A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1927-28. Tanévi Értesítője
A tanár munkája az osztályban
8 Előkészítés, hangulatkeltés. Emlékszel-e Pista fiam, hogy miről írtunk a múlt héten iskolai dolgozatot? Mi volt a címe? — Igen tanár úr, „Nemzetünk jelene és jövője“ volt a dolgozat címe. El tudnád-e — csak röviden — mondani, hogy mit írtál? — Igen. Azt írtam, hogy most nagyon szomorú Magyarország, mert a trianoni békekötés következtében elvesztettük országunk kétharmadrészét. Elvették hegyeinket, erdein- ket, bányáinkat, jó termőföldjeinket, tengeri kikötőnket és most szegények vagyunk, nem tudunk megélni. De ezt nem hagyjuk így, hanem dolgozni, tanulni fogunk, hogy ésszel és erővel visszafoglaljuk mielőbb Nagy-Magyar- országot. Derék fiú vagy, mert jól megérezted, hogy miért olyan szomorú itt minden és azt is helyesen eltaláltad, hogy mit kell tennetek, hogy a jövőnk szebb és boldogabb legyen, mint a jelenünk. De nem te egyedül, hanem — amint a dolgozatok elolvasásánál látom, — az egész osztály így fogta fel a tételt. Hát, hiszen ez természetes! Magyar fiú nem gondolkodható, nem érezhet másképen. De ide hallgassatok fiúk! Most egy érdekes dologra hívom fel a figyelmeteket! Van a könyvünkben egy nagyon szép költemény Sajó Sándortól. „Magyar fiúk éneke“ a címe. Ebben a versben egy fiú Magyarország jelenéről és jövőjéről majdnem ugyanazt mondja el, amit Jermy, Csapó meg Radó, meg ti mind gondoltatok és éreztetek a dolgozat írásánál. Csakhogy azt a verset egy költő írja, tehát természetesen szebben és költőibb nyelven fejezi ki gondolatait, mint ti. Nos, ugy-e érdekes dolog ez?! Tudom, kíváncsiak vagytok a költeményre! Lapozzátok hát fel a 160. lapot. Majd először én olvasom fel a költeményt, hogy meglássátok, hogy egy költő, aki benneteket nem ismer, milyen szépen tudja kifejezni azt, ami a ti lelketekben van: a ti gondolataitokat, a ti szívetek érzéseit. Nem csodálatos ez?! Figyeljetek hát szépen! A költemény bemutatása. Magyar fiúk éneke. Amikor én születtem E csonka ország gyermekének, Már szomorú volt itt az élet; Csak nőttem, növekedtem a A nyomorúság kenyerén S ez nem tejben, csak könnyben ázott, — Apám, ki tudja, hol csatázott, Anyám meg egyre sírt szegény ... Tavasz jött s húsvét, tél s karácsony, Számunkra gond a gond után: Karácsonykor nem volt kalácsom, Húsvétkor nem volt új ruhám ... Amikor én születtem Gyermeknek lenni, haj! nem volt öröm; Úgy nőttem, növekedtem Mint árva fűszál porladó kövön ... Most már eszmélek, ó most már megértem Én nemzetemnek árva sorsát, Tudom, mért volt oly bús a gyermekségem • Azért, mert nincsen Magyarország!
