A Pécsi Magyar Királyi Állami Gróf Széchenyi István Gimnázium 1941-42. Tanévi Évkönyve
Dr. Horváth Viktor
5 Az idegen megszálló hatalom kivonulása után pedig — nagyrészt megújult tanári karral — hozzá fogott az intézet erkölcsi újjáépítéséhez. Amit a háborús összeomlás, fegyverletétel, kommunizmus és szerb megszállás rombolt, azt gyors és alapos munkával helyrehozta. Az anyaországtól közel két évig elvágott várost és szellemét bele kellett kapcsolni a szegedi gondolatban megújhodott Horthy Miklós Magyarországába. Horváth Viktor fáradhatatlanul és szenvedélyes lendülettel vezette ily irányba az intézetet. Nagyszabású tornaünnepélyeket, magasszínvonalú iskolai ünnepélyeket rendezett, huszonkéttagú zenekart létesített, a szükséges hangszereket ugyancsak társadalmi úton szerezte, s megalapította a Pécsi Reáliskolai Diákszövetséget. Lerakta azokat a nemzeti és erkölcsi alapokat, melyeken — a kommunizmus rombolása után — az építő munka megindulhatott. Azonban alig jutott a megújhodott iskola lélekzethez, máris újabb megrázkódtatás érte az intézetet. 1923-ban el kellett hagynia a Rákóczi-úti iskola modern épületét, hogy helyet adjon a Pozsonyból Pécsre menekült Erzsébet Tudományegyetemnek. Intézetünk a pécsi püspöki jogliceum ódon épületében nyert ideiglenes elhelyezést. Ma már kevesen emlékeznek arra a szívós harcra, melyet Horváth Viktor, a fiatal igazgató folytatott, hogy az intézet ne kényszerüljön elhagyni a Rákóczi-úti épületet. E helyett új egyetem építését, vagy az egyetemnek a hadapródiskolában való elhelyezését sürgette. Mennyire másképpen történt volna minden, ha e kétféle megoldás egyikét ki tudta volna harcolni! A joglíceum épületében elhelyezett reáliskola 1926-ban az Erzsébet Tudományegyetem tanárképző intézetének gyakorlóiskolájává lett. Ezúttal másodszor vetette meg egy új intézet alapját. Megint újabb szervezési munka, gond és feladat hárult rá. Nemcsak a tanárképzés munkájával megbízott tanárokat, hanem a tanárjelölteket is a legnagyobb felkészültséggel és pedagógiai szakértelemmel irányította. Vezetése alatt a „Gyakorló Reáliskola“ nem volt merev, kész vagy lezárt szervezet, hanem az állandó kísérlet és újrakezdés iskolája, mely egyre növekvő feladatát a korlátolt lehetőségek határán belül mesterien oldotta meg. Itt is a gyakorlat embere volt. Nem ismerte az úgynevezett „egyedül üdvözítő“ módszer elvét. Nem kényszerítette rá soha senkire a maga módszerét, de kérlelhetetlen szigorral ragaszkodott a nevelés örök és váltoZhatatlan alapelveihez. Szárnyat adott a fiatal tanárnak, mert ösztönösen érezte, hogy csak nagyfokú szabadság mellett bontakozhatik ki a tehetség, az öntevékeny nevelő egyéniség. Csak ott és akkor adott irányítást, s csak akkor mutatott rá egy-két szellemesen ügyes tanítási műfogásra, ha feltétlenül szükségesnek találta. Ezt is mindig a legnagyobb tapintattal tette, mert tudta, hogy az idegölő tanári munkában érzékennyé vált szellem amennyire fogékony, épolyan. törékeny, finom műszer, mely kevés szóból is sokat ért. A vezetésben mindig a gyakorlati irány és eredmény érdekelte, mint a jó harctéri csapattisztet, aki bölcs és tapasztalt küzdő. Vezetése alatt a gyakorlóiskola a rend és fegyelem iskolája volt. Kitűnő érzékkel át tudott hidalni mindennemű felekezeti vagy nemzetiségi ellentétet. E téren a szere-
