Pest Megyei Hirlap, 1957. június (1. évfolyam, 27-52. szám)

1957-06-27 / 49. szám

4 "'k'ßCirlap 1957. JtfNIUS 27. CSÜTÖRTÖK Őrjárat a dabasi járás boltjaiban Megírtuk már, hogy a Pest megyei Kereskedelmi Fel­ügyelőség a dabasi járásban ellenőrzést tartott az italbol­tokban és a sütőipari válla­latnál. A további vizsgálat kiterjedt a járás valamennyi boltjára. A tapasztaltak szerint a vas- és edényboltokban hiánycik­ként a permetezőgép szerepel, noha — amint a vizsgálat megállapította — a boltveze­tők megrendeléseiket időben feladták a MEZŐSZÖV-nek. A vásárlók hiába keresik a közkedvelt és a talajvi­szonyoknak megfelelő „bu­dai" kapát, noha a VASÉRT ebből a cikkből megfelelő készlettel ren­delkezik. Ä mezőgazdasági kisgépek árusításával általában foglal­koznak, egyes helyeken a ke­reslet ellenére hiányzik az állványos kukoricadaráló, a magtakaró borona és eke. va­lamint a répavágó. Réagálic, növényvédőszerek általában megfelelő mennyiségben vásá­rolhatók; Kocsikenőcs mindenütt kap­ható, csak Dabason nem. Az ellenőrzés megállapította, hogy itt is volt a raktárban, csak éppen az elárusítók nem tud­tak róla. Ezért kellett a daba- siaknak két kilométert gyalo- golniok, ha bocsikenőcsöt akartak venni; Zománcedényáru az egész járás területén van, alu­míniumedényt viszont csak a Dabasi Földműves­szövetkezetben árusítottak, máshol hiányzott« örvendetes jelenség, hogy mosószappant korlátlanul le­het kapni, pipereszappant azonban csak egy-két boltban talált a bizottság; Hiányzott a fekete cipőkrém, a fogkrém, a különböző olajfestékek, gyertyák, tisztítószerek, baba­olajok és porfestékek; Nagy probléma a tüzelő- és az építőanyag-ellátás. Az ócsai Tüzép-telepen nincs se szén, se brikett, de hiányzik az alá­gyújtós, a tégla, a stukaturnád, ablakitoik és keret is. Dabason volt tűzifa és Szén, az építési anyagok viszont csaknem tel­jesen hiányoztak; Kiderült, hogy a járási Tüzép-telepek a 700 vagon tüzelő helyett csak 400 vagonnal voltak hajlandók átvenni az el­ső negyedévben, ezért van a hiány, A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy .milyen mennyiségben vannak elfekvő áruk. A sza­bad felvásárlásból származó rizs mennyisége a járás terü­letén 600 mázsa. Rendkívül drágán vásárolták: 25 és 27 forintért, és hanyagul tárol­ták. Dabason az 5. sz. bolt­ban 30 mázsa, a 4. sz. boltban pedig 10 mázsa romlásnak indult rizst raktároztak, A hatósági árak betartása körül sem volt minden rend­ben. így például az alsónémedi ruházati boltban az eladó az 59 forintos freskóinget 95 fo­rintért adta. A vizsgálat során a gyóni 1. sz. boltban 9 kiló romlott szafaládét, a bugyi üzletben 8 kg romlott virslit és szafalá- dét, a dabasi 1. sz. boltban 17 kilogramm ömlesztett sajtot, a •hernádi 3. sá. boltban pedig 315 kiló romlásnak indult nyá­ri szalámit találtak. Az ellenőrzés kiterjedt a földművesszövetkezetek fel­vásárló tevékenységére is. Ez nem kielégítő a járás terüle­tén. Döntő ok az, hogy a föld­művesszövetkezetek nem szer­vezték meg kellően a felvá­sárlást, a másik ok viszont, hogy a felvásárlási árak a napi piaci áraktól nagyon eltérnek. A hibák megszüntetésére a kereskedelmi felügyelő­ség felhívta a földművesszö­vetkezet járási központját, ahol erre ígéretet is tettek. A ráckevei vadoncok Ráckevén van az ország egyik legnagyobb gyümölcsfa- csemetekertje. Itt magról vetik a gyümölcsfákat, így nyerik a vadalanyt, vagy úgynevezett vadoncokat. amelyeket azután beoltanak, nemesítenek. A Földművelésügyi Minisztérium irányításával