Pest Megyei Hirlap, 1957. június (1. évfolyam, 27-52. szám)

1957-06-06 / 31. szám

#e»T »noret kJCirlap 1957. JÚNIUS 6. CSÜTÖRTÖK FOGAS KÉRDÉS ZSÁMBÉKON: Kijutnak-e Moszkvába a röplabdás lányok? A múlt évben jól szerepelt Pest megye a falusi dolgozók országos spartakiádján: három első helyet szereztek a ver­senyzők. A három első hely közül egyet a zsámbéki röp­labdás lányok hódítottak el. Az alapos, gondos felkészülés meghozta gyümölcsét. A zsámbéki győztesek „ün­nepnapjai” után hétköznapok következtek. A csapat tagjai ekkor sem hagyták abba a versenyzést, szorgalmasan ki­jártak a pályára. Múlt az idő, s ez év elején úgy látszott, hogy a falusi sport elhanyago­lásának „eredményeként” az idén nem rendezik meg a ha­gyományos versenysorozatot, Ä „boldogító“ távirat És egy nap — nem is olyan régen — távirat érkezett a fa­luba. Az idén is megrendezik a küzdelmeket, készüljenek épp úgy, mint tavaly. Nem is kellett biztatni őket. Különö­sen azért, mert megtudták, hogy a győztes csapat kijut Moszkvát«, a VIT-verse- nyekre. Egy újonccal egészítették ki a gárdát. Az egyik férjhez- ment lány helyére Vajda Anna került. Megkezdődött a felké­szülés a versenysorozatra. Szorgalmasan jártak ki az ed­zésekre és rendszeresen vívtak barátságos mérkőzést. így van ez ma is. Vasárnap elérkezett az első erőpróba, a járási döntő. A zsámbékiak biztosan vették a/ akadályt; elsők lettek. Szurkol a falu *— Reméljük, a továbbiak­ban is így lesz — mondotta Vekerdi Eszter csapatkapitány, az együttes egyik alapító tag­ja; — Szeretnénk kijutni Moszkvába, a VIT-versenyek- re. Gyakori beszédtéma ez ott­hon, ez az óhaja a többi falu­belinek is. Legalább úgy szur­kolnak ők is, mint a játéko­sok; A csapat játéka javult az utóbbi időben. Többet „csap­nak”, mint azelőtt. Kun Julia, Jónás Teréz és Vekerdi Eszter a legjobb ütők. A lányok szor­Megbeszélés mérkőzés után... Balról jobbra: Jónás Teréz, Vekerdi Eszter csapatkapitány, Gajdos Erzsébet, Mazug Irén, Tóth Katalin, Kun Julia, Vajda Anna gaimát bizonyítja, hogy gyak­ran éjjeli műszakot vállalnak, csakhogy az edzésre kijuthas­sanak. A játékosok közül leg­többen a Gombgyárban dol­goznak, néhányan a gyermek- otthonban, egy lány pedig az állami gazdaságban. Különös fogadalom Különös fogadalmat tettek a zsámbékiak. Egyelőre nem mennek férjhez, azért, hogy együtt maradjanak. Nem akar­ják megbontani a csapat egy­ségét. Nagy áldozat ez a férj- hezmenő-sorban levő lányok részéről, de az esetleges moszkvai út érdekében még ezt is vállalják. Remélhetőleg később bebi­zonyosodik, hogy nem hiába hozták az áldozatot. Egy „testvéri“ labdarúgó-csapM ÖT VÍG II SZIGET ÚJFALUN Nem jártunk utána, mégis biztosra vesszük, hogy az or­szágban nem akad még egy olyan hely, mint Szigetújfalu, ahol öt testvér, öt Vigh ját­szik egy labdarúgó-csapatban. Többször előfordult, hogy a csatársort a Vighek alkották. Az összeállítást ilyenkor nem volt nehéz megjegyezni, így festett a kép: Vigh III. Vigh I., Vigh IV., Vigh V., Vigh II. A felállási sorrend nem köve­ti a kort. Szabály szerint a leg­idősebb testvérnek, a 32 éves Vigh I. Lajosnak kellene a jobbszélső posztján állani, s őt követnék sorban a fiatalabb testvérek. Az alapító tagok Lajos, Ferenc és Béla alapí­tó tagok, ők a