A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről
Messik Béla: Az anyag és elektromosság
- 9 — mindkét helyen megmérni, melynek eredménye független a mi szubjektív érzelmeinktől, ezáltal tehát az összehasonlitásra szilárd alapot nyerünk. Hogy a közvetlen érzéki észrevételnek a kísérletezéssel való helyettesítése az anyag vizsgálatánál mily nagy fontosságú, az nem szorul bővebb magyarázatra. Amit közvetlen érzékelés által az anyagról meg lehet állapítani, azt nagyrészt megállapították már akkor, mikor az anyagról a legelső nézetek keletkeztek. Ezek a nézetek pedig később is, még sokáig nem voltak egyebek tapogatódzásoknál, mert nélkülözték a biztosságnak azt a fokát, melyet az újabb felfogásnak éppen a kísérleti megalapozás kölcsönzött. A kísérletezésből háramló második nagy előny az, hogy általa az érzékeink felfogóképességének határait messze kitolhatjuk, sőt olyan terrénumokon is képesekké leszünk az észlelésre, melyeken érzékeinket nem használhatjuk. Az előbbire például elég a mikroszkópot említeni, az utóbbira pedig az elektromos jelenségek legtöbbjét, amelyek érzékkel való direkt észlelésre nem alkalmasak és amelyeket kísérletek segítségével mozgási, fény-, hő-, és egyéb tünemények útján való észlelésre vezethetünk vissza. ' Észlelőképességünk határainak kitolása is nagy fontosságú az anyag vizsgálatában, — ami érthető, ha meggondoljuk, hogy az anyagot milyen parányi részecskékből állónak képzeljük. Ma már nem kételkedünk annak lehetőségében, hogy valamikor sikerülni fog a molekulákat egyenkint is megvizsgálni, mert ennek megvalósulásához már közel állunk. Az úgynevezett ultramikroszkóppal sikerült az anyagnak olyan kis részecskéit meglátni, mozgásait szemmel kisérni, melynek nagysága a molekuláéhoz közel áll, úgy hogy hajlandók vagyunk feltenni, hogy itt már az anyag legkisebb részecskéit látjuk. Az ultramikrószkóp egy, a köznapi életből is ismert tüneményen alapszik. Rendes nappali világosság mellett, midőn a behatoló fénysugarak minden irányban szétáradnak a szobában, a szoba levegőjében lebegő porszemecskéket nem lehet látni. Élénken láthatókká lesznek azonban, ha a szobába csak egy kis szűk nyíláson át hatol be a napsugár. Ilyenkor a sugárnyaláb útjába eső kis porszemecskék a rájuk eső fényt visszaverik, miáltal úgy látszanak, mint kis fénylő pontocskák. Ha a levegő nyugalmát megzavarjuk, élénk mozgás keletkezik, miközben a fénysugár útjá- ból kijutó szemecskék megszűnnek láthatóvá lenni, a nyalábba bekerülő szemecskék pedig fényleni kezdenek. A legerősebb nagyítású mikroszkóppal megláthatjuk még a milliméter ezredrészének a felét. Hogy ez milyen kicsiny hosszúság, arról talán fogalmat nyerünk, ha meggondoljuk, hogy az emberi hajszál vastagsága 0‘05— 0‘1 milliméter. Ennek tehát még a századrésze a szóbanforgó hosszúság. Az olyan anyagi részecskéket tehát, melyeknek méretei ennél kisebbek, már mikroszkóppal sem láthatjuk. Ha azonban a látásunk irányára merőlegesen, tehát ha pl. lefelé nézünk a mikroszkópba, akkor oldalról egy intenzív fénynyalábot bocsátunk a vizsgálandó téren keresztül, hasonlóan az ablaknyíláson át a szobába bocsátott fénynyalábhoz, akkor az ott lebegő részecskék az esetben is láthatókká válhatnak, ha méreteik a mikroszkóp hatásképességét nem haladják meg. A vázolt metódus feltalálása Siedentopf és Zsigmondy nevéhez fűződik, akik az aranynak u. n. kolloid oldalát vizsgálták meg ilyen ultramikroszkóp segítségével.
