A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1897-98. tanévről
Ünnepi beszéd. Tartotta Gallovich J. tanár, a királyi ajándék megünneplésére 1897. évi október hó 29-én rendezett iskolai ünnepélyen
— 5 — A kereszténység fölvétele nálunk nem csupán valláscserét jelent, hanem politikai és művelődési tekintetben is egyike ez a legfontosabb eseményeknek. E nélkül sem a magyar nemzet nem tarthatta volna fönn magát, hanem elenyészett volna, mint elődei: a hunok és avarok, sem Európa népei nem emelkedhettek volna a kultúra ama fokára, melyre a magyar nemzet közreműködésével jutottak. Őseink e tekintetben a legnagyobb bölcseséget, a legnagyobb előrelátást tanúsították. Nem a keleten létesülő keresztény egyházba vezették népüket, mert ennek elszlávosodás lehetett volna a következménye, hanem a nyugotihoz állottak s igy a kereszténység felvételével a műveltebb nyugot-európai államok sorába léptek. A nemzetet lassankint áthatotta a keresztény művelődés szelleme ; a szilajságot szelídség, a véres áldozatokat az áhitatos ima váltotta fel; a nemzet mindinkább érezte a nyugathoz való tartozandóságát és pedig a nélkül, hogy eredeti nemzeti sajátságait levetkőzte volna. Első szent királyunk oldalán a felvett keresztény vallásnak legbuzgóbb terjesztője és védelmezője az olasz származású Szent (feliért, Csanád első püspöke volt, a ki a vértanúi halál kínos és keresett nemét szenvedte el vallásos meggyőződéséért. A Szent István halálát követő zavaros korban, midőn Yatha, a pogány valláshoz még mindig szító nép vezére, az áldozati oltárt újra meggyujtotta, midőn a kereszténység templomait és emlékeit rombolni kezdték, Gellért, püspök semmi veszélytől vissza nem riadva sietett a lázadás elnyomása ezéljából Pest felé. Ekkor történt, hogy a pogány néptömeg őt elfogván, a róla elnevezett Gellérthegyre vonszolta s onnan a Duna habjaiba taszította. Ezen, a keresztény hitért vértanúi halált szenvedett Szent Gellért püspöknek emlékét fogja megőrizni a felállítandó szobrok egyike. A kereszténység és a hazai törvények tisztelete Szent László alatt már teljesen nemzetivé vált. A nemzeti öntudat kifejlődött; a szabadság s a hazához való ragaszkodás erősbödött és ez a keresztény állammá lett magyar nemzetet képessé tette arra, hogy a keletről jövő barbar népek : a kunok, besenyők s más népek rómitő hatalma ellen magára hagyott sziklafal gyanánt ne csak Magyarországot védje meg, hanem a nyomukban járó csapástól a hátuk mögött elterülő keresztény kultur-világot is megoltalmazza. S tette ezt századokon keresztül, egész a végkimerülésig. Az időnként fölbukkanó ellenség közül a legkitartóbb küzdelmet a török elleni harezok vették igénybe. Ezek távolról, a magyar nemzetnek hajdani bölcsőjéből, Ázsiából származtak, hol egykor szomszédok, sőt vérrokonok lehettek a magyarral. E két nép, mióta hajdani hazáját elhagyta, nagy átalakuláson ment keresztül; fejlődésük nagyban eltért egymástól. A magyar megtelepedett, európaivá hasonult át, egész lényegében nyugotivá s kereszténynyé lett; a török megtartotta ázsiai jellegét, táborban élt s
