Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1930
7 Azonban alig készült el az új berendezkedés, amikor március 10-e körül hirtelen kemény kései tél köszöntött az egész országra és az iskolára. Az ágyúgyár központi fűtésre volt berendezve, de ez nem működött, kályhákat beállítani nem lehetett, mert kémények nem voltak. Az igazgató kénytelen szünet elrendelését kérni. A növendékek tehát hosszú húsvéti szünetet kapnak. Jellemző a viszonyokra, hogy 100-nál több növendék volt kényszerítve arra, hogy a kemény, hideg időjárást az intézetben fagyoskodja végig, nem volt soknak otthona, nem volt senkijük, akihez mehettek volna. Nem lehetett vigasztalás részükre, hogy a tanári kar velük együtt fagyoskodta végig a kései telet. A kényszerű szünet az oktatást nagyon hátravetette. 1920 május 24-én, amikor az intézetet az ügyosztály vezetője a tankerületi főigazgatóval megszemlélte, a tanév 231 napja közül csak 103 volt intézetünkben a rendes tanítási nap. A mulasztást pótolni kellett. A tanítás június végéig folyt, július elején tartották meg a szokásos összefoglalásokat s a tanévet július 11-én fejezte be ünnepélyes Te Deummal az intézet. Ezután tartattak meg az érettségi, június 24—26-án az írásbeli, július 19—22-én a szóbeli vizsgálatok. Érettségi elnökök voltak: Dsida Ottó, tankerületi főigazgató és dr. Friml Aladár a Vallás- és Közoktatásügyi Ministeriumba beosztott középiskolai igazgató. így telt el az intézet első tanéve s előrevetette árnyékát a második. Előrevetette árnyékát, mert az intézetnek nem volt otthona és mert nyilvánvaló volt, hogy Győrből el kell mennie, télire az ágyúgyárban nem maradhat. 1920 augusztus havában a főreáliskola újból hurcolkodott és pedig Nyugat- magyarországba, Kismartonba, ahol a régi cs. és kir. katonai főreáliskola gyönyörű, románstilü épületében helyezkedett el. Itt aránylagos nyugalomban telt el az 1920—21-ik tanév. Hely bőségesen volt. A kismartoni cs. és kir. katonai főreáliskola egyike volt a régi, boldog Magyarország legnagyobb katonai nevelőintézeteinek. Háromemeletes, kétszárnyú, frontjában 143 m. széles, hatalmas főépülete 36 holdas gyönyörű park közepén emelkedett. ldeálisabb helyet nevelőintézet céljaira képzelni sem lehet... Pedig ez a gyönyörű intézet is elveszendő volt részünkre! Hogy erre az egy tanévre a hányt- vetett sorsú hajmáskéri iskola itt letelepedhetett, annak az_ volt az oka, hogy ekkor Nyugat-Magyarország még birtokunkban volt. A szép, termékeny, gazdag Nyugat-Magyarország s vele Kismarton a trianoni békében arra volt ítélve, hogy Ausztriáé legyen s Eris almájaként a négy évszázadon át közös dinasztia alatt élő Ausztria és Magyarország között civakodást és ellenségeskedést idézzen elő. Már 1919-ben úgy volt, hogy az átadást oly hirtelen kell végrehajtani, mint azokkal a területekkel történt, melyeket a csehek, oláhok és szerbek szálltak meg. Az eredeti kismartoni cs. és kir. katonai főreáliskola nem maradhatott tehát többé évtizedes működésének színhelyén, 1919 októberében összes felszerelésével és személyzetével átköltözött Nagykanizsára, a város szélén épült 4 pavillonos s több más épületből álló úgynevezett új-kaszárnyába s a hatalmas kismartoni főroáliskola épülete üresen maradt. Ausztria azonban szétdarabo- lása után véres pártoskodásoknak volt a színhelye, belső harcok gyengítették erejét s tették kifelé lehetetlenné. A neki ítélt terület birtokbavételére nem volt képes, az ott spontán keletkezett ellentállást tárgyalásokkal próbálta leszerelni, minek folytán az átadás késedelmet szenvedett. Ez volt az oka, hogy a hajmáskéri intézet ideiglenesen beköltözködhetett a kismartoni volt katonai főreáliskolába. Ebben a szép környezetben egy, a bizonytalan jövőtől aggódó kisváros idegen lelkületű népe között valóban oázis volt ez a kis magyar sziget, a hányt-
