A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1896-97. tanévről
Ünnepi beszéd. Tartotta Gallovich J. tanár 1897. márcz. 15-én rendezett emlékünnepélyen
— 4 — nyugalom földje volt. A nemzet életerejét századokon át a török elleni harczok vették igénybe s a veszélyt, mely hazánkat e részről fenyegette, utóbb a nemzeti lét és alkotmány veszélye váltotta fel. Mindezek végre annyira megbénították a nemzetet, hogy akkor sem törődött magával, midőn a béke áldásai között erre bő alkalma nyílt volna. A hosszú har- czokban kimerült nemzet a szathmári béke után nyugalomra vágyott s ezen nyugalomban, pihenésben elkorcsosodott. E tehetetlen és kimerült korban, mint Gyulai Pál mondja, a kedély elvesztette emelkedettségét, a lélek tetterejét, a jellem rugalmasságát, a hazafias kötelességnek nemcsak érzetét, hanem fogalmát is. A közélet egy nagy temetővé vált, hol mindennap egy-egy jogot, egy-egy reményt s egy egész jövendőt zártunk sírba. A nemzeti erő, a közszellem, az alkotó eszmék mind megbénulva vagy kiveszve. Nyelvünk a felsőbb körökből lassan kiszorult. A történeti nagy családok, majdnem az egész aristokratia megtagadták multjokat és kezdték megvesztegetni a többi osztályokat is. Az irodalom mintha meg lett volna halva. Csak névben éltünk már s nem voltunk nemzet; a leggyalázatosabb halál várakozott reánk, mely nemzetet érhet, a végelkorcsosulás, az öngyilkosság halála. Szomorú korszak volt ez, kedves Ifjúság, a magyar nemzet történetében ! Intő példa ez arra, hogy hova sülyedhet egy nemzet, ha az hazájával, nemzetiségével mit sem törődik. S a magyar nemzet e sülyedését, hazánk történetének e gyászos korszakát főleg két tényező idézte elő: Ausztriával való közjogi kapcsolatunk s a rendi alkotmány. Amaz létrehozta I. Lipót hagyományos politikáját, melynek czélja Magyarország beolvasztása s ily módon egy összbirodalom létesítése volt. Az ő politikáját követte I. József, III. Károly s ez volt czélja Mária Teréziának is, ki ennek elérése czéljából főurainkat Pécsbe édesgetvén, nemcsak maguk vetkőztek ki nemzetiségükből, hanem az idegen szokásokat, erkölcsöket, szellemet hazánkban is terjesztették. A sülyedésnek, az anyagi jóllét s művelődésben való hátramaradásnak másik okát a rendi alkotmányban találjuk. Hazánk kezdettől alkotmányos állam volt, s az, hogy a nemzet első királyától örökölt alkotmányához mindig híven ragaszkodott, egyik erényét képezte. Idővel azonban, mint bármely más alkotás, alkotmányunk is változtatást kívánt. Csakhogy e változtatás nem volt oly könnyen keresztül vihető, nem pedig azért, mert a hatalmasabbak jogait kellett volna szőkébb körre szorítani, hogy a tőlük elvett jogokban azok is részesülhessenek, a kik kevesebb joggal rendelkeztek. A nemesség azonban kiváltságaihoz még most rendületlenül ragaszkodott annál is inkább, mert azok épségben tartásától remélte a nemzet fennmaradását is. Pedig a rendi alkotmány, hűbériség, ősiség már minden haladásnak, minden egyéni működésnek útját állta.