csapat megala­kulása óta játszanak Sziget­újfalun. Szerepeltek a gyakran felidézett „aranycsapatban“ is. 1953-ban élte a Szigetújfalui Traktor a fénykorát, a megyei bajnokságban ekkor a máso­dik helyen álltak, s kétszer is legyőzték az éllovas Csepel Autót, Most nem megy olyan jól a játék, de ez nemcsak a Vighe- ken múlik. Tavalyelőtt kiestek tüuiiiiiiiHiutiimiHiifiiimumHiiiHmiiiiiimimiiiiiiiiiiune 257-498 | Megszűntek a telefongon- | 1 dók a Pest megyei sportfel- 1 | ügyelőségen. Egy ideig a j | budai járás központja kap- § | csolta a Verpeléti út 3. III. | | emeletén székelő sporto-§ | sokat. Most közvetlen vo- | | nalat kapott a sportfel-§ I ügyelőség. Számuk: 257— 1 1 498. SmiiiuiiiiniiiHuiiimnmuiniiinumiiuuiuuiUiiiiiniiiinii^ CSÜTÖRTÖKI MŰSOR Az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó május 26-ról elma­radt fordulóját a mai napra tűzték ki. Néhány mérkőzés lejátszása, illetve elhalasztása miatt mára csak egy találkozó jutott. Üllői Vasutas—Péceli MÁV AC, Üllő .(18, Soós), Osztályozó a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnoksagba jutásért a 99 ä Váei Vasutas Dunaharasztiu Csepel ánió—Váci Vasutas 5:0 (3 : 0| Szerda délután 500 néző előtt játszották le az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó-mérkőzést. A két csapat Varga játék- vezetése mellett a következő összeállításban játszait: Csepel Autó: Hentes — Víg, Kulcsár, Eisenhoffer — Grega, Ribári — Kárpáti, Glöckl, Réti, Szigetvári, Kaltenecker. Váci VSE: Ta­kács — Horváth, Sári, Kis — Boda, Szentpéteri — Jakab, Abelovszki, Mészáros, Drobni, Hunyatinsaki. Csak helyenkint volt jóiramú játék. Az éllovas Váci Vas­utas a vártnál gyengébben játszott. Támadósora alig jelentett veszélyt a hazai kapura. A csapat tagjai inkább az egyéni játékot erőltették, s olykor túl keményen játszottak. A Cse­llel Autó minden részében jobbnak bizonyult ellenfelénél. A csatárok, különösen az első félidőben gyors, ötletes támadáso­kat vezettek, a védelem jól állt a lábán. Végeredményben az autógyári csapat ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. Góllövő: Glöckl (3), Réti, Szigetvári. Jók: Glöckl, Kárpáti, Vig, Ribári. A vendégcsapatban senki sem nyújtott átlagon felülit. VÁC—SZOBI CSOPORT Váci Vasutas II.—Zebegény 4:2, Fóti Vasutas—Váci Forte 4:3, Du- nabogdány—Nógrádveröce 4:0. A Szob—Erdőkertes mérkőzés elma­radt. I. Dunabogdány 12 8 2 2 S4:1S 18 S. Fóti VSE 12 7 2 3 33:25 1« S. Váci Forte 11 7 1 3 37:20 13 4. Nógrádvprőce 12 6 2 4 38:27 14 3. Szob 12 4 3 5 22:18 11 8. Zebegény 11 3 2 6 16:30 8 7. Erdőkertes 12 3 2 7 28:46 8 8. Váoi VSE H. 12 2 — 10 17:46 4 ASZOD—GÖDÖLLŐI CSOPORT Kartal—Csömör 6:1. Galgahévfz— Isaszeg 1:0. Iklad—Mogyoród 7:1. 1. Kartal 2. Isaszeg 3. Kerepes 4. Mogyoród 5. Galgahévíz 6. Iklad 7. Csömör 10 10-45:11 20 1 0 4 3 3 20:15 11 10 5 1 4 19:28 11 11 4 2 5 14:27 10 10 3 2 5 21:19 8 10 2 2 6 14:17 6 11 1 4 6 17:33 6 MONOR—DABASI CSOPORT Pilis n.—Albertirsa ti. 6:0. Bugyi É-Öcsa 1:0. A Cegiédbercel—Inárcs mérkőzés a játékvezető távolléte, a Monor II.—Gyömrő II. és a Kő­ka— Nj-áregyháza mérkőzés pedig a vendégcsapatok meg nem jele­nése miatt elmaradt. 1. Monor IT 2. Gyömrő II 3. Öcsa 4. Pilis n 12 11 12 10 5. Albertirsa n 11 6. Kóka 10 7. Inárcs 11 8. Cegiédbercel 11 9. Bugyi 12 10. Nyáregyh. 