dolgozik a te­lep és igen sok állami gazdasá­got lát el vadalannyaL Ráckeve környéki gazdák is gyakran keresik fel a telepet, innen szerzik be a gyümölcs­facsemete szükségletüket. Eb­ben az évben igen nagy volt a kelendősége az alma-, cseresz­nye- és baracfcfának. Az utób­bi öt év alatt jóformán nem volt olyan nagy a parasztság kereslete gyümölcsfák iránt, mint az idén. Megrögzött részeg; vagy megrögzött tolvaj? Kucsera Józsefet 1956-ban lopásért két év és 3 hónapi börtönre ítélték. Idén január 24-én szabadult úgy, hogy a hátralevő büntetését elenged­ték. Alig volt szabadon pár napig, febiuár 3-án részegen betört az ócsai óvodába, ahon­nan 2500 forint értékű holmit vitt el. A betörést felfedezték, a lopott holmikat kukorica- kupacban elrejtve megtalálták. Kucserát újból letartóztatták, így került a Dabasi Járás­bíróság elé az ügy, ahol Kucserát betöréses lopásért 4 évi börtönre ítélték. Fellebbezés folytán a Pest megyei Bíróság elé került Kw- csera ügye, ahol az elsőfokú ítéletet megsemmisítették. Ha­tározatot hoztak, ebben utasí­tották a Dabasi Járásbírósá­got, hogy új tárgyalást tűzzön ki. Hallgassák meg az orvos­szakértőt, aki arról fog nyi­latkozni, hogy az ittasság mennyire korlátozza Kucserát cselekedeteiben. Rostás Gábor domonyi la­kos már 12-szer volt büntetve. Utolsó büntetéséből múlt év § Itt a piros, hol a piros? | Ez az eset 20 évvel ezelőtt 1 történt a szegedi bíróságon. I Akkoriban az országos vásáro f'kon és a hetipiacokon igen el­lj burjánzott az „itt a piros, hol | a piros” nevű hazárdjáték. Eh- ihez a játékhoz nem kellett | más. mint. három korong; ket- ! tő fehér, egy pedig piros volt. | A játék lényege az volt. hogy | a három korongot kézbe vét- ! ték, majd gyors mozdulattal I az asztalra dobták lapjával 1 felfelé és a játékosoknak el | kellett találni, hogy a hárem 1 közül hol rejtőzik a piros. Aki | eltalálta, az megnyerte a fel- ! tett összeget, ha vesztett, ak­ikor a pénz a .,bankár” zsebé- | be vándorolt. Az „itt a piros, |hol a piros” játék rendezője 1 egy-egy vásár alkalmával né- f ha két-három ló árával meg- ! gazdagodva illant eh 1 Amikor mér sok feljelentés | érkezett, a rendőrség üldözni 1 kezdte a jómadarakat és íöb- I bet közülük elfogtak.- I A bíró, aki ezeket az űgye- j két tárgyalta, a tárgyalás előtt i egy hónappal gyakorolni fcezd- : te a játékot; A végén olyan ; ügyességre tett szert, hogy a játékosoknál is jobban tudta j dobni a korongot. így követ- ! kezett el a tárgyalás, ahol a i vádlottat a bíró egy hónapra j ítélte. Utána így szólt hozzá* I — Szabadulása után jöjjön = ide vissza hozzám, mutassa Humor a tárgyalóteremben A tárgyalóteremben nemcsak a hangulat, hanem a be­rendezés is komor. Tiszteletet parancsol a bírói emelvény, nem szívderítő látvány a vádlottak padja sem. Bizony, itt több a sirás, az elkeseredés, a szorongás, mint a humor. Van persze olyan tárgyalás is, ahol a tragédiák mellett a komédia sem hiányzik. meg, hogyan megy es a já­ték? A vádlott, aki örült az eny­he ítéletnek, szabadulása után ígéretéhez híven megjelent a bírónál, megmutatta a játékot, utána játszani kezdtek. A bíró az első három dobás utón nyert. Utána két ízben vesz­tett. Miután, ismerte a játék technikáját, minden játszmát megnyert, úgyhogy az izzadó delikvensnek a végén egy fil­lér sem maradt a zsebében. — Ilyet még nem láttam! —• sóhajtott mélabúsan; A bíró ránézett és mosolyog­va válaszolt: — Na látja, a tárgyaláson pénzbüntetést nem szabtam ki, most ezt is behajtattam; A történethez