A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
38 egymással szoros összefüggésben álló kölcsönhatására, de e dolgozat keretében ez lehetetlen. Ma a művészi munkálkodás nem egyes könnyen áttekinthető szigeteken folyik le, hanem az egész világon, a régieknél ezerszer több, teljesen felszabadult gondolkodású művészember kezébe van letéve. A színek által való ábrázolás szempontjából még a müncheni Fritz Erler hatalmas, dekoratív irányú, végtelen erőteljes, öntudatosan a színek fényére és erejére alapított művészete jelez határozottabb fejlődést. Rendszeres, kimerítő műtörténeti fejlődés tárgyalása nem feladatunk, célunk csupán az ábrázolás terén a színnek teljes érvényrejutását igazolni s a fejlődés útjait nagy vonalakban vázolni. Helyezkedjünk bármilyen eszthétikai felfogás alapjára, természetadta vagy kiművelt látásunk vezessen bennünket bárminő elrejtett vagy közkeletű művészi irányzat egyoldalú szeretetéhez, azt soha kétségbe vonnunk nem szabad, hogy a színek óriási szerepe a festészetet örök időkre átalakította s hogy visszafejlődés soha nem következhetik be, mert ezen fejlődésnek alapjai nem elmélkedések, szubjektív érzések és hangulatok, hanem fizikai, mathematikai biztossággal felfedezett igazságok. Ezeknek exaktsága pedig örök s tartalmában legfeljebb gazdagodni fog, de megdőlni soha. Ugyanezen igazság érvényességét igazoljuk még az ábrázolás harmadik elemének, a fénynek fejlődése és szerepe által. Fény. A tárgyak szemléletének, formai, színbeli megjelenésének egyedüli forrása a fény. Enélkül csupán a tapintás sejtetné velünk a térben és időben élő valóságot. Annál különösebbnek látszik, hogy a fénynek s az általa előidézett árnyéknak fontos szerepét az ábrázolásban legkésőbb ismerték fel a művészek s mint önálló festői probléma is csak egyesek művészetében lép fel időnkint. Ennek legelfogadhatóbb okát abban adjuk, hogy a képzőművészet minden időben az ábrázolandó tárgyaknak legállandóbb és legjellemzőbb megjelenési tulajdonságát, a formát, igyekezett hűen visszaadni, úgy vélekedvén, hogy ez kizárólag a dolgoknak velejárója, míg a szín s a ráeső fény örökké változó tünemények csupán s külső hatásoktól függnek. Különösen addig, míg a napfény által létrejött éles árnyékokat figyelték meg, amelyek a test legkisebb mozdulatainál megváltoztatják alakjukat, teljesen igazuk is volt s még inkább akkor, amidőn a félhomályban a másodrendű visszavert fénynek a tárgytól független, kívülálló dolgok által befolyásolt hatását, vagy pláne a felhővel borított szabad ég teljesen szétfolyó világítását kellett visszaadni. A nap mozgása az égen s e mozgás által az árnyékoknak és színeknek folytonos változása, amely a szemléletet akadályozza, nagyrészt okozója annak, hogy műtermekbe szőrűit a festészet, ahol egy helyről beözönlő és szabályozható fényforrás állott rendelkezésre. Ily világítás mellett másrészt
