A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1934-35. Tanévi Értesítője
A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz
A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz. Ma, midőn nemcsak szülőfölded, a szép Yenusia. hanem szőkébb hazádon és az egykori Világbirodalom határain túl az egész művelt világ a Te nevedtől hangos és a Te kétezeréves születésed évfordulóját ünnepli, a kegyelet minket magyarokat is híveid és barátaid táborába vezet, kik Benned, az idegenben nemzeti költőnket is tiszteljük nagyobb joggal, mint bármely nép a földtekén. Szeretettel és csodálattal fordulunk Hozzád, mint egy a világtörténelem folyamán páratlanul álló triumvirátus tagjához, aki a munkáscsaládból származó, szelíd lelkű, sivár korodban a múlt dicsőségén Vörösmartyként merengő Vergilius (szül. Kr. e. 70.) és az ismeretlenség homályából nagybátyja, Julius Caesar jóvoltából felbukkanó későbbi hatalmas Augustus (sz. 63.) mellett nemzeted történetében a legelőkelőbb helyet vívtad ki Magadnak. Mert a nagy fejedelmen és költőn kívül Neked is oroszlánrészed van abban, hogy a Birodalom a Ti alkotásaitok révén egy ideig oly hatalmas és nyugodt volt, hogy munkálkodástok eredményeként a Kr. utáni II. század Európa kétségtelenül legboldogabb időszakának mondható. Korod, melynek parancsoló életszükségleteit mint oirtutis verae custos rigidusque satelles („az igazi erény kérlelhetetlen őre és harcosa“) Te fejezted ki a legmegkapóbban, Benned, a szegény felszabadult rabszolga fiában, egy elveihez ragaszkodni nem tudó, a pillanat örömeinek élő, önző, a hatalmasok napfényében sütkérező hízelgőt látott s csak nagy sokára hajolt meg nagyságod előtt. Mi, kik kétezer év távlatában a maiest as populi Romani fogalmát, melynek megmen- tője voltál, és annak őrét, Augustusi jól ismerjük, bizony igazságosabban tudunk Rólad ítélni, mikor megállapítjuk, hogy néped legnagyobb szellemeinek egyike és legnemzetibb költője voltál, bár ereidben nem tiszta latin vér csörgedezett. Mi megértjük, hogy 21 éves korodban athéni tartózkodásod idején meggyőződésed vezetett eszményképednek, a régi vágású rómainak, Brutusnak seregébe, ha Julius Caesar vére tapadt is a kezeihez; mi megbocsájtunk azért, hogy mint tribunus, ezredparancsnok, a Philippi mellett elvesztett csatából (42.) futva menekültél, mert a Múzsákat illethetné szemrehányás, ha Téged, kit születésed pillanatában vates-sé, Musarum sacerdos-sá, azaz a nemzet ihletett költőjévé, sőt prófétájává avattak, s akiben a lángelme és a nagy korszak, minden irodalmi remekmű létrejöttének e két feltétele, összetalálkozott, a kegyetlen vérontásból meg nem mentettek volna. Ezért valljuk, hogy teljes joggal kiálthattad honfitársaidnak az örökszép szavakat: dulce et decorum est pro patria mori (édes és dicső dolog a hazáért meghalni); hiszen mikor ezeket zenged, nem az eszeveszett polgárháborúkra, hanem a
