Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1930
8 vetett sorsú intézet. Az elhelyezés tehát nem volt végleges, a nehézségek korántsem múltak el vele az intézet felől. A felszerelés, a segédletek is nagyon hiányosak még. De a tanárikart a sok baj és hiány ellenére is izzó lelkesedés hatotta át, tudta kötelességét, így a rendszeres oktatás és nevelés mégis szép gyümölcsöt termett. A tanév normális lefolyását nem zavarta semmi, az első év zökkenői után már kitaposott ösvényen haladt a munka. Meg lehetett tartani a szokásos hazafias ünnepélyeket, melyek kétszeres jelentőséget nyertek itt, az el- szakításra ítélt területen. Az intézetnek több ízben volt része különböző elöljárók szemléiben. A tanévet a rendes időben be lehetett zárni, az érettségi vizsgálatok a többi középiskolák érettségi vizsgálataival egyidőben, június hó közepén tartattak meg. A vizsgáló bizottság Dsida Ottó tankerületi főigazgató elnöklete alatt és Simon Miklós győri állami főreáliskolai igazgató jelenlétében az intézet tanáraiból alakult. A Kismartonban töltött év az intézet belső szervezetében nagyjelentőségű változást hozott. Ez a változás az intézet katonai jellegének 1921 február 15-vel végbement megszüntetése volt. A trianoni béke rendelkezései szerint Magyar- ország 35 ezer főre korlátolt hadserege tisztikarának pótlására csak egy tisztképző intézetet tarthat. 1920 november 13-án a magyar országgyűlés hozzászólás nélkül, néma csendben becikkelyezte a trianoni békepontokat, melyeknek végrehajtásaként az 1921. 44. t.-c. megszüntette a katonai főreáliskolákat. Magányosok, intézmények, társulatok és maga az állam idők folytán számos alapítvánnyal tették lehetővé, hogy e katonai reáliskolákban a magyar tiszti és tisztviselői kar ingyenes nevelésben részesíthesse gyermekeit. A katonai reáliskolák nem voltak tisztképző-, csak előkészítő iskolák a katonai akadémiákhoz. Ez intézetek, mint állami nevelő- intézetek továbbra is fenntartattak, de a törvény kivonta őket a Honvédelmi Minister hatásköre alól s most már nemcsak tanulmányi, hanem minden vonatkozásban a Vallás- és Közoktatásügyi Minister hatósága alá rendeltettek. 1921 február 15-vel megszűnt tehát intézetünk katonai jellege, a növendékeket megfosztották katonai felszerelésüktől és jelvényeiktől, letették régi formaruhájukat, helyette újat kaptak. A növendékeknek kihirdették, hogy olyan pályára mehetnek, amilyenre akarnak. Az érettségizett növendékek nagy része polgári pályákon keresett elhelyezkedést. Az intézeti régi rend és fegyelem és a külsőségek egyrésze fennmaradt, de a katonai kiképzés — amennyiben erről eddig is beszélni lehet — megszűnt. Nem lehet tagadni, az átszervezés végrehajtása fájdalmas kötelességet rótt az intézetre, s nagy fájdalmat okozott tanároknak, növendékeknek, szülőknek egyaránt. De a megváltozhatatlanba bele kellett nyugodni, s ha fájt is az okozott seb, el kellett viselni. A nemzetet ért nagy szerencsétlenség, szuverénitásának ez a nagyfokú korlátozása így okozott érzékeny fájdalmat azoknak, kiknek sorsába, jövendőjébe vágott a végzésnek végrehajtása. Közben forrtak az események, Nyugat-Magyarország elvesztésének fájó tragédiája szintén sietett a végkifejlet felé. Már áprilisban híre járt, hogy Kismartont ki kell üríteni. 1921 augusztus 4-én valóban megérkezett a rendelet, hogy 6-án éjjel 12 óráig az iskola teljes berendezésével és összes személyzetével együtt hagyja el Kismartont s az épületet az odaérkező katonai mérnöknek adja át. Üj szállása Győrben, a város szélén fekvő Vadász-laktanya fele részben volt megjelölve. A felszerelés egy részét az igazgató már korábban Győrbe szállíttatta és ott elraktározta. A 48 óra alatti átköltözés ezért nem okozott nagyobb nehézséget De fájdalmat okozott mindenkinek az, hogy a német érzelmű lakosság nagy kárörömmel nézte az utolsó magyar intézmény eltávozását arról a földről, melyhez — bár lakosai idegen anyanyelvűek voltak — az ezeréves birtoklás alapján elvitathatatlan jogunk volt. 1921 augusztus 6-tól kezdve tehát ismét Győrben van a most már m. kir. reál-
