A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1927-28. Tanévi Értesítője
Ibsen Henrik
4 hozó nagy átalakulásnak, mely új értékeket kell, hogy teremtsen. Ibsenben megvolt a nagy szellemeknek az az isteni sajátsága, hogy, ami kora gondolkodói előtt csak mint halvány sejtelem lebegett, azt ő a lángész sugallatával nemcsak megérezte, hanem világosan ki is tudta fejezni. „Megtalálta a megfelelő szót a maga idejében és kora eszméit a saját gondolataivá átalakítva“ azokat a nagy tömeggel meg tudta értetni és mint új igazságokat lassankint közkinccsé tudta tenni. Ebben van Ibsen hatásának egyik nagy titka. Sohasem létezett író, aki már életében annyit foglalkoztatta volna a kultúrembereket és akinek művei olyan heves és szenvedélyes vitákat idéztek volna fel, mint Ibsen munkái. Nem mintha mindig új, sohasem hallott problémákat vetett volna fel. De minden műve a lelki élet egy-egy új világát mutatja be, új meglátásokat, megérzéseket tár fel és régi, százszor elcsépelt problémákat új oldalról világít meg. Ezért volt mindig érdekes. De azért volt félelmetes és kellemetlen is. Egy fél évszázadon keresztül Ibsen Európa élő lelkiismerete volt, aki merész őszinteséggel merte feltárni az emberiség megrögzött hibáit és volt bátorsága szemébe vágni a romlott társadalomnak, hogy egész élete hazugságon alapszik, hogy eszményei elavultak, erkölcsi elvei üresek és helyettük új ideálokat kell teremteni. Ibsen meg volt győződve, hogy amint minden fejlődik, úgy a társadalmi eszmék, az erkölcsi elvek sem örökéletűek, hanem azok is alá vannak vetve az átalakulás, a fejlődés törvényeinek. Új korok új világnézletet, új erkölcsi elveket követelnek. Sutba kell tehát dobni a konvencionális erkölcsöket, elévült igazságokat és új eszményeket kell alkotni, hogy ezek alapján egy új, jobb, őszintébb és igazabb társadalom támadhasson. Ezek az újszerű gondolatok természetesen nagyon érdekessé tették műveit, de egyszersmind sok ellenséget is szereztek neki. Aki szemébe merte valaha mondani a tömegnek az igazságot, annak mindig keserves élete volt e földön. Mert a jómódúak, akik a konvencionális erkölcsök előítéletekkel illatosított langyos fürdőjében jóleső kényelemmel ülnek, természetesen megijedve szisszennek fel, ha valaki váratlanul rájuk zúdítja az igazság hideg zuhanyát, rögtön segítségért kiáltanak és felforgatónak, közveszélyes forradalmárnak mondják az ilyen vakmerőt, akit mielőbb ártalmatlanná kell tenni. Ilyen erkölcsi forradalmárnak bélyegezték a maga idejében Ibsent is, és bizony neki is végig kellett járnia azt a kemény rögű, krisztusi kálváriát, melyet a nagy eszmékért és az igazságért önzetlenül küzdő szellemeknek meg kell járniok. Soha író tisztább akarattal, nemesebb szándékkal és önzetlenebb lélekkel nem küzdött magas célokért, de soha írót a kortársak a rosszakaratú támadások olyan dühös rohamaival nem üldöztek, mint őt és soha költő nem szenvedett annyit a szándékos félreértés és megnemértés tehetséget emésztő lelki kínjai alatt, mint Ibsen. Midőn a külföldön megjelent társadalmi drámáiban merész hangon pellengérre állította és leleplezte a társadalom farizeusait, a modern „Társadalom támaszai“-t, hogy megtisztítsa és megjavítsa a romlott társadalmat, — köz- veszélyes forradalmárnak, felforgatónak mondták. Mikor síkra szállt a nőknek a házasságban a férfiakkal való egyenjogúságáért és egyéniségük szabad kifejt- hetéseért, (Nora) azzal vádolták, hogy aláássa a házasság szentségét. Midőn a hazugságon alapuló családi élet boldogtalanságát és annak szörnyű következményeit tárta fel, (Kísértetek), akkor a magukat találva érző álszenteskedők vad riadót fújtak, hogy veszélyben a családi élet erkölcse. Midőn kimutatta, hogy hogyan törik meg a városok érdekszövetkezeteinek önző összetartásán a legnemesebb törekvés, hogyan homályosodik el a legtisztább igazság, (Népgyűlölő), a nép ellenségének bélyegezték és egy bírálója kimondta róla: Ibsen úr egy nagy nulla, és müvei a meszes gödörbe valók. ..
