A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
16 időhöz mérten — nem is oly régen csak úgy jöhetett rá az ember, hogy sok-sok rajzolgatás közben észrevette, hogy bizonyos rendben egymás mellé rakott vonalaknak és foltoknak összessége a valóságban létező tárgyaknak képét adja. Nem oly módon képzeljük ezt, hogy céltalan össze-vissza húz- gálás után egyszerre csak, mint a kaleidoskópban egy szép csillagalak, kialakult a fa vagy ember körrajza, hanem úgy, hogy eleinte egészen egyszerű pár körvonallal tudták csak ábrázolni a tárgyakat, s midőn látták, hogy ez mindenki szemében felismerhető képét adja ama tárgynak, kezdték annak részleteit is kifejezni s megkeresni a megfelelő vonal húzásához szükséges szabályt. Csak igen lassan, lépésről-lépésre haladt az ábrázolás ezen az úton s bár minden kor művészei gyorsan elsajátították az előttük felkutatott és széliében alkalmazott ismereteket, azoknak gazdagítása igen kiváló elmék hosszas munkája után történhetett meg. Miután így kifejtettük, hogy a kifejezési módokat experimentálás által találták meg, vegyük sorra a létező tünemények összes szemléltető alkatelemeit és vizsgáljuk, mily sorrendben találta meg az ember ezek megrögzítéséhez a mindinkább tökéletesedő eszközöket. Vonal. A térjelenségek szemlélete mozdulatlan állapotban vonal, szín, fény és árnyék által jut tudomásunkra. A szemlélet ezen elemei közül legelsőb- ben a vonal ábrázolása vált lehetségessé. Ennek érthető technikai okai is vannak, mert hiszen vonalakat karcolni a legegyszerűbb ember is tudott a homokba, fára, falra ; de mindjárt látjuk, hogy e vonalakat sohasem mint önmagában szabályszerűséggel összefüggő alakzatot, hanem mint egy tömör testnek a háttértől és környezettől elválasztó határvonalát fogták fel. Ezt bizonyítja az, hogy a legrégibb időben már az alakok rajzát egy homogén tónussal vagy színnel töltötték ki, ami által elvették annak vonaljellegét s jobban megközelítették a test tömeghatását. Ha meggondoljuk azt, hogy a szín, árnyék és fényfoltok mind vonalak által vannak egymástól elválasztva, s hogy a testeken mindezen tulajdonságok egyáltalán nem oly állandóak, mint a tárgyak körrajzai által megadott forma, könnyű belátnunk, hogy az ábrázolás a jellemzés ezen legállandóbb és leghatározottabb elmével kezdődött. Mindenki ezerszer tapasztalhatta, hogy a tárgyak legtöbbjére nézve a szín nem oly lényegesen jellemző, mint a forma ; hiszen a fény és árnyékok szinte percről-percre változnak, tehát a primitív technikai eszközök mellett kevés szóval legtöbbet a forma visszaadása által lehetet mondani. Ez tehát a kezdet. — Az ókori népek rajzain a vonal kizárólag mint a testek legszélső határvonala, azaz mint kontúr szerepel, s bár e legfontosabb rendeltetését mindvégig a legfejlettebb korszakok művészetéig megtartja, már ezen szerepében is kezdettől fogva két, — úgyszólván ellentétes átalakuláson megy át.
