Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1922
BEVEZETES. Évek óta hontalan intézetünk a múlt évben a vadvirágos Mecsekaljára, Pécs városába került. E szép, ősi városba s iskolánk kifosztott falai közé nem hoztunk egyebet, mint rab hazánk feltámadásának biztató reményét. Hogy ezt a reményt hitté, a hitet akarattá, az akaratot tetté növeljük, felírtuk intézetünk messzelátszó homlokzatára a Zrínyi Miklós nevét. Ehhez a névhez a magyar történelemnek két nagy alakja társul. A kereszténységért Szigetvár zsarátnokai közt vértanúhalált halt szigeti hős s a hazáj a felszabadításáért magára hagyatva is örök harcot folytató költő-hadvezér, aki mikor a harcok fáradalmait piheni, „fegyvert s vitézt“ énekel s tolla alól kikerül a magyar irodalom egyik legkiválóbb eposza: a Zrínyiász. Ma, mikor minden magyar iskolának csak az lehet a feladata, hogy talpig embereket, egész férfiakat neveljen a csonka hazának, akik a romok felett nemcsak multbanéző szemmel keseregnek, hanem van erejük a romok újjáépítéséhez is, — szebb, megkapóbb, tartalmasabb ideált nem állíthatunk növendékeink elé, mint a két Zrínyit, akik közül az egyik az önfeláldozó hazaszeretetnek mintaképe, mikor kardja nemes vasával kezében hal meg hazájáért és a kereszténységért, a másik a tettrekész, akaraterős férfiúnak örökszép típusa, aki nem ismeri a pihenést: csak küzdeni, dolgozni, lelkesíteni s fajáért lelkesedni tud s akinek kiáltó szava most is a lelkűnkbe sikolt: ne alugyál, ne keresd a gyönyörűséget; látod-e romlott hazánkat, melyet mi annyi vérontással nyertünk, oltalmaztunk és sok esztendeig megtartottunk: kövesd a mi nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd életedet. (Zrínyi levele Rákóczihoz). Erre a földre, melyre a magyar ég csodás kékje borul, a Gondviselés különös rendeléséből eposzi hivatás vár. Nagyszerű jellemekre, eposzi hősökre van tehát szüksége: olyanokra, akik tudnak emberiesen akarni, ingadozás nélkül cselekedni, eszméikért szent hevüléssel lelkesedni, s ha kell tudnak vértanú halált halni. Intézetünk ilyen embereket akar nevelni: férfiakat az életnek, férfiakat a halálnak. Homlokzatára irta a „Zrínyi“ nevet, növendékei szivébe ülteti a Zrínyiek rajongó hitét, agyukba vési a Zrínyiek életrekeltő, diadalmas világnézetét, kristály- tiszta fajszeretetét. Zrínyi fiúkat nevel, legendás múltúnk szelleméből újjászületett ifjúságot, amely másokban is feltámasztja a haldokló nemzeti érzést s kikényszeríti a divina machinátiót, hogy a Bánát megint nekünk ringassa az aranykalászok smaragd-tengei’ét, a Felvidék búsongó elégiája himnuszba csapjon át, s Erdély ne hiába várjon !
