A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1891-92. tanévről

Ünnepi beszéd a koronázás negyedszázados emlékére. Tartotta 1892. junius 8-án Kosztka György

_ 99 __

k

eresztény világ Megváltójának feltámadását ünnepli, támadott fel nemzetünk is egy új, szebb életre. Az évi husvét napján egy történelmi fontosságú czikk jelent meg a Pesti Naplóban. A czikk írója s vele a nemzet őszinte, gyermeki bizalommal kéri uralkodóját: adja vissza állami függetlenségünket, ősi alkotmányos szabadságunkat.

Ellenkezésre találtunk. Nem a király személyében, ki jól tudta, hogy a nemzet tántorithatatlanúl ragaszkodott mindenha az alkotmányos királyhoz, hanem környezetében. S a magyar követelésekkel szemben támadó ellenzés leküzdését annak köszönhetjük első sorban, ki szemeinek harmatával öntözte később az említettem czikk Írójának elhidegült keblét. Királyasszonyunk, nemzetünk áldott őrangyala mondta Andrássynak: „Lássa, ha a császár dolgai Olaszországban mennek roszszúl, az nekem nagyon fáj; de ha Magyarországban mennek dolgai roszszúl, az engem megöl.“ S még az uralkodó pár jóakarata sem volt elegendő, mert hiszen az Ausztriához való viszonyunkat is új alapra kellett helyezni. Elvégre megtörtént. 1867. febr. 17-én kelt leiratában igy szól a király: „Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy Magyarország alkotmányát helyreállítsuk s e czélból a magyar felelős miniszteri kormányt megalakítsuk. Elvárjuk egyszersmind, hogy valamint Mi szilárdul el vagyunk határozva az ország alkotmányát minden megtámadás ellen oltalmazni és sértetlenül fentartani, úgy Magyarország hű népei ezentúl is erős támaszai lesznek királyi székünknek és vész idején elszánt védői mind a magyar szent korona országai, mind pedig a birodalom területi épségének.“ A király és nemzet fátyolt vetettek a múltra, békejobbot nyújtottak egymásnak s létrejött az 1867-ki kiegyezés s az ezt befejező koronázás.

Ez teszi fontossá felséges királyunk koronáztatásának negyedszázados évfordulóját! A koronázás adta vissza ősi alkotmányos szabadságunkat, hazánk függetlenségét; ez emelte vissza nemzetünket az őt megillető polczra; ez szabadította fel hazánk lakóinak millióit a rabszolgaság járma alól s ez az, mi a bilincseiből felszabadult nemzeti szellemre egy boldogabb korszak hajnalát derité, a nemzeti erősödés, a bölcs és atyai kormányzat, a békének és munkás haladásnak korát.

Nem csoda tehát, hogy midőn törvényeink legfőbb őre és végrehajtója I. Ferencz József és felséges neje, a nemzetnek anyja, junius 8-án a budai egyházban megkoronáztattak, midőn a királyi pár a fénytől ragyogó lovagok, főpapok, bandériumok, idegenek és átláthatatlan tömeg kíséretében a szőke Dunának túlnan eső partjáról az innenső parti iker fővárosba vonult; midőn itt a koronás király magyarul az esküt elmondta s a megyék földéből összehordott királydombon a szokásos kardvágást az ég négy tája felé megtette s midőn másnap minden politikai elitéltnek teljes kegyelmet adott és a koronázási ajándékot, százezer aranyat, a volt honvédek árvái, özvegyei, rokkantjai segélyére ajánlotta,