Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-01 / 1. szám
A nemzetközi szolidaritás jegyében Bajban ismerni meg az igaz barátot; e mondás mély bölcsességére napnál fényesebben mutatott rá az elmúlt év őszének tragikus történelmi leckéje. A szovjet nép októberben a legszörnyűbbtől mentett meg bennünket, amelybe népünk történelme során valaha is került. Az áruló Nagy Imre néhánynapos uralma, a hazánk biztonságának alapját képező varsói szerződés önkényes felbontása, a mi helyzetünkben teljesen irreális semlegességi elv meghirdetése — és mindennek betetőzésére fegyveres beavatkozásra való felhívás a szovjet csapatok ellen, hazánknak a szocialista táborból való kiválásához, a kapitalista restaurációhoz, s végső fokon a harmadik világháborúhoz vezetett volna. Hogy nem így történt, azt szovjet barátainknak köszönhetjük. Országunk súlyos belső helyzete a fegyveres támogatáson kívül ezekben a napokban sürgős politikai és gazdasági segítséget igényelt. Barátaink, a szocialista népek egyiket sem tagadták meg tőlünk. Az ellenforradalom fegyveres bandáinak szétverése után értékes segítséget, biztonságot nyújtott számunkra a testvéri országok ideológiai támogatása, a röpcédulákkal dobálózó, sztrájkra, gyilkosságokra és tüntetésekre uszító ellenséggel szemben. Abban az ideológiai zűrzavarban, a párt demoralizálá- sának súlyos korszakában nagymértékben elősegítette tisztánlátásunkat a baráti országok kommunista pártjainak egyértelmű, világos értékelése a magyarországi eseményekről. Az utcai harc, az eszmei zűrzavar, a párt teljes felbomlása, a hónapokig tartó sztrájk súlyos gazdasági bajokat okozott. A helyzet nagyméretű munkanélküliség, áram- és energiahiány, sőt infláció veszélyét vetítette elénk. S mi történt? Még ropogtak a fegyverek Budapest utcáin, amikor már megérkezett hozzánk a testvéri országok segítsége. Sebesültjeinknek gyógyszert, konzervált vért, károsultjainknak ruhaneműt, élelmet, gazdasági vérkeringésünk megindításához szenet, kőolajat, építőanyagot, fát, vasércet, textilárut küldtek. Csupán január elsejéig 700 millió forint értékű kormánysegélyt kaptunk, mintegy tízszeresét annak az értéknek, amellyel a nyugati országok velünkérző dolgozói siettek segítségünkre. Ebben az évben pedig még jelentősebb megállapodások születtek kormányaink körött. Mint ismeretes, a szovjet kormány 200 millió rubeles hitelt nyújt részünkre, szabad valutában. Hasonló módon támogat bennünket az egész szocialista tábor- a 600 milliós Kínától a kis Albániáig. Lobognak a vörös zászlók, emlékeztetve színükkel a vérre, emlékeztetve arra, hogy egy nagy nép fiai másodszor áldozták életüket azért, hogv szabadon loboghassanak hazánkban a vörös és nemzetiszínű zászlók május elsején. Zavarosan folynak a vizek Jordániában Kis hírek a nagyvilágból Eredménytelenül végződött Macusita japán megbízott londoni tárgyalása. Mint mondotta, az angolok nem mondanak le a Karácsony-szigeteken tervezett kísérleti robbantásokról. • A japán—amerikai egyezni!: nj ek felülvizsgálását követeli a japán közvélemény. A követelést tartalmazó ívet a japán értelmiségnek eddig több mint 700 neves képviselője írta alá. Ismét megélénkült a csang- kajsekista bandák tevékenysége Burma és Thaiföld határán. A burmai sajtó követeli, hogy távolítsák el a banditákat. • Korbácsütésre és kilenchó- napi börtönre ítéltek egy délafrikai fehér farmert, aki kínvallatásnak vetette alá néger alkalmazottját. * A Szuezi-csatorna lezárása több mint nyolcmillió dollár Üzemanyag-többletkiadást okozott az amerikai tengeré- | széknek. | * Amerikai demokratapárti | képviselő kijelentette, lehetsé-1 ges, hogy Dulles kiilügymi-1 niszter egészségi állapota miatt | lemond. * i Moszkvában bemutatták a | magyar kormány- és pártkül-1 döttség szovjetunióbeli látó- \ gatásáról készült filmet. Macmülan ideiglenes válasza Bulganyinnak Macmillan brit miniszterelnök ideiglenes választ küldött Bul- ganyin szovjet miniszterelnöknek, a múlt héten hozzá intézett levelére. Macmillan válaszában közli, hogy miután a hozzá intézett levélben felvetett kérdések gondos tanulmányozást igényelnek, ezért alaposabb tanulmányozás után további választ intéz Bulganyin- hoz. Arra a kérdésre, amelyet a moszkvai utazás időpontjára vonatkozóan intéztek Macmil- lanhez az alsóház keddi ülésén, a miniszterelnök a gondos előkészítésre hivatkozva kitérő választ adott. Félbeszakadt a Montesi-per tárgyalása A velencei bíróság kedden váratlan döntéssel félbeszakította és gyaíkorlatilag lezárta a Montesi-per tárgyalását. A tárgyalást ugyan május második felében tovább folytatják, de már csaknem bizonyos, hogy nem hallgatnak ki újabb tanúkat, hanem csupán az ügyvédek szólalnak fel, majd néhány nap múlva meghozzák az ítéletet. A lapkommentárok biztosra veszik, hogy a bíróság Piero Piccionit, Montagnat és Politot „bizonyítékaik hiánya“ miatt felmenti az ügyész által emelt vádak alól, CSAKNEM HÁROM HETE tartják izgalomban a világ közvéleményét a Jordániában lezajló események. Ebben a kicsiny, alig másfél millió lakost számláló országban az utóbbi hetekben kormányokat buktattak meg, egymást érték a sztrájkok, politikai tüntetések, s a diplomáciai manőverezéseik. A jelenlegi zűrzavart a Nabulszi-kormány lemondása idézte elő. Husszein jordániai király és a Nabulszi-kormány körött ugyanis éles ellentétek merültek fel. A király azt akarta, hogy miniszterelnöke hívja meg Jordániába Rt- chardsot, Eisenhower középkeleti különmegbizottját. Richards ebben az időben a Közép-Keleten utazgatott, hogy személyesen győzze meg az égyes politikusaikat az Ei- senhoioer-doktrina egyedül üdvözítő voltáról. Nabulszi kereken megtagadta őfelsége parancsát. Annál is inkább, mert elítélte Husszein amerikai orientációját, s ehelyett az arab világ egységének megszilárdítását viselte szívén. Az országban nagy népszerűségnek örvendő miniszterelnök az arab országok politikai, gazdasági és katonai föderációjának híve volt és a Szovjetunióval való baráti kapcsolatok megteremtésén fáradozott. Az eredmény? Nabulszi- nak távoznia kellett. A jordániai nép azonban nem nézte tétlenül a Husz- szeim—Nabulszi párviadalt, hanem akcióba lépett. Országszerte hatalmas arányú sztrájkokkal és tüntetésekkel nyilvánította ki véleményét: nem ért egyet Husszeinnel és 'követeli a lemondott kormány 'visszaállítását. A királyt a közvélemény nyomása meghátrálásra kényszerítette. Uj kormány alakult, amelyben Nabulszi lett a külügyminiszter. Ezzel a jordániai viszály első fejezete látszólag lezárult. A király azonban ellenoffenzí- vába kezdett az ország baloldali erői ellen. Katonai puccs szervezésével megvádolták és leváltották a hadsereg vezérkari főnökét. Országszerte leváltották, vagy bebörtönözték a Nabulszi politikáját 'támogató politikusokat, katonatiszteket. A fontosabb objektumokat megszállta a katonaság, bevezették az ostromállapotot és a kimenési tilalmat. A király bosszúja Nabulszit sem kímélte, s letartóztatási parancsot adott ki ellene. A katonai diktatúra bevezetésével „Jordánia a külvilágtól elszigetelt katonai fegyvertárrá vált” — írja a MEN közép-keleti hírügynökség. HAMIS LENNE A JORDÁNIÁRÓL ADOTT KÉP, ha nem szólnánk azokról az imperialista mesterkedésekről, amelyeknek nem kismértékben köszönhető a jordániai válság. Ismeretes, hogy Jordánia az elmúlt években sikeres harcot folytatott az angolok ellen, akik mindenáron a bagdadi paktumba akarták kényszeríteni ezt a kis országot. Glubb pasának — az Arab Légió egykori hírhedt vezetőjének — menesztése és Templer angol tábornok jordániai kudarca ékesszóló bizonyítékai voltak a jordániai nép függetlenségi törekvésének. Nabulszi népszerűségének oka elsősorban az volt, hogy az ő nevéhez fűződik az angol—jordániai szerződés felmondása és a jordániai angol támaszpontok felszámolása. Jellemző, hogy mindaddig, amíg az angolellenesség jelszava volt napirenden Jordániában, az Egyesült Államok csak a kulisszák mögött szólt belé a közép-keleti játszmába. Az Eisenhower- doktrina meghirdetése után azonban Washington is nyíltam a porondra lépett. Még a nyugati sajtó is elismeri, hogy Washingtonnak nem kis szerepe volt a Nabulszi-kormány megbuktatásában. Vajon mi másr feladata lett volna annak a negyven, újságírónak álcázott amerikainak, akik a király udvarában lebzselnek. Szerepük nem lehet kétséges, mivel ézeík az álriporterek — mint az angol sajtó elismeri A Kkricfúó Unt Urna»e« TERRA A 33/57 — nagy gyakorlattal rendelkeznek kormányellenes ősz* szeesküvések megszervezésé* ben. De az sem kétséges, hogy a 6. amerikai flotta felvonultatása Jordánia közelében nem látványossági okokból történt! AZ ANGOL SAJTÓ nem titkolja nosztalgiáját a jordániai események s Washington aktív közép-keleti tevékenysége piiatt. A News Chronicle ammani tudósítója így összegezi tapasztalatait: „Az erőszakos összecsapás első fordulóját úgy látszik: Husszein király nyerte meg, legalábbis megmutatta, hogy pillanatnyilag kezében van a hatalom. De mindenki kérdezi. vajon mi történik holnap?“ Egy bizonyos, hogy a jordániai néppel együttérző arab világ elítéli a nyugati imperialista összeesküvést. Szíriában, Szaud-Arábiában és Egyiptomban népes tömeg- gyűléseket tartanak. A tömeggyűléseken hozott határozatok nyíltan felszólítják az Egyesült Államokat: „El a kezekkel Jordániától!“ Sz. L Legúíabb jordániai híreink Rifai jordániai miniszterei- nőkhelyettes és külügyminiszter hétfői sajtóértekezletén kijelentette: „A jelenlegi kormány nem szándékszik meghívni James Richards küldöttségét. Nem szándékszik követelni a szíriai csapatoknak Jordánia területéről való kivonását sem”. ★ „Meg nem határozott ideig tartó hadgyakorlatra” Beirut libanoni kikötőbe érkezett az amerikai 6. flotta. QlaqijüUág “KEPÉKBEin Nem mese-12 találatról! A 16. fogadási héten a 12 talá- latos szelvény 459951 forintot nyert. A 17. fogadási héten a 12 találatos szelvény több mint félmillió forintot nyert. TOTÓUÉK, 3,30-ÉRT SOKAT NYERHET! „Póni-motor” Bonn utcáin. A szuezi agresszió következtében megbénult hajóforgalom hónapok óta tartó súlyos benzinhiányt okozott Nyugat-Európában. A képünkön látható jármű- tulajdonos „egylőerős póni-motorral” segített magán Milanóban megnyílt a XXXV. Nemzetközi Arumintavásár, amelyen 45 ország 13 500 kiállítója között részt vesz a Magyar Népköz- társaság is, ízléses textil, cipő és műanyag áruival. Az eddig kötött üzletek a magyar iparcikkek versenyképességéről tanúskodnak. Képünkön: a kiállítás főpavilonja Vetik a rizst a Kínai Népköztársaság Csekiang tartományában. A 600 milliós kínai nép ma már csak mint rossz álomra emlékezik a Kuomintang-korszak milliókat sújtó éhínségeire, arra az időre, amikor a „hogy vagy?” kérdés Kínában így hangzott: „ettél-e már ma?” A szovjet ipar születő óriása: az Irkutszki Vízierőmű. Az erőmű építői szocialista vers enyt indítottak az Októberi Forradalom 40. évfordulója tiszteletére. Vállalták, hogy h atáridö előtt befejezik évi elő irányzatukat és mar ebben az évben üzembehelyeznek négy agregátort. A két első üzembehelyezett agregátor már kifog ástalanul működik 1957. MÁJUS 1. er.sr MEGYE i^Cirlap Munkások! Elvtársak! Őrizzük és erősítsük a párt és a munkásosztály egységét! *