A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1927-28. Tanévi Értesítője

A tanár munkája az osztályban

A tanár munkája az osztályban. A szülők és a mai tanítás iránt érdeklődő közönség tájékoztatására és felvilágosítására bocsájtjuk előre e pár sort, midőn bemutatjuk néhány tanítási óra menetét. A közönség nagy részének ugyanis, amely 20—30 év előtt végezte iskoláit, nagyon téves véleménye van a mai tanításról és nagyon helytelenül értékeli és ítéli meg a tanári munkát. Azt hiszik, hogy — ma is, mint 30 év előtt volt, — a tanár bemegy az osztályba, kihív 2—3 tanulót, elmondatja ezekkel a feladott leckét, megosztályozza a felelőket, ezután tovább magyaráz, feladja a leckét és kicsengetés után elhagyja az osztályt. Hát ez nem volt nehéz dolog, ha így volt, és a tanárnak az ilyen tanítás csakugyan nem került nagy fáradságába. De 30 év óta nagyot változott a világ, nagyot változott az ifjúság lelke, szellemi befogadó- és felfogó képessége. A tanítás módszerének is át kellett alakulnia, korszerűvé kellett lennie, gyermekeink szellemi képességéhez, egész mentalitásához kellett alkalmazkodnia. A mai kor gyermekétől az élet sokat kíván. Sokkal több tárgyat kell tanulnia, mint a múlt század gyerme­kének, azért ma a tanításban a főelv az, hogy a tanulást, azaz a lecke el­sajátítását a diák számára a lehető legkönnyebbé tegyük. Ezt nem érhetjük el a leckének egyszerű elmagyarázásával, hanem csak a tanítás olyan mód­szerének alkalmazásával, mely lehetővé teszi, hogy a tanuló a megértett és föladandó leckét nagyjában már az iskolában elsajátítsa, hogy otthonra — még a gyengébbeknek is — kevés tanulnivalójuk maradjon. Ez a módszer nagyon megkönnyíti a tanuló munkáját, de a tanár dolgát annál nehezebbé és fáradságosabbá teszi. A tanárnak mindig tisztában kell lennie minden óra anyagával és céljával; elsősorban magának kell tudnia, hogy mit akar. Pontosan el kell készítenie minden óra tanítási tervét, tudatosan be kell osztania az anyagot és a tanítás menetét az osztály összes tanulóinak bevonásával úgy kell ügyesen vezetnie, hogy az óra végéig a kitűzött célt elérje. Ez a munka a gyermeki lélek teljes ismerete mellett a tanításban való nagy ügyességet, hozzáértést és mély pedagógiai tudást követel. E néhány tanítási óra bemutatásával bepillantást engedünk a szülőknek a mai tanítás lelki műhelyébe. Ezzel talán elérjük azt is, hogy a közönség a tanári munkát helyesebben fogja megítélni és értékelni. Megjegyezzük, hogy a közölt tanórák anyaga nem ölel fel mindig egy teljes fejezetet, egy bevégzett részt, hanem csak annyit, amennyi egy órán el­végezhető : tehát úgy ítélendő meg. Egy magyar nyelvi óra az 1. osztályban. Tartotta: Vende Ernő. Tárgy: Sajó Sándor „Magyar fiúk éneke“ c. költeményének olvasása és megértetése. Cél: Ennek alapján a hazaszeretet érzésének fejlesztése és az irredenta gondolatnak, Nagy-Magyarország visszaállítása gondolatának élesztése és ébrentartása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom