Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1925
9 eleget tett? Hány olyan család van, mely a legjobb akarat mellett sem képes gyermekét úgy nevelni, ahogy szeretné. A legtöbbnél a neveléshez szükséges anyagi eszközök is hiányoznak. A kenyérkereset harcában kifáradt szülőknek sem idejük, sem türelműk nincs arra, hogy gyermekeikkel kellő módon foglalkozhassanak. Hány többgyermekes családapa nem tért vissza a véres háborúból és minden anyagi és erkölcsi támasz nélkül maradt özvegye vájjon hogyan nevelheti fel a szegény kis árvákat ? Pedig agyongyötört szegény hazánknak minden fiára szüksége van. Feltétlen szüksége van arra, hogy minden fia istenfélő, feddhetetlen erkölcsű férfiúvá, szilárd jellemű, tetterös hazafivá váljék, mert bár ellenségeink hazánkat porba sújtották, fegyvereinket elszedték, kezeinket gúzsba kötötték: lelkünket béklyóba szorítani nem tudták. Lelkünk ereje az, mely felemel bennünket, mely a hit és bizakodás sugarait árasztja felénk és majd ütésre lendíti karunkat;, ha üt a leszámolás órája. Az ifjúság a jövő. Hogy ezt megmenthessük, az állam nagy anyagi áldozatok árán nevelőintézeteiben nevelteti azon ifjak egy részét, akik reményt nyújtanak arra, hogy egy boldogabb jövő tudatos tényezőjévé s a régi határai közt helyreállított ezeréves magyar haza pilléreivé válnak. Az ilyen állami nevelőintézet az iskolát és internátust egyesíti magában. Nevel és tanít. Jellemet képez és műveltséget fejleszt. Az iskola minden tekintetben megegyezik az állam többi reáliskoláival. Az internátus pótolja a családi otthont. A nevelés fáradságos, de magasztos munkáját kiválasztott és kipróbált nevelőtanárok végzik. Minden intézetben a nevelésügy élén egy idősebb, tapasztalt nevelőtanár áll, aki havonkint nevelői értekezleteket tartva, az intézetben a nevelésügyet szabályozza és ellenőrzi. Az intézetbe adott ifjú teljesen új környezetbe kerül. Származását, szüleinek anyagi helyzetét és társadalmi helyezettségét az intézetbe való felvétele után nem élvezi, de nem is sínyli. Az intézeti formaruha felvétele által lassankint bensőleg is egyenlővé lesz társaival gondolkodásban, felfogásban és főként kötelessógtudásban. A romlatlan gyermek fogékony lelke minden új benyomásra érzékeny. A nevelő nemes hivatása, hogy a hajlítható gyermekből embert formáljon. Tizennyolc éves korban, midőn az ifjú a nevelőintézetet elhagyja, jelleme még nem lehet végleg kialakulva, de annyira igen is képesíti az intézeti nevelés, hogy magát tovább nevelje s ekként tiszta erkölcsű, tántorithatlan jellemű, igazi férfiúvá váljék. A nevelő egyrészt hivatásból, rátermettségének tudatában, másrészt az ifjúság és hazája iránti szeretettől táplált lelkesedésből végzi munkáját. A nevelő át van hatva munkájának fontosságától és ismeri az ifjú lélek rejtelmeit; jól tudja, hogy az egyetlen kulcs, amellyel növendéke lelkének zárait megnyithatja: a szeretet. Mihelyt ezt a gyermek a nevelő eljárásából kiérzi, létrejő az a kapocs, amely nélkül lehet idomitás, dresszura, de nevelés nem: a bizalom. Mihelyt ez létrejő és kifejlődik nevelő és növendék között, a többi magától jő. A növendék bizalmára a nevelőnek feltétlenül szüksége van. Nevelői eljárásának csak akkor lehet sikere, ha növendéke feltétlenül megbízik benne, ha nevelőjében nem csupán elöljáróját, hanem idősebb bajtársát, barátját is látja. Az idegen környezetbe került növendék ösztönszerüleg keres valakit, aki neki tanácsot adhat, aki számára szülőt, testvért, régi meghitt barátot pótol. Mindezt megtalálja nevelőtanárában, akinek bizalommal elmeséli élményeit, benyomásait, tapasztalatait. A növendékkel folytatott közvetlen bizalmas beszélgetések adják a legjobb alkalmat a növendék lelkivilágának megismerésére; ezek nyújtanak módot annak irányítására. így ismeri meg a nevelő növendékeinek gondolkodásmódját, hajlamait, jó és rossz tulajdonságait. Ha kisebb csínyekről, mulasztásokról értesül: alkalma nyílik növendékeit jó szóval, tanácscsal a helyes útra terelni. A növendék, ha tanulmányaiban nehézségek merülnek fel, bizalommal fordul nevelőtanárához, nagyobb bajok esetén pedig maga a szak-
