Pest Megyei Hirlap, 1957. július (1. évfolyam, 53-77. szám)

1957-07-28 / 76. szám

1957. JÚLIUS 28, VASÁRNAP ""hírlap 5 Szivük a pártért, Sallai Imre 1932. július 29. E napon ad­ta élétét Magyarország sza­badságáért és függetlenségé­ért a kommunista párt két nagy harcosa, a Központi Ve­zetőség tagja: Sallai Imre és Fürst Sándor. Mi volt a „bűnük“, mit „vé­tették“, miért gyűlölte olyan halálosan őket az úri Magyaror­szág? Miért üldözte és miért gyilkolta meg őket Horthy vérbírósága? Erre választ ad mindkettő­jük hősi élete. Fiatalon be­kapcsolódtak a munkásmoz­galomba. Kommunisták vol­tak, szívük a pártért, a népért dobogott, utolsó leheletükig a dogozókért, hazánk felszaba­dulásáért, a prole tárforrada­lom győzelméért küzdöttek. S ahogy a kommunista párt egy­kori felhívása jellemezte: „A kommunisták azért kerülték elsőnek a bitófára, mert a harcban is elől járták. .“ > Július 15-én Sallai Imrét és Fürst Sándort, akik akkor már több mint egy éve vezet­ték az illegális kommunista pártot, irányították a harcot — letartóztatták. És hamaro­san ácsolni kezdték számukra a bitófákat. Hiáha volt a nagyarányú tiltakozás, hiába emelte fel védelmükben sza­vát az egész haladó emberi­ség, a nemzetközi munkásosz­tály, Horthy vérbírósága „példát“ akart mutatni, sta- táriális bírciság elé állították és halálra ítélték őket. Július 29-én az akasztófa ár­nyékiában is hősiesen viselke­dett Sallai és Fürst elvtárs. Nefm tudták megtörni őket az a népért dobogott Fürst Sándor elszenvedett kínzások, hűek maradtak a kommunista esz­méhez. „Ha meghalok, százanl és ezrem, lépnek a helyemre. Az eszme, amelyért éltem és dolgoztam, végül is győzni fog... Közeleg egy szebb és jobb korszak és ez a mi har­caink eredmíi lye lesz“ —• mondotta Sal'lai Imre a bitó alatt. Fürst Sándor pedig utolsó szavaival a pártot, a proletárforradalmat éltette: „A proletariátus bosszút áll értünk!“ A szent ügy, amelyért éle­tüket áldozták — 1945-ben győzött. Felemelt szívvel, sza­badon énekelhették már a dolgozók, dalba foglalva Sal­lai és Fürst elvtárs nevét: -« — A gyötrelmeknek vége — Nem alkuszunk mi többé már. •— Sallai és Fürstre — Emlé­kezz, proletár! S ezt az ügyet, a kommu­nista eszmét, a proletárforra. dalmat — melynek hősi kato­nája volt Sallai Imre és Fürst Sándor — a múltévi ellenfor­radalom sem tudta eltaposni, bárhogy igyekezett is. S ah­hoz, hogy a jövőben is bár­mikor megvédlhessük a mun­kásosztály és a dolgozó nép hatalmát, ezembesz ál 1 has - sunk mindenfajta ellenforra­dalmi kísérlettel, erőt adnak Sallai elvtárs 25 év távlatá­ból hozzánk szóló figyelmez­tető szávai: „A mi hálóztaink bennünk élnek, kommunis- tákbiH, akik hőseinket nem bálványimádással, ntem sirán­kozással ünnepeljük, hanem azzal, hogy az ő szellemükben cselekszünk!