12 1 26:Í2 20 4 23: 9 13 4 26:12 13 4 30:17 11 .5 22:37 11 4 18:14 10 6 16:20 9 6 16:23 9 7 9:23 9 8 14:31, 7 BUDA—RÁCKEVEI CSOPORT Szigethalom—Tárnok 2:0. Pilisvő- rösvár—Bia 2:2, Halásztelek—Érdi Építők 3:1, Szentmárton—Torbágy 4:1, 1. Halásztelek 2. Bia 3. Szigethalom 4. Szentmárton 5. Érdi Építők 6. Tárnok 7. Pilisvörösvár 8. Torbágy 2 2S:11 13 2 23:16 12 4 18:14 10 3 27:26,10 3 15:17 10 4 17:21 10 5 16:25 8 6 9:18 7 RÖVID — de érdekes Az NB l-es labdarúgó bajnokság hét végén sorrakerülő mérkőzései­nek pontos műsora — játékveze­tőkkel — a következő: Péntek: Csepel—Szeged, Csepel, 20.30 óra, jv.: Pósfai. Szombat: Ferencváros •—Honvéd, Népstadion, 16.15 óra, jv.: Rozsnyai. Vasas—MTK, Nép­stadion, 18 óra. jv.: Gere. Pécs— Újpesti Dózsa, Pécs, 18 óra, jv.: Emsberger. Vasárnap: Tatabánya —Szombathely, Tatabánya. 18 óra, .jv,: Géczi. Az idei labdarúgó Közép-európai Kupa küzdelmekre a következő magyar játékvezetőket jelölték ki: Zsolt, Dankó, Harangozó, Fehér­vári, Schramkó és Bállá Károly. A szombaton és vasárnap Isz- tanbulban sorrakerülő nemzetközi atlétikai versenyen mags'ar spor­tolók is indulnak. Rózsavölgyi, Goldoványi, Bodó és Kovács Ist­ván ma utazik Törökországba. NE OKOZZON GONDOT MAGÁNAK > Ha el akar adni, vagy venni akar valamit, HIRDESSE MEG <» ZjClrla P -ban rfvT WCCT Apróhirdetés ára: hétköznap 1.— Ft, vasárnap és ünnepnap 2.— Ft. (Az első szó duplán számít.) Keretes szövegközti hir­detés 1 mm hétköznap 2,50 Ft, vasárnap és ünnepnap 3.— Ft. Felveszünk esküvői és halálozási hirdetéseket is. (Ára soron­ként hétköznap 6.- Ft, vasárnap 12.- Ft.) Hirdetéseket felvesz a kiadó: VIII., Blaha Lujza tér 3 és a Magyar Hirdető helyi kirendeltségei. Vácott: P. Bátorkeszi Valéria, Vác, Jókai utca 9. Cegléden: Farkas József né, Cegléd, X., Kátai u. 42. és Kiss Gáborné, Cegléd, Bede utca 13. Felveszünk Nagy-Budapest és vidéki munkahelyeinkre kőműveseket, bádogosokat, festőket, lakatosokat és férfi segédmunkásokat Vidékieknek munkásszállás, igényjogosultaknak különélés! pótdíj. Budapesti munkahe­lyeinken napi egyszeri, vidéki munkahelyeinken napi három­szori étkezés. Jelentkezés szombat kivételével naponta fél 8-tól 17 óráig az ÉPÜLET- KARBANTARTÓ VÁLLALAT munkaügyi osztályán, Buda­pest. V.. Guszev utca 16. Az 1957. évi főiskolai bajnoksá­gokat — 14 sportágban — június 8—10. között rendezik meg. A ver­seny első napján kosárlabdában, kézilabdában, labdarúgásban, röp­labdában. teniszben, asztalitenisz­ben, birkózásban és vívásban kez­dődnek meg a küzdelmek. Az ün­nepélyes megnyitót június 9-én du. 16 órai kezdettel tartják meg a Mező utcai BEAC-pályán. A Párizsi Nemzetközi Főiskolai Játékok szervező bizottsága jú­nius 4-én ülést tartott. Meghallgat­ta a bizottság titkárának jelenté­sét a keretek felkészüléséről, az eddigi munkáról. A párizsi játéko­kon részvevő vívók és kosarasok a VIT-re menő versenyzőkkel együtt készülnek fel Tatán. az úszók és vízilabdázók pedig Bu­dapesten. Azok a főiskolás spor­tolók. akik nem utaznak a VIT-re. továbbra is részt vesznek a keret­edzéseken. majd augusztus 16-tól a Párizsba utazó együttes úiabb egyhetes edzőtáborozással fejezi be a felkészülést. A Csehszlovákia—NDK labdarú­gó világbajnoki