A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1908-1909. tanévről
Arnhold Nándor: Múzeum és tanulóifjúság
11 végein hengeralakú és az oldaldeszkákban forog. Ha hirtelen lerántják a törülközőt, a rúd azonnal enged és forog; a törülköző tehát nem horzsolódik a fához, nem kopik. A bútorok díszítését illetőleg meg lehet jegyezni, hogy a keményfából készülteket többnyire testetlenül szokták hagyni és faragással ékesítik, míg a puhafabútort rendszerint befestik. Különösen az ágyakat, a tálasokat meg a ládákat díszítik gyakran igen gazdag, néha elég ügyesen festett, többé- kevésbbé magyaros ízű ornamentek. Ilyenek az V. lap 11 —14. ábrái. Nézzünk már most néhány eszközt, szerszámot. Az V. lapon két sulykot látni. Nem dísztárgynak, hanem a használatra készültek. Díszük ennélfogva egyszerű, mégis hatásos. Csupán egypár bevésett vonallal ékesítették, jól tudván, hogy ezen eszköz használata közben csakhamar elpusztulna a finomabb díszítés fáradságos munkája. Hogy azonban ilyentől se riad vissza a népművészet, bizonyítja az ugyanazon lapon ábrázolt mángorlófa, mely valószínűleg nem is rendes használatra volt szánva, habár ezen eszköz használata közben kevésbbé van romlásnak kitéve. (E tárgy nem ormánsági, Tolnamegyéből való.) Érdekesek a szárúból készült sótartók is (VI. lap), melyek első tekintetre elárulják dunántúli eredetüket. Az egyiknek feneke és födele fából való, oldalát az ország címere díszíti; mellette csárdajelenet van előadva (a rajzon nem látható) meg egy legelésző szarvas. Úgy látszik, a csárdában mulatozó orvvadász elfogatása a gyarló ábrázolás tárgya. Az alakok között némi magyaros virágdísz van, fönn és alant zeg-zugos szalagdísz. A födelet erősen kidomborodó tulipánszál ékesíti, melynek szárából egyszerű, erezett levelek hajtanak ki. A formák vonalai savba mártott tűvel vannak felrajzolva s részint ugyanígy sraffírozva; a maratott vonalak korommal vagy kalapzsirral befeketítve, az alakok egyes részei pedig salétromsavval sárgára maratva. Ez a technika, nemkülönben az előadás és díszítés szelleme és módja tökéletesen rávall a dunántúli pásztormüvészetre. Hasonló díszítésű ugyanezen lap jobb sarkában látható sótartó is. Fölötte találni födelének díszítését és egyéb ornamentrészleteit. E lap baloldalán, fönn, két gazdag virágtő-díszt, egy ormánsági paprikatartó díszét látni. A tartó szintén szárúból való; díszítményei „spanyo- lozott“-ak, azaz olyképen készültek, hogy a bemélyített vonalakat színes, részint zöld, részint piros spanyolviasszal töltötték ki. Népművészetünknek, főként pásztorművészetünknek igen kedvelt technikája ez, amely különösen a sárgás-fehér szárún igen kellemes színhatást képes előidézni. A lap közepén puskaportartó áll. Az ormánsági Szaporcáról került a múzeumba. A lecsiszolt szarvasagancsot alant, két levágott végén, dugasz zárja el, fönn födél, melyből a puskapor kiöntésére szolgáló cső nyúlik ki. Ehhez kívül külön tengely körül forgatható fogantyú lapul; vele a födél alsó lapjához simuló lemezt forgatni, s igy a cső nyílását tetszés szerint kinyitni vagy bezárni lehet. Ha a tartót végleg el akarjuk zárni, a felső szélén fúrt