tartozik, hogy a bíró az összeget befizette a városi szegényalap pénztárába és azt a rászorulóknak szét­osztották. Az összeg: 500 pen­gő volt; A terhelt A vádlottók padján ülőket általában úgy nevezik, hogy vádlott. Hivatalos nyelven azonban a nevük nem „vád­lott”, hanem „terhelt"; Idősebb falusi ember került a vádlottak: padjára. Felolvas­ták elölte a vádiratot, amely­ben az illetőt terheltként em­legették. A bíró megkérdezte tőle, bűnösnek érzi-e magát, A válasz így hangzott: — Teljes egészében úgy van, ahogy a vádiratban In van ír­va. De egy ellen tiltakozom — emelte fel a hangját —, én nem vagyok terhelt, én normá­lis vagyok. Az egész csalódom, visszamenőleg ükapámig, nor­mális volt. Még egy hasonló eset. Húsz­éves lány ügyét tárgyalta a bíróság. A tárgyalás megkez­dése után itt is felolvasták a vádiratot. A lány irult-pirult. Tőle is megkérdezték, bűnös­nek érzi-e magát? így vála­szolt: — Bizonyos fokig bűnös va­gyok, de amit a vádirat mond, abban nem. — Miben? — Kérem, én még lány va- i gyök, ón nem lehetek ter...helt, A tárgyi bizonyíték Falusi ügy. Legények vetél­kedése egy lányért. Az egyik vérmes legény a bál után it­tasan hazakíséri a lányt, út­közben erőszakoskodik vele. A lány sikolt, a többi legény a tett színhelyére érkezik, az erőezakoekodót jól elagyabu- gyáiják, aki végül bíróság elé kerül, A legény kihallgatása sokaiig tartott, faggatták, rész­ben tagadott, részben beismer­te tettét. Kihallgatása után az ajtóban álló hivatalsegédet utasította a tanácsvezető, hogy ' hívja be a tanúiként megidé­zett lányt. Az öreg hivatalsegéd, aki már több évtizedet töltött eg a bíróságokon, így szóit ki a fo­lyosóra: — Jöjjön be a tárgyi bizo­nyítók! *i Ezek azok az esetek, amikor a szigorú arcú bíró is elmoso­lyodik, sőt a bűn üldözője, az ügyész sem tud elrejteni egy- egy mosolyt, Ezek azonban csak ritkán' főridülnsk elő. A mosoly utána eltűnik és újból folytatódik a tárgyalás, amely- j nek végén érdeme szerint I büntetik meg vagy mentik fel ■ a vádlottat; Az utóbbi esetben a volt; vádlott nevet szívbőL.; iga-: zán.;; november 22-én szabadult. Felkereste Cseri Lászlót, a Do- monyi Községi Tanács titkárát, akitől azt kérte, hogy állítson ; ki részére munkakönyvét. Cse- i rí azt mondotta Rostásnak, ! hogy ez nem az ő hatáskörébe ; tartozik, forduljon az illetékes | osztályhoz. Rostás úgy vélte, ! hogy Cseri rosszindulatú vele j szemben és ezért amikor ez év ; március 15-én találkozott Cse- ! rivel, szidalmazni kezdte, majd ! rátámadt. Többen beavatkoz- I tak és ennek volt köszönhető. I hogy Cserit nem tudta súlyo- I san bántalmazni; A Gödöllői Járásbíróság I Rostás Gábort — immár tizen- í harmadszor '•— hatósági közeg [ elleni erőszak miatt kétévi l börtönre ítélte. Jövő év márciusában lesz új telefonkönyv A jelenleg érvényes távbeszélő névsor adatainak körülbelül negy- | ven százaléka nem helytálló. Az ; elmúlt Időkben ugyanis több tíz­ezer előfizető száma változott meg. Ezért a posta új telefonkönyv szerkesztését határozta el. Az új névsor kiadását a jövő év január­jára tervezték. Ez az Időpont azonban a papírellátás, nehézségei miatt eltolódik. A fővárosi és a vi­déki névsorokhoz ugyanis 156 ton­na papírra van szükség, s ezt a mennyiséget csak később kapják meg. így az új telefonkönyv ja­nuár helyett márciusban készül el. A szerkesztési munkákat, az elő­fizetők értesítését azonban július végén — augusztus elején megkez­di a posta. rr.sr sitcrr.i ^CMap RÁDIÓMŰSORA | Mm 1-től július 7-ig állandó mosorszamok: 2 5 Kossuth-rádió: 4.30-8.00-ig: Zenés műsor. Közben: 4.35: Hír- = =j összefoglaló. — 5.00: Falurádió. — 6.30: Pillanatfelvétel. — 7.00: I I Hírek. — Időjárásjelentés. - 7.45: Naptár. — 8.00: Müsorismerte- § | tés. — 8.03: Technikai szünet. