Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932

13

Hősünk atyja, idősb Zrínyi Miklós nem játszott nagyobb szerepet, mint Nagy Lajos óta elődei s nem volt azoknál sem jobb, sem pedig rosszabb. Életének javarésze a Jagellók uralkodásának korára esik, a hanyatlás, a központi hatalom erős lezüllésének idejére.

Az európai szellemiség fejlődésében ez a kor az individualizmus, a szabad, büszke, gőgös, feltörekvő egyéniség érvényesülésének a kora. A vezető körökben s példájukra az alsóbb rétegekben is megcsökkent a nagy, egyetemes eszmék uralmában való hit s amily mértékben csökkent a hit, az önuralom, a fegyelem, a lemondás szelleme, olyan mértékben lett úrrá a lelkek felett a kételkedés, az erkölcstelenség, a pártoskodás és durva önzés. Nem egyszerre, nem máról-holnapra ment végbe ez a folyamat: évtizedek kellettek hozzá, míg beleivódtak az emberek gondolkozásába. Kemény, durva vonásokban már Mátyás alatt mutatkozott ez a fegyelmet nehezen tűrő, szellemi, politikai és társadalmi anarchia felé vezető felfogás, de a nagy király fényes uralkodói képességeivel legyőzte a belőle származó bajokat. Utódai, a Jagellók alatt a bomlás hihetetlen arányokban megerősödik s maga után vonja a központi kormányzat, a pénzügyi, katonai és igazságügyi szervezet teljes lezüllését.

A török előretörése.

E belső elernyedés időszakára esik a török hatalom nagy előretörése Európa felé.

A magyar-török kapcsolatok első szakasza Zsigmond és a Hunyadiak idejében játszódott le. E harcok színtere a Balkán félszigetnek az a része volt, mely már hosszú ideje mint a magyar szent korona tartományainak területe, magyar fennhatóság alatt állott. E tartományoktól lejjebb, délre lakó, jórészt önálló népek a török hatalom első támadására elbuktak, ellenállásuk erőtlen volt katonáilag is és szellemileg is. Katonailag azért, mert megosztottan kísérelték meg az ellenállást, szellemileg pedig azért, mert művelődéssk alacsony fokon volt s e téren közelebb álltak a szintén alacsony művelődési fokon álló törökhöz, mint a nyugateurópai népekhez.

A Balkán népei között csak a horvátok kapcsolódtak a nyugatrómai kereszténységhez, a katolicizmushoz... A félsziget keleti felének és belsejének művelődésére a keletrómai császárság nyomta rá a maga bélyegét, a Balkán népei felvették a görögkeleti hitet. De ez a formalizmusba merült, jórészt tudatlan papságtól vezetett vallás nem hatotta, nem alakította át a barbár földmíves és pásztornép lelkét: a vallásos művelődés a félsziget belsejében csak felszínes máz volt. Az ősi, pogánykorbeli törzsi és nemzetségi szervezet érintetlenül fennmaradt, a vérbosszú kötelessége erősebb törvény volt az evangélium törvényeinél. A XII. századtól a pogányságnak és a kereszténységnek valami barbár keveréke, a bogomilok sötét eretneksége terjedt el a félszigeten. A bogomilok Krisztus mellett hittek a rossz szellemben, a sátánban, neki is áldozatot mutattak be. Tanaikban elmosódott a határ a jó és rossz között, elvetették a házasságot és a szentségeket s bizonyos esetekben megengedték a hazűgságot és a hamis esküt.

A török hatalom ügy jelent meg Európában, mint egy, a nyugateurópai művelődéstől merőben idegen szellem, idegen gondolkodás, idegen kultúra hordozója, de a két ellentétes világ mesgyéje nem a balkáni népek államocskáinak határán, hanem azon a várvonalon volt, honnan magyar őrszemek kémlelődtek, őrködtek arra Dél és Kelet felé.

A balkáni népek úgy álltak ellen a töröknek, ahogy bármely idegen hatalommal szemben el voltak tökélve függetlenségüket megvédelmezni, de nem azzal a fanatizmussal, kiegyenlíthetetlen ellentéttel, mellyel kultúrák mérik össze egymással erejöket, melyben az egyik félnek meg kell semmisülnie, számára más választás nincs. Ez volt főleg az oka annak, miért tudtak a törökök Európában való megjelenésük után oly hamar, pár év alatt feljutni a magyar határokig.