A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1891-92. tanévről
Ünnepi beszéd a koronázás negyedszázados emlékére. Tartotta 1892. junius 8-án Kosztka György
23 — a Lajta hegyektől a székely havasokig oly viharos örömzajra riadt föl a nemzet, melyhez hasonlót 1848. óta nem hallott magyar fül. Megérdemli tehát az a mi jóságos királyunk, hogy Őt mi is teljes erőnkből szeressük, tiszteljük, érte mindenünket, ha kell, életünket és vérünket föláldozni örömmel siessünk. S önök, kik már ifjúkoruknál fogva is könnyebben hevülnek, kik alig lépték át ezen iskola küszöbét, arra taníttattak, hogy: „Hazádnak rendületlenül . . . !“ és hogy: „A legelső magyar ember a király! . . .“ — önök őszintén belevésték szivök legmélyébe, hogy a legnemesebben érző magyar király elválaszthatatlan fogalom a haza fogalmától. Felhivjam-e már most önöket, hogy örvendezzenek a mai nagy napon velünk, tanáraikkal; hogy lelkesüljenek együtt a nemzettel ? — A szemeikben fölvillanó tűz eléggé mutatja, hogy erre nincs szükség, hogy önök igazán szeretik és tisztelik felséges királyunkat; szeretik a fiúi szívnek egész melegével, tisztelik az őszinte áhitat egész teljével. „Ezredéven át tartotta fenn magát e nemzet a szerencse és balsors változásai között, az ősei által elfoglalt földön hatalmas közéletet alapítva. És most újabb erővel fényes látványát mutatja fel annak, mivé emelkedhetett bölcs király odaadásteljes kormányzata és lelkesült hazafisága által a nemzet“ — mondá orsz. kiállításunk alkalmával a Megdicsőült, ki szeretett királyunk nemes szivéhez legközelebb állott. Egy ily bölcs királya a nemzetnek, kinek atyai uralkodása alatt oly hatalmas virágzásnak indult a nemzet, valóban nemcsak megérdemli, de sőt jogosan elvárhatja, hogy őt mindenki tisztelje, szeresse. Szeressék hát és tiszteljék, kedves növendékek, fenkölt szellemű fejedelmünket továbbra is, mindvégig, szivüknek utolsó dobbanásában is. Ma pedig, midőn immár huszonöt éve, hogy bekövetkeztek a szép, dicső napok, mikor király és nemzet egyetértve nagygyá és dicsővé tették e hazát, midőn mindenütt azt halljuk zengeni: „Királyért, hazáért szivünket, Áldozzuk éltünket, vérünket!“ midőn a haza minden igaz fia ajakán e szózat hallatszik: „Isten, királyok Istene!“ ; midőn a koronázás huszonöt éves jubileumát ünnepeljük, mely egyszersmind állami függetlenségünk, ősi alkotmányos szabadságunk helyreállításának huszonötödik évfordulóját is jelenti: tegyenek erős fogadást, hogy szent lesz önök előtt a tiszta erkölcs, mely nélkül „Róma ledől s rabigába görbéd“; hogy szent lesz előttük a munka s kötelességtudás, mert hisz önök tartják majd kezükben a haza boldogulását; hogy szent lesz előttük a haza, mely bölcsőjük és majdan sírjuk is; hogy szent lesz előttük a király! * * *
