A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1933-34. Tanévi Értesítője
Nemzeti ideálok útján...
Nemzeti ideálok útján ... A március 15-i ünnepélyen elmondta Hegedűs Lajos dr. tanár. 1848 március tizenötödike az izzó és alkotó hazaszeretet örök szimbóluma történetünkben. A nemzeti öntudat, a nemzeti eszme ekkor érte el teljes és tudatos kibontakozását. Pedig sok száz év telt el azóta, amikor a nacionalizmus csírái legelőször mutatkoztak. Keletről idetévedt, testvértelen nemzetünk, idegenektől körülvéve, kezdetiül fogva érezte kifelé zárt egységét. A magyarság magasabb társadalmi osztályait azonos nemzeti érzelmek és egységes műveltség, az alacsonyabb rétegeket pedig közös faji öntudat kötötte össze. Az összetartozandóságnalc ezt a hatalmasan átfogó eszméjét akarta a magyarság első történelmi demiurgosza, Szent István élővé tenni. Célja volt: a káoszból rendet, az anyagból formát, a népből nemzetet teremteni. Utódai alatt a nemzeti gondolat fejlődő, élő valóság volt a mohácsi vészig. Ekkor azonban a sok és ádáz külső és belső harcok alatt a nemzeti eszme veszített lendületéből. Elősegítették ezt a Habsburgok is, mert a királyi Magyarország vékony földrajzi szegélyét csak az örökös tartományok védőgyepűjének akarták felhasználni a török ellen. S a lassankint amorf, nemzeti egységét elvesztett államroncs csak hullámtörő lett a keletről fenyegető újabb és újabb betörés ellen. S bár Zrínyi, a kor legnyugtalanítóbb lángelméje, felveti Áfiumában a nemzeti összefogás, valamint a mindentől különálló és független nemzetiség eszméjét, szava a pusztába kiáltónak elhaló hangja volt. A nemzeti gondolat csak akkor kezdett ismét fellángolni, amikor a török félhold végkép lebukott a világpolitika égboltjának uralkodó bolygói közül. Ettől az időponttól kezdve erősen hangsúlyozzák a nacionalizmus fontosságát az írók is. A Zrínyi által megfestett nemzeti képbe Bessenyei már nyugati kultúrvonásokat visz; majd Dugonics Etelkájában ismét a Nyugattól elforduló, saját lábán álló, önmagával megelégedett, saját fajiságából táplákozó nemzetiséget rajzol meg. A gondolat most már a kérdések előterében áll, s követelni kezdik a nacionalizmus legfőbb hordozójának: a magyar nyelvnek méltó jogait is. Decsy Sámuel, a nemes születésű tudós és orvos, az 1790-ben megjelent „Pannóniái Féniksz“ c. munkájában a „hamvából feltámadott magyar nyelvnek“ már programmot is ad nemzetépítő munkára. S a még ez évben kezdődő országgyűlés magáévá is teszi e gondolat fontosságát. Az új nemzedék eszményképe ezentúl nem az a korszak, amely a magyar államiságot idegen domíniumok szerkezetéhez akarta hozzátörni, hanem a Rákócziak generációja, amely utolsó csepp véréig küzdött a magyarság lebukása ellen az önálló nemzeti lét ormáról.