Pest Megyei Hirlap, 1957. november (1. évfolyam, 157-182. szám)

1957-11-17 / 171. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! I HONFOGLALÓK így nevezhetjük azt a 92 kisfiút és kisleányt, akik elsőként keltek útra az ország különböző gyermekotthonaiból, hogy 10 napon derekas munkával barátságos otthonná varázsolják a fóti kastély csupasz termeit. MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA i. évfolyam, 171. szám ÁRA 50 FILLÉR MEGYEI TÁN A C S ' L A P j A 1957. NOVEMBER 17. VASÄRNAP A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Elnökségének 1.086-1957. (XI. 17.) számú határozata a munkásdemokrácia Régóta vártuk, s most meg­született. A forradalmi mun­kás-paraszt kormány és a Szakszervezetek Országos Szö­vetségének elnöksége életre hívta az üzemi tanácsok intéz­ményét, a munkásdemokrácia igazi hadállásait. Esztendők gondjai és útke­resése után most jutottunk el oda, hogy az ország s a terme­lőeszközök gazdájává vált munkásosztály ne csupán tu­la,jdonosa, hanem hivatásából következő hozzáértő és felelős irányítója legyen saját gyárá­nak, üzemének. Igaz ugyan, hogy az üzemi demokráciának nem első hajtása a most élet­beléptetett határozat, hiszen a hatalom megragadása után nagy hagyományokkal rendel­kező szakszervezeteink alapve­tő törekvései közé tartozott, hogy a dolgozók ezreit és tíz­ezreit bevonja a termelés irá­nyításába, ellenőrzésébe. En­nek a feladatnak jól bevált, eredményesen dolgozó intéz­ményei voltak az üzemi bi­zottságok, amelyek ezután is fontos szervei maradnak a gyár életének. Az üzemi ta­nácsok létrehozása nélkül azonban sem az üzemi bizott­ságok, sem maga a szakszer­vezet nem töltheti be azt a szerepet a szocialista építés­ben, amilyenre fejlődésünk ütemének meggyorsításához ma múlhatatlanul szükségünk van. Megnövekedett felada­taink, sikereink érdekében szüntelenül kutatnunk kell a termelés irányításának, el­lenőrzésének, sokoldalú segí­tésének új módszereit. Épp ezért vált szükségessé az üze­mi tanácsok intézményének létrehozása, a kitűzött célok elérésének e legtöbbet ígérő eszköze. Amilyen örömmel fogadtuk az új szerv megszületését, épp olyan elégedettséggel vettük tudomásul az ellenforradalom által létrehozott, úgynevezett „munkástanácsok” megszün­tetéséről szóló törvényerejű rendeletet. A „munkástanácso­kat“ meg kellett szüntetni el­sősorban azért, mert szelle­mükben és céljaikban idege­nek voltak a munkáshatalom­tól, mert túl azon, hogy tevé­kenységük ideje alatt a pro­letárdiktatúra gyengítését szolgálták, mérhetetlen anyag) károkat okoztak egész nép­gazdaságunknak, magának a munkásosztálynak is. Meg kellett szüntetni őket azért is, mert jóllehet, rég­től fogva elvesztették a tö­megek bizalmát, puszta léte­zésükkel is méltatlanul fog­lalták el helyüket üzemeink életében s háttérbe szorítot­ták a munkások érdekeit szol­gáló üzemi bizottságokat. Vé­gül, de nem utolsósorban meg kellett szüntetni a „munkásta­nácsokat“ azért is, mert népi demokráciánkban nincs lét- jogosultsága az olyan „mun- kásszerv“-nek, amely függet­len a munkásosztály legtekin­télyesebb tömegszervezetétől, a szakszervezettől. Hisszük, hogy az üzemi ta­nácsok minden - tekintetben betöltik fontos hivatásukat a termelés ésszerűbb, gazdasá­gosabb irányításában, a tár­sadalmi tulajdon megszilárdí­tásában, az egyszemélyi veze­tés munkájának felelősségtel­jes segítésében. Meg vagyunk győződve, hogy az üzemi taná­csok munkásdemokráciánk szi­lárd hadállásai lesznek a nép boldogulásáért