A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1897-98. tanévről
Arnhold Nándor: Nemzeti emlékmű
NEMZETI EMLÉKMŰ. A nemzet ezer éves múltjának fényes ünneplése alkalmából nem először, de annál figyelemre méltóbb módon foglalkoztatta a közvéleményt egy eszme, melynek megvalósítását egyelőre ugyan még komolyan meg sem kísérelték, de a mely eszme tovább fog élni, megtestesítését egyre nyomatékosabban követelvén. Mindenekelőtt azonban a körülötte felmerült különböző nézetek és vélemények tisztázandók, mert csak akkor számit- hat a nemzet szíves áldozatkészségére, ha voltaképeni mibenléte és megvalósításának mikéntje iránt bizonyos közmegállapodás létesült. délén czikknek és a hozzácsatolt tervrajznak is csak annyi a czélja: az eszme tisztázásához és megvalósításának megállapításához szerény adalékul szolgálni. Az eszme, a melyről szólok, a nemzet ezer éves emlékművének többféle alakban jelentkezett tervében nyilvánult legutóbb, bár egy fél évszázadnál több, hogy az ajánlott tervek egyikéhez hasonló alakban foglalkoztatta már a legnagyobb magyar agyát. „Kelet népe“ czimű vitairatában gróf Széchenyi István mint első pendíti meg egy a budai hegyekben felállítandó Walhalla eszméjét. Bánatos lelkében, nem minden keserűségtől menten, így kiált fel: „A budai hegyekben állítsunk temetőt, egy szabad ég alatti Walhallát. Legyen vérünk jobb része, vagy ha buknunk kell, legyen a magyar, kinek ehez kedve van, halálban legalább egyesülve, ha nem tudott életben egyesülni és nem bírta értelme által az elsülye- déstől megmenteni magát“. — A fölvetett eszmét nem fejti ki tüzetesebben, sőt már-már kétségbeeső hazaszeretetének reménytelenségével inkább elhomályosítja, mégis tisztán felismerhető nemes intencziója, a mely nem más, mint a kegyelet, a nemzet dicső múltja iránti kegyelet kifejezése. Világosan kitűnik az abból, hogy éppen a befejezéséhez közeledő Walhalla lebeg szemei előtt, melyet I. Lajos bajor király a német nemzet nagyjainak dicsőítésére és a hálás utókor örök tisztelete jeléül emeltetett.
