Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932
15 Az ilyen szerződések királyi megerősítésre szorultak, végrehajtásuk nehézségekbe szokott ütközni, a többi rokonok ellentmondhattak, mégis jelentős jogbiztositékot foglaltak magukban. Úgy tekinthetjük őket, mint a birtokszerzés útján az első lépést, melyet más lépéseknek kell követni. Mivel a birtok volt a tekintélynek, előkelőségnek, hatalomnak az alapja, aki tekintélyt, előkelőséget, hatalmat akart, annak birtokot kellet szerezni. Csoda-e, ha e kornak embereiben előttünk szinte érthetetlen mértékben volt kifejlődve a birtok — és vagyonszerzés szenvedélye, mely őket nem egyszer a mi felfogásunk szerint elvetendő, rossz cselekedetekre ragadja, de amelyeket akkor senki sem tekintett ilyennek, legalább nem annyira, ahogy azt a mi finomabb erkölcsi felfogásunk teszi. A birtokszerzésnek hasonló szenvedélye füti ma a magyar kisbirtokost, kinek vagyonszerzési mohó vágyában a XVI. század fölfogásának hasonlóját ismerjük meg. Barátsága a törökkel. Idősb Zrínyi Miklós nem viselt főhivatalokat, de a birtokszerzés szenvedélye erősen ki volt lelkében fejlődve. Talán az is hozzájárult ehhez, hogy családja valamikor szinte fejedelmi hatalommal és vagyonnal rendelkezett s most az előtt állt, hogy jelentéktelenségbe sülyed vissza a török miatt. .. Meg kellett tehát védelmeznie a családi vagyont úgy, ahogy lehetett és újat kellett szereznie ugyancsak úgy, ahogy tudott. Ez érteti meg velünk azokat az adatokat, melyeket idősb Zrínyi Miklósról a történelem följegyzett : családi szerződését Korbáviai Jánossal, melynek folytán tényleg kezébe kerültek 1531-ben Korbáviai János halála után ennek birtokai, melyek között Medvevár (Zág- ráb-megye) és Rakonok (Kőrös-megye) voltak a jövő szempontjából a legértékesebbek. Ez érteti meg velünk, hogy közben hajlandó lett volna lemondani a 200 éven keresztül birt Unna melléki ősi családi birtokról, várakról, ha kapott volna helyettük Ferdinándtól valahol kárpótlást: ez értet imeg velünk Zrínyi Miklós egy tettét, mely rá szinte a hazaáruló bélyegét süti. Adót fizetett a töröknek, hogy birtokait ne pusztítsák. E tett nehezen menthető, erkölcsi érzékünk elitéli, de aki egy kicsit bele tud helyezkedni a korba, mentséget eleget hozhat fel mellette. 1520. óta a török hatalom élén a nagy hódító Szulejmán állott, aki bevette Nán- dorfehérvárat, Zimonyt, Szabácsot és Mohácsnál végzetes csapást mért arra a magyarságra, mely a Hunyadiak alatt gátat vetett a török előnyomulásnak, mely eddig, — bár számbelileg és anyagi erőforrások dolgában erősen alatta maradt a töröknek — katonailag méltó ellenfélnek bizonyult. A török nem tudhatta, vagy ha tudta, rá nézve mindegy volt az, hogy a Jagellók alatt a magyarság belső viszonyaiban, kormányzatában olyan gyökeres dekadencia állt be. A török harci öntudatot büszkeséggel töltötte el az a gondolat, hogy a Hunyadiak nemzetét megalázta, hogy a világverő Szulejmán trónjának zsámolyához folyamodott a magyar király, Szapolyai János, s tőle várja, hogy ellenfelétől, Ferdinándtól megszabadítsa s az egész országot neki adja. A szultán beleavatkozik a két király egymásközti küzdelmeibe, a török előtt megnyílik Magyarországon át az út az osztrák tartományokig, Bécsig. Azok a harci erények, szenvedélyek, vad, rablóösztönök, melyek eddig is olyan félelmetessé és rettegetté tették a török haderőt, rászabadultak a szerencsétlen, pártharcba merült országra, mely valóságos hadszíntérré változik, a pártharcok és a török felvonulások hadszínterévé. A kettős központi hatalom, a két király, akik közül egyik sem képes ellenfelét megsemmisíteni, valósággal anarchiát teremt, s a nagy zűrzavarban, a nagy elhagyatott- ságban az urak az önsegélynek olyan útját választják, mely rendes viszonyok között