selejtező első mérkőzésére június 16-án Bmóban kerül sor. Mint a DP A közli. Pető István a Vasas ökölvfvója, aki egyesülete 3 hónappal ezelőtti nyugat-németor­szági túrájáról nem tért vissza Budapestre. most nyugatnémet belügyi szervektől segítséget kért. hogy hazatérhessen Magyaror­szágra, Az angol labdarúgó szövetség hétfői ülésén Ismételten leszögez­te. hogy ellene van a kapüseseré- nek. amely kérdést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szabályalko­tó bizottsága tárgyalja majd Jú­nius 15-1 portrushl (Észak-írországi ülésén. A hírek szerint Wales, Skócia és Észak-Irország nem el­lenzi a szabály módosítást. az I. osztályból, szeretnének ismét visszakerülni. Jelenleg „csak“ négy Vigh szerepel az együttesben. (Olyan még nem volt, hogy legalább három testvér ne játszott volna.) Nemsokára visszatér azonban Ferenc, a „tékozló fiú“, aki a Csepel Autóban játszott egy darabig. Most van folyamatbán a visz- szaigazolása, s ezután majd is­mét együtt lesz a család.. Vígli papa - szivarral A legidősebb Vighek, a papa és a mama szorgalmas lá­togatói a mérkőzéseknek. Já­ték közben a papa idegesen rágcsálja szivarját, különösen akkor, ha nem úgy megy fiai­nak, ahogy szeretné. Sok szi­vart elfogyasztott már. fiai ugyanis jónéhányszor okot ad­tak erre. Egyesek szerint a Vighek túlfinoman játszanak, Béla, a leggólképesebb testvér, olykor még a kapust is ki akarja cselezni. Ha nem így tenne, akkor biztosan megja­vulna a család „gólstatisztiká­ja“. Igaz, ez a többi testvéren is múlik. Zoltán nemcsak játékos, ha­nem 5 a Szigetújfalui Trak­tor intézője is. Az intézők tud­ják igazán, hogy milyen sok feladattal jár ez. Laci tavaly különös büszkeséget szerzett a családnak; bekerült a megyei ifjúsági válogatottba. Lajos 32. Zoltán 26, Ferenc 24, Béla 21, László pedig 18 éves. Korántsem kell azonban azt hinni, hogy nem akad több Vigh-testvér, ' * .. Uj liözépcsatárjelölt: Vigh VI. A család „Benjáminja", Ti­bor, hűen a hagyományokhoz, már bontogatja szárnyait: kö­zépcsatárt játszik a helyi út­törő-csapatban. Méghozzá egé­szen jól. A Traktor vezetői alig várják, hogy a fiú felcse­peredjen. bekerülhessen a na­gyok közé. Személyével meg­Szerződéses termeléssel lekötött zöldségféleségekért magasabb árat fizet a helyi földmflvesszövetkezet. Pest megyei Zöldség—Gyü­mölcs Értékesítő Szövetkezeti Központ, Budapest, VIII. Üllői út 2—4. oldódna az együttes közép- csatárválsága. A labdarúgók szereplése gyakori téma a faluban. Az ér­deklődésre jellemző, hogy az 1500 lakost számláló község egyharmada ki szokott járni a mérkőzésekre; Szigetújfalun nem egyolda­lúak a sportkedvelők. Az Ap­pel János tanácselnök vezeté­sével működő sportkörben női, férfi röplabda-, asztalitenisz- és sakkszakosztály is működik; Hat gyerek - hat fiú De ne térjünk el a tárgytól, ne kanyarodjunk el a Vighek- től. Biztosan sokan kíváncsiak még arra. hogy tulajdonkép­pen hány Vigh-testvér van Szigetújfalun. Hat Vigh-testvér van a falu­ban, mind a hat fiú, s mind a hat labdarúgó. Vigh Zoltán szerint apjuk sohasem bánta, hogy leány nem volt a gyer­mekek sorában. Leányból ugyanis nem lehet „focista"; Vagy ki tudja.;.? öt Vigh-testvér rúgja a lab­dát, s egy-két év múlva a ha­todik fiú is bekerül a Sziget­újfalui Traktor