A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1914-1915. iskolai évről
Vezér Mór: Háborús költészetünkről
- 27 — A mig ki nem rántják a ponyvát alóla. Ti búzát szoktatok terítni, ponyvára S tisztán viszitek a világ piacára. A krónikás modorú ntpkönyvnek országszerte nagy hatása volt és állandóan ébren tartotta a függetlenségi nyilatkozat óta tetőpontjára jutott forradalmi és köztársasági szellemet. Máig is igen kedvelt rész belőle a huszár dicsérete. A vezérek közül csak Kossuthról és Bemről szerel megemlékezni, egyébként a közkatona érdemed magasztalja. Szilaj lelkesedés, féktelen gyűlölet vonul át az egész munkán. De a háborús költészet legnagyobb magyar mestere és bizonyára minden idők egyik legihletettebb Tyrtaiosa : Petőfi Sándor volt. Összes költeményei elé ezt a jeligét — mely maga is remekbe készült költemény — tette : Szabadság, szerelem ! E kettő kell nekem. Szerelmemér feláldozom Az életet. Szabadságért feláldozom Szerelmemet. A szabadság nála nem bölcselkedő doktrinizmusból leszűrődött eszme, hanem életének eleme, valósága. Ez a meggyőződés érzik meg forradalmi költészetén és különös varázzsal vonja körül. Ha más kútfőnk nem volna ama nagy idők mozgató eszméinek megvilágítására, mint Petőfi forradalmi költészete, világos képet nyerhetnénk annak a kornak a szelleméről. Ha enemű költeményei nem a legjobbjai közül valók is, rendkívül értékesek, mint dokumentumok. Ahogy Péterfy Jenő megállapítja : (Petőfi Sándorról) „Becsesek maradnak előttünk, mint lázas napok jelei, mint egy lángeszű költő nyilatkozatai, kiben a kor paroúismusa legmagasabb fokát érte el. De a mi Petőfi még ilynemű költeményeinek is különös varázst kölcsönöz, az, hogy az izgatott pillanat bélyege rajtuk. Szépségük abban nyilvánul, hogy a létéért küzdő nemzet büszkeségét és aggodalmát, elszántságát, haragját és szenvedélyét érezzük ki belőlük.” Már 1848 előtt profétikus látományok gyötrik. A víziók a világszabadságról, nagyszerű napokról valók, egy nagy küzdelemről, mely minden nemzet, tehát a magyar nép szabadságát is meghozza. Az idők nagy átalakulásoktól terhesek és érzi, hogy ez sok vérbe fog kerülni. Egyszer azt mondta : Úgy érzem a forradalmat, mint a kutya a földrengést. Áhítozván áhitozza ezt az időt és minduntalan megfogadja, hogy életét a csatamezőn vagy a vérpadon fogja feláldozni a szabadságért. Sürgeti az átalakulást. Türelmetlenségében sietetni szeretné az eseményeket. Legnagyobb szerelmi boldogságában véres napokról álmodozik, (Véres napokról álmodom), megálmodja, hogy lakodalma napján hordták szét a véres kardot s hadba indult. (Háborúval álmodám). A költői kastélyban töltve mézesheteit nagyszerű víziói vannak : A szabadság ellenségei saját vérükbe fúlnak (Beszél á fákkal a bús őszi szél). Még itt is az az egy gondolat bámtja, hogy ágyban párnák közt kell meghallnia. Pedig azt szeretné : Ott essem el én A harc mezején ! Ott folyjon az ifjú vér ki szivembül! S ha ajkam örömteli végszava csendül,