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjá- | § rásjelentés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásje- | s lentés. - 16.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 20.00: Esti krónika. I i Időjárásjelentés. - 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Hírek; | i Időjárásjelentés. — 0.40: Himnusz. Utána: vízjelzőszolgálat. Petőfi-rádió: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Torna, | = — 6.55: Színházak és mozik műsora. — 7.40: Falurádió. — 8.00: = i Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárásjelentés és vízállásjelentés. = | — 19.00: Hírek. - 21.00: Hírek, - 23.00: Műsorzárás. piHnMiniiiimtfiiflMHtuiHnitiiniitmimtiiniHiiiimiHiiHiiHwutmiiHiiiiiiiiiiiiiMiitiiiiiiiuiiwiiHiiMiiHiiiHmiiiiiiiiHiiiimHu HÉTFŐ, JULIUS U Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. - 9.00: A Gyermek- rádió műsora. - 9.20: Filmzene. - 9.40: Hangszeres táncok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szíve­sen hallgattuk. - 12.10: Népdalcso- kor, — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.10: Heti zenés kalendárium. — 14.10: Hétfőtől hétfőig. Mit hallunk az Ifjúsági Rádióban? — 14.30: Bö­göly. Ifjúsági rádiójáték. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. - 15.40: Népszerű operettdalok. — 16.10: Részletek Ránki György a Csendháborító c. daljáték zenéjé­ből. - 16.40: Versek. - 16.50: A Vándor-kórus énekel. — 17.15: If­júsági őrjárat. — 17.30: Tánczene. — 18.10: 50 este — 50 népdal. ­18.20: Szórakoztató muzsika. — 18.45: A VIII. kerületi kommunis­ták az újjáépítésről. — 19.00: Rész­letek Suppé: Boccaccio és Szép Galathea c. operettjéből. — 19.45: Sporthíradó. — 20.25: Jó éjszakát gyerekek. - 20.30: Aranysárkány. Rádiódráma. — 22.20: Közvetítés Párizsból, a Nemzetközi Zenei Veseny döntőiéről. Petőfi-rádió: 14.20: Bolgár kó­rusok énekelnek. — 14.40: Zene­kari hangverseny. — 15.40: Szőnyi Sándor: Dunántúli cukrászinas. Regényrészlet. — 16.00: Fúvóshang­verseny. - 16.30: Külpolitikai ka­lauz. — 16.40: Tánczene. - 17.28: Mozart-dalok. — 17.50: Hermann Hesse verseiből. — 18.00: Előadás Vivaldiról. — 19.05: Az If júságl Rá­dió francia nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar nóták, verbunkosok. — 20.00: Művészlemezek. — 21.05: Tánczene. - 21.40: Láttuk, hallot­tuk, olvastuk... - 22.00: Részletek Csajkovszkij Pique Dame című operájából. KEDD, JULIUS 8. Kossuth-rádió: 8.10: A mátészal­kai cigányzenekar játszik. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.10: Lá­nyok, asszonyok. — 10.20: Hacsa­turján: Gajarte - I. szvit. — 11.00: Sípos Gyula költeményeiből rész­letek. - 11.20: Ajándékműsor há­ziasszonyoknak és nagymamák­nak. — 12.10: Könnyű zene délidő­ben. — 13.00: író a .mikrofon előtt: Gellért Oszkár. - 13.10: Opera­részletek. — 14.00: Vidám melódiák. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. *- 15.10: Mezei csokor. Népművé­szek és falusi együttesek műsora. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.50: Az NDK-rádió ajándékle- mezel. - 17.15: A nőorvos és az asszony. Beszélgetés az abortusz- törvényről. - 17.30: Szív küldi szív­nek szívesen. - 18.10: Véleményt kérünk. - 18.30: Bűvölő ritmusok. — 18.45: Ha rajtunk múlna,.