A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1914-1915. iskolai évről

Vezér Mór: Háborús költészetünkről

Itt a próba, az utolsó Nagy próba,

Jön az orosz, jön az orosz,

Itt is van már valóba.

(Petőfi.)

Háborús költészetünkről.

Megnehezült az idők járása felettünk. A germán hősmonda Muspilli- jének zivataros zenebonájától hangos a világegyetem. Felszabadultak az elemek, megremegnek a sarkok, üvölt az égzengéses vihar a pusztulásra ítélt röldgolyóbison és az uj világ vajúdását elakadó lélekzettel lessük. A germán óriás ellen összefogott az ellenségek egész légiója és a szörnyűséges viadalba belesodródott a kis magyar glóbus is. De így volt ez mindig. A történelem Végzete minden időben nagy, szinte teljesíthetetlen feladatok szolgálatába szegődtette ezt a nemzetet. Mióta Eórópa keleti csücskén megvetette lábát, mindig két harcvonalon kellett verekednie. Egyielől a baibár ázsiai hordák áradata ellen védekezett, másfelől a nagy nyugati nemzetekkel vette fel a harcot. E kettős küzdelem lett a nemzet tragikuma. A sok válság elsorvasztotta a nemzet erejét, az árát megadta a haladás és művelődés ügye úgy, hogy mikor végre levegőhöz jutottunk, rohanvást kellett a mulasztásokat pótolni, mert bizony alaposan elmaradoztunk. A helyzet emlékeztet a jeruzsálemi templomot építő zsidókra. Míg egyik kezükkel a templomon dolgoztak, a másikkal apogányok ellen harcoltak. A magyar is, mialatt a művelődés oltárához hordta a követ, védelmi állásba helyezkedett a támadók ellen. És még most is igyekeznünk kell, hogy lépést tartsunk a Nyugattal. Ez a kettős viaskodás irányította századokon át a magyar nemzet sorsát is, amint ezt Arany oly találóan jó Török Bálint szájába adja :

„Két ellenség a Duna két parton :

Kevés annak az én egy jó kardom.

Egyiket a másikkal — hijába A hogy lehet — gondolja magába.“

A létért folytatott örökös küzdelem fejlesztette ki a magyar nép harcias erényeit. A szüntelenül verekedő ősök a fejlődés és átöröklés törvényeinek megfelelően kitűnő katonaivadékot hagytak hátra. A magyar katona természetrajza mindenképen érdekes s a magyar fajta mind ő erényei megismerszenek rajta. A magyar katona fogalma sohasem volt azonos a kalandoréval. Ellenkezőleg, józan, engedelmes, bátor, szívós, fegyelmezett és a katonai szakmában iskolázott ember. Tudatában van annak, hogy egy nagy közösségnek — a nemzetnek — tagja, tudja, hogy mivel tartozik e közösségnek és mit várhat tőle. Vannak ugyan ellenséges kútfők, melyek kegyetlenséggel vádolják meg eleinket, de az elfogulatlan források (Bölcs Leo, A szent galleni krónika) ezt megcáfolják és nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyar bajnok emberséges, okos, sőt a fölényes humor magaslatára emelkedő férfi volt. (Heribald.) Emellett félelmes harcos volt