“ A Hazafias Népfront javaslata: legyen kettős ünnep augusztus húszadika Az idén keddi napra esik augusztus húszadika, az al­kotmány ünnepe. Ezért a Ha­zafias Népfront a szakszerve­zetekkel és a tömegszerveze­tekkel egyetértésben javasol­ta a Minisztertanácsnak: augusztus tizennyolcadikat — vasárnapot — nyilvánít­sák szombati munkanappá és helyette hétfőn legyen munkaszünet. így az idén kettős ünnep lenne augusztus húszadika. Az al­kotmány születése évforduló­jának ünnepségeit a Hazafias Népfront szervezi, de a prog­ram kidolgozásában résztvesz- nek a tanácsi szervek, a szak- szervezetek és a különféle tö­megszervezetek is. Az ünnepet megelőző munkaszüneti nap — a KISZ javaslata alapján az „ifjúság napja“ lesz. Befejezte tanácskozását a KGST-ben résztvevő országok Mezőgazdasági Kiállításokat Rendező Munkabizottsága A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában részvevő államok Mezőgazdasági Kiállításokat. Rendező Munkabizott­sága. mint már korábban jelentettük, Magyarországon, a Földművelésügyi Minisztériumban tanácskozott. A tárgyalá­son a KGST-ben részvevő államok által tartandó nemzetközi mezőgazdasági kiállítások jellegét, helyét, idejét beszél­ték meg. A küldöttek bejelentették, hogy 1958-ban „ Csehszlovák Köztársaság nemzetközi lóte­nyésztési kiállítást, 1960-ban nemzeti mezőgazdasági kiállítást, 1958-ban. a Magyar Népköztársaság külföldi részvevőkkel nemzeti mezőgazdasági kiállítást és nemzetközi borversenyt, 1958—1960 között a Román Népköztársaság kukoricater­melési kiállítást. 1960-ban a Német. Demokratikus Köztársaság kertépítő és virágkiállítást. 1960-ban a Bolgár Népköztársaság zöldségtermelési és élelmiszeripari kiállítást 'kíván rendezni. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában részvevő államok Mezőgazdasági, Gazdasági és Műszaki Együttműkö­dési Állandó Bizottsága elé kerülő javaslatot szombaton dél­ben az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Ma­gyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége küldöttségeinek vezetői írták alá. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában részvevő államok Mezőgazdasági Kiállítást Rendező Munkabizottsága ezzel a Budapesten tartott megbeszélést befejezte. Árucsereforgalmi megállapodás Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság között Barátságos légkörben foly­tatott tárgyalások után július 27-én Bonnban aláírták az 1957. év végéig szóló árucsere­forgalmi megállapodást Ma­gyarország és a Német Szövet­ségi Köztársaság 'között. A megállapodás érteiméiben Magyarország ipari és mező­gazdasági termékeket szállít a Német Szövetségi Köztársa­ságnak, ahonnan hengerelt árukat, vegyianyagokat és gé­peket szállítanak Magyaror­szágra. Megállapodták továbbá, hogy az 1958-ra szóló árucse­reforgalom tekintetében újabb tárgyalásokat tartanak. A megállapodást magyar részről Nyerges János keres­kedelmi főtanácsos. német részről dr. Steidle miniszteri tanácsos írta alá. Mi az igazság ? N ,;m is volt vita, mégis in­gerülten fakadt ki az Ócsai Tanács elnöke, Kolozs- váry József: „A törvényesség betartásáról nagyon sokat be­szélnek, de betartatni már nem igen tartatják be törvé­nyeinket.