csapatába. Or­szágszert e ritkaság ez. Aki nem hiszi, járjon utána ...! (reitter) Monor és Szob az élen az ifjúsági labdarúgó-bajnokságban CEGLÉDI CSOPORT Monor—Ceglédi Építők 3:0. Pilis —Üllő 0:0, Gyömrő—Vecsés 8:2. Az Albertirsa—Ceglédi Vasutas mér­kőzést a ceglédiek lemondták, 1. Mönor 2. Ceglédi Ép. 3. Ceglédi VSE 4. Gyömrő 5. Albertirsa 6. Vecsés 7. Üllő 8. Pilis 0 7 8 4 1 3 9: 9 8 4 — 4 30:14 7 4—3 11:16 8 3 — 5 14:22 6 8215 18:41 5 8 — 1 7 7:28 1 7 1 — 24: 4 13 5 — 2 30 : 9 10 9 8 8 VÁCI CSOPORT Dunakeszi Kinizsi—Váei SE 4:t, Fót—Dunakeszi vasas 4:1, Szob—i Nagymaros 4:2, 1. Szob 2. Váci SE 3. Fót 4. D. Kinizsi 5. D. Vasas 6. Nagymaros 7. Váci SE 4 3 — 18: 8 11 3 2 1 13: 8 8 4—3 17:17 8 4 16:13 6 3 6: 7 6 4 14:14 5 4 7:22 2 3 — 3 — 2 1 — 2 PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács laDia; Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Híriapldadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vm.. Blaha Lujza tér 8, Telefon: 343-100. 142-220; Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Kulcsár Mihály ÁLLÁS A Pest megyei Hírlap részére akvizíciós munkában jártas, ju­talékos hirdetésszerve­zőket keresünk Pest megye területére ap­róhirdetések gyűjté­sére. Jelentkezések ki­zárólag Írásban „Mel­lékfoglalkozás” jeligé­re a kiadóba kérjük. (Budapest, VIII. kér., Blaha Lujza tér 3.) Azonnali belépésre ke­resünk egy olyan te­henész családot, amely 30 szarvasmarha gon­dozását vállalja és több éves gyakorlattal rendelkezik. Lakás biztosítva. Szentendre, Április 4 Tsz. _______ B alatonvllágosi üdü­lőnkbe vizsgázott sü- tő-főző szakácsnőt fel­veszünk. Fizetés meg­beszélés szerint. Je­lentkezés: EM 45. sz. All. Építőipari Válla­lat, Bpest, VI., Szív u. 60. Munkaügyi oszt. Budapest és környé­kén lakó segédmunká­sokat vagonrakásra felveszünk. Órabér 6 forint. Munkásruha. bakancs, kedvezmé­nyes ebéd, MÁV sza­badjegy családtagok­nak is biztosítva van. MÁV Fatelítő ÜV, Bu­dapest. IX., Soroksári út 39. INGATLAN Dunaharasztin, fut- ballpályánál eladó 2 szobás ház, 250 n.-öl gyümölcsössel, kert, nyári konyhával átve­hető. Pesterzsébet, Er­zsébet tér 15. Paulné. Pünkösdfürdő előtt kétszobás (télen is lakható nyaraló 251 öles szőlőskerttel igé­nyesnek eladó. Felvi­lágosítás: II., Mártí­rok útja 62. Trafikban. Családi házat, nagy telekkel, esetleg üres. nagy telket, életjára­dékra vennék, némi készpénzem van. ..Kertész” jeligére. Felszabadulás téri hir­detőbe, i Eladó XVII., Rákos­kerten, kerített telek, termő fákkal. Szoba; konyha, teraszos, új téglaépülettel. Nem igényelhető. Nyaraló­nak is alkalmas. Ér­deklődés: VII.. Jósika utca 15, Somogyinál. Beköltözhető 302 négy­szögöles szép gyümöl­csös, szoba-konyhás lakóházzal olcsón el­adó. Érd-Felső, onnét busszal Vincellérházi HÁZASSÁG 25 éves, jómegjelenésü szőke dolgozó nő, jó- zangondolkozású, ma­gas, műszaki, vagy jószakmájú férfi isme­retségét keresi házas­ság céljából. Jelige: „Rózsafakadás”, hir- detőbe. Lenin körút 80 31 éves, szóke, közép­magas, jószakmájú fiatalember megismer­kedne házasság céljá­ból szolid, csinos, jó­alakú. kissé molett nővel. Egy gyermek nem akadály. Fényké­pes levelek előnyben, ..Régóta kereslek” le­ngére Magyar Hirde­tőbe, Lenin körút 80,

Next

/
Oldalképek
Tartalom