A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
39 igen sokára jött rá a művészet arra, hogy voltaképpen a formai megjelenés sokkal inkább a fény és árnyék, mintsem a vonalak által jön létre. Hosszas megfigyelések után tudták meglátni csak, hogy a térben való elhelyezés a testek domborodásának és szögleteinek éreztetése, a rajz és távlat eszközei mellett az árnyékfoltok precíz megjelölése által érhető el leginkább. A fény legegyszerűbb hatását, a testeken keletkezett árnyékvonalak és foltok szemléletét aztán hamarosan követte a félhomály, a reflexvilágítás titkainak kifürkészése, végre azután magának a fényforrásnak, mint tüneménynek s legutoljára a fényben úszó’ egész nagy természet ábrázolásának lehetősége. E fényhatások törvényeinek megismerésére vonatkozó kutatások kétségkívül végtelen fontos és kizárólag festőművészeti feladatok voltak s a gyakorlatilag megállapított, soha nem mellőzhető eredmények a természetábrázolás reális haladását jelentik. Lássuk ennek fejlődését. A fény s maga a világosság mint önálló festői probléma csak a művészet igen fejlett fokán lép fel s igen hosszú időn át csupán az általa előidézett árnyék bír fontossággal az ábrázolás terén. Mint már említettük, elsősorban kizárólag vonalak által határolt síkformákra szorítkozott a testek ábrázolása s dacára annak, hogy e vonalakat a testek megvilágított és árnyékos oldalainak a háttértől való elválása keltette a szemlélőben, magát az árnyékot nem jelezték. Az ókori keleti művészet már anyaga, jellege miatt is mindössze annyit ér el, hogy egy csekélyke reliefhatás utánzataképpen az alakok körrajzait egyik oldalon és alul vastagabban jelzi. A görög művészet kezdetben a kontúrok körűi elmosódó szürkés és befelé világosodó tónusokkal igyekszik kissé kidomborítani lapos, egyszínű alakjait. Fejlettebb fokán már a fénypontokat is észreveszi, főleg az emberi testen, természetesen a bonc- tani ismeretek teljes hiánya foytán nagyon tökéletlenül. Ugyanekkor már némi nyomát látjuk annak is, hogy a testeknek a körrajzokon belül eső tagozódását világos vonalakkal sejtetik, ami a reflexfények látására enged következtetni. Az attikai vázákon már rendkívül fejlett bonctani ismeretre valló vonalrajzot tapasztalunk, de éppen a helyes dekoratív érzék, mely megóvta a görög iparművészetet a plasztikus képek alkalmazásától, szándékosan kerüli az árnyékolást, bár kétségtelen, hogy az organikus rajz fejlődésével az izomformák hű ábrázolásának ezen fontos kellékét is ismerték. A fejlődés menetét a hátramaradt képtöredékekből nehezen követhetjük. Byzancban és Pompéjiben talált festmények teljes ábrázolási készsége bizonyítja, hogy itt lassú fokozatos fejlődésnek kellett lefolyni, míg annyira is jutott a plasztikus ábrázolás, hogy minden mértani s perspektívái biztos tudás nélkül egyes alakokat teljesen térben álló képekben tár elénk az önárnyék és vetett árnyék egész komplexumával.