“ Az embernek ez a gondolat megül az agyában. Tapaszta­latok, vélemények kavarog­nak a fejben, s végül felvető­dik a kérdés: igaza van-e Kolozsváry Józsefnek? Igaza van! A forradalmi munkás-pa­raszt kormány minden intéz­kedése, egész eddigi tényke­dése hangsúlyozottan arra is irányult, hogy a múlt tör­vénytelenségei soha többé ne kaphassanak teret. S nem is itt a baj. Nem is ezért láza­dozott az ócsai tanácselnök. Ott van a baj, hogy újabban a törvényességnek olyanfajta értelmezése kap lábra, hogy az államnak kötelessége be­tartani a törvényeket, nem tehet még egy mozdulatot stem törvénytelenül — s ez eddig helyes —, de a honpol­gárnak más gondja legyen, mint a törvényesség betartá­sa, s ne sok figyelmet fordít­son arra, hogy a törvények őt is kötelezhetik valamire. I nnen ered az ócsai ta­nácselnök kifakadása. De nemcsak az övé, hanem nagyon sok állami funkcio­náriusé. Ezernyi kérdés merülhet itt fel. Mutatóiba párat: milyen a törvény és a honpolgár vi­szonya szocialista társadal­munkban? Milyen a törvényt végrehajtó szerv és a honpol­gár viszonya, milyen alapon követel törvényességet az olyan honpolgár, aki maga nem igazodik la törvényekhez és így tovább. A kérdésekre a válaszadás nem könnyű dolog. Már csak azért sem, mert nagyon sok esetben egyik kérdés átcsap a másikba, s olykor igen ne­héz azokat egymástól elvá­lasztani. A sok kérdés közül maradjunk az ócsai tanácsel­nök kifákadásának okánál: a legszigorúbb törvényesség be­tartásának megkövetelése az állami szervektől, de ugyan­akkor liberalizmus, megbo­csáthatatlan megalkuvás a törvényeket megszegő hon­polgárokkal szemben, az ál­lami szervek megkötöttsége, kevés önál'létság. Sajnos, ilyen az igazság! S ok-sok példát lehetne felsorolni arra, ho­gyan kötik gúzsba az állami szerveket akaratlanul is egyes törvényeink, hogyan teszik szinte lehetetlenné azt, hogy apróbb ügyekben önállóan járhassanak el, s hogyan aka­dályozza meg egyik törvény a másik végrehajtását. A tör­vényeket megszegőik könnyen lelnek kibúvókat, hogy bű­nükre mentséget leljenek, ugyanakkor állami szerveink sokszor még a törvények be­tartatására sem találnak megfelelő eszközöket. Az állami szerveknek nem könnyű a dolguk. A törvé­nyesség legszigorúbb betartá­sát nemcsak az állampolgá­rok, hanem a felsőbb állami szervek is következetesen, megkövetelik. Sokszor a köz­vélemény is a törvényt végre­hajtó szerv ellen forduL Ami­kor valakit felelősségre von­nak törvénybe ütköző csele, kedeteiért, sokan akadnak, akik menteni próbálják. De van olyan példa is, hogy olyan ember, aki legtöbbét kiabál a törvényt megszegők megbüntetéséről, amikor ma­ga szegi meg a törvényt, azt tartja: ez is valami? K etrecbe kell dugni az olyan embert, aki a múlt törvénytelenségeit kívánja vissza. De véget kell vetni a mind jobban terjedő libera­lizmusnak, a tűrhetetlen, mindent megbocsátás szelle­mének is! • Követelje meg minden honpolgár az állami szervektől a törvényesség be­tartását, dei kötelességének tartsa maga is a törvények­hez való igazodást. Követel­jék meg a felsőbb szervek is a törvényességet mindenütt, de ne csak akkor, ha az ál­lamról van szó! Akkor is, ha „egyszerű“ honpolgárról esik szó. Ez hát az oka Kolozsváry József, s a Kolozsváry Józsefek kifakadásának. Bizony, akad ok a nekikeseredésre. Ideje lenne, ha csak apránként is, segíteni ezen. Mészáros Ottó X. LENIN VÁROSÁBAN Az útijegyzetek befejező ré­szében a leningrádi napokról szeretnék beszámolni. Ez volt a csúcspont, itt összegezödött minden tapasztalat. Sokak véleménye szerint (és én is ezek közé tartozom) Lenin­grad a Szovjetunió és talán a világ legszebb városa. A széles