

Végül a kormány vezetésének átszervezésével közvetlenül kapcsolatos kérdésekről szólt és megállapította; ami az átszervezést illeti, dolgozóink értik, hogy az milyen célt szolgál, helyeslik és támogatják azt. Egy félreértést azonban tisztázni szeretnék. Az utóbbi napokban már vagy három helyen hallottam sok embertől, hogy sikert, jó egészséget kívánnák új munkámhoz. Itt félreértésről van szó, mert hogy munkáskifejezéssel éljek, eddig is végeztem a másik munkát is, napi két műszakban dolgoztam. Most arról volna szó, hogy legalább nagyjából magam is egy műszakra térjek át, és azon a területen, a Központi Bizottság titkáraként — hasonló a helyzet Kállai elvtársnál is — többet és jobbat tudjunk adni, mint eddig. Ügy, hogy ne az új munkához kívánjanak sikert, hanem a régi folytatásához. Münnich elvtársról: Azt hiszem, hogy Münnich elvtárs tiltakozott volna a leghatározottabban az ellen, hogy itt előadást tartsak az ő életéről. Münnich

Kádár János válasza után a képviselők egyhangúan tudomásul vették a Minisztertanács beszámolóját. Ezután Rónai Sándor bejelentette, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsától átirat és javaslat érkezett az országgyűléshez. Ennek szövege a következő:

„Tisztelt országgyűlés! A forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása óta feladatainak ellátása során helyreállította az ország alkotmányos rendjét, biztosította a magyar dolgozó nép békés alkotó munkájának feltételeit és megvédte hazánk függetlenségét az imperialista beavatkozási kísérletekkel szemben.

Az eddig elért eredményeink megtartása és terveink mielőbbi és lehető legjobb végrehajtása érdekében szükség van az egész dolgozó magyar nép cselekvő részvételére. A jövőbeni gazdasági és kulturális feladataink helyes végrehajtása érdekében — a legfőbb államhatalmi és végrehajtó szervek munkájának tovább javítása mellett döntő jelentősége van annak, hogy a párt, a társadalmi és a tömegszervezetek munkáját magasabb színvonalra emeljük.

elvtárssal kapcsolatban a helyzet az: bizonyos intrikára és féltékenységre hajlamos emberek gondoskodtak arról, hogy sok évtizedes távoliét után még a felszabadulás után se élhessen itthon és ne tévé- kenpkedhessé k itthon. Egyébként mindenki tudja, hogy már

az első világháború időszakától kezdve a munkásmozgalom harcosa.

Amikor tavaly tavasszal a Szovjetunióban jártunk, ott emlegették, hogy 1918-ban együtt harcoltak Münnich elvtárssal az uráli partizáncsoportban az ellenforradalmárok ellen. Ismeretes, hogy ezután a spanyol polgárháborúban vett részt a haladás oldalán. Kevésbé ismeretes, hogy a második világháború időszakában katonai munkán is dolgozott, és fronton is harcölt a Hitler- fasiszták ellen. De nem is folytatom tovább. Talán inkább arra utalok, hogy mi, akik annak idején, 1956. november 1-én. és 2-án láttuk, hogy egy új kormány kell, szakítani kell az árulással, akkor a kezdeményezők között — ha ilyesmiről kell és lehet beszélni —, Mün- nich elvtárs mindenesetre az elsők között volt, és kevés híján ő lett akkor a miniszterelnök. Ezt most elárulom, mint belső „műhelytitkot“. Münnich elvtárs volt az, aki azt ajánlotta, hogy én vegyem a kezembe a dolgok intézését, mint miniszterelnök, hiszen ő hosz- szú ideig nem volt itthon, az emberek nem ismerik annyira állásfoglalását és cselekedeteit. Hát most már ismerik, bízzam natk, bízhatnak benne,

Erősítsük a nemzeti egyseget

Azt kérem az országgyűléstől, hogy a kormánynak nyújtson ugyanolyan támogatást a jövőben is, mint eddig. Dolgozzunk együtt közös erőfeszítéssel és jobban, mint eddig. Tudjuk, hogy a kormány tevékenységét még lehet javítani, és kell, fogjuk is javítani. Dolgozzunk együtt és az eredmények nem maradnak eL Régen nagyon sokat prédikáltak, néha alappal, néha csak úgy levegőben, a nemzeti ösz- szefogásról és nemzeti egységről. Állítom, hogy

a nemzeti összefogás és a nemzeti egység Magyarországon létezik és mindazokban a dolgokban, amelyekről itt második napja tárgyalunk, meggyőzően kifejezésre is jut.

Ezt a nemzeti egységet erősít- sük, ezt szolgálja a kormány, amelynek célkitűzése a szocializmus vívmányainak megvé- dése, a szocialista társadalom továbbépítése, és harc a tartós békéért — fejezte be hosz- szantartó, nagy taps közepette Kádár elvtárs.

E cél érdekében a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány, valamint a Hazafias Népfront elnöksége javaslatot terjesztett a Népköztársaság Elnöki Tanácsához a Minisztertanács egyes tagjaira vonatkozóan.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa megtárgyalta és teljes egészében magáévá tette a javaslatokat.

Az országgyűlés külön-kü- lön szavazott az Elnöki Tanács javaslatairól és egyhangúlag az alábbi határozatokat hozta:

Kádár Jánost, a Miniszter- tanács elnöki tisztsége alól felmentette és államminiszterré megválasztotta: dr. Münnich Ferencet, a Minisztertanács első elnökhelyettesi tisztsége alól felmentette és a Minisztertanács elnökévé megválasztotta;

* Apró Antalt a Minisztertanács elnökhelyettesi tisztsége alól felmentette és a Minisztertanács első elnökhelyettesévé megválasztotta:

Kállai Gyulát művelődés(Folytatás a negyedik oldalon)

Kádár elvtárs szárászává

Az Elnöki Tanács átirata az országgyűléshez