A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről
Messik Béla: Az anyag és elektromosság
— 24 — Ha az anyag elektromos eredetű, akkor a tehetetlenségnek is elektromos jellege van. Az elméleti megfontolások szerint ez a tehetetlenség függ a test sebességétől. Ez látszólag ellenkezik az anyagról szerzett régi tapasztalatainkkal. Ha azonban meggondoljuk, hogy az anyagnak eddig ismert legnagyobb sebessége (hullócsillagok) a másodpercenkinti 70 km-es sebességen alul marad és az összes sugárfajták között legkisebb sebességű pozitiv sugarak részecskéi is ennél több mint 500-szor akkora sebességűek, könnyen megtaláljuk a kérdés megfejtését. A földi tárgyak sebességei aránylag oly kicsinyek, hogy ott a sebességnek a tehetetlenségre való befolyása elhanyagolható. Es a tehetetlenségnek ez a felfogása az elméleti megfontolásokkal jól megegyezik, sőt ezek szolgáltak alapul neki. Eszerint tehát a mechanika eddigi törvényei nem szenvednek változást, mindössze egy nagy általánosítás történik, melyben az eddigi mechanika egy speciális esetté lesz ; amikor t. i. a sebesség igen kicsiny, akkor a nagy, általánosított mechanika törvényei a régi mechanika törvényeibe mennek át. * Az eddigiekben súlyt helyeztem arra, hogy kellőképen ki legyenek emelve azok a változások, melyre az anyagról való nézeteinkben az utóbbi évtizedekben bekövetkeztek. Ezen változá okban nagy szerepet játszott és az uj felfogás kialakulásához döntő adatokat szolgáltatott a legif abb tudomány : a radioaktivitás tana. Addig, amíg ennek néhány eredményéről meg nem emlékezem, nem érhetem el azt a célomat, hogy az anyag szerkezetéről, annak az elektromossággal való kapcsolatáról szóló jelenlegi ismereteinkről — amennyire ennél a sokoldalú és nagyterjedelmű témánál ilyen szűk keretek mellett egyáltalán lehetséges — teljes képet nyújtsak. A mindössze húsz esztendős tudomány fejlődése, mondhatni, a meglepetések sorozatából állott, melyeknek nagy részük van abban, bogy az anyag elméletét az előbbiekben leírt módon kellett konstruálni. A húsz esztendő alatt azonban máris olyan óriási terjedelművé fejlődött, hogy itt csak néhány olyan eredményének említésére szorítkozom, mely a témával szoros kapcsolatban van, főleg azokat tartván szem előtt, melyek az atombomlás mibenlétének megértéséhez szükségesek. A radioaktivitást Becquerel fedezte fel 1896-ban, midőn egy urániumércet fekete papírba göngyölve azt tapasztalta, hogy az alá ja helyezett fotográf-lemezre az a papíron keresztül is hat. Midőn később Curie és C ü r i e n é felfedezték a rádiumot, melynek hatása sokszorta nagyobb, mint az urániumé, hamarosan ismertté lettek azok a tulajdonságok, melyeket a ma már tekintélyes számban ismert, radioaktivoknak nevezett anyagok mutatnak. Miben nyilvánul a radioaktivitás ? Elsősorban abban, hogy a radioaktív anyagok a fényérző lemezekre úgy hatnak, mint a napfény, dacára annak, hogy látható sugarakat nem bocsátanak ki. Továbbá bizonyos anyagokat, ha elég közel hozzuk őket, fluoreszkálókká tesznek, halvány fényben ragyogtatnak. Ha gázok közelébe radioaktív anyagot hozunk, azok megszűnnek rossz vezetők lenni, tehát a gázok ionizációja jön létre, bennük a pozitív töltésű részek elválnak a negatív töltésűektől. Végül a radioaktív testek állandóan melegebbek pár fokkal környezetüknél, tehát állandóan, önmaguktól energiát termelnek, melyből a környezetnek való állandó hőátadás dacára, hőtöbbletüket fenn tudják tartani,