sugárutakat szegélye­ző hatalmas épületek válto­zatos. egyéni stílusa összeol­vad egy nagyvonalú, méltó­ságteljes, egységes városkép­be. nehéz fegyelmezni a tol­lat, nehéz válogatni és selej­tezni a benyomások. élményeik és emlékek között, ha Le- ningrádról van szó. Izgalmas és érdekes a fehér éjszaka is. Milliónyi élményt ad a festő­művészet évszázados, gazdag értékeit magában foglaló Er- mhtázs. Vetekszik a moszkvai Metro szépségeivel a leningrá­di földalatti. Mégis, az alábbiakban el akarok kerülni minden csá­bítást és csak a legfontosabb­ról akarok írni: hogyan őrzi és sugározza Lenin városa az élő Lenint? Mert itt a levegő is vele van tele. Megilletödötten és lábujj- hegyen jársz azokon a helye ken, ahol az emberiség új tör­ténelme elindult. Az élő párt­történet, amivel találkozunk a Téli Palota élőtt, a legendás Auróra cirkálónál, amelynek ágyúi annak idején a kizsák- mánydás és elnyomás falait rombolták. A forradalom alatt a fegy­veres felkelés vezérkara mű­ködött itt, a forradalom után pedig itt voltak a központi intézmények, a párt Központi Bizottsága, a Népbiztosok Ta­nácsa, az összes minisztériu­mok. Lenin 124 napig dolgo­zott itt. Dolgozószobája most múzeum. Az egyszerű kis szobácská­bán pontosan úgy áll minden, mint Lenin életében. A zöld­posztós kis íróasztal, az aszta­li lámpa, a tintatartó és az egyszerű telefon. A. szoba egyik felét fából készült fallal elválasztották. A fal mögött két vaságy, kis asz. tál, kályha és szekrény. Lenin feleségével, Krupszkajával lakott itt. A lámpát petró­leumlámpából alakították át villanylámpává azzal az el­gondolással, hogyha a har­cok miatt, vagy egyéb okokból szünetelne az áramszolgálta­tás, petróleum mellett is dől gozni lehessen. Nem szégyelljük a köny- nyeinket. Az egyszerűség mindennél különb nagyságát érezzük. Es arra gondolunk, hogy a forradalomra és a for­radalmárokra két nagy ve­szély leselkedik mindig: a pánik és a hatalomszülte hiú­ság. Nekünk az ellenség min­den kártevésénél több kárt okozott az elmúlt években az elbizakodottság és a kommu­nista gőg. Ez a szoba annak az embernek — ahogy Maja­kovszkij írta róla „a legem­beribb embernek“ — szelle­mét sugározza, akit az ellen­ség legvadabb támadásai sem ingathattak meg egy pillanat­ra sem és akit puritánsága megvédett a hatalom min­den buktatójával szemben. A győzelmek sorozata sem ront­hatta meg, mindvégig az maradt, a)ki volt: a forradalom géniusza. Lenin egyszerűsége jelent­heti estik a munkásmozgalom erkölcsi megújulásának grá­nitalapját. Es ugyanez a meghatott ér­zés kísért bennünket Razliv- ban. Midőn 1917 júliusában a burzsoázia vérebei halálra keresték az illegalitásba kény- szeritett Lenint, e mocsa­ras vidéken, egy csőszkunyhó­ban húzódott meg, mert így kívánta a párt határozata. Harminchárom napig tartóz­kodott itt. Dzserzsinszkij és Ordzsonikidze jártak ki hozzá naponta, hogy informál­ják és elvigyék, valósággá váltsák a forradalom vezéré­nek utasításait. Néha éjjel is dolgozott egy 'kis máglya fé­nyénél. Kedves helye az erdő sűrűjében a „zöld iroda", ahogy ő maga tréfálkozva el­nevezte: két fatörzs, egy ala­csonyabb, ahol üldögélt és egy magasabb, ami íróasztalul szolgált. És ilyen