A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1900-1901. tanévről
Dr. Szegedy Rezső: Az irodalomtörténeti tanítás módszeréről
- 16 — Deák Ferenczet s tanuljuk meg azt, a mire ezeknek szónoklatai tanítanak ; olvassuk Homerost, Virgiliust, Zrínyit, Horatiusi, Berzsenyit, Vörösmartyt, Sophoklest, Sliakespaere-t, Moliére-t és Katona Józsefet s tanuljuk meg azt, a mire ezeknek költői alkotásai tanítanak! Ez a mai rhetorika és poétika feladata. Könnyen és örömmel tanulja az ifjú; könnyen, mert az elmélet csak azt tanítja, minek észrevevésére az olvasás vezette, örömmel, mert az ismeretszerzés legtermészetesebb útján sajátította el azt, a mit a középiskola ezen a téren tőle követel. De lankad a buzgalom, mikor az irodalomtörténeti folyamba lép az ifjú. Mélyreható kutatások rövidre fogott eredményeit sajátítja el, Ítéleteket tanul be, melyeknek alapjával és igazi értelmével nincs tisztában, igazságáról nem győződött meg; az adatok: nevek, évszámok, könyv- czimek stb. tömkelegében nem igazodik el; mindezek emlékezetét terhelik az érettségi vizsgálatig, azután feledésbe mennek. — De nem tűntek el nyomtalanul; rászoktatták, hogy meggyőződés nélkül bármiről is kritikát mondjon, hogy újságban vagy lexikonban olvasott kritikának vagy ismertetésnek feltétlen hitelt adjon, hogy önnmaga mennél kevesebbet gondolkozzék, hogy nagy mondásokkal tekintélyét emelni akarja és másfél órai beszédet mondjon, melyben egy árva gondolat nincsen. Értel miségünkben ezek nem elszórt jelenségek, hanem eléggé gyakoriak. Túlság volna ezen hibákat tisztán csak az irodalomtörténeti oktatásból származtatni, de hogy irodalomtörténeteink is előmozdítják, az tagadhatatlan. Hogy a középiskola szellemi életének ezen mételyét, mely először mindig csak a házi dolgozatokban és az önképzőköri pályamunkákban jelentkezik, mely az emberrel a társadalomba is eljut, mely a leghatározottabb ellentétben áll a középiskola didaktikai és magasztos paeda- gogiai czéljával, ezt a mételyt hogy kiirthassuk, minden eszközt és módot meg kell ragadnunk, mely rendelkezésünkre áll. Ha jobb útra tereltük a grammatika, stilisztika, rhetorika és poétika tanítását, tegyük azt az irodalomtörténettel is ! Ne tanítsunk irodalomtörténetet irodalom, olvasmány nélkül ! Irodalomtörténet magában véve nem adhat irodalmi műveltséget, mint a hogy a philosophia története még nem nevel philosophiai gondolkodást. Egy kiváló bölcselmi munka elolvasása, az elmélyedés bármely philosophusba többet fog fejleszteni gondolkodásunkon, mint a legjobb philosopliia- történet. Az irodalomtörténet összes korszakai, nevei, évszámai, könyv- czimei és kritikái — olvasottság nélkül — nem érnek fel nevelő hatás tekintetében „Az ember tragédiájáéval vagy Eötvös „Karthausi“-jával. A mennyire szükséges az ismert olvasmány megvilágítása minden figyelemre méltó szempontból, annyira szükségtelen, czéltalan, hibás és káros hatású helynevek, számok és kritikai megjegyzések körébe szorítani azt
