Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1922

A KORMÁNYZÓ URNÁK,

HORTHY MIKLÓS Ö FÖMÉLTÓSÁGÁNAK

LÁTOGATÁSA

1923. ÉVI ÁPRILIS HÓ 26.-ÁN.

Vannak kiemelkedő dátumok az intézmények életében. Márvány táblára, arany- betűkkel vésték fel azelőtt boldogabb idők. Ma szivünk a márvány. Betűje az emlékezés. Aranya a szeretet.

Hálásan emlékezünk !

Rembraudt-kép a mai magyar sorsa. Magyar éjszaka — gyötrelmekkel teli. De amin a jövő századok fénye megpihen itt, az a Horthy név, az Ő alakja. Árnyékolása csak a sötét idő. Ami benne lángol, ami benne erő : az az örök magyarság leikéből való. Vivódás a sorsunk. Könnyes kenyerünk. De hinni, bizni, élni akarunk ! Akarunk becsülettel — a poklokon is által. Akarunk és vagyunk és leszünk magyarok.

Otrantó hőse magyar dicsőség. Szeged, Siófok magyar életösztön. Horthy Miklós neve magyar szivósság, magyar reménység, magyar akarat.

így élt a lelkűnkben. Azért vártuk lelkesedéssel. Azért volt nekünk ünnep április 26.-ika.

Szívből fakadt a mi hódolatunk. Megértő magyar lélek szólott válaszképen hozzánk. Gyakorlóterünk volt szintere a fogadtatásnak. Ő Főméltósága a katonai és polgári méltóságok kíséretében érkezett hozzánk. Kovács József főigazgató, az intézet igazgatójának jelentése után szemlét tartott a tanári kar és a növendékek fölött. Ezután előlépett Bellosics Pál növendék s a következő beszédben tolmácsolta az ifjúság hódolatát:

Főméltóságú Kormányzó Úr !

A nagy érzéseknek kicsiny a szótára.

A gyermeki szívnek rövid a grammatikája.

Rövid a mi ajkunkon is a szó. De egész szívből, gyermeki szívből fakad a köszöntés: Isten hozott, — jó édes Atyánk!

Ez a kis csapat a mi kis családunk. Ez a szép intézet ami otthonunk. De mi benne — sajnos — már nem vagyunk gyermekek.

És nem vagyunk gyermekek — Fő méltóságú Urunk! mert mi már sokat tapasztaltunk és sokat szenvedtünk:

Mi már jártunk a magyar Golgotán. Láttuk nagynak dicsőnek a magyart és láttuk összeroppani, összezsugorodni Magyarországot. Láttuk a magyar vitézség csodáit és éreztük magunkon a szolgaság szégyenét. Igen ! Mi láttuk a földindulás iszonyatosságát, az összeomlás katasztrófáját, sokunk szülőföldjének elvesztét. Mi voltunk földönfutók Hajmáskér szikláin, Kismarton halmain, Győr külvárosain Mi már állottunk a Kálvária útján, melynek ez a hely is — nem is olyan régen — egyik szomorú stációja volt.