A Pécsi Állami Főreáliskola 1921-22. Tanévi Értesítője
6 hogy a szerbek e napon még a kis diákok nemzeti szinti kokárdáit is letépték. Aznap délután a pécsi ifjúság megkoszorúzta a Kossuth-szobrot, mely alkalommal növendékeink is ott voltak. A szerb hatóságok természetesen rögtön eltávolitották a koszorút, s megtorlásul több növendékünket fogságba vetették és megkínozták. Ez időtájban erősen tartotta magát az a hír, hogy a megszállók nemsokára kitakarodnak. A lelkileg s testileg meggyötört magyarság sóvár szivvel várta ezt a pillanatot. A tanév befejeztével gondot okozott a demai'kációs vonalon túl lakó növendékeink útrabocsátása. A szerb hatóság megadta ugyan az engedélyt a növendékek elutazására, de kikötötte, hogy azok a következő évben vissza nem térhetnek. Akadtak ugyan vállalkozó szellemű bátor növendékek, akik álutakon visszatértek, de akit rajtakaptak, azt irgalmatlanul bebörtönözték. Egy újabb csalódással lettünk gazdagabbak a tanév végén: a szerbek nem takarodtak ki, s csüggedés kezdte ki az embereket. így köszöntött ránk az 1920/21. iskolaév kétségekkel a jövő iránt, és szorongó szívvel fogtunk munkához. Az intézet életében fontos változást jelentett az, hogy a karácsonyi szünetben elfoglalta hivatalát az új igazgató: dr. Horváth Viktor, aki egyelőre csak röviden körvonalazta programmját, amely a vallás-erkölcsi alapban és rendíthetetlen hazafiasságban gyökerezik. A tanári testület teljes megértéssel állt melléje és támogatta munkájában. Leérkezett továbbá az Arnhold Nándor és Dobos Ferenc tanárok nyugdíjazását elrendelő végzés is, de mert a megszállás miatt őket új erőkkel pótolni nem tudtuk, az év végéig tovább tanítottak. A súlyos megélhetési gondok mellé szegődött a különféle zaklatások egész sorozata is. Megnehezült felettünk az idők járása. Kémek környékeztek bennünket, és ezek irányitója a szomorú hírhedtségre szert tett Dobrovics festő volt, aki a 6. cs. kir. gyalogezred 1918. évi pécsi pünkösdi lázadásának spiritus rectora volt s ki az intézeti műteremben való festés ürügye alatt bejáratos volt az intézeti épületbe, ami fokozott óvatosságra intett bennünket. A szerbek és az uj városi regime bérenc orgánumai: Hír, Pécsi Újság, Baranyai Magyar Újság több ízben támadták intézetünket, mint a magyar állameszme egyik mentsvárát, amiért a m. kir. kormány rendeletéit foganatosítottuk. Nemsokára egy megrendítő epizód alkalmat szolgáltatott az elfojtott hazafias érzés elemi megnyilatkozására. Dózsa László nemzeti hadseregbeli katonát az uj városi regime pribékjei elfogták és kegyetlenül megkínozták. Egyik verzió szerint a városház ablakából öngyilkos szándékkal kíugorva, a másik verzió szerint pedig onnan kihajítva e megrendítő szavakkal múlt ki '■ „Csonka Magyarországért halok meg." Mély megdöbbenés fogta el a lelkeket e tragikus hírre. A pécsi hölgyek nemzeti szinü szalagos koszorút helyeztek el az elhunytnak koporsójára s a tanárok és ifjúságunk résztvett a temetésen, amely hatalmas nemzeti demonstrációvá nőtte ki magát. A szerb detektívek, nem törődve a közönség kegyeletes érzésével, durva módon el akarták távolítani a koszorúról a nemzeti szinti szalagot, de ennek megvédésében ifjúságunk is tevékeny részt vett, sőt a temetőben, amikor a szerb detektívek lövöldözni kezdtek, összetűzésre került a sor. Az impozáns temetést nyomon követte a megtorlás. Letartóztatták többek közt az intézet 3 tanárát: Fail Jagellót, Lajos Ferencet és dr. Sebestyén Bélát, akiket a temetés rendezőinek jelöltek meg, s ezért 10 napi elzárásra s 100 dinár
