A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről

† Váradi Károly

- 6

fehérvári tankerület főigazgatójává nevezte ki a király, a Budapestre került Spitkó Lajos helyére. Új működési körébe is belevitte lelkének egész energiáját, amire ily kiváló előd után szükség is volt. Mindkét előbbi állásában ritka szervező tehetségének adta fényes próbáját, most irányító kezének biztossága érvényesült a gondjaira bízott tizennégy középiskola vezetésében. Rajta volt, hogy az itt talált egészséges peda- gógiai tradíciókat továbbfejlessze s az intézeteknek egységes, humánus és modern szellemben való működését minden rendelkezésére álló eszközzel elősegítse. Tapintattal és szeretettel vezette az alája rendelt testületeket a nemzeti tanügy munkájának útján. Nemes törekvéseit megértettük, szeretetét szeretettel viszonoztuk. Ha valakiről, úgy őróla mondhattuk, hogy csak barátai és tisztelői vannak, ellenségei nincsenek.

Ki sejtette volna, hogy a veröfényt, mely eddig pályáján kisérte, oly hamarosan az árnyék fogja felváltani! 1907 nyarán fiumei kiránduláson napszúrás érte, melyből a Tátra edző levegőjében kigyógyult ugyan, de következményeit teljesen kiheverni nem tudta. Valami le- hangoltság maradt vissza kedélyében, emlékező és ítélő képessége is mintha meggyöngült volna. Egy időre egészen munkaképtelenné vált és pihennie kellett. Mária-Grünben keresett gyógyulást, azután a pozsony- szentgyörgyi rendházba vonult vissza. Ennek a helynek idilli békéje és Fenyőháza hegyi levegője annyira-amennyire helyre is állította egészségét. Majd fizikai zavarok jelentkeztek, különösen a szív működésében. Vas szervezete küzdött az ádáz betegséggel s ő maga még akkor is bízott erejében, mikor környezete már régen elkészült a legrosszabbra. Hiába volt minden biztatás, hogy kérjen szabadságot és hagyja oda hivatalát. Hallani sem akart róla. „Ha meg kell halnom, — felelte ilyenkor, — hadd haljak meg úgy, mint a katona a csatatéren.“ Még akkor is, mikor már a vízkór fojtó kínjai közt vergődött, mercutiói humorral ékelődött tehetetlenségén és rendületlenül végezte hivatalos teendőit, míg csak a toll ki nem esett erőtlen kezéből.

Igen, úgy halt meg, mint a katona. Megtört, de nem adta meg magát. Derék katona volt, talpig hőse a kötelességteljesítésnek. Méltó arra, hogy emlékét fénylő példaképen, követendő tanulságúl szívükbe zárják azok, kiket ő mindig szívébe zárt: a magyar diákok.

K. B.