Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
4 figyeltem, hogy franciák, még a tudományos élet kimagasló reprezentánsai is, szóban és írásban mennyi sovén elfogultságot mutatnak akkor, ha idegen nemzetek nagyjainak értékeléséről van szó, — elámultam azon, hogy egy francia, s még hozzá egy francia katona dicséretet tud mondani a régi francia királyok magyar nevű, magyar származású vitézeiről, s az ő nevük prestige-ével tud érvelni akkor, mikor a kormány egyik intézkedését a francia, nemzeti érdekek szempontjából elhibázottnak, kárhoza- tosnak mondja ki. Éreztem magamban, milyen jó volna, ha a cikkíró felfogását, a Bercsényiek és Eszterházyak emléke iránt táplált őszinte érzelmeit közelebbről megismerhetném, ha evvel a francia katonával erről a mindkettőnket egyformán érdeklő történelmi kérdésről kedvemre kibeszélgethetném magamat, s aztán beszámolhatnék honfitársaimnak is arról, amit tőle e tárgyban halottam, s ránk, magyarokra nézve érdekesnek, megnyugtatónak találtam. Nem soká töprengtem a módozatok és a lehetőségek felett. Elhatároztam, hogy az Action Frangaise szerkesztősége útján levélben felkeresem az idézett cikk szimpatikus szerzőjét, s tőle mindarról, amit tudni szeretnék, s ami iránt cikke érdeklődésemet felkeltette, részletes információt kérek. Levelemben megkértem D’ Amadé ezredest, tájékoztasson engem különösen arról, vannak-e a mai francia hadseregben rajta kívül más ismerői és őszinte tisztelői is a Bercsényi és Eszterházy neveknek s tud-e a mai francia katona, a mai francia katonatisztek átlaga valamit Bercsényinek és társainak franciaországi szerepléséről, a francia királyok alatt a francia nemzetnek tett nagy és fontos szolgálatairól. Vállalkozásom sikerrel járt. A válasz szinte meglepően rövid idő alatt megérkezett, s abban D’ Amadé ezredes, aki, mint leveléből kiderült, egyike volt a Bercsényiezred legutolsó parancsnokainak, lekötelező, franciás előzékenységgel mondta el nékem — 6 hosszú oldalon át — nem csak azt, amiben feltett kérdéseimre kívánt adni feleletet, de azonfelül a Bercsényi és Eszterházy-ezredek rövid, vázlatos történetét is. Ami a franciaországi Bercsényi-kultusz jelenlegi állásáról szóló tájékoztatását illeti, azt hiszem, legjobb lesz, ha levelének erre vonatkozó részét szószerinti fordításban mutatom be olvasóimnak, hiszen az élő koronatanú megszólaltatása mindig többet ér annál, amit szavainak tartalmi összefoglalásával és esetleges egyéni értelmezésével nyújthatunk. „Összekötő kapcsunk, az Action Frainjaise útján —írja Colonel d’Amadé levelének kezdő soraiban — megkaptam ama szerény hírlapi cikkem tárgyában hozzám intézett kedves levelét, melyet azért írtam, hogy volt ezredem megmentésére kísérletet tegyek, s feltett kérdéseire a legnagyobb örömmel válaszolok. Meg tudom érteni azt a meglepetést, melyet éreznie kellett akkor, mikor cikkemben az Önöknél annyira tisztelt, nálunk azonban — sajnos — legalább hivatalosan majdnem teljesen elfelejtett és letűnt Bercsényi (Bercheny) és Eszterházy (Esterhazy) nevekkel találkozott. Valóban így áll a dolog. Ez a két név nem szerepel többé hadseregünkben. 1792-ben, mikor a forradalom mindent megsemmisített, ami a királyság emlékét megőrizhette volna, ezek a nevek is eltöröltettek, s az illető ezredek később sem kapták vissza azokat. A Bercsényi-ezredből 1. huszárezred, az Eszterházy-ez- redből 3. huszárezred lett, s a két ezred ezzel a számszerű megjelöléssel maradt fenn napjainkig. A pálya, amelyet befutottak, dicsőséges pálya volt. Cikkemben megkíséreltem, hogy történetüket is röviden összefoglaljam, mert a részletes ismertetés egy egész vaskos kötetet kitöltené, sőt talán többet is. De, ha hivatalosan, a szabályzatok szerint az alapító ezredtulajdonosok neve. eltűntek is, — a hagyományok megőrizték azokat, és az 1. és a 3. — de különben a 2. huszárezredben is általános volt az a szokás, hogy a Bercsényi-, a Chamborant-, az Eszterházy-nevet használták még a szolgálati, a hivatalos rendelkezésekben is. S