folytatott küz­delemben. AZ ÜZEMI TANÁCSOKRÓL Az üzemi demokrácia kiszé­lesítése, a dolgozóiknak — mindenekelőtt a munkásosz­tálynak és a termelés terüle­tén munkálkodó értelmiségiek­nek — a gazdasági építő mun­ka irányításába való fokozot­tabb bevonása azt a célt szol­gálja, hogy elősegítse a dol­gozók alkotó kezdeményezésé­nek kibontakozását a szocia­lizmus építésében, meggyorsít­sa a szocialista gazdaság fel­építését, hozzájáruljon a nép­jólét további emeléséhez, s mindezek következtében to­vább erősítse a néphatalom, a proletárdiktatúra államát. Az üzemi demokrácia to­vább fejlesztése a hazánkban nagy tradíciókkal és a szocia­lista építő munka terén gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakszervezeteknek — mint a dolgozók, mindenekelőtt a munkásosztály legátfogóbb tö- megszervezeteinek — meg­tisztelő kötelessége. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány és a Ma­gyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének 'El­nöksége az üzemi dolgozóknak a vállalatok gazdasági irányí­tásába, a termelés társadalmi ellenőrzésébe való fokozottabb bevonása céljából szükséges­nek tartja, hogy a termelő vál­lalatoknál a szákszervezetek irányítása alatt üzemi taná­csok alakuljanak és segítsék a tervgazdálkodás érvényesíté­sét. az állami vállalatok tár­sadalmi tulajdonának megszi­lárdításét, valamint az állami vállalatok egyszemélyi felelős vezetését. • Az előzőekben foglaltak fi­gyelembe vételével, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szö­vetségének- Elnökségével egyetértésben az üzemi taná­csok megalakítását, szerveze­tét; és jogkörét az alábbiakban szabályozza: I. Üzemi tanácsok megalakítása O A Népköztársaság El­nöki Tanácsa 1957. évi 63. számú törvényerejű rende­letével hatályon kívül helyez­te a munkástanácsok létesíté­séről szóló jogszabályt, ezzel a munkástanácsok megszűntek. Ezért a népi demokrácia érde­keinek hathatósabb védelmére és a dolgozók demokratikus jogainak bővítésére a szak- szervezetek irányítása alatt működő üzemi tanácsot kell alakítani O A Magyar Népköztár­saságban a termelő üze­mek túlnyomó többsége tár­sadalmi tulajdonként az állam tulajdona. Az állami vállala- 1 tokát az állam nevében az I igazgató vezeti, akinek egy- 1 személyi vezető hatáskörét és 1 felelősségét az üzemi tanácsok | alakítása nem érinti. O Üzemi tanácsokat kell | alakítani minden álla- | mi ipari termelő vállalatnál. | bányában, állami mezőgazda- ; sági vállalatnál — ideértve az \ egyes állami intézmények — | (MÁV, posta stb.) ipari terme- f lő (javító) vállalatait is. Nem szabad üzemi ta- | nácsot létrehozni a tér-1 meló tevékenységet nem vég- | ző vállalatoknál, hivataloknál, | intézményeknél, szervezetek- | nél. középfokú irányító szer- I veknél, a vasúti és postafor- | galom, a közhasználatú autó- | közlekedés, villamos és légi | közlekedés és a hajózás terű- | (Folytatás a második oldalon) | Pénteken délelőtt indult útnak a kis karaván — hatalmas Ikarus-buszokon — az új otthon, a Gyermekváros felé... © Ünnepélyes pillanat: Király Anuska és Kislinger Laci átveszik az „aranykulcsot“ a Gyermekváros szervező bi­zottságának tagjától. Mellettük Barna Lajos igazgató Az Újpesti Dózsa és a Vasas győzött a tegnap lejátszott két NB l-es mérkőzésen Szombaton két mérkőzést játszottak le az NB I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Új­pesten az Újpesti Dózsa 3:2 (3:1) arányban győzött Pécs- Baranya ellen. A találkozó mindvégig nagyiramú, érdekes volt. Bár a Dózsa kétszer is kétgólos vezetést szerzett, a mérkőzés végeredményben azonban az utolsó pillanatokig bizonytalan volt. A keserves győzelemben nagy részük volt a gyengén játszó újpesti fede­zeteknek. A pécsi csapat nagy akarással küzdött, de védelme ezúttal nem állt feladata ma­gaslatán. Góllövők: Szusza (2), Halápi, illetve Opova és Hegyi (11-es- ből). Dorogon a Vasas—Dorog \ mérkőzés 1:0 (1:0) arányú Va-| sas győzelemmel végződött. A| nagyiramú mérkőzésen végig 1 csak küzdelmet láthatott a kö-1 zönség. Az első félidőben a |~ Vasas határozottabb, jobb | volt, szünet után azonban a! nagy lelkesedéssel küzdő hazai f csapat többet támadott. Bár| a dorogiaknak kidolgozott 1 helyzeteik nem voltak, máso-f dik félidei játékukkal döntet-1 lent érdemeltek volna. Góllövő: Teleki. | _____ JiimniiimiuiHiniiiMitniiimimiiimiiiiimiiiinirmmiiiiniiiiitiiiiiniiiiiiiraimniniiiiiiinMiiiiilliiHiiiiniiiimiiiiimiiitllllitiilll Első uzsonna az új otthonban. Siteri Antalné nevelő néni dúsan megrakott tálcája csakhamar kiürül: a lányoknak ízlik a szendvics Atomenergia a béke szolgálatában Érdekes kiállítás a Technika Házában Elfogták a dobogókői géppisztolyos rablógyilkosokat Ez év júniusában álarcos, géppisztolyos banditák garáz­dálkodtak és rémisztgették a Dobogokő környéki kiránduló­kat. Loptak egy m'otorkerék- párt, pénzt is, s ezen vérsze­met kapva, a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Június 30-án Dobogókő és Esztergom közöt feltartóztatták az oldalkocsi: motorkerékpárján dr. Flessei József budapesti lakost — miután az nem akarta odaad ni motorkerékpárját — agyon lőtték, az oldalkocsiban üli feleségét pedig súlyosan meg sebssítették. A rendőrség szé leskörű nyomozást indított é sikerült őket kézrekeríteni. A garázdálkodó banditák Dederi Gábor és ifj. Krausz- berger László dorogi lakosok voltak. A két fiatalember a5 ellenforradalom alatt „nem­zetőrként" szerezte fegyve reit és a hozzávaló lőszereket A gy ilkosságot Dederi egyedit követte el, bár korábban min­dig együtt jártak kőrútjaikra Ez alkalommal nem találtí otthon barátját. Jellemző al­jasságára. hogy a helyszín szemlén cinikusan mutatta be miként lőtte le áldozatát é hogyan rúgta meg cipője or­rával ann-ak fejét, hogy meg­győződjön róla, él-e még Egyik géppisztolyába — min mondotta, a cowboy-regényel mintájára — „hulla“ elneve zést vésett, s mellette a meg ölt áldozatok számának meg felelően, rovátkákat rajzolj Egyelőre csak egy rovátka volt a fegyverbe vésve, de hogy nem akartak megállni ezen az úton, bizonyítja az is, hogy né­hány hónapi megbúj ás után szeptember elején Dorogon, az egyik italbolt elől elloptak egy teherautót. Szombaton a Magyar— Szovjet Baráti Társaság és a Műszaki és Természettudomá­nyi Egyesületek Szövetsége rendezésében megnyílt Az atomenergia a béke szolgála­tában című kiállítás Budapes­ten, a Technika Házában. Ha­sonló tárgyú kiállítást már hét országban rendeztek a szov­jet atomtudósok, Férjhez ment a tsz-elnök lánya Szombaton tar­totta esküvőjét Dabason az ot­tani Kossuth Ter­me löszövetkezet elnökének lánya, Dóri Juliska Har- mincz Jánossal, a falu egyik egyéni gazdájának fiával. Nagy eseménynek számított ez, a falu minden la­kója kíváncsian várta, milyen lag- zit tud kiállítani lányának a tsz- elnök. Ami azt illeti, volt is cso­dálni való. Dóri Juliska lakodal­mára 200 vendé­get hívtak meg, közöttük ott volt a termelőszövet­kezet valamennyi tagja, családjával együtt. Három napon keresztül folytak az előkészületek a nagy lakomára. Levágtak egy bor­jút, két darab két mázsán felüli hí­zót, 150 tyúkot és 30 darab 8—9 ki­lós pulykát. Ba­logh József né, a híres-neves kaku- csi főszakácsné vezényletével Ba- tuska L ászióné, Mészáros István­ná, Fajt József és ifj. Mészáros Já- nosné két napig sütötték a renge­teg diós és csoko­ládés tortát, meg a tízféle aprósü­teményt. A sza­kácsnők igyekeze­te nem volt hiá­bavaló. Az esküvő napján minden vendégnek bőven jutott a finom tyúklevesből, de volt elegendő bor­júpörkölt, disznó­pecsenye, pulyka­sült, rizse spörkölt, kirántott hús és székely káposzta is. A bőséges ebéd és vacsora után jól csúszott a vö­rös kadarka, ami­ből hat hektót áldozott erre a célra az örömapa: Harmincz István bácsi. A talp alá valót a helyi da- basi tánczenekar húzta a fiatalok­nak, no meg az öregeknek. Az esküvő után az ifjú férj: Har­mincz Jani maga is belépett a ter­melőszövetkezet­be. Hiába na! Egy szép menyecske a legnagyobb vonz­erő! Sz—e. a nálunk megnyílt kiállí­tás valamennyi közül a legérdekesebb, mert a nemrég befejeződött bécsi atomenergia-konferencia legfrissebb anyagát is magukkal hozták. Ezen a kiállításon látható a világon először létrehozott atomerőmű, a dubnai 5000 ki­lowatt teljesítményű atom­reaktor makettje, a világ legnagyobb részecskegyorsító­járól, a tízmiilliáird elektrovol- tos szinkrofazotronról készí­tett felvételek, s a most ké­szülő nagy teljesítményű atom­erőművek egyikének makettje I is. I A kiállítás egyik vezetője. 1 Ivan Ivanovics Novikov el- ! mondotta, hogy I az új szovjet atomerőmű 1 az elsőnél nyolcvanszor I több energiát szolgáltat, s I teljesítménye 420 000 kilo­watt. 1 A két erőmű teljesítmónyé- ! ne-k összehasonlítása is azt a I hatalmas fejlődést bizonyítja, 1 s azt a nagy távlatot, amelyet I az atomenergia békés felhasz- I nálása jelent a pusztító atom- I fegyverekkel szemben. A Szov- I jecunió pedig teljes erejével I azon van, mint ezt ez a kiál- i lítás Is dokumentálja, hogy I békés célokra használják fel. 1 ne pedig a pusztításra, az I atomenergiát. I A kiállítás számos érdekes 1 látnivalót tár a látogatók elé 1 Különböző mérőműszerek, gyó I gyícó eszközök, Gamma-sugár- 5 zással működő anyagvizsgáló berendezések, védőruhák, bűre gonyacsírátlanító berendezések töltik be a hatalmas terme­ket. A legnagyobb érdeklődés­re azonban mégis a távma ni - pulátor, a „robotember“’ tart­hat számot. Ez a szerkezet a legbonyo­lultabb kémiai vizsgála­tokat is tökéletesen elvég­zi olyan anyagokkal, ame­lyeket sugárzás-veszélyes­ség következtében meg sem lehet közelíteni. A gép hatalmas acélkarjai könnyedén emelik fel a tár­gyakat, kicsiny üvegekből töl­tögetik a folyadékokat, ki­húzzák és visszateszik az üve­gek dugóit, felveszik az asz­talra helyezett gyufásdöbozt, vesznek belőle egy szál gyu­fát, s előzékenyen tüzet adnak a kiállítás látogatóinak. Aki elmegy a Technika Há­zába, olyan élménnyel gazda­gabban indul majd haza, ame­lyet nem tud egyhamar elfe­lejteni. (prukner) Magyar szakszervezeti küldöttség é kezet! Belgrádba Szombaton a kora délutáni órák­ban megérkezett Belgrádba Gás­pár Sándor főtitkár vezetésével a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének küldött­sége, hogy véleményt cseréljen a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség központi tanácsának vezetőivel a két országot érdeklő időszerű po­litikai kérdésekről és a szakszer­vezeteknek a szocializmusban be­töltött szerepéről. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom