A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
15 síkon való ábrázolásban, tehát a látottaknak megfestésében szintén ezen elemekre vagyunk utalva. Bármily egyszerű és természetes is ez, mióta a camera obscurát alig száz éve tudományosan megismertük, annál rejtélyesebb volt a régmúlt kutatói előtt, s szinte bámulatos, hogy Lionardo da Vinci előtt, aki először mutatott rá a látás fizikai törvényeire, csupán tapogatódzás, próbálgatás útján gyakorolták az ábrázolást, ösztönszerűleg megérezvén, hogy amit vonalakkal és színfoltokkal egy lapra rajzolunk, ugyanazt a hatást keltheti bennünk, mint a megfogható térben elhelyezett tárgy vagy jelenség. Afféle öntudatlan feltalálások voltak ezek a meglátások, mint pl. azon hangszereké, amelyek nem céltudatos technikai szerkesztés vagy experimentálás eredményei, hanem legtöbbször a természet által önként felkínált meglepő hanghatások előidézése. Bizonyos, hogy a fúvó éshúroshangszerek feltalálásavéletlenműve s azok tökéletesítése iscsak részben a kutatás, de főképen annak következménye, hogy egy-egy fizikai törvény felhasználása önmagától újabb belső finomabb törvényszerűségekre utalt. Midőn a különböző hosszúságú húrok hangkülönbözeteit a természet éreztette az emberrel, már kezébe adta a törekvést is, amely szerint kereste e különböző hanghatások előidézésének eszközeit és törvényét. Hasonlóan a vonalak és színfoltok egymás mellé helyezése a legprimitívebb korszakban is meglepően éreztette az emberrel, hogy az így kézzel mesterségesen, saját akaratunk által létrehozott kép egy meglátott jelenséget idéz elő képzetünkben olyanformán, mint egy felhődarab vagy fatörzs véletlen alakulása megdöbbentően emberi vagy állati alakot ábrázol. A mostani tökéletes ábrázolások korszakában nem is sejtjük, mily csodával határos hatása lehet a teljesen műveletlen emberre nézve egy tökéletes árnyékolási erővel, a reális színezéssel s életnagyságú alakokkal előadott festmény. Ehhez hasonló még a legtökéletesebb fonográf hatása sem lehet, amely feltalálásának korában megdöbbentő hatású volt a műveletlen emberre. Mindezekből azt akarjuk főleg megállapítani, hogy az ember a természet hű ábrázolásának törvényéhez igen fáradságos úton, évezredes fejlődés folyamán jutott s épen nem úgy, hogy a meglátott dolgokban előbb kikutatta a törvényszerűséget s aztán kereste e módokat a törvényszerűségnek megrajzolásához, illetve megfestéséhez, hanem úgy, hogy a végtelen sok rajzolgatás, a síkon való vonalak húzása által formákhoz jutott, amelyek megközelítették egy élő tárgynak körrajzait. Ma természetesen, mikor ezrével állnak előttünk a remek kivitelű élethű képmások, szinte elképzelhetetlennek találjuk, hogy lehetett idő, amikor nem is sejtették, hogy az egy pontba összefutó vonalak, sík lapra rajzolva, a térben végtelenbe távolodó párhuzamos vonalakat ábrázolják, avagy hogy egy halvány kékes-szürke színfolt elegendő mérföldnyi távolságban égnek emelkedő hegytömegek érzékeltetéséhez. Ma nehéz belátnunk, hogy mindeme közismert igazságokra, melyeket iskolai tudás alapján egyszerűen gondolkodás útján alkalmazunk, hajdanában — az évezredes fejlődési
