A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1900-1901. tanévről
Dr. Szegedy Rezső: Az irodalomtörténeti tanítás módszeréről
— 21 mikor az irodalomtörténeti folyamba lép, ily alapra támaszkodhatik, az hiú ábránd. Még némileg védhető ez a rendszer akkor, ha az irodalom- történeti folyam, mint a régi tanterv szerint a gymnasiumokban, egy év és a tanár a IV.—VII. osztályban a stilisztika, szerkesztéstan, rhetorika és poétika elméleti részét a lehető legszűkebbre szoritotta és a rendelkézésére álló időt az irodalomtörténeti oktatás alapjának megvetésére kizsákmányolta. De az új tanterv szerint az olvastatásnak az irodalomtörténeti folyamban az iskolában is kell folytatódnia. Hogy az annyira hangoztatott olvastatást arra a polczra emeljük, mely azt az irodalmi oktatásban megilleti, a tárgyalás menetét éppen meg kell fordítanunk, mint ezt a poétikában is tettük. Az elsőség és a leghatalmasabb szerep jut berme az olvasmány fejtegetésének ; az olvasmány kelti az érdeklődést az iró egyénisége és azon kapcsolat iránt, mely az Írót és munkáját összefűzi; itt van helye az életrajznak; csak ezután, mikor igy a kor legkiemelkedőbb alkotásain átestünk, térhetünk rá a kor irodalmi állapotainak összefoglaló méltatására s midőn igy a kor művelődésének legalább egyik ágát ismertettük, számíthatunk érdeklődésre a cultura többi ágai iránt, melyek az irodalommal szoros, benső kapcsolatban állanak. A rendszer talán nem lesz oly szép, mint a régi, de az eljárás természetes lesz, követni fogja az ismeretszerzés természetes módját, egyesről fog vezetni az általánosra, érthetővé fogja tenni azt; az egyszerű rátanitás helyett gondolkodásra és összefoglalásra fogja késztetni a tanulót, hozzá fogja szoktatni, hogy csak arról beszéljen, a minek igazságáról alkalma volt meggyőződni. Az olvasmány természetesen nem lehet csak iskolai, számítanunk kell a tanuló házi munkásságára is. A középiskolai irodalmi oktatásban a házi olvasmány mindig kényes kérdés. A tanár, ha a legszigorúbban számon nem kéri, sehogysem biz- hatik benne, a tanuló könnyen megfeledkezik róla; ha szigorúan számon kéri a tanár, akkor a tanuló tehernek tekinti, kedvetlenül végzi, társának instructiója alapján áll elő beszámolni s ha kénytelen mulasztását beismerni, a könyvtárt okolja. Ilyen mulasztással aláássa a tanuló az irodalomtörténeti méltatás alapját. Véget vetni ennek pedig csak úgy lehet, hogy kisebb vagy kevésbbé érdekes olvasmányt csak akkor tüzünk ki házi feladatul, ha az irodalmi olvasókönyvben csakugyan megvan, a benne foglaltak kellő megfigyelésére útbaigazítást adunk és az Írásbeli beszámolást előkészítjük; nagyobb olvasmányt csak akkor vehetünk, ha az ifjúsági könyvtár a munkát megfelelő példányszámban nyújthatja és az olvasmány olyan, hogy tartalmával a tanuló érdeklődését felkelti, figyelmét leköti úgy, hogy