« Ri­portműsor. — 19.00: Mozart: D-dur szimfónia. - 19.30: Magyar nó­ták. - 20.20: Jő éjszakát gyerekek. — 20.27: Puskin: A lövés. Elbeszé­lés. 20.52: A búzamezőkről jelent­jük. - 20.57: Tánczene. — 21.45: Gyermeknevelés. Levelekre vála­szolunk. — 22.15: Népszerű hang­verseny. — 23.10: Zenekari hang­verseny. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Glazunov: Szvit vonósnégyesre. — 14.58: Ope­rettrészletek. — 15.35: Ukrán nép­mese: A sárkányelő Cirill. — 15.50: Nemzetközi kérdések, — 16.00: Operahangverseny. - 16.50: Emile Zola: A kovács. — 17.01: Frankié Laine énekel, a Melachrfno-zene- kar játszik. — 17.30: Az ókori val­lások és a kereszténység, n. A rádió nyári szabadegyeteme, — 18.00: Fúvószenekaraink műsorából, 18.35: Rácz Zoltán gordonkázlk, Blaha Márta zongorázik. - 19,05: Az Ifjúsági Rádió orosz nyelvtan- folyama. — 19.05: Operaáriák. — 19.45: Műszaki krónika. — 20.00: Nyilvános kamarahangverseny a stúdióból. - Versek. - 21.40: Ka­rinthy verseiből. — 22.00: Magyar népi muzsika. — 22.30: Éji zeng, SZERDA. JULIUS S> Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: A rádió nyári szabadegyeteme. Az ókori vallások és a kereszténység. II. - 9.30: Népi együttesek műsorából. — 10.10: A földrengések szigete. A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Zimmermann: Gyermekszvit. — 10.45: Kincskeresők. Daljáték. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lá­nyok, asszonyok. - 13.10: Részletek Nádor Mihály: Babavásár című operettjéből. - 13.40: Gergely Sán­dor két karcolata. — 14.00: Bura Pál és zenekara játszik. — 14.45: Két tenger titka. Grigorlj Adamov regényét ismerteti Árvay János. — 15.05: Ifjúsági világhiradő. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. •» 15.45: Túrán László zongorázik. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Egy hír a mikroszkóp alatt. - 17.15: Bartók: Cantata pro­fana. Ismertetés. — 18.10: 50 este • 50 népdal. — 18.20: Garibaldi-ha­gyományok nyomában Bács-Kls- kun megyében. - 18.40: Közgazda­sági negyedóra. — 18.55: Közvetítés a belgrádi jazz-fesztiválről. — 20.23: Jó éjszakát gyerekek. - 20.30. Brahms: Szerelmi dalkeringők. - 20.45: Munkás hétköznapok. - 21.43: Részletek a Csárdáskirálynő cimö operettből. - 22.20: Bach: A fuga művészete. - 23.18: Régi magyar dalok és táncok. - 0.10: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. - 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stú­diónk jelentkezik. — 16.00: Köny- ! nyű muzsika. - 16.30: Operakóru- | sok. — 16.50: Ö, úttörők, ti úttö- 1 rök. Walt Whitmann verse. - 17.00: Aiándékhangverseny könnyűipari dolgozóknak. - 18.20: Hunyadi Jó­zsef: Hollós vitéz. Regényismerte­tés. - 18.50: Nyári dalok. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió francia nyelv- tanfolyama. - 19.15: Mindig mo­solyogva. Hanglemezek. — 19.45: Sporthiradó. - 20.00: Kamarazene.- 21.05: Pesten és Budán. Könnyű zene. - 21.50: Mi igy látjuk. Szín­házi esték. — 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK. JULIUS 4. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű me­lódiák. - 8.40: Kórusok. - 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.03: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Nagy találkozás. Részlet Feucht- wanger: Rókák a szőlőben című regényéből. - 10.35: Dalok. - 11.00: Gyöngyszemek a világirodalom nagy költőinek és zeneszerzőinek alkotásaiból. - 11.20: Verbunkosok, magyar nóták. - 12.10: Operarész­letek. - 13.00: Könyvismertetés. Heltai Gáspár válogatott írásai.- 13.15: Népszerű zenekari muzsi­ka. — 13.50: Magyar dalok Párizs­ban. Irodalmi níiűsor. - ,14.35: Mon­teverdi kórusmuvészete' Ismerte­tés. - 15.15: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 16.10: Zöld erdőben, zöld mezőben ... Népdalcsokor. — 17.00: Bemutatjuk Moos Jánost. Pászt Róbert írása. — 17.10: Petőfi és a zene. Előadás. — 18.15: A moszkvai rádió esztrádzenekarának műsora.- 18.45: Újabban felfedezett elemi részecskék. Előadás. — 19.00: Köz­vetítés a Madách Színházból. Ege­rek és emberek. — Közben: 20.20: Jő éjszakát gyerekek. — 22.15: Já­róka Sándor és zenekara játszik, — 22.30: Emberek között. Boldizsár Iván tollrajzai. - 22.40: Kamara­zene. — 23.40: Tánczene, — 0.10: Verbunkosok. Petőfi-rádió: 14.20: Operaáriák. — 14.50: Fúvósindulók. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: A nemzetközi zenei versenyen részvevő fiatal magyar zongoramű­vészek hangversenye. - 15.55: In­dulók, keringők, polkák. — 16.12: Fúvószene. - 16.20: Ifjúsági műsor. — 17.10: Emlékezés Garibaldira. ­17.30: Operett- és filmzene. - 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — S3..10: Kórusok. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió orosz nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar nóták. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Népek zené­je. - 20.38: Csemberdzsl: Gyermek- szvit. - 21.05: A mikrofon előtt Lendvay Andor. Zenés beszélgetés. — 21.50: Uj magyar találmányok. — 22.00: Operarészletek. — 22.45: Román népballadák. PÉNTEK, JULIUS 5. Kossuth-rádió: 8.10: Klasszikus operettek. - 3.50: Fátyol József klarinétozlk, Lakatos Lajos cim- balmozik. - 9.10: Zenekari hang­verseny. — 10.10: Mesedélelött az óvodában. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Béklyóban. Vereszájev el­beszélése. - 11.30: Frid Géza zon­gorázik. — 12.10: Tánczene. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: XXX. századi nótaszerzők da­laiból. - 14.00: Úttörő-híradó. ­14.20: Balettrészletek operákból. - 14.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. - 15.40: Keresztessy Hédi énekel. - 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: Az újjáalakult MSZT. - 17.00: Válasz a hallgatók kérdései­re. Zenerajongók. - 18.10: 50 este — 50 népdal. - 18.20: Az Oszipov­együttes műsorából. — 18.40: Az ifjúság fóruma. — 19.00: A rádió énekkara énekel. - 19.30: Filmze­ne. — 20.25: Jó éjszakát gyerekek. — 20.30: Sportkabaré. — 20.58: A búzamezőkről jelentjük. - 21.03: Zenekari muzsika. — 23.07: Könnyű zene. — 23.30: Operarészletek, — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Hanglemezek. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Népek reménysége. Garibal­di alakja a kortárs irodalomban. — 16.00: Fúvószene. - 16.15: Kóru­sok. - 16.40: Tiszta szívvel. Ifjúsá­gi műsor. - 17.00: Székely és dél­szláv népdalok. — 17.30: Szól a kakas. Barta Lajos elbeszélése. — 18.00: Offenbach: Orfeusz az alvi­lágban. — 19.05: Tánczene. — 19.45: Verdi leveleiből. Ismertetés. — 20.00: Mascagni: Parasztbecsület, Leoncavallo: Bajazzók. Ismertetés. — 21.05: Tánczene. - 21.20: Külpo­litikai kérdésekre válaszolunk. — 21.30: Osztrák, skót és lengyel nép­dalok. — 22.00: Operettmuzsika. SZOMBAT. JULIUS 6, Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: A Gyermek­rádió műsora. — 9.40: Svéd szóra­koztató zene. — 10.10: Részletek Kemény Egon Hatvani diákjai és Komáromi farsang című rádiódal- játékaiból. — ll.oo: Lev Tolsztoj: A hodinkai népünnepély. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallga­tóinak hangversenye. — 12.10: Ci­gányzene. — 13.00: Mi van a köny­vesboltokban? — 13.10: Művész-le­mezek. - 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Boccherini: Gor­donkaverseny. - 15.00: „Várj meg holló ;. .” Szerelmi dalok. - 15.25: Kórusaink életéből. — 15.45: A nemzetközi munkásmozgalom idő­szerű kérdései. — 16.10: Ismertet­jük mai és holnani műsorunkat. — 16.15: Wilhelm Backhaus zon­gorázik. — 16.55: Versek a kedves­hez: Annához*. — 17.10: Zenés hét­vége. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. - 18.45: Riportműsor. — 19.00: Mozart operáiból. - 19.35: Népzene. — 20.20: Jó éjszakát gye­rekek. — 20.27: Nem mindenki Ro­meo. Vidám történet. — 21.45: Sporthíradó. — 22.15: Táncoljunk! — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. — 15.00: Kamarazene. — 15.25: Horgászok ötperce. — 15.30: Köz­vetítés a debreceni Csokonai Szín­házból: Tacskó. — Közben: 17.18: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.10: Glazunov: Hangversenyke­ringő. - 18.20: Lányok, asszonyok... — 18.40: Rösler Endre Kossuth-dí- jas kiváló művész énekeL — 19.05: Helyszín! közvetítés Bécsből, a Vienna-Vasas Középeurópai Kupa labdarúgó-mérkőzésről, valamint a Népstadionból, az MTK—Rapid Középeurópai Kupa labdarúgó- mérkőzésről. — 19.40: A szovjet építőipar új eredményei. Beszél­getés. — 20.00: Heti hangverseny- kalauz. 21.05: Strauss: Salome. Opera egy felvonásban. VASABNAP. JULIUS 7. Kossuth-rádió: 8.10: Nyers Re­zgőnek, a SZÖVOSZ elnökének köszöntője a nemzetközi szövet­kezeti nap alkalmából. — 8.20: Földművesszövetkezeti népi zene­karok műsorából. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Könnyű zene. — 10.45: Os­car Wilde: A boldog királyfi. A mesét rádióra alkalmazta Ács Kató. — 11.30: Operettrészletek. - 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. Dézsán László írása. - 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Hangos naptár. — 14.00: Zenekari hangver­seny. — 15.15: Hét nap a külpoliti­kában. — 15.30: A műsort összeál­lította Dutka Ákos. — 16.30: Hang­lemezek közkívánatra. — 16.57 • Műsorismertetés. - 17.10: Kincses kalendárium. - 13.00: A rádió tánc­zenekara játszik. — 18.30: Sport- közvetítés. — 18.43: örökszép me­lódiák. - 19.35: Keringők Johanr Strauss műveiből. — 20.10: Köznap1 dolgokról. - 20.20: Jó éjszakái gyerekek. — 20.25: Puskin—Rimsz- kij-Korszakov: Az aranykakas. - 22.10: A vasárnap sportja. Toto. - 22.30: A fővárosi népi zenekar ját­szik Kozák Gábor József vezetésé­vel. — 23.00: Könnyű melódiák. 23.40: Auric: Szonáta. - 0.10: Tánc­zene. Petőfi-rádió: 8.00: Orgonamuzsi­ka. — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Köny nyű dalok. — 9.30: Kispajtásof hanglemeztára. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: „Az ope raszerkesztö postájából” .;, 12.30: Lírai házipatika. Zenés, ver ses paródia a rádió műsorairól. - 13.15: Művészlemezek. - 14.15: Operettrészletek. - 14.55: Népsze­rű operahangverseny. — 16.00: Va- rázstoll. Részletek Victor Huge verses játékából. — 16.45: „A rózsa lelke”. Zenés emlékezés Ni. zsinszkijre. — 17.45: Zenekari hang verseny. — 19.00: Tánczene. 19.55: Fischer Annie kétszeres Kos. suth-díjas kiváló művész zongorá zik. - 20.50: Csillagocska. Verses, zenés műsor. — 21.10: Szép esti mtr zslka. - 22.00: Toki Horváth Gyű; la és zenekara játszik. - 22.30: Lu1 toslawski: Concerto. (A műsorváltoztatás jogát a rá* dió fenntartja.) Nem kapott munkakönyvét, megverte a tanácstitkárt

Next

/
Oldalképek
Tartalom