A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről
Vezér Mór: A Kárpátok jelentőségének méltatása és megünneplése alkalmából tartott beszéd
Beszéd az 1916. évi május hó 1-én a Kárpátok jelentőségének méltatására rendezett ünnepély alkalmával. Elmondta : Vezér Mór, főreáliskolai tanár. Kedves ifjúság ! Virágos május havának első napjára ébredtünk; a természet felvette zöld ünneplő köntösét, a tavaszi fuvallatok telítve vannak reménnyel és sejtelemmel; ilyenkor szépen adódik megemlékezni kárpáti csatákról, hóról, fagyról, fájdalomról, sóhajokról, zokogásról, magyar fiúk piros vére hullásáról... Emlékezzünk Kárpátokról ! Az Isteni Színjáték Írója énekli : Nincs annál gyötrelmesebb valami, mint a szenvedések napjaiban visszagondolni a rég letűnt boldogságos órákra. Ha ez igaz — és oh jaj, de mennyire igaz — úgy nyilván nincs e világon napsugarasabb, kápráztatóbb öröm, mely fölérne avval a gyönyörűséggel, amikor — elülvén a fergetegek — az ember csendes, meghitt boldogságában visszaidézi a zivataros multat, a megpróbáltatások sorozatát. Nem akarom elvetni a sulykot, de mostanában ebben a helyzetben leledzünk mi. A nagy viadal járja még ugyan, tart a szörnyű világégés, a keserű pohár még nem múlott el tőlünk, de ha nem hivságos ítéletem, a nagyszerű tragédia kifejlése előtt állunk és bizonyos megnyugvással nyithatjuk ki már most a visszaemlékezések zsilipjét. Ma egy esztendeje ! Hogy is álltunk tizenkét holdváltozás előtt ? Fekete esztendő, borzalmas esztendő volt ez. Vissza ne térj többé rettenet éve, irtózatok esztendeje sülyedj a feledés örvényébe ! Az ellenség sürü rajokban lepte el a Kárpátok taraját, néhány határszéli megyében — most már bevallhatjuk — keményen megvetette lábát. Félő volt, hogy a sziszera hadat lehetetlen lesz feltartóztatni és a nagy magyar alföld, a mi áldott Kánaánunk a nyers moszkovitaság prédája lesz. Egy esztendő előtt nem kellett kishitünek lenni, hogy elszorult szívvel eszméljünk a jövőre. A statisztika szemünkbe vágta, ti nagyon kevesen vagytok, vigyorogva üvöltötte, hogy a kis magyar szigetet el kell özön- lenie a szláv tengernek. „Itt nincs számodra hely“. A história feltette a kérdést: van-e jogcíme ennek a nemzetnek, a fenmaradásra, a Duna- Tisza völgyének birtoklására ? Egy esztendő előtt a nagy játszma tétje- nemzeti létünk volt. Kockán forgott mindenünk és nem kellett rémlátónak lenni, hogy a nagyszerű halál képzete felbukkanjon. „Észak rémes árnyai“, akiktől már a honfoglalás époszának költője annyira féltette nemzetét, Gácsország java részének meghódítása után már Árpád földjét fenyegették megsemmisítéssel. Ott ahol ezer év előtt a honfoglalók vonultak ide álladalmat teremteni, azokon az útvonalokon a szláv áradat özönlött be Árpád müvének szétrombolására.
