A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1927-28. Tanévi Értesítője
A tanár munkája az osztályban
9 Most már eszmélek s élek, élek! S most minden gyermek leikéből beszélek: A multat már nem kérem számon, Hogy búban nőttem, az sem bánom, De a jövendőt nem adom! A süket lelkek még nem hallják, Én hallom már az Isten hangját: Én népem segíts magadon! Ős földünkön most úr a gazság, De él az Isten s van igazság, És az igazság: hatalom, — Már jövendőkbe forr a vérem: Most nincs hazám, de — úgy segéljen! — Lesz még, mert visszafoglalom! Sajó Sándor. No, fiúk! Mit szóltok hozzá? Úgy-e gyönyörű költemény?! — Nagyon szép! (Egy fiú felteszi a kezét). Mit akarsz fiam ? — Szeretném felolvasni. Most még nem fiam! Először meg kell a verset jól érteni, át kell érezni, amit a költő mond és csak akkor tudjuk helyesen hangsúlyozni és értelmesen, szépen előadni. Ha majd jól megértetted, akkor majd te fogod felolvasni utánam. Részletes tárgyalás. Elolvasom a költemény első részét, 16 sort, mint egy befejezett részt, azután elolvastatom egy jól olvasó tanulóval. Megértetted, amit olvastál ? — Igen. Mondd hát meg először is, kiről olvastál? — Egy magyar fiúról olvastam. Mit mond az a fiú? — Azt mondja, hogy, amikor ő született, akkor már szomorú volt Magyarországon az élet. Mit gondoltok? Mikor született ez a gyermek? A trianoni béke előtt, vagy után ? No, Pista te tudod ? — Igen. A béke előtt született. — Miért gondolod, hogy a béke előtt? — Azért, mert azt mondja, hogy az apja csatázott; tehát akkor még háború volt. — Igazad van. Hát te mikor születtél? — 1916-ban. — Hát te? Én 1917-ben. (Több fiút kérdezek). Hát ti mindnyájan a béke előtt, a háború alatt születtetek. Ti mindnyájan a csonka Magyarország gyermekei vagytok, mint ez a fiú ; közületek is bizonyára soknak az apja szenvedett, küzdött a háborúban. No, álljon fel, akinek az apja részt vett a háborúban. (Felállnak). Bizony, elég sokan vagytok! Látjátok, hát annál inkább megértitek ennek a fiúnak a panaszát és érzéseit. Hát, hogyan növekedett ez a fiú? Nyomorúságban és szomorúságban. — Egész mondatban felelj fiam! — Ez a fiú nyomorban és szomorúságban növekedett. — Miért? — Mert az apja csatában volt, tehát nem volt a családnak kenyérkeresője és az anyja egyre sírt, mert félt, hogy férjét megölik a háborúban. — Okosan feleltél fiam. De mondd csak! Úgy mondja az a fiú a versben, mint te mondtad, hogy nyomorúságban éltek? — Nem így mondja, hanem úgy fejezi ki magát: „A nyomorúság kenyerén, s ez nem tejben, csak könnyben ázott.“ — Hogyan értitek ezt? No, Elek! — Úgy értem, hogy a jóllétben a kenyérhez tej is jut és abba áztatják a kenyeret, de a háború alatt csak száraz kenyér jutott és azt is sírva ették. — Hát mit mond ez a fiú, milyen volt a háború alatt a magyar fiúk tavasza és milyenek voltak a szép ünnepek: a karácsony és husvét? Ki mondja meg ? — No, mondd meg Kari, látom, te nagyon tudod. — A magyar fiúk tavasza és ünnepe szomorú volt és csupa gond, mert karácsonykor nem kaptak ajándékot és husvétkor nem kaptak új ruhát. — Kaptál-e te az idén
