Pest Megyei Hirlap, 1957. május (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-01 / 1. szám
”'bC í rí tip 1957. MÄJUS 1, A Magyar Szabadságharcos Szövetség országos központjában 1956. december 28-án ösz- Bzegyűlt a munkásmozgalom régi harcosainak egy csoportja. Az akkori helyzet és a további feladatok megvitatása után a gyűlés nagy lelkesedéssel hozta meg határozatát, melv a forradalmi munkásmozgalom kommunista harcosainak politikai és kulturális társadalmi egyesülését, az MSZHSZ Táncsics Mihály körét megala- kultnak jelentette ki. A kör hivatalosan december végén alakult meg, de előzményei és szervezése sokkal előbbre nyúlnak vissza. A munkásmozgalom régi harcosainak — az egykori Illegális mozgalom közkatonáinak, a spanyolországi polgár- háború volt magyar önkénteseinek. a második világháború magyar partizánjainak és ellenállóinak többsége régen rádöbbent az október előtti vezetés hibáira és torzításaira és kemény harcot vívott a párt és az országvezetés marxi-lenini tisztaságáért. E régi harcosokban már egy évvel ezelőtt megérett a terv, hogy a párt és a kormány megsegítésére pártszerű vitafórumot hozzanak létre és ennek keretében összegyűjtsék és köz- kinccsé tegyék a munkásmozgalmi harcokban, a pártépítésben. a gazdasági és politikai munkában szerzett sok évtizedes tapasztalatokat. A Táncsics Kör a Petőfi Körrel ellentétben, nem a hi- b#k üres kiteregetésével foglalkozik, hanem ha feltárja a hibákat, a viták során megoldást is keres az égető és életünket átalakító kérdésekre. A Táncsics Kör tehát semmiképpen sem nevezhető a Petőfi Kör „jogutódjának'’. A Petőfi Körrel ellentétben a Táncsics Kör nem az „utcára viszi" a bírálatot, nem tömeggyűléseken tárgyalja az időszerű elvi és gyakorlati kérdéseket, hanem zárt körben, a legjobb szakemberek, a szocializmus kipróbált híveinek bevonásá! QAzuj céttila: Tavasz van! Gyönyörű! Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne. Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattansd ki a szíved, elő a rügyekkel — § A mi tüdőnkből száll ki a 1 tavaszi szél! a xxoooooooooo oooooooo-sí MÁJUS 1 ÜNNEPE EGY ÖLASZ KAZAMATÁBAN... A világ leghosszabb alagútja Az a tizenkét hágó, amely Olaszországot Franciaországgal és Svájccal az Alpeseken át összeköti, oly magas fekvésű, hogy csak májustól októberig használható biztonsággal. így azután az egyre növekvő autóforgalom télen csak nehezen, nagy kerülővel bonyolítható le Franciaország és Olaszország között. Ezért már régebben felvetődött az a gondolat, hogy a Mont Blanc alatt alagutat kell építeni. Miután az olasz parlament már 1955- ben törvényben biztosította az alagút építéséhez szükséges Olaszországra eső költségeket, ez év januárjában a francia parlament is megszavazta a Mont Blanc 4810 méteres csúcsa alá tervezett 11 900 méter hosszú és 8 méter széles közúti alagút építését. A tervezett alagút Franciaország, Olaszország és Svájc határainak közelében rövidíti meg az utat. Az alagút bejárata Chamonix francia magaslati üdülőhelynél kezdődik, 1200 méter magasságban és Entre- ves olasz falu közelében 1380 méter magasságban végződik. Az építéshez mintegy 5000 építőipari munkás lát hozzá még ebben az évben és a tervek szerint már 1960-ban be is fejezik az alagút építését, — 1920-ban történt — kezdi elbeszélését Kardos József elvtárs, egy 1919-es vöröskatona — amikor a magyarországi fehérterror elől Olaszországba emigráltunk. Soha nem felejtem el, milyen szeretettel fogadtak bennünket az olasz elvtársak. Minden magyar kommunista egy hónapig az olasz párt vendége volt. Egész Olaszország forrongott akkor. Az utcákon kommunista tüntetések zajlottak le és visszaemlékszem az „Avanti” egyik áprilisi vezércikkére, amelyben fölveti a kérdést, hogy kikiáltsák-e május elsején Felső-Olaszországban a Tanácsköztársaságot? Büszkén