körülmé­nyek között élve és dolgozva készítette elő az Októberi Forradalmat. Vannak, akik az elméleti igénytelenséget az­zal a hamis elmélettel próbál­ják mentegetni, hogy tudo­mányos munkához évtizedes távlat kell. Az illegalitásba kergetett Lenin a forradalom gyakorlati előkészítése és ■szervezése mellett kilenc cikket írt, sőt a forradalmi munkásmozgalom egyik leg­nagyobb művét is itt írta: az Állam és forradalmat. Nem a távlat hiányzik ná­lunk, hanem a valósággal va­ló szerves kapcsolat. A leni­ni életismeret hiányzik, az a képesség. ahogy a tényekre ráfonódott, ahogy a másak ál­tal szállított élményanyagot megvilágította tudománya ereje, a lenini elmélet és módszer mindent átvilágító fé­nye. Nekünk, akiket legyen­gít, akiknek látását ho<mályos- sá teszi az elméleti gyenge­ség, meg kell szívlelnünk a tanulságot. A marxista elmé­let tette lehetővé a forrada­lom győzelmét és a forradal­mi harc tette lehetővé, hogy olyan elméleti mű szülessen, amely századok útját világítja meg. Lenin nemcsak a leg­nagyobb gyakorlati politikus volt, hanem a legnagyobb közgazdász, filozófus, a dia­lektika mestere is. Ezek a gondolatok foglal­koztattak, amikor napok múl­va Moszkvában a Mauzóleum­ba mentünk és a komoly arcú testőr katonák között leszáll­tunk Leninhez. (Most itt pihen Sztálin is. A jólismert arc pontosan olyan, mint az utol­só képeken.) A Lenin-homlok most is megrendít. Sugárzik róla, hogy ez a férfi az akarat óriása volt, maga a végtelen egyszerűség, célratörés. Aki új történelmet csinál, nem is lehet más. Nem költői túlzás, hogy Lenin, akinek testét a Mau­zóleum őrzi, él. A forradalom örök és elpusztíthatatlan szel­leme ő. El azért, mert szí­vükben hordják azok a mil­liók. akik évről évre elzarán­dokolnák hozzá, hogy min­den nehézség közt új erőt merítsenek emlékéből. Ami­óta a Mauzóleumot megnyi­tották, öregek és fiatalok nö­vekvő tömegei akarják látni, akarják köszönteni a nagy Lenint. Nem ismernek hide­get, vagy forráságot, nem ret­tenti őket vissza semmi. És a dolgozó népnek ez a ragasz­kodása és szeretete a biztosí­ték, hogy Lenin él és élni fog örökké. Lenin előtt állva éreztük igazán a felelősséget. Hogyan gazdálkodtunk a lenini örök­séggel mi, magyar leninisták? Hogyan következhetett be az ellenforradalom? Ez a felelős­ségérzet arra kötelez, hogy lenini könyörtelenséggel gyű­löljük az ellenséget, számol­junk le a hibákkal. Ha újra áthatja a magyar kommunis­táik munkáját a lenini egysze­rűség, ha újra megvilágítja minden lépésünket a lenini dialektika, ha minden tet­tünkkel a dolgozó nép valódi érdekeiért küzdünk, ahogy Lenin tette, akkor vissza­nyerjük a tömegek bizalmát, akkor legyőzhetetlen lesz pár­tunk. És Lenin mellett állva ki­mondatlanul is formálódott bennünk a fogadalom. Ügy akarunk harcolni a munkás- osztály hatalmáért, úgy aka­runk a valósághoz kapcsolód­va elemezni és tanulni, úgy akarjuk szeretni az embert, hogy pártunk életét áthassa a lenini emberközelség és szerénység. Ez volt a leningrádi élmé­nyeknek. a szovjet emberek­kel való háromhetes együtt- létnek legfőbb tanulsága. * A magyar békeküldöttség a csőszkunyhónál, ahol Lenin illegalitásban élt és dolgozott

Next

/
Oldalképek
Tartalom