jártuk az utcákat, részt vettünk tüntetésekben, agitáltunk és nem sokat hederítettünk a züllött külsejű fe- keteinges csoportokra, amelyek verekedést provokálva, megzavarták fölvonulásainkat .; i Ma már mindenki tudja: ezek a feketeingesek Mussolini hordái, a fasiszták előfutárai voltak. Bolognában volt Hevesi Gyula elvtárs, Szamuely Tibor özvegye, Komját Aladár és felesége, Kun Béláné és még sok más drága elvtárs, A legforróbb elvtársi szeretet fűzte őket össze és különösen a nagyszerű költőre, Komját Aladárra emlékszem vissza, aki még apró-cseprő ügyünket is elintézte. — Mi csak néhány napig élveztük a párt vendégszeretetét, hiszen az olasz munkások keserves líráiról volt szó — és munkába álltunk a casa- leccioi Fiat-gyárban. Jókedvűen, vígan dolgoztunk, de örömünk nem tartott soká, mert hamarosan beidéztek engem és még két másik elvtársat a bolognai prefektúrára. Minden ok és indok nélkül belöktek bennünket két rab- szállító autóba és néhány óra múlva egy szörnyen sivár, várszerű, omladozó épület udvarán álltunk meg. Csak akkor tudtuk meg, hogy hol vagyunk, amikor egy földalatti nyirkos legembe értünk. Ott közölte velünk egy olasz rab, hogy ez egy régi középkori várbörtön és rabszokás szerint mindjárt hozzá tette: innen nem kerülünk ki élve, de ha igen, egészségesen aligha. A nedves, penészes falak között tüdővészt kap mindenki. Teltek-múltak a napok az undorító patkányokkal teli dohos helyiségben, de egyszer sem hallgattak ki bennünket és enni is vajmi keveset kaptunk. No, ennek fele se tréfa — gondoltuk — már április 30-a van, mi az ördögöt csinálnak ezek velünk? Valamit tenni kell! — Nem nézhetjük tovább, hogy egyszerűen elpusztítsanak, mert úgy látszik, valóban erről van SZÓ ; s s >— Elhatároztuk, hogy másnap, 1-én hajnaltól kezdve minden órában elénekeljük az In- ternacionálét és másodikétól pedig éhségsztrájkot folytatunk. így is történt, már ami az első részt illeti — mert éhségsztrájkra már nem került sor. No de ne vágjunk a dolgok elé. — Alig aludtunk egykét órát — folytatta Kardos elvtárs — izgatottan vártuk a pirkadást és amikor a börtön piciny ablakán bevilágított május elseje halványan ragyogó fénye,:teli torokkal rázendítettünk: „Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl. föl, te éhes proletár...” Szállt .szélit, a csodálatos ének és amikor megrendülve befejeztük, mintha visszhangozva verték volna vissza a falak, a távoli hegyek, újra és újra fölcsendült a mi szent dalunk. Zúgva-zengve az egész börtön énekelt« és amikor egyhelyt abbahagyták, másutt folytatták! Soha, soha nem ftelejtem el 1920. május elsejét, a kazamaták zendülését! >— Nemsokára felhívtak bennünket az irodára, kiállították papirosainkat, aztán újra beültünk a rabautóba és egy óra múlva áttettek bennünket az osztrák határon^ Az Internacionálé mentett meg. Énekünk csak gyorsította a szabadulást, de a valóságos Internacionálé, a munkások nemzetközi szolidaritása kivezetett a börtönből. Később derült ki, hogy Hevesi Gyula és Komját Aladár elvtársak közbenjártak érdekünkben az olasz kommunista párt központi vezetőségénél, ezután vezércikk jelent meg rólunk az Avantiban és nemsokára hatalmas beszéd hangzott el a római parlamentben a fogva- tartott magyar kommunistákért. így mentette meg a munkások nemzetközi összefogása három egyszerű vöröskatona életét 1920, májusában. Gimes Imre Technikai újdonságok Egy német gyár hozta forgalomba a közelmúltban a képen látható asztali orgonát. Az egész készülék körülbelül akkora, mint egy hordozható írógép. Súlya mindössze három kiló. Sípjait kicsiny elektromos sűrítő működteti. A hangszer hangterjedelme több mint két oktáv. Porított árucikkek — például cement — szállítására tervezték ezt a különleges vasúti kocsit a Csehszlovák Köztársaságban. A tartályok kiürítése sűrített levegővel történik. KAMJEN ISTVÁN: IÁmMw 'A/ClÁXl 1931 tele volt. Fújt a kegyetlen szél egész éjszaka, sivított a Teleki téri bódék között és hordta, kavarta a havat. Amint az első villamosok elindultak a Baross ‘ utcai kocsiszínből, hamarosan felverték az amúgy se valami mélyen alvó kubikosokat. A fabódék oldalánál meghúzódva feküdtek, rongyos pokrócaikba, nyűtt kabátjaikba bugyo- lálva, de hiába kerestek védelmet a deszkafalak tövében, bepustolta őket a hó reggelre. — Hű, a kutyaistenit, de disznó idő — szólalt meg Szabó Laci először is, mikor kidugta a fejét pokrócából. Felállt, tapogatva rázogatta magát s máris biztatni kezdte a mellette fekvő Szűcs Ferencet. — Hé! Kelj fel már! — Eszi a fene ezt a bélpok- lost itten — méltatlankodott Szűcs Ferenc. — Bélpoklos, bélpoklos — nevetett Szabó Laci —, de bírom Is a munkát, ha kell. — Bírod, csak kubikolni nem szeretsz. Inkább tekeregsz itt egész nap a kereskedők közt. — Persze, hogy persze. Tegnap is kerestem náluk két pengőt, aztán jóllaktam mákosgubával. Nem messziről tólük most tápászkodott fel Zsubori Mátyás is. Csak a szeme-fehérje, meg a fehér fogai virítottak ki szőrös, fekete arcából. Válla köré csavarva viselte a pokrócát, mert nagyon nyűtt volt már téli ujjasa. — Jó reggelt, emberek —- köszönt rá a többiekre. — Hát az öreg Fekete hun van? Már az este is rosszul érezte magát.:: — Itt van. hé! — szólott neki Nyikos Ferenc — itt alszik mellettem. Odament a jókora hócsomóhoz. Kezével szétseperte a havat s rázogatni kezdte a pokróc alatt nyugvó embert. — István bátyám!.:: István bátyám!... Semmi válasz? — Hallja kend! — szólt most már hangosabban. Felkapta Nyikos Ferenc talicskájából a lapátot s gyorsan kaparni kezdte lefelé a havat a pokrócról. Lekaparta mindenünnen a havat s nézte tanácstalanul a rossz zsákdarabokból, lógó bélésű nagykabátból, pokrócból dombosodó halmot. A többiek még nem törődtek vele, csak Nyikos Ferenc nézte gyanakvó várakozással a jelenetet. A szél megint megerősödött s nagyot kavart a bódék közötti tér havából. Fekete István nem mozdult. Le volt csukva a szeme, mintha csak mélyen aludt volna. Mihály lehajolva megtapogatta a homlokát, arcát, — jéghideg volt. — Meghalt, — egyenesedett fel hirtelen s Nyiikos Ferencre nézett. Ekkorra már a többiek is felnesze'íek és gyorsan jöttek errefelé innen is, onnan is. Szó nélkül néztek az öreg Fekete Istvánt. A csontos kopasz fejet, állához emelte nagy kezét, a kéken, fagyottan kidudorodó ereket. Csend volt, behúzott nyakkal, vacogó fogakkal álltak az emberek. — Így döglünk meg mindnyájan! — meredt a halottra Szűcs Ferenc. •— Eriggy hé, szólj a rendőrnek, hogy möghalt az öreg, — küldte Zsubori Szabó Lacit. — Takarjátok be addig, — szólt Szabó s indult. A Kun utca sarkán találta meg a szolgálatos rendőrt. — Jó reggelt biztos úr! ■— köszönt neki. — Jó reggelt — mondta a rendőr. Éppen most jött ki a sarki kocsmából s fehér kesztyűjét igazgatta a kezén. — Azir jöttem vóna — kezdte Laci —, hogy az iccaka meghalt egy kubikos társunk a bódék közt. Megfagyott. — Aztán mit csináljak én vele? — hökkent meg a rendőr bosszúsan. — Feltámasszam? — Nem, hanem telefonáljon a hullaszállítóknak. A rendőr mérgesen topogott a havon. — Azt hiszik maguk, hogy én egyet füttyentek s már ész- nélkül jönnek a hullaszállítók?! Meghalt, oszt meghalt. Nem pusztítja tovább a kenyeret. — Dehát ott még se feküdhet istenviláguntig — sürgette a kubikos. Nem érek én rá most azzal bajlódni. Jöhet a felügyelő úr, aztán nem magának kapják a gallérját, ha nem talál a helyemen. Szabó ismerte már az ilyen rendőrtempót, gyorsan fordított egyet a beszéden: — Hát jó, akkor majd mi talicskába tesszük oszt úgy toljuk végig a városon. Oszt ha kérdi valaki tőlünk, hogy mir toljuk az öreget, akkor megmagyarázzuk mindenkinek, hogy szóltunk a rendőrnek, de az nem irt rá ilyesmivel foglalkozni .: i Ez hatott. De a tekintélyt sem hagyhatta. — Ne vitatkozzon velem! ripakodott rá, — Nem vitatkozom, csak mondom.:: — Menjen vissza, majd telefonálok. Harmadnap délelőtt húszhuszonöt főnyi rongyos, szőrös arcú embercsoport gyülekezett össze a keresztúri hullaház előtt. Öblösen a combjukhoz simított tenyerükben egy-egy szál piros szegfűt tartottak óvatosan. Nemsokára kihozták a koporsót a temetői emberek s betolták abba a fedeles kocsiba, amely gyászkocsiul szolgál az effajta szegényemberek számára. A kocsi elindult. a kubikosok némán követték. Jó hosszú utat tettek már meg a behavazott sírok között, mikor Szűcs Ferenc megkérdezte: — Messze megyünk még? — Hát biztos, oda hátra — válaszolta valaki. <— Oda hát, tette hozzá Nyikos Ferenc is — ahova a píz- nélküli embereket temetik. Végre tényleg megállt a kocsi a temető hátsó kerítése mellett, ott várta már egy kiásott sírgödör. Az egyenruhás sírásók kihúzták a koporsót a kocsiból, odavitték a sír szélére. Aláigazgatták a köteleket s máris ereszteni akarták lefelé, de Zsubori felemelte a kezét, hogy várjanak. Szétnézett az embereken, félkörben csoportosultak mellette kétfelől s várakozóan néztek vissza rá. Erre közelebb lépett a koporsóhoz s beszélni kezdett. Csendesen beszélt, de kemény, s erős hangon. — öreg társunk, kedves apánk! Nehéz utat tettél meg idáig, r minden darab kenyi- rért, annak minden morzsájáir harcolnod kellett. Szorgalmas, dogozó tagja vótál a társadalomnak, sokszor el is mondták rúlad az urak, — jó erős ember vagy. De hiába ástad ki annyi finyes birház fundamentumát. Neked egyetlen szoba se jutott. Hiába építettél fel ennyi sok-sok kilométer vasutat, sohase ülhettél vonatra. Gyalog jártál mindenfelé az országba, meg külországba is, mert ha vót is néhány pengő a zsebedbe, kellett otthon a családnak. Te a társadalomtól sose kaptál egyebet csendőrpofonnál, meg az éhkoppnál. A kubikosok némán néztek Zsubori szemébe s hallgatták higgadt, csendes beszédét. Mihály a beszéd vége felé közeledett. — Mink jöttünk el hozzád utolsó utadra, mink, akik ismerünk tiged, hogy égisz Heteden át igazi harcos vótál; Előrelépett egész koporsóig, kabátja alól kis piros zászlót húzott elő, melynek közepén sarló-kalapács volt ráfestve. A sírásók rémülten léptek hátra. — Esküvel fogadjuk, hogy örökre hűek leszün ehhez a zászlóhoz — mondta Szabó Mihály egész csendesen s a fakoporsó eresztékébe tűzte a kicsiny lobogót. A többiek is előrejöttek s a zászló mellé rakták a piros szegfűket. — Eresszék le — szólt Mihály a sírásóknak. Azok megkönnyebbülten fogták meg a köteleket, a gödörbe eresztették a koporsót, s lapátolni kezdték rá a földet; A kubikosok ott álltak még egy darabig, aztán egymásután kibuikáltak a temetőkerítés rongált drótsövénye alatt. * t A Táncsics Kör munkáiáröl val. A kör célja tehát, hogy tagjainak kollektív tapasztalatával elősegítse a párt és az állami szervek számára az előttünk álló politikai, gazdasági és kulturális feladatok leghelyesebb megoldását: megértesse a párt politikáját és az állami szervek rendelkezéseit az élet különböző területein működő dolgozókkal; segítse az ellenforradalom ideológiai befolyásának az eszmei harc eszközeivel való leküzdését, annak minden megjelenési területén és segítse megvédeni a marxizmus—leni- nizmus elvi tisztaságát mindennemű eltorzulással szemben. A körben alakult különféle szakosztályok munkája mellett május közepén megindul a klubélet is. melynek keretében a szokásos klub-jellegű találkozáson kívül a klub előadótermében a szakosztályok állandó programot adnak. Május végére a szervezés alatt álló filmklub is megkezdi munkáját. Pest; megye régi munkásmozgalmi harcosai nagy érdeklődéssel várják a Táncsics Kör további terveit, részt kérnek a kör további